Az Apostoli Hitvallásnak az a soron következő része, amiről most szó lesz közöttünk, így hangzik: “Hiszek egy, közönséges, keresztyén anyaszentegyházat; szenteknek egyességét”. Talán a legkevésbé hálás téma ez az egész Hiszekegyben, a legkevesebb érdeklődésre számot tartó probléma. Egyébként is, ma nem nagyon rokonszenves dolog az egyház. Magának az egyház szónak sincs jó csengése, sok hozzátapadt mellékzönge teszi kellemetlen hangzásúvá. Azt mondom: egyház, és az emberek képzeletében fölrémlik egy pozícióját veszítő szervezet, amelyik valamikor a középkorban királyokat emelt a trónra vagy lökött le onnan, ma pedig egyre kevesebb beleszólása van a világ életébe. Vagy felrémlik bennünk az egyház szó hallatán egy meglehetősen elavult intézmény képe, amely az emberek egyre csökkenő vallási szükségleteinek a kielégítésére szolgál. Vagy valami jó szándékú, de nem túl népszerű vállalkozás, amelynek képviselői az erkölcsök nemesítésén fáradoznak, de ők maguk bizony sokszor igen rossz példát mutatnak. Esetleg éppen palástos, reverendás lelkészek, papok személyére vagy testületére gondol valaki, és azok nagyon kirívó hibáira. Ki tudná még mind fölsorolni, mi minden jut eszükbe az embereknek az egyház szó hallatán, a politikai reakciótól kezdve egy falusi fehér kicsi templomig vagy lelkészi hivatalig?! Pedig nem ez az egyház! Mindez, amit eddig elmondtam: nem az egyház! Hanem micsoda? Nézzük hát a fölolvasott Igében, mit mond el Isten az egyház igazi lényegéről!
Igénk ezt mondja: “Egy Lélek által... egy testté kereszteltettünk... egy Lélekkel itattattunk meg.” - Ez fölfed valamit az egyház eredetének a titkából. A Lélek, mégpedig Isten Lelke, Jézus Krisztus Lelke hozza létre és élteti, tartja fönn az egyházat. Tehát, nem azért van egyház, mert vannak bizonyos emberek, akik akarják, hogy legyen, hanem mert Isten maga az, Aki akarja, hogy legyen. Nem emberi belátásra és emberi elhatározásra vezethető vissza az egyház léte, nem egyes kiváló egyéniségeknek a lángelméjűsége, vagy nem valamely tömeg ösztönös lelkesedése hozta létre, mint például egy politikai pártot vagy államszövetséget, hanem Isten tett valamit és ezért van egyház. Mégpedig azt tette Isten, hogy a Názáreti Jézus személyében megjelent a földön, behatolt az emberi életbe, és ezzel Ő maga vert hidat a bűn mély szakadéka fölé, ami az embert Istentől elválasztja. Jézusnak a bűnért való halálával és halálból való feltámadásával végezte el Isten az emberi élet megváltását. Így ad Urunk az emberek számára örök életet, bűnbocsánatot. Jézusban adja a saját erejét, vigasztalását, örömét, szeretetét, áldását, győzelmét, békességét, életét: önmagát! Ezt tette, és ezt teszi szakadatlanul az Isten! És az a hely, ahol az emberek Istennek ebben a megváltó cselekvésében részesülnek, az a hely az egyház! Azok az emberek, akik Istennek ezt a megváltó cselekvését hittel elfogadják a maguk számára, azok az emberek az egyház!
Az Egyház tehát olyan embereknek az együttese, akikkel történt valami. Valami titok, valami megmagyarázhatatlan csoda: az, hogy megszólította őket Isten, mégpedig Jézus Krisztus halálának és feltámadásának a hírével szólította meg őket, és akiket ezzel elhívott az Isten az önmagával való életközösségre. Ezért jobb, helyesebb is, ha az egyház szó helyett gyülekezetet mondunk, mert ebben jobban érzékelődik az, hogy olyan emberi közösségről van szó, amely valakinek a felhívására sereglett össze. Ezért, amikor azt mondjuk: egyház, mindig először Jézusra gondoljunk, és egy körülötte összegyűlt olyan konkrét gyülekezetre, mint amilyen most is, itt, ebben a templomban jelen van. Tehát mi vagyunk az egyház, mi, ahogyan most itt együtt vagyunk. Nem azért vagyunk így együtt, mert összeálltunk és elterveztük, hogy jó lenne valamiféle egyházi tömörülést létrehozni, hanem azért, mert velünk is, itt is, most is Isten akar tenni valamit: meg akar szólítani, bele akar szólni az életünkbe, rá akar mutatni a bűneinkre, meg akarja tisztítani a szívünket, új erőt akar önteni belénk. Tehát: a “Hiszek egy, közönséges, keresztyén anyaszentegyházat” azt jelenti: hiszem azt, hogy ezen a helyen, ebben a látható egybesereglésben megy végbe a Szentléleknek az a munkája, mellyel engem is bevon a megváltásba, és ezzel az örök élet részesévé tesz; hiszem, hogy ez a mostani egybegyülekezés az Isten által nekem adott alkalom és lehetőség arra, hogy a bűneimet megbánhassam, hogy megtérhessek és élhessek! Így van értelme hinni!
Így mondja azután Igénk: “Mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg...”. Kik ezek a mindnyájan? Részletezi az apostol: akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok - mindnyájan eggyé! Mai nyelven azt jelenti ez, hogy az egyház olyan csodálatos hely, ahol nincs különbség, igazán nincs különbség egyik meg a másik ember között. Nem számít, hogy az egyik ilyen műveltségű, a másik meg olyan, nem számít az, hogy ki honnan származott, milyen családi körből jött, milyen fajhoz tartozik, mely nyelvet beszéli, milyen nemzetiségű, korú, vagyonú - mert ott mindenki egyforma. Az Úr asztalánál nem ül föntebb a püspök, mint egy most konfirmált kisleány. Nem jut nagyobb darab kenyér egy egyetemi tanárnak, mint egy varrólánynak; nem kedvesebb vendég egy tudós teológus, mint egy szénégető erdei ember; nincs nagyobb súlya egy jól kereső, autón érkező hírességnek, mint egy öreg, rokkant nyugdíjasnak. Az egyház, a gyülekezet végre igazán egy olyan hely ebben a világban, ahol az egymással való összetartozás nagyobb és erősebb, mint az egymástól való különbözés. Itt a legerősebb összetartó erő maga Jézus, tehát az, hogy mindnyájan Krisztushoz tartozunk, egy az Urunk, a Megváltónk, az Istenünk, egy az Édesatyánk. Az az ember, aki melletted ül itt most, ha nem ismered is, a testvéred! Ugyanannak az Atyának ugyanolyan kedves gyermeke, mint te vagy. Ez az, amit az Apostoli Hitvallásban így mondunk: “hiszek egy közönséges... anyaszentegyházat”! Közönséges az egyház, vagyis egyetemes, általános, görögösen: katolikus. Mindenféle határon és válaszfalon és különbözőségen felülemelkedő, minden távolságot átérő és áthidaló nagy, családi közösség.
És egy az egyház, tehát tulajdonképpen csak egyetlen egy egyház van az egész föld kerekségén. Ne tévesszen meg az, hogy sok mindenféle elnevezésű keresztyén felekezetre tagolódik szét a Jézusban hívők serege, mert az egyház akkor is egy. A fának is sok ága van, mégis egy fa az. Egy élő organizmus, egy nagy nyáj is lehet különböző aklokra szétosztva, akkor is egy nyáj az, egy és ugyanannak a pásztornak a nagy nyája! Mi is, itt és most, ebben az összegyülekezésben az egy közönséges anyaszentegyháznak vagyunk az egyik látható darabja. És a legnagyobb szolgálata ma az egyháznak a világban éppen az, hogy ezt a nagy, összetartozó családi közösség mivoltát minél gyakorlatibb valóságban élje meg, tegye láthatóvá. Hiszen az általános emberi közösség ma azon a ponton van, hogy egészen tönkremegy. Különös folyamat ez: míg a közlekedési eszközök egyre tökéletesebbé válnak, a hírközlés is hihetetlen módon fölgyorsul, úgy, hogy szinte eltűnnek a távolságok a földrészek között, addig szinte ugyanilyen mértékben romlik az emberi közösség ügye, mélyülnek a szakadékok, feszülnek az ellentétek, robbannak a szenvedélyek egymás ellen. Mekkora lehetőség - talán az egyetlen lehetőség - rejlik az emberi közösség megmentésére abban, hogy az egész földkerekségen több mint ezer különböző emberi nyelven hirdettetik az evangélium, több, mint ezer nyelven vallják Úrnak Jézus Krisztust! Ezek, akik ezernél is több nyelven mondják naponként: Mi Atyánk..., ezek mindnyájan egy Lélek által egy testté kereszteltettek meg, egy Lélekkel itattattak meg! Megvan hát az egész földet átölelő, nagy testvéri és családi közösség, amivel pótolhatatlan segítséget nyújthat az egyház az emberiségnek. Kezdj hozzá ehhez a szolgálathoz úgy, hogy megismerkedsz a melletted ülővel, rámosolyogsz a másik gyülekezeti tagra, több megértést, szeretetet, türelmet tanúsítasz a családoddal szemben, több derűt, bizalmat, szolgálatkészséget viszel ki innen az emberek közé, a világba.
Erre utal különben hitvallásunknak az egyház gyakorlati lényegét kifejező megjelölése: “Szenteknek egyessége”. Az egyház tagjai “szentek”. Nem azt jelenti ez, hogy jobb emberek, mint mások. Nem! Az egyház tagjai is éppen úgy emberek, tehát gyarló, bűnökkel megterhelt lények, mint mások. Ugye egy orvosi rendelőben, ha ott ül egy csomó várakozó ember, senki sem gondol arra, hogy micsoda beképzelt emberek ezek: azt hiszik, hogy ők egészségesebbek, mint mások! Sőt, aki ott ül, várva az orvosra, ezzel már mintegy éppen azt fejezi ki, hogy valahol nincs rendben az egészségi állapota. Nos, ugyanígy, akik itt ülnek a gyülekezetben, éppen ezzel mintegy azt fejezik ki, hogy valami nincs rendben az életükben, éppen azért jönnek a nagy Orvoshoz, mert itt remélnek segítséget, tőle várnak gyógyulást. Az egyház nem derék emberek egybegyűlt tömege, hanem olyan bűnösöké, akik Jézushoz fordulnak segítségért, szabadulásért, erőért! Azért szentek, mert szent az a cél és az a szolgálat, amire elhívattak: tudniillik, hogy Jézusban megújulva, Jézus lelkiségét, szeretetét, örömét, békességét vigyék bele a világba. Ebben a törekvésükben az egyház tagjai támogatják egymást, segítik, kiegészítik egymást. Mi, akik Krisztushoz tartozunk, mindenféle problémánkban számíthatunk egymásra. Különböző kegyelmi ajándékaink vannak. Az egyiknek testi ereje van, bírja a nehéz munkát; a másik lélekben erős, és tud tanácsot adni az arra rászorulónak, és a kísértésekben való győzelemhez hozzásegíteni; a harmadik talán anyagilag tehetős, amivel ki tud segíteni valakit a nyomorúságából; van, aki jogászi, mérnöki, orvosi szaktudással rendelkezik, van, akinek sok ideje van, ráér imádságban ügyeket, problémákat hordozni Isten előtt. Nos, senkinél se rekedhet meg az, amit Istentől kapott, mintha az csak az ő magántulajdona lenne, hanem az ő révén forgalomba jut mások javára is, közkinccsé válik, közhaszon származik belőle. Így segíti ki az egyik ember a másikat.
Sokszor panaszkodnak emberek, hogy senki sem törődik velük, senki sem kérdi meg, mi van velük. Nos hát, ha neked valami fáj, valami lelki, anyagi vagy bármilyen problémád van, odamehetsz bizalommal bármelyik atyafihoz itt a gyülekezetben, elmondhatod neki, kérheted a segítségét. Vagy ha tudsz egy betegről, segítségre szoruló hittestvéredről valahol, bátran elmehetsz hozzá, segíthetsz neki. Mi jogon? Azon a jogon, hogy testvérek vagytok! Mert, ha te a Krisztushoz tartozol, akkor már többé nem vagy magányos, nem vagy egyedül: beleszülettél egy új családba, Isten famíliájába, a gyülekezetbe. Senki se élhet keresztyén életet magányosan, elszakadva a többi hívők közösségétől, imádságától, egymás erősítésétől. Te sem vagy magányos hívő, nem egyedül bandukolsz Jézus után, nem partizán módon harcolod a hit szép harcát, hanem beletagolódsz egy közösségbe, ahol megvan a helyed, a feladatod, ahol szükség van rád, és ahol szükséged van neked is a többiekre, a többiek imádságára, hitére, szeretetére, szolgálatára. Isten népéhez tartozol, Krisztus testéhez, beleépültél oda, ahol már Jézus kivívta a győzelmet. Ez az, amit a szentek egyességének mond a Hitvallás.
Persze, te sem lehetsz csak szemlélője, vagy élvezője ennek a közösségnek, hanem ugyanakkor aktív munkálója is. Aki nem hozza magával a saját imádságát, szeretetét, szolgálatát, hitét, az sohasem tapasztalja meg a gyülekezeti közösség igazi áldását! Mert úgy van az, hogy másokért munkálkodva erősödsz te magad is, másokat vigasztalva találod meg a magad számára is az igazi vigasztalást, másokat táplálva jut neked is elegendő lelki táplálék, testvéreidet Krisztushoz vezetve kerülsz te is közelebb Hozzá, és őket tanácsolva igazodsz el te magad is jobban e világban. Így él az egy, közönséges, keresztyén anyaszentegyház, a szentek egyességében. Segíts hát te is elfogadni a gyülekezeti közösségnek ezt az ajándékát és betölteni a gyülekezeti közösséggé válásnak ezt a feladatát!
Isten szívén megpihenve
Forrjon szívünk egybe hát,
Hitünk karja úgy ölelje
Édes Megváltónkat át!
Ő fejünk, mi néki tagja,
Ő a fény, mi színei;
Mi cselédek, Ő a gazda,
Ő miénk, Övéi mi.
(395. ének 1. vers)
Ámen
Dátum: 1960. augusztus 28.