Pár nap múlva következik a keresztyén naptár szerint áldozócsütörtök napja. Jó, ha erről a hétköznapok sodrába lassan egyre jobban beleszíntelenedő ünnepről most megemlékezünk. Annál is inkább, mert Jézus búcsúbeszédeinek most felolvasott részében erre a napra utal, tehát az Ő földről való távozására. Látva a tanítványok szomorúságát, megmagyarázza nekik, hogy nincs okuk szomorkodni emiatt, az Ő eltávozása nem lesz rájuk nézve veszteség. Ő ugyan elmegy, de majd az Atya más Vigasztalót küld, Aki velük marad mindörökké, Aki tökéletesen kárpótolja majd őket mindenben. Más Vigasztalót ád az Atya. Így nevezi Jézus az isteni Szentlelket. Azért megy el a földről az Úr, hogy kitölthesse övéinek a többet, a nagyobbat, a teljesebbet: az Isten Lelkét! Erről a Vigasztalóról hadd szóljon ma nékünk Isten örömüzenete!
Jézus ezt a Vigasztalót az Igazság Lelkének nevezi, és ezzel mintegy a vigasztalás lényegét is meghatározza: Isten az Ő Szentlelke által úgy vigasztal, hogy felfedi az igazságot. Tehát nem úgy, ahogyan a világ tud vigasztalni. Mert hogy adja ez a világ a vigasztalást a szomorú embernek - például egy gyógyíthatatlan betegnek, egy elkeseredett, elégedetlen embernek, egy balsorsban szenvedő léleknek? Úgy, hogy áltatja a lelket, megpróbál szépeket mondani neki, olyan ígéreteket vetíteni eléje, amelynek a valóságában maga sem hisz. Álltál-e már meg egy vigasztalan lélek előtt, találkoztál-e már emberi vigasztalansággal? Ha igen, akkor tudod, milyen tehetetlen érzés ez. Mert mi telik tőlünk? Hazugság! Ő is tudja, a szenvedő lélek, meg én is, a vigasztaló, hogy nem igaz, amikor ilyen általános szólamokat mondunk: majd jobbra fordul egyszer minden, majd meggyógyul, majd így lesz, meg amúgy, és akkor rendbe jön minden. Nagy, vigasztaló ígéreteket teszünk a sors vagy az idő nevében: majd meggyógyítja az idő, ez a nagy orvos! - Nos: mindez a hazugság arra való csak, hogy valamivel feledtessük a szomorú ember vigasztalanságát. Ismeritek a világnak az ilyen jó tanácsát: szórakozzon, kapcsolódjon ki, ne gondoljon rá és más efféle!? Amikor hallom az ilyen világi vigasztaló szólamokat, mindig arra gondolok, hogy Jézus nekünk más Vigasztalót adott. Olyan Valakit, Aki nem azzal vigasztal, hogy eltakarja a valóság rútságát, hanem éppen ellenkezőleg: azzal, hogy igazat mond. Például így: megmondja nyíltan, hogy nem az a bajod, hogy gyógyíthatatlan beteg vagy, hanem az, hogy nem vagy felkészülve az Isten színe előtt való megjelenésre! Nem az a bajod, hogy olyan rosszindulatú emberekkel vagy körülvéve, akik nem értenek meg, akik nem szeretnek, hanem az, hogy tényleg olyan utálatos, valóban olyan kiállhatatlan vagy, akit nem is fognak sohasem szeretni, amíg meg nem változol! Nem az a bajod, hogy hitetlen a környezeted, hanem az, hogy nem elég élő a te hited, s nem tudta áthatni még mindig a környezetedet! Nem az a bajod, hogy halottad van, akinek az elvesztése miatt nem tudsz megvigasztalódni, hanem az, hogy nem hiszel az örök életben! Nem azért rettenetes a sorsod, mert annyi mindent elvesztettél, hanem azért, mert az Úrral való kapcsolatodat veszítetted el!
Az Igazság Lelke kíméletlenül leleplezi az igazságot, nem az én igazságomat, hanem az igazságot. De hiszen ez nem vigasztalás, hanem vád! Hát Isten Lelke úgy vigasztal, hogy vádol, hogy ellenem fordul, hogy engem tesz felelőssé, bűnössé?! Igen! Mert e nélkül nincs igazi vigasztalás, csak áltatás. Isten Lelke, az Igazság Lelke egészen a mélyre hatol, és éppen azáltal gyógyít, hogy felfedi a szív legelrejtettebb világának a bűneit. És így mindig oda aláz Krisztus keresztjéhez, ahol minden újabb leleplezett bűnre van bocsánat. Isten Szentlelke úgy vigasztal, hogy vád alá helyez, hogy azután Krisztus keresztjénél megkaphassad a fölmentést. Az egyetlen igazi vigasztalás mindenféle szomorúságban és szenvedésben a bűnbocsánat, a minden vád alól való fölmentetés. De csak az részesülhet ebben a vigasztalásban, aki vád alatt van, csak azt lehet fölmenteni, akit elítéltek! Nos, így Vigasztaló a Szentlélek, hogy fölfedi mindenféle bajnak az igazi okát, valami speciális bűnt. Kideríti az igazságot, azt, hogy mi okozta a vigasztalanságot, és így lehetővé teszi a szabadulást, a bűnbocsánat által!
Ismered-e ezt a vigasztalást? Kell-e neked ez a Vigasztaló? Azt mondja Jézus Róla, hogy a világ nem képes befogadni, nem tudja elviselni ezt a fajta vigasztalást, az Igazság Lelkét - mert nem képes a bűn megvallására, megbánására. A világ csak azt tudja befogadni, aki őt igazolja, aki neki igazat ad, vagyis, aki hazugságot szól! El tudod-e viselni az Igazság Lelkének a vigasztalását? Igényled-e, várod-e, kéred-e? Mert Isten adja! Neked is adja! Jézus kérésére adja az Atya ezt a más Vigasztalót!
Azután úgy vigasztal Isten Szentlelke, hogy nem hagy egyedül. Így mondja az Úr a búcsúzáskor: “Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.” (Jn 14,18) Az emberi lélek egyik legkeservesebb alapérzése az árvaság, az elhagyatottság, az egyedüllét. És ezen mit sem használ az, ha emberekkel vagyunk is körülvéve! Vannak olyan emberek, akiknek apjuk, anyjuk megvan, és mégis nagy árvaságban érzik magukat! “Nem hagylak titeket árvákul” - mondja Jézus azoknak a tanítványoknak, akiknek akkor még éltek a szüleik, a feleségük, vagy a többi hozzátartozójuk, tehát nem maradtak volna “árvák” világi értelemben véve sem. Az az igazi árvaság, amikor úgy érzi valaki, hogy elhagyta az Isten. Az az ember van halálosan egyedül, magányosan, aki Krisztus nélkül van. Ennek az árvaságnak a szomorúságát látja Jézus tanítványai szemében, azért biztatja őket, hogy ettől ne féljenek, nem maradnak árván, eljön hozzájuk! És ami akkor csak ígéret volt a tanítványok számára, az pünkösd óta már beteljesedett valóság! Jézus eljött, Jézus itt van, az isteni Lélek, a nagy Vigasztaló realizálja, valóssággá teszi egy-egy árva lélek számára a Krisztus jelenlétét!
Magyar Bibliánk így fordítja: Vigasztaló, pedig az itt használt eredeti görög szó sokkal többet jelent ennél. Így hangzik: Paraklétosz. Olyan valakit jelent a Paraklétosz, Akit a bajban levő ember segítségül hív. Egy modern fordítás egyenesen így adja vissza az értelmét: Segítő. Egy olyan Valaki tehát, Aki egy másik embernek felveszi a gondját, segíti, közbenjár érette, eljár az ügyében - ügyvivő, ügyvéd. A Paraklétosz tehát, Akit az Atya ad, olyan isteni Lélek, Aki melléáll a hívő embernek, fölvállalja az ügyét, Akire a hívő ember egészen rábízhatja minden dolgát.
Így határozza meg Jézus ennek a Szentléleknek a lényét, személyét, Akit az Atya küldött, Aki itt van, Aki körülvesz most is bennünket: “Nem hagylak titeket árvákul!” Tehát egyikünknek sem kellene árván élnie az életet. Hát nem nagy vigasztalás-e az, hogy Jézus kérésére az Atya ilyen ügyvédet küld mellénk? Mégpedig nem olyat, akit mi tudnánk megfogadni ügyeink intézésére, hanem ezt, a Paraklétoszt! Ezt az ügyvédet Ő rendelte ki “hivatalból” mellénk, Ő fizette meg az árát, ami nagyon sokba került: Krisztus vérébe. És ha te még mindig szomorú vagy, rengeteg az elintézetlen ügyed: most azt üzeni az Úr, hogy Ő már küldött Valakit, Aki át akarná venni az ügyedet. Aki törődni szeretne veled, ha megbíznál Benne, ha Rá mernéd bízni magad, hogy hol van a baj az életedben, kivel vagy perben: a férjeddel, vagy a feleségeddel, vagy a gyermekeddel, emberekkel vagy magaddal? Nos: van kihez fordulnod, a fő az, hogy ne magad intézd az ügyedet!
Testvér: velünk van az Úr az Ő igéjében! Van Bibliád, és te tanácstalan és szomorú vagy?! Amikor minden Ige neked szól, csak meg kell hallanod?! - Velünk van a testvéri közösségben! “A hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Van gyülekezet, és te mégis árva vagy, egyedül érzed magad? Hiszen te is jöhetnél, te is együtt lehetnél Vele a többiek között. Te is megbeszélhetnél Vele mindent, mint más hívők teszik, te is megkérhetnéd, hogy intézkedjék az ügyedben, te is átadhatnád neki a problémáidat, mint olyan sok-sok hívő lélek teszi mindig, újra. Te is megláthatnád, mennyire igaz, amit Jézus ígért: “Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok!” (18. vers) Sőt, még tovább megy a Szentlélek vigasztalása. Aki Isten Szentlelkével kapcsolatba kerül, nemcsak azt tapasztalja meg, hogy Benne maga az Úr jött vissza híveihez, hanem a Szentlélek által a Krisztussal való közösség még szorosabbá lesz, mint amilyen a régi volt, amikor Ő még test szerint itt járt. Így mondja az Úr: “Azon a napon (vagyis, amikor megkaptátok a Vigasztalót, a Paraklétoszt) megtudjátok majd ti, hogy én az Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.” (20. vers) Titokzatos összekapcsolódások vannak itt: Krisztus az Atyában és mibennünk, mi a Krisztusban és vele együtt az Atyában. Az Atya, a Fiú és a tanítványok elválaszthatatlanul összeforrnak egymással, egymást áthatják, a lelki eggyé válásnak valami egészen új csodája születik meg a Szentlélek által. Nem lehet ezt megmagyarázni, megérteni sem lehet, csak alázatos szívvel elfogadni. Ezért nem kell nagyot kiáltani, ha imádkozni akarunk, ezért elég a csak lélekben elmondott imádság is - ezért lehet a bűn és a világ ellen harcolni és győzni, ezért lehet ereje a tanítványok bizonyságtételének, ezért lehet már e földön az enyém az örök élet, mert Krisztus az Atyában van, a hívő Krisztusban, és Krisztus a hívőben. Így teszi a Szentlélek teljessé azt az életet számunkra, amire megváltott bennünket az Isten. A nagypéntek azt hirdeti, amit Krisztus érettünk tett, mint az Isten ama Báránya. A húsvét arról tesz bizonyságot, hogy Krisztus velünk van, mint élő valóság. Az áldozócsütörtök arról szól, hogy Krisztus fölöttünk van, mint Úr és Király - és mindez azért történt, hogy a pünkösd által Krisztus bennünk legyen valósággá. Azt mondja Jézus: “én az Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.” (Jn 14,20) A te számodra elérkezett-e már az a nap, te meg tudtad-e már, hogy Ő benned van, te pedig benne?!
Lám, ezt műveli az a Vigasztaló, Akit az Atya küld Jézus kérésére. Így mondta Urunk: “És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek.” (Jn 14,16) Ő kéri. Most is. Te kérted-e már? Kell-e neked, amit Ő kér a számodra, vagy te mindig mást kérsz, mint amit Jézus kér neked?! Te miért nem kéred? Nem hiszed, hogy megadja az Atya? Megadja, mert ígérete van rá. Kérjük hát együtt. Azzal az énekkel, amit olyan sokszor énekeltünk már, de most úgy, mint akik igazán nagyon rá vagyunk szorulva az áldott Vigasztalóra. Könyörögjünk:
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám,
Égi lángod járja át szívem és a szám!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!
463. ének 1. vers
Ámen
Dátum: 1951. április 29.