Jézus ebben a jelenetben harmadszor jelenik meg tanítványainak, minekutána feltámadt a halálból. Nagyon szürkén kezdődik ez a történet, nagyon egyszerűen, hétköznapian, sőt szomorúan - de nagyon diadalmasan, felségesen és áhítatosan folytatódik és fejeződik be. Csődről van benne szó, annak okáról és a Krisztus által adott megoldásról. Ezért aktuális a számunkra is. Lássuk hát!
1) Először a csődről. A tétova tanítványok halászni mennek, egész éjszaka kínlódnak a mesterségükkel, de nem fognak semmit. A hajnali szürkületben megáll Jézus a parton, odakiált hozzájuk: “Van-e valami ennivalótok?” A fáradt, kedvetlen tanítványok nem ismerik meg, azt hiszik, valami kóbor idegen vándor áll ott. Visszakiáltanak neki: “Nincsen!” Szomorú, de így van, nincs mit titkolni rajta! Egész éjszakai fáradság után sincsen! Hiába volt minden, nem sikerült! Ez a csőd!
Az a csőd, hogy valaki egyszer rájön arra, hogy amit csinál, az egészen hiábavaló, értelmetlen, céltalan és eredménytelen! Hogy nem jól van úgy, ahogyan van, hogy nem sikerült, amit akart, hogy nem boldogul abban, amiben fáradozik, hogy csak az erejét pazarolja, az idejét tölti, csak a verejtéke hull, de minden erőfeszítés hiába! “Van-e valami ennivalótok?” Tudjátok, ma hogyan kérdezné ezt Jézus? Körülbelül így: Sikerült-e az életed? Boldog vagy-e, meg vagy-e elégedve, békesség van-e a szívedben? Azt gondolod, hogy jó ez így, ahogy van, és nem érzed, hogy azért mégis valahogy másként kellene lennie? Mert bizony nagyon nem jó így, nagyon sokszor megpróbáltad már másként, de nem sikerült!
Óh, de rengeteg ilyen ember van ma a világon, mint ezek a tanítványok itt a Genezáreti tavon, akik végzik a mesterségüket, reménytelenül, kötelességszerűen, fáradtan munkálkodnak, húzzák az igát, mindig újra kezdik, tapossák a malmot - de a várt eredmény mindig elmarad. Fiatalabb éveidben neked is volt valamilyen elképzelésed az életedről: milyen lesz majd a házasságod, hogyan fogod nevelni a gyermekeidet? Voltak álmaid, amiket meg akartál valósítani! Nekifeszültél, dolgoztál, igazán nem lehetne azt mondani, hogy ellustálkodtad az életedet, fáradságos munkában egy jó nagy darabot el is égettél már belőle: nos, érdemes volt? Sikerültek a terveid? Valóra váltak az álmaid? Úgy lett, ahogyan elképzelted? Megtaláltad, amit kerestél? - Igen, valahogy ilyenformán hangzanék most Jézusnak ez a kérdése: “Van-e valami ennivalótok?”
A tanítványok szégyenkezve bár, de bevallották, hogy bizony nincsen! Van-e bátorságod bevallani, hogy bizony baj van, bizony az egész éjszakai megfeszített munka után is üresen maradt a háló, nem fogtál semmit, üres maradt a szíved, éhes maradt a lelked, nincs mivel megelégítened magadat és a környezetedet. Valami nagy, tátongó üresség, hiányérzet maradt benned.
Érdekes, hogy Jézus megvárja a reggelt, és csak akkor szólítja meg a tanítványokat. Megvárja, amíg a csőd teljessé válik. Szüksége van erre a gőgös emberi szívnek! Mert ha Jézus úgy éjféltájban kérdezte volna, hogy van-e ennivalójuk, a tanítványok, bízva mesterségükben, hetykén visszakiáltották volna, hogy most nincs, de majd lesz! Igaz, hogy eddig nem sikerült, de hát még előttünk az egész éjszaka! Majd segítek én még magamon, mondja a magabiztos ember, és megpróbálja másként, jobban, nagyobb erővel és buzgósággal! Úgy, ahogyan éppen tegnap mondta el élete történetének egy részletét valaki, aki rettentő pofonokat kapott az élettől. Három évvel ezelőtt teljesen lehetetlenné vált a helyzete és a további munkálkodása azon a helyen, ahol volt - szóval csődbe jutott. Akkor fölszámolt maga mögött mindent, és elment egy vidéki városba, hogy ott majd egészen új életet kezd! Régi szívvel új életet? Persze, nem ment! Milyen nagy kegyelem az, hogy nem ment! A csalódások folytatódtak, a csőd fokozódott. Onnét is el kellett jönnie. Visszatért a fővárosba, most már azzal az egyetlen reménységgel, hogy amíg az egészsége megvan, nem kell kétségbeesnie, majd csak lesz valahogy! Hamarosan ez is elveszett: öt híres orvos állapította meg róla a legreménytelenebb betegséget. A csőd teljessé vált! És ekkor állt meg Jézus az élete partján és megszólította!
Ha hamarabb jönne az Ő segítsége, mint mielőtt a csőd teljessé válik, magunknak könyvelnénk el a sikert, megveregetnénk a saját vállunkat, és azt mondanánk: lám, mégiscsak ügyes vagyok én, csak jól meg kell fogni az evezőt, meg a hálót! Nos, Jézus a teljes csőd beismerését várja. Lehet, hogy már régen ott áll a parton és szemléli az életedet, aki küszködsz a hálóval. Lehet, hogy már régen hallja, amint nagyokat sóhajtozol, panaszkodsz keserűen, hogy miért is nem segít rajtad, hogy elhagyott az Isten. Lehet, hogy már az utolsó erődnél tartasz, hallotta, amint elhatároztad, hogy még egyszer utoljára teszel egy próbát, - de akkor is megvárja, amíg minden reményedet feladod magadban, a magad erejében, ügyességében, bölcsességében, s majd csak akkor, csak azután lép közbe az Ő segítségével. - “Van-e valami ennivalótok?” Nem azért kérdi, mintha Neki volna szüksége rá, hanem, hogy beismerjük: nincsen, nekünk nincsen! Azért kérdi, hogy bírod-e még, hogy beismerd: bizony, nem bírod már így tovább. Ne félj megvallani előtte, hogy semmid sincs, hogy csődbe jutott az életed minden vonatkozásban!
2) Mert akkor derül ki az is, hogy miért nincsen, hogy mi az oka a csődnek! Itt, a történetben két oka is van ennek. Válaszd ki, melyik illik rád!
a) Az egyik az, hogy nem jól csinálták azt, amit csináltak. Miért nem jól? Hiszen szakemberek voltak, régi, tapasztalt halászok! Azért, mert a saját fejük után menve végezték a dolgukat. Mert, aki egyszer Krisztussal kapcsolatba került, az többé még halászni se menjen a maga egyéni akarata és elgondolása szerint! Az, ha a leghétköznapibb munkáját végzi is, de Krisztus nélkül: nem jól végzi azt! - Amikor azt mondja: “Vessétek ki a hálót a hajónak jobb oldala felől és találtok”, ezzel azt akarja tudtunkra adni, hogy nézzétek: nálam nélkül még halászni sem tudtok! Nem elég a munka, a fáradság, a szakértelem - (még halászni sem tudtok) -, áldás is kell hozzá, és ez az utóbbi ad értelmet az előbbinek is! Ahhoz, hogy igazi eredménye, haszna, célja, értelme legyen a munkának, valami más is kell! Valami, amit az ember már nem tud beleadni, ami már nem az embertől függ, ami felülről jő: az Úr Jézus Krisztus kell hozzá. Ő maga! Nem lehet kihagyni a hétköznapokból Jézust! Hiába vagy hát elismert szakember a magad foglalkozásában, mesterségében, Jézus még nálad is jobban tudja! És ha az Ő utasítása szerint veted ki a hálót, fogod meg a tollat, osztod be a pénzed, neveled a gyermekeidet - tehát, ha Vele való közösségben végzed a hétköznapi munkádat -, akkor majd más lesz az eredmény is! Hadd mondjam meg, hogy az az atyánkfia, akiről az előbb beszéltem, a teljes csőd beismerése után valóban egészen új életet kapott. Most már egészen az Úr utasítása szerint veti ki a hálót, és fog is, sokat! Öröm látni a boldog arcát, a csillogó szemét! Tehát, igazán így van ez ma is! Jól csinálod te, amit csinálsz? Vele való közösségben, Néki való engedelmességben?
A tanítványok életét éppen az a veszély fenyegette, hogy a nagy ünnepi élmények után visszasüllyednek egy Krisztustól különvált hétköznapi foglalkozásba. Nos, ebbe a hétköznapba lép be most a feltámadott Krisztus! Arra akarja éppen megtanítani őket, hogy ne legyen az ő életükben ezentúl egyetlen nap sem és egyetlen foglalatosság sem, amit ne a Vele való közösségben végeznének!
b) A másik oka a tanítványok csődjének az, hogy tulajdonképpen nem azt csinálják, amit tenniök kellene: halakat fognak, pedig Jézus azt mondta, hogy embereket halásszanak! Nem a feladatukat végzik! Nem itt kellene most lenniök, hanem útban az örömhír terjesztésére. Úgy viselkednek, mint azok, akik nem tudnak a nagy örömhírről, hogy Jézus feltámadott a halálból! Ezért most ugyanolyan élményben részesíti őket Jézus, mint a legelső találkozáskor. Akkor is a Genezáret-taván voltak. Akkor is hiába halásztak. Akkor is Jézus parancsára vetették ki a hálót, és akkor is szakadozott a hálójuk. Akkor mondta Jézus Péternek, hogy ezentúl embereket fogsz! Erre emlékezteti most őket, a hivatásukra, ami elől megszöktek, kitértek, amit elhagytak! Nem lehet! Csődbe kell jutni minden szökevénynek! Aki magasabb rendű életre van elhívva, az ne éljen alacsonyabb színvonalon!
Nem azért vagy te is csődben, mert nem azt az életet éled, amire elhívott, és megváltásával képesített az Úr? Nem vagy te is ilyen szökevény, akinek nem ott a helyed, a világ fiai között, hanem az Úr bizonyságtevői között? Nem azért halt meg és támadott fel a Krisztus, hogy te szinte csak vegetatív életet élj, hogy csak örömtelenül és céltalanul robotolj, mint egy gép, hogy megkeressed valahogy a kenyeredet, hogy tengesd valahogy az életedet - hanem azért halt meg és támadott fel, hogy mindezeken felülemelkedhess a megváltott élet, a Néki szolgáló élet színvonalára. Egy olyan magasabb rendű életbe, amelyiknek Krisztus adja meg a célját, az értelmét, a tartalmát! Nem azért jutottál-e csődbe, mert nem azt az életet éled, amit Krisztus halálának és feltámadásának alapján élhetnél?
3) És ha igazán csődbe jutottál: adjál hálát érte! Kegyelem ez a csőd! Nem volna nagyobb szerencsétlenség, mint ennek a csődnek a hiánya! Mert erre vár az Úr! Arra, hogy valaki őszintén, fájdalmasan, minden reményét elvesztetten bevallja, hogy nincsen ennivalója! Minden igazi áldás és felülről jövő csoda megtapasztalása előtt el kell jutnia a léleknek arra a kiábrándító - t.i. önmaga erejéből - vallomásra, hogy nincsen ennivalója!
Ahogy a tanítványok válaszoltak Jézus “Van-e valami ennivalótok?” kérdésére: NINCSEN! Itt kezdődik a VAN! Mert csak üres lélekbe tudja beletenni Jézus a maga áldását. Nagy baj az, amikor valaki büszkén, magabiztosan azt válaszolja, hogy: van bizony! Nézd csak, itt van ez vagy az a cselekedetem, ami látható módon is különbbé tesz engem egy csomó hitvány embernél! Vagy: ímé, itt vannak a szolgálataim, amiket a Te nevedben végeztem, Uram! Vagy itt van az a jó szokásom, hogy mindig segítek, akin csak tudok. Vagy itt van a szenvedésem, a bántalmaztatásom, amit olyan türelemmel viselek! Lám, mégiscsak van nekem valamim! - Az ilyen teli lélekbe nem fér bele az, amit Jézus adna! Az a jó, ha szívből, igazán, kimerülve, fáradtan, csalódva, reménytelenül azt tudod mondani: bizony, nincsen nekem semmim, Uram! Hiába igyekeztem, hiába fáradtam, hiába gyötörtem magam, még sincs bennem semmi jó, semmi szép, semmi igaz! Nincsen bölcsességem, nincsen szentségem - csak egy nagy, kiürült, csődbe jutott, önmagából kiábrándult, csalódott szívem van, csak egy nyomorult, elrontott, félresikerült életem van, de azt most idehozom, és Neked adom, Uram! Erre vár az Úr! Az ilyen szívbe tudja beletenni az Ő áldását!
Nem baj, hogy te semmit sem tudsz hozni, adni az Úrnak abból, amit kér tőled - nem baj! Csak mondd meg Néki! Mondd, hogy NINCSEN!
Az ilyen üres szívű embereket jön most keresni újra az Úr! Ma kezdődik gyülekezetünkben, együtt az evangélikus testvérekkel, egy egész hetes evangélizáció. Olyan ez, mintha életünk partján megállana Jézus - mint ott, a tó partján akkor -, és megszólítana. Sok drága lelket akar megszólítani, hogy minden csődbe jutott lélek mondja csak bátran, teljes bizalommal:
Megtörve és üresen Adom magam neki,
Hogy újjá Ő teremtsen, Az űrt Ő töltse ki.
Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom,
Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.
459. ének 2. vers
Ámen
Dátum: 1951. szeptember 23.