Az Apostoli Hitvallás magyarázata során eljutottunk addig a tételig, amelyet így vallunk a Hiszekegyben: “Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat!” Erről szeretnék most beszélni. Tudom, hogy talán ez a legkevésbé “népszerű” tétele a hitvallásunknak. Mégpedig azért, mert az idők folyamán a sok fantasztikus képzelgés szinte egészen a fantasztikumok világába valószínűtlenítette Jézus visszajövetelének az egész problémáját. Próbáljuk meg hát nagyon józanul végiggondolni és megragadni a lényegét annak a hírnek, amelyik Jézus ítéletre való visszajöveteléről tudósít.
Mindenekelőtt szeretném nagyon kihangsúlyozni, hogy azért beszél róla a Hitvallás, és azért kell beszélnünk nekünk is erről, mert Jézus és az apostolok is beszéltek róla. Mégpedig igen gyakran! Szinte azt mondhatnám, az Újtestamentumban Istennek egyik legfőbb mondanivalója éppen az, hogy Jézus, Aki az idők teljességében eljött egyszer e világba, újra eljön az idők végén! Valaki megszámolta, hogy az Újtestamentum 280 fejezetében majdnem háromszázszor fordul elő Krisztus második eljövetelének a gondolata. Ha Isten Lelke szükségesnek tartotta ilyen rengeteg kijelentést, figyelmeztetést, tanítást adni erről a kérdésről, akkor bizonyára igen nagy jelentősége is van ennek reánk nézve. Jézus és az apostolok úgy beszélnek mindig erről a második eljövetelről, mint a jelen világkorszak végső aktusáról és egy új világkorszak nagy nyitányáról. Ezzel - Jézus újra eljövetelével - zárul a földi történelem, és kezdődik egy új életforma, az új ég és új föld világa. Az elmúlt régi és a megvalósuló új krízisében magasodik föl Jézus Krisztus, a maga ítélő és üdvözítő isteni hatalmának a teljes méltóságában!
A nehézséget a mi gondolkodásunk számára az okozza, hogy itt ütközünk bele igazán Jézus személyének örök titkába, vagyis abba, hogy Jézus Krisztus olyan ember volt közöttünk, akiben Isten jelent meg a földön. A Názáreti Jézus - az ember - ugyanakkor az Isten Krisztusa, az élő és hatalmas Isten megszemélyesítője, képviselője, képmása az emberek számára. Olyan ember, akiben a láthatatlan Isten kézzelfogható bizonyítékát adta az Ő valóságának, szeretetének, akaratának, jóságának, létének. És annak a Názáreti Jézusnak ez az isteni természete az, amibe mindig újra beleütközik az emberi ész, mert pontosan ez az, amit történetileg nem tudunk megragadni, amit a mi ok és okozati gondolati sémánkba nem tudunk beleilleszteni, ami túl van minden emberi elgondolhatóságon és lehetőségen. Jézus személyében jelenti ki magát Isten nekünk, embereknek, de mintegy inkognitóban, vagyis: elrejtve isteni dicsőségét, méltóságát, mennyei mineműségét egy földi, történelmi embernek az alakjába, belerejtezve mintegy a megvetett, szenvedő és halálra ítélt Jézusnak a szolgai formájába. A farizeusok, az írástudók, Pilátus, Heródes és még sokan mások csak ezt a történeti személyt látták, az ember Jézust. - Péter és András, Mária és Márta, Jakab és Máté, meg még nagyon sokan mások más egyebet is észrevettek, azt, amit János így foglalt szavakba: “láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14) És erre a fölismerésre nem történeti kutatás eredményeként jutottak, hanem a Benne való hit által. Tehát úgy, hogy hittek Benne!
Jézus személyének tehát az a nagy, örök titka, hogy Isten jelenti ki magát Benne. Az az örök Isten, Aki nem a teremtett élet formáiban, nem térben és időben él, és Aki Jézusban mintegy belement a teremtett élet formái közé, a tér és idő kategóriáihoz kötött emberi létbe. Ezért van az, hogy Jézus szavain és cselekedetein mindig újra átvillan valami érthetetlen, emberi lehetőségeinket és gondolatainkat szétfeszítő, szétrobbantó valami. Persze, hiszen abban az emberben Isten szól és működik! Ezért van az, hogy Jézus csodatételeiben, szenvedéseiben, halálában, feltámadásában és mennybemenetelében mintegy transzparensen átsugárzik egyfajta mennyei fény, az Ige dicsősége, Isten uralma és örökkévalósága, amit ha hit nélkül, pusztán emberi logikával mérlegel valaki, csupa érthetetlen ostobaságnak, lehetetlenségnek és bolondságnak lát. Tehát Jézus földi életét is a belé rejtett isteni természet teszi számunkra mindig problematikussá! Hogyne lenne hát érthetetlen és problematikus nekünk Jézus visszajövetele, mikor ott már egyenesen arról van szó, hogy ez az isteni minőség, isteni erő és hatalom kilép az elrejtettségből és teljes leplezetlenségében nyilatkozik meg. Az Ő visszajövetele azt jelenti, hogy lehull a lepel és Jézus Krisztus úgy fog megjelenni minden élőnek, ahogyan most uralkodik a mennyben az Atya jobbján. Az isteni mindenhatóság birtokában, mint annak végrehajtója jön vissza, kezében tartva egész egzisztenciánkat.
Tehát egyszer a maga teljes valóságában és rettenetességében mutatkozik meg majd a megvetett Jézus Krisztus egész isteni dicsősége. Teljes valóságában és rettenetességében fog lelepleződni az, hogy az a jászolbeli gyermek, meg az a keresztfán vonagló, megcsúfolt, rabszolgahalálra ítélt nyomorult ember, meg az a titokzatos Valaki, Akiben láthatatlanul hisz immár 2000 éve a keresztyének serege: valóban a világ Ura, valóban az élő és mindenható Isten maga! Íme, megjelenik mintegy az égnek felhőiben - mondja az Írás -, tehát ugyanolyan módon, mint ahogyan beleláthatatlanodott mennybemenetelekor az örökkévalóságba, most ugyanúgy előlép onnan... Mint a villámlás, amely ellátszik napkelettől napnyugatig, éppen úgy lesz lehetetlen jelenlétéről, vakító isteni dicsőségéről tudomást nem venni. Lelepleződik mindenki szeme láttára, azoknak is, akik várták, de azoknak is, akik nem várták. Meglátják, akik reménykedtek benne, de azok is, akik nem reménykedtek benne, akik hitték, és akik tagadták, akik szerették, és akik gyűlölték! Mert most már nemcsak úgy jön, mint a szívek királya, hanem mint a minden hatalmat és helyet átható világ Ura!
A mi gondolkozásunk, amely a tér és idő formáihoz van kötve, már akkor nehézségekbe ütközik, amikor a történelemben, a térben és időben elrejtett isteni kijelentéssel találkozik. Mennyivel inkább csődöt mondhat minden emberi fogalmunk és elképzelésünk, amikor Isten leplezetlen dicsőségéről és hatalmáról van szó! Olyan titok ez, amiről szinte beszélni is alig lehet, mert egyszerűen hiányzanak a szavaink és a felfogóképességünk hozzá. Maga Jézus is, amikor az újra való eljöveteléről beszélt, szinte dadogva mondta el azt, amit szinte nem is lehet szavakba foglalni. Ezért használt ilyen képeket, szimbólumokat, hogy “a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek.” (Mt 24,29), ami azt jelenti, hogy az egész világmindenség beleremeg abba az utolsó nagy ítéletbe. Ezek a nagyon is érzékelhető vonások az utolsó idők megrajzolásában arra vonatkoznak, hogy Jézus visszajövetelét nem lehet átvitt értelemben, képletesen felfogni, és úgy magyarázni, hogy az utolsó ítélet végső soron nem egyéb, mint lelkiismeretünknek valami fölfokozott működése. Jézus éppen azt akarta ezekkel a szavakkal velünk érzékeltetni, hogy az Ő személye és megváltó halála valóban az a mérték, amely szerint minden ember sorsa megítéltetik. És ez is kép: “Akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt 24,30) Vagyis egy nagy szembesítés történik: ez a világ, amelyik elítélte Krisztust, most maga kerül Krisztus ítélete alá! És egyszer majd a keserű önvád könnyeit hullatják azok, akik azt hitték, hogy kikapcsolhatják Jézust, viszont örömkönnyekkel telik meg a szemük azoknak, akik már addig is mint Urukat szolgálták Őt. Igen: sír a föld minden nemzetsége... Csak az a kérdés, hogy a késő megbánás fájdalmában-e, vagy a hűség jutalmazásának a hálás örömében sír akkor valaki? Akkor lesz az is, hogy minden térd meghajlik Jézus előtt, és minden nyelv vallja Őt. Csak az lesz a különbség, hogy egyik a kétségbeesés kényszerével, másik pedig a célhoz való megérkezés ujjongásával hódol majd a mindenség Urának!
Itt, a földi életben, sokszor meginog a hitünk. Olyan érthetetlen dolgok történnek, olyan kevés látszik Krisztus eget-földet átható uralmából, olyan nagy diadalt arat olykor a Gonosz a földön, hogy megkísért a gondolat: igaz-e hát, amit hiszünk, igaz-e a megváltás, nem volt-e hiábavaló a golgotai kereszt? Ura-e még Isten e világnak, törődik-e egyáltalán a földi történelemmel, van-e értelme az istenfélő életnek? Nos, Jézus visszajövetele éppen ezt jelenti, hogy eljön egyszer az a pillanat, amikor kétségtelenül kiderül, hogy azoknak volt igazuk, akik hittek Benne, amikor bebizonyosodik, hogy érdemes volt vállalni áldozatot, tűrést, szenvedést, üldöztetést is Jézusért. Érdemes volt az embernek megtagadni önmagát, fölvenni magára az Ő keresztjét és követni Őt a szeretetben, jóságban, szolgálatban, önzetlenségben, tisztaságban. Akkor derül ki, hogy igaz minden, amit ígért, amit mondott, amit tett! Ámulva látjuk majd akkor, mennyire igaz, hogy az Ő vére megtisztít minden bűntől, hogy halála érdeméért megbocsáttattak a bűneim. Mennyire igaz, hogy feltámadása számomra is utat nyitott az örök életbe, és valóban úgy van az, hogy a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy, örök dicsőséget szerez nekünk. Sokkal igazabb, mint ahogy el tudtuk hinni, hogy van Isten, van megváltás, van örök élet, van mennyei boldogság. Van értelme a hitnek, a keresztyén reménységnek, a szolgáló szeretetnek! Valóban boldogok, akik nem látnak és hisznek! Mert egyszer lehull a lepel, és boldogan látjuk, szemléljük, érzékeljük majd mindazt, amit látatlanban hittünk.
Mindannak, amit Jézus visszajöveteléről tudunk, a gyakorlati következményét maga Jézus ebben az egyetlen figyelmeztető szóban foglalta össze: Vigyázzatok! - Tehát vigyázzatok, vagyis ne feledjétek soha, hogy valóban Jézus az Úr, a legfőbb hatalom a mindenségben! Mennyen és földön! Gúnyolódhatnak fölötte sokan, lebecsülhetik a Názáreti ácsmester fiát, letagadhatják még a valóságát is, mi tudjuk, hogy Aki a keresztfán meghalt és harmadnapon feltámadt, most is él, és minden látszat ellenére is Ő uralkodik, és minden az Ő láthatatlan dicsőségét szolgálja már most is a mindenségben. Vigyázzatok arra, hogy Őhozzá tartozzatok! Vigyázzatok, vagyis vegyétek komolyan mindazt, amit Ő valaha tett és mondott! Nem hiába tette, amit tett értetek a Golgotán, nem hiába bízta rátok Igéjét és Szentlelkét, nem hiába küldött benneteket a szeretet új parancsával az emberek közé. Mindezt számonkéri egyszer tőletek! Nem bánhattok akárhogy az emberekkel, nem tölthetitek akármint az időtöket, nem végezhetitek akárhogyan a munkátokat, mert egyszer mindenről számot kell adnotok! Vigyázzatok, és azzal a felelősségtudattal éljetek, hogy egyszer mindenről felelnetek kell Krisztus előtt! Tehát vigyázzatok arra, hogy mindig készen legyetek megjelenni erre a nagy, végső elszámolásra az Örök Bíró előtt!
Tudod mikor vagy készen? Akkor, ha gyönyörű hitvallásunk, a Heidelbergi Káté szavai szerint őszinte örömmel tudod elmondani: “Minden nyomorúságomban és háborúságomban felemelt fővel várom ítélőbírómat, Krisztust, aki előbb a Golgotán érettem már ott állott az Isten ítélőszéke előtt és rólam minden kárhoztatást elvett!” (52. Felelet) Nézzétek, az, Aki jön, hogy ítéljen, ugyanaz, Aki már előbb odaállt érettünk és helyettünk Isten ítélőszéke elé! Ez az egyetlen reményünk, hogy Ő ítélkezik felettünk! Erre legyetek készen mindenkor, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok!
Ámen
Dátum: 1960. június 25.