Amikor Jézusnak ezt a hallatlan nagy kijelentését megismétlem, úgy érzem, meg kell mondanom, hogy a konfirmációnak erre a mai drága ünnepére nem én választottam ezt a textust, nem keresgéltem a Bibliában egy alkalmas Igét a konfirmációi beszéd alapjául, hanem így következett soron a János evangéliumából. Hiszen tudjátok, hogy az elmúlt év szeptemberétől kezdve János evangéliumát tanulmányozzuk fejezetről fejezetre. Nem emberi mesterkedés vagy ügyeskedés mondatja tehát velem, hogy Jézus barátai vagytok, hanem nyilván maga az Úr üzeni most ezt nékünk. Én magamtól nem is mernék senkiről ilyen nagyot mondani, hogy Jézus barátja - magamról se -, de most nem is arról van szó, hogy mi mit tartunk önmagunkról vagy egymásról, hanem arról, hogy mit mond Jézus? Fogadjuk el hát, hogy most ezen a konfirmációi ünnepélyen Ő, vagyis az Úr Jézus, nekünk, tehát a gyülekezet most konfirmáló és régebben konfirmált tagjainak ezt mondja: “Ti az én barátaim vagytok!”
Az ember szinte csodálkozik, hogy nincs itt valami tévedés, jól hallom: barátja Jézusnak? Hiszen, ha csak azt mondaná az Uraknak Ura és a Királyoknak Királya, hogy az Ő szolgái vagyunk, az Ő szolgái lehetünk, szabad beállnunk az Ő szolgálatába: már ez is elég volna, ez is hallatlan megtiszteltetés lenne! Ezt is alig-alig lehetne elhinni, elfogadni. De még csak nem is ezt mondja, hanem azt, hogy barátai vagyunk! Minket nevez barátainak, akiket pedig ismer?! Péterrel együtt mi is szégyenkezve mondhatjuk: Uram, Te mindent tudsz, s Te ennek ellenére barátodnak nevezel engem?! Hiszen, ha valaki, Ő azután a legjobban tudja, mennyire nem barátságos, hanem ellenséges a mi érzületünk Őiránta! Ő tudja csak, mennyire igaz, amit a Heidelbergi Kátéban így tanultunk: Természet szerint hajlandók vagyunk Isten és felebarátaink gyűlölésére. (v.ö. HKT 5. K-F) Ha belenéz a szemünkbe, látja Ő jól, mennyire nem vagyunk Neki barátai, és mégis azt meri mondani nekünk, hogy: “Ti az én barátaim vagytok”?! Hát igazán: csak Jézus mondhat ilyet! Éppen úgy, mint ahogyan egyszer a vaknak azt mondta: Láss! A sántának azt, hogy: Kelj föl és járj! A bélpoklosnak, hogy: Tisztulj meg! A halottnak: Jöjj ki! - Ugyanígy, ugyanilyen hatalommal és megbízatással mondja most itt nekünk: “Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek!” (15. vers) Tehát Jézus ezzel a szavával egyszerűen barátaivá avat bennünket! Fölhatalmaz rá, megtisztel vele, megajándékoz vele bennünket!
Nem is lehet itt hát mást tenni, mint elhinni, hogy Ő komolyan gondolja ezt a barátságot. Fogadjátok el Testvérek, hogy az a Jézus, Aki az életét adta érettetek a Golgotán, Aki a keresztfán megtöretett testét és kiontatott vérét most jelképessé tette, és szétosztja közöttetek: ez a Jézus most fölemel magához, maga mellé ültet, barátjává fogad benneteket! Tudjátok, hogy ennek a barátságnak mi a legnagyobb értéke? Az, hogy szabad Jézussal egészen bizalmas, meghitt kapcsolatban élnünk! Ugye milyen jó az, amikor valakinek van egy jó barátja, akivel mindent megbeszélhet?! Nos: ilyen barátod akar lenni Jézus. Olyan természetesnek látszik, pedig egyáltalán nem magától értetődő ám, hogy tegezzük Jézust! El sem tudnánk másként képzelni a megszólítást, a Vele való beszélgetést, mint tegező viszonyban. Pedig ez is a meghitt baráti kapcsolat kifejeződése! Gondold csak el, milyen bizalmas közelségbe enged magához a világ Ura, amikor szabad azt mondanod Neki, hogy: "Te"! És szabad Néki elmondanod mindent! Hiszen arra való a jó barát, hogy életünk dolgait megbeszéljük vele! Nem tudok drágább, értékesebb tanácsot adni nektek - aminek annyi hasznát vehetnétek az élet bármilyen alakulása közben -, mint azt, hogy beszéljetek meg mindent a ti legjobb Barátotokkal, az Úr Jézussal! De igazán mindent! Ha örömötök van, ha fáj valami, ha nagy döntések elé állít az élet, és nem tudjátok mitévők legyetek, ha kísértések törnek rátok, ha elbuktok, ha bűnbe estek: mindent-mindent beszéljetek meg Jézussal! Ne legyen semmi titkotok Őelőtte! Szabad Neki elmondani mindent! A legszennyesebb gondolatot is, a legalávalóbb érzést is - azt is, amit semmi áron el nem mondanátok senkinek. Szinte azt mondhatnám, hogy az nem is olyan nagy baj, ha bűnös indulatok kavarognak a lelketek mélyén, de az már végzetesen nagy baj, ha nem tárjátok föl ezeket Krisztus előtt, ha nem mondjátok el Neki! Egy fiatalember mondta egyszer nekem, hogy olyan szörnyű, Istent gyalázó gondolatokkal kísérti őt a Sátán, hogy ki sem meri mondani, önmaga előtt is szégyelli. Azt mondtam neki: Ez nem baj, csak mondd el Jézusnak, leplezd le a Sátánt Jézus előtt, akármilyen csúnya! Néki elmondhatod, rakjad le elébe,Ő majd elbánik vele! - Nos testvér, légy bizalmas az Úrhoz, hiszen a barátja vagy!
A felolvasott Igében arra is feleletet kapunk, hogy hogyan lettünk a Krisztus barátaivá? Így mondja Jézus: “Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket!” (16. vers) Érzitek-e, mennyi erő, mennyi biztatás, milyen szilárd támaszték van Jézusnak ebben a kijelentésében? Azt gondoljátok, hogy az csak olyan esetlegesség, véletlen, hogy mi most itt vagyunk, dicsérjük az Istent, vallást teszünk az Ő szent nevéről? Vajon mi csak úgy egyszerűen elhatároztuk, hogy Vele töltünk egy órácskát, s elindulunk az Ő követésében? Óh, nem! A mi ittlétünk, a mi hitvallásunk, a mi Krisztus-követésünk az elhatározásnál és a magunk akaratánál sokkal messzebbre nyúlik vissza: egyenesen az örökkévalóságba! Azért határozhattuk el magunkat az Ő szent Neve magasztalására, azért hihettünk Benne, azért tehettünk vallást Róla, mert Ő választott ki Önmagának bennünket! Azért lehetünk az Ő barátai, mert sok-sok millió ember közül Ő minket erre szemelt ki, erre válogatott ki, erre gyűjtött össze! Hogy mit jelent ez gyakorlatilag a hitünk számára, egy képpel tudnám illusztrálni: Ismerjük ugye a tűzoltó-létrát? Alulról csavarják egyre feljebb és feljebb. Azt mondják a tűzoltók, hogy amikor az egymás mellett lévő létrák már mind egymás fölé emelkedtek, tehát amikor már egészen fölcsavarták az egész alkotmányt, a legtetején két-három méternyi kilengése is van a létrának, s aki ott áll, ugyancsak bizonytalanul érzi magát. De ha a létra fölső részét odatámasztjuk valamihez, például egy ház emeleti ablakához vagy tetejéhez: egyszerre megszűnik a nagy ide-odalengés, az egész hosszú létra szilárdan áll. Valahogy ilyenformán vagyunk a hittel is. Innen, alulról emelkedik fölfelé, nyúlik fölfelé az ember hite, a látható világból a láthatatlan világ felé - élményeink, bizonyságtételek, imádságaink, igehirdetési alkalmakon való részvételeink emelik egyre följebb és följebb -, de amíg felülről nem kap támasztékot, addig ingás, lengés, bizonytalanság minden. Nos: amikor Jézus azt mondja, hogy: “Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”, akkor ez olyan, mint amikor a létrát fölülről megtámasztják! Ehhez a bizonyossághoz támaszkodik hozzá a hitünk, és így lesz határozott, szilárd, stabil, mindenféle ingadozástól mentes! A hívő ember a földi élete során egyre nagyobb bizonyossággal győződik meg arról az örvendetes tényről, hogy tulajdonképpen nem is én választottam az Urat, hanem Ő választott engem! Ezért hiheted el teljes bizonyossággal, hogy Jézus barátja lettél: mert nem te választottad Őt, hanem Ő választott téged!
Mitévők legyünk már most, ha ilyen nagy megtiszteltetésben lehet részünk? Ezt is megmondja az Úr, így: “A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.” (9-10. vers) Tehát megmaradni az Ő szeretetében! Nem azt jelenti ez, hogy mindig szeressétek Jézust - óh, nem, sokkal többet: azt, hogy Jézus szeret benneteket és ti minden körülmények között tartsatok ki amellett, hogy el ne veszítsétek azt a tudatot, hogy Ő igenis szeret! “A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket” - hogyan szerette az Atya a Fiút? Nem lehet azt ki sem mondani! És mégis engedte, hogy keresztre feszítsék! De ott a kereszten is szerette! Sőt, akkor szerette csak igazán, hiszen az Ő akaratát hajtotta végre teljesen!
Isten szeretete nem kímél meg a szenvedéstől senkit. Itt vagytok most fiatalon, üdén: ki tudja, milyen keresztek fognak még majd vállaitokra nehezedni, milyen nehéz sóhajok szállnak még majd föl a szívetekből! Nos: tudjátok meg, hogy Isten akkor is szeret! Sőt, akkor szeret csak igazán! Tehát ha majd egyszer úgy nézne ki minden, hogy elfeledkezett rólatok, vagy mintha elfordította volna tekintetét, és bezárta volna a fülét; ha úgy látszana is, hogy közönyösen állana szemben azzal a teherrel, amit hordotok, azzal a szívfájdalommal, amit szenvedtek - akkorra, éppen akkorra szól ez a biztatás: “Maradjatok meg ebben az én szeretetemben!” Soha senkinek el ne hidd, hogy Jézus nem szeret! Júdás számára is lett volna bocsánat, ha el tudta volna hinni, hogy őt is szereti az Úr! Téged is! Még ha elbuksz is majd, visszatérhetsz Ő hozzá, mert szeret! Előre megmondja tehát, hogy jönnek a nehézségek, de ti maradjatok meg az Ő szeretetében! Hogyan? Úgy - mondja Jézus -, hogy megtartjátok az Ő parancsolatait! Tehát éppen azért, mivel így szeret titeket az Úr, nem lehet közömbös számotokra, amit Ő akar! Az egyik testvérünk lakásán láttam egy fali-mondást, az volt ráírva: “Hát Jézus mit szól hozzá?” Jézus barátja komolyan számol ezzel! És ha meg akartok maradni Jézus szeretetében, állítsátok oda magatokat nagyon gyakran ez alá a kérdés alá: “Hát Jézus mit szól hozzá?” Mit szól Jézus például ahhoz, amin gondolkodni szoktál, amire vágyol, amin képzelődsz? Mit szól ahhoz, ahogyan játszol, szórakozol, tanulsz, otthon viselkedsz? Megmondja Ő világosan és nagyon érthetően, hogy mit szól hozzá, hogy mi a véleménye: írásba adta a véleményét, megtalálhatod te is és olvashatod - a Bibliában! “Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.”
Ne féljetek attól, hogy így valami savanyú, fonnyadt, minden örömről lemondó életet kellene élnetek! Hiszen rögtön ezek után így folytatja Jézus: “Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék.” (11. vers) Vagyis, hogy a ti örömötök igazán teljes legyen! Higgyétek el testvérek, hogy a Krisztus szeretetén kívül nincs teljes öröm. Vannak apró örömei az életnek, ideig-óráig tartó örömök, de az se mindig tiszta, néha nagyon is sok az alja, a salakja. A világ örömeit gondtalanul élvező, habzsoló embereket ha látok, gyakran gondolok arra az Igére, amelyik így hangzik: “Nevetés közben is fáj a szív; és végre az öröm fordul szomorúságra!” (Péld 14,13) - Látnád csak közelebbről egy nevető ember életét! Ha belenézhetnél a szívébe, akkor látnád, mennyi baj és szomorúság van a vidám külső alatt is! Egyetlen öröm van a világon, ami teljes, maradéktalan, aminek nincs semmi kellemetlen utóíze: Jézus öröme! Jézus barátai igazán boldog emberek! Örömük annyira teljes, hogy még a halál sem vet véget néki! Átnyúlik, beletorkollik az örökkévalóságba is!
Erre a boldog, örvendező életre vagytok elhívva, mert az Úr azt üzeni ma néktek és veletek együtt mindnyájunknak, hogy: “Ti az én barátaim vagytok!” Álljatok hát föl, válaszoljatok a hívásra, elénekelvén az idei konfirmandusok énekét:
Testvérek menjünk bátran, hamar leszáll az éj,
E földi pusztaságban Megállni nagy veszély.
Hát merítsünk erőt A menny felé sietni,
Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.
455. ének 1. vers
Ámen
Dátum: 1951. május 27.