Alig képzelhető el általánosabb, laposabb, üresebb, semmitmondóbb kijelentés szószékről, mint az, hogy higgyetek Istenben! Hiszen többé-kevésbé minden prédikáció arról szól, hogy higgyünk Istenben! Nincs ebben semmi érdekes, semmi különös, semmi figyelemreméltó - épp úgy jelenthet mindent, mint semmit! Most mégis arról szeretnék beszélni, hogy higgyetek Istenben! Mégpedig azért erről, mert Jézus beszélt róla. És úgy érzem, hogy mindazt, amit az előbb fölolvasott tizennégy versben elmondott tanítványainak, ennek a kijelentésének a magyarázata képpen mondta. És ha azt nézzük, ahogyan Ő mondotta, ahogyan Ő kifejezte, ahogyan Ő értette ezt a kijelentést: így egyszerre meg fog telni a mi számunkra tartalommal, és meglátjuk, mennyire az a legfontosabb, hogy így higgyünk Istenben!
Rögtön másképpen hangzik ez a felszólítás, ha meggondoljuk, hogy mikor mondta ezt Jézus? Pár nappal a keresztre feszítése előtt. Akkor, amikor tanítványaival nyíltan beszélt az Ő haláláról, mégpedig szenvedés és megaláztatás útján önként vállalt haláláról, az Ő elmeneteléről és arról, hogy ahová Ő most menendő, oda nem mehetnek utána tanítványai. Már ez is annyira titokzatos és érthetetlen volt a tanítványok előtt, hogy szinte megrendült belé a lelkük: mi lesz még, ha majd mindezek bekövetkeznek, amikről Jézus beszélt? Ezért mondja Jézus, hogy most higgyetek! Most, amikor valóban rátok szakad a nagy nyomorúság. Most, amikor semmit sem fogtok érteni mindabból, ami történni fog. Most, amikor nyugtalan a szívetek, most ne nyugtalankodjatok, ne essetek kétségbe, hanem higgyetek! Most fogjátok megtanulni, mi a hit - ne adjatok helyet a nyugtalanságnak, kétségeknek a szívetekben, hanem most tartsatok ki a hitben!
Igen: ilyenkor van szükség a hitre! Más dolog látni, és más dolog hinni. Lehet, hogy azt látjátok, hogy Jézust megölik, akkor is higgyetek! Lehet, hogy azt látjátok, mintha győzött volna a Sátán, ti akkor is higgyetek! Akkor kell hinni, amikor az embernek minden oka megvolna a hitetlenkedésre, kételkedésre, nyugtalanságra! Amikor egészen kilátástalanná válik előtte a helyzet. Amikor olyan dolgok történnek körülötte és vele, hogy megrendül belé a szíve és lelke. Amikor nem látja valaki Istent, az Ő segítő kezét, az Ő jóságát és irgalmát. Amikor nem érti, miért történnek azok, amik megtörténnek? Amikor sötétség borul reá, sehol semmi biztatás, semmi fény. Amikor úgy néz ki a dolog, mintha Isten nem volna többé Isten. Amikor nincs semmi látható és megfogható támpont: akkor higgyetek, akkor még mindig hihettek! Tehát amikor a szív nyugtalanul kérdi, hogy mi lesz már, amikor a lélek fásultan sóhajt, hogy nem bírom tovább: akkor higgyetek! Mintha azt mondaná Jézus: amikor majd ott függök a keresztfán, amikor mindenki gúnyolódik, amikor úgy érzitek, hogy megszakad a szívetek a fájdalomtól: akkor kell hinnetek! Ne annak higgyetek, amit láttok, se annak, amit mások mondanak, hanem: “higyjetek Istenben!”
Azt is megmondja rögtön Jézus: hogyan higgyünk Istenben? Úgy higgyetek Istenben, hogy higgyetek énbennem! Leszűkíti, konkretizálja az Istenben való hitet. Ne csak általánosságban higgyetek Istenben, mint ahogyan a zsidók, vagy akár a pogányok is hisznek valamilyen formában Istenben - sőt, a hitetlen és istentagadó emberek is hisznek valamilyen Istenben -, hanem ti úgy higgyetek Istenben, hogy: “higyjetek én bennem!” Keresztyén szempontból csak az az ember mondható Isten-hívőnek, aki Krisztus-hívő! Mi csak Krisztusban, Krisztus által és Krisztuson át hihetünk Istenben! Egyáltalán az Isten fogalma a Názáreti Jézusban válik számunkra személyes üggyé, élő valósággá, Akivel találkozni lehet, Akit megismerni és megszólítani lehet. Soha nem jut el az Istenben való igazi hitre az, aki nem Jézus Krisztusban hisz! “Senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” (14,6b vers) “Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is.” (Jn 14,7) “A ki engem látott, látta az Atyát.” (Jn 14,9b) Majd így szól: “Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok és az Atya én bennem van?” (Jn 14,10a) “A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, cselekszi e dolgokat. Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van.” (Jn 14,10-11).
Mennyire megkönnyítette nekünk Isten az Őbenne való hitet azáltal, hogy Jézusban hihetünk! Jézus Krisztus olyan emberi életben élte az Atya láthatatlan életét, amit láthatunk. Ember volt, de Isten megtestesülése. A földi ember soha nem láthatja Istent. Nos, tehát Isten belerejtette Jézus földi, emberi személyébe az Ő isteni dicsőségének a ragyogását, és megmutatta az embereknek, hogyan érez és cselekszik a láthatatlan Isten. Tehát, amikor látjuk, hogy Jézus ölébe veszi a kis gyermekeket, beszélget velük, kezét rájuk vetvén megáldja őket: láthatjuk, hogyan érez Isten a gyermekekkel szemben. Amikor látjuk Jézus részvétét az emberi szenvedésekkel szemben, megértjük belőle, mit érez mennyei Atyánk a földi nyomorúság láttán.
Amikor látjuk, hogyan viselkedik Jézus a bűnösökkel szemben: miként fogadja őket, velük együtt eszik, bűnbocsánatot hirdet a bűnbánóknak - megismerjük belőle, milyen könyörülő az Isten! Amikor ott látjuk Jézust a keresztfán, amint önként áldozza föl engesztelésül az életét az elveszett emberek megmentéséért: meglátjuk, mennyire szeret az Isten! Igen: Krisztusban megismerjük az Atyát. Aki Őt látta, az Atyát látta! Aki Őbenne hisz, az hisz Istenben! Ezért úgy higgyetek az Istenben, hogy: “higyjetek én bennem!”
Aki így hisz Istenben, Jézus Krisztus által, az lelki szemeivel ott is Istent látja, ahol más nem látja Őt. Igaza van Filepnek, amikor azt mondja, hogy mutasd meg nékünk az Atyát és az elég nékünk! Valóban elég! Istent látni a világ eseményeiben, saját életed alakulásában meglátni Isten áldó vagy büntető kezét, meglátni Isten tervét, akaratát, szándékát: ez a legnagyobb, a legmegnyugtatóbb, legboldogabb dolog a világon! Amikor például egy beteg ember a mennyei Atya szerető gondoskodását érzi abban, hogy beteg, isteni tervszerűséget lát a saját betegségében, és hálát tud adni érte: ugye, milyen nagy dolog ez?! Vagy ahogyan egy vidéki atyámfia mondta múltkor, amikor mindenét elvesztette: Elfogadom Isten kezéből, mint ítéletet. Ahol más az öklét rázza, bosszúért kiált, ott a Krisztusban hívő lélek meghajlik az isteni igazságszolgáltatás súlya alatt alázattal, hálás lélekkel. “Mutasd meg nékünk az Atyát és az elég nékünk” (8. vers) - mondja Filep. Nos: Jézus megmutatja néki az Atyát! Ahol más csak a sorsot látja, a vak véletlen szeszélyét, ott te az Atyát látod. Ahol más pechet, szerencsétlenséget lát és elkeseredik: ott te az atyai szeretet fenyítését látod. Ahol mást elbizakodottá tesznek a sikerek, ott te hálával telsz meg az ajándékozó Atya iránt. Látod-e így az Istent életed eseményeiben, sorsod fordulatában? Őt látni, annyit jelent, mint értelmet, célt látni, bizalommal, nyugodtan tekinteni bele a nyugtalan világba is! - És ez elég! Valóban elég. Mit akarhat még többet a földön az ember, mint így látni az Atyát?! Csak Jézusban lehet így látni az Atyát! Úgy, ahogyan Ő érti ezt a kijelentését: “Higyjetek Istenben!”
Aki így hisz az Istenben Krisztus által, az előtt egyszerre elkezd tágulni a horizont. Figyeljétek meg csak, micsoda mennyei távlatokat nyit meg Jézusnak ez a mondása: “Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Jn 14,23) Mintha csak azt mondaná a búcsúzás miatt bánkódó tanítványainak: ne ragaszkodjatok ehhez a földhöz! Ne gondoljátok, hogy ez a föld minden! Sőt: ez az egész látható világ csak egy bizonyos fajta lakóhely az Atya hatalmas házában, de ezen kívül még nagyon sok más lakóhely is van. Ott, túl a halálon is vannak tartózkodási helyek, lakóhelyek - lássatok meg hát valamit Isten végtelen gazdagságából! Ne a magatok kicsinységéhez szabjátok Isten méreteit, hiszen mint ahogyan ezer esztendő annyi előtte, mint egy nap, úgy háromezer ilyen világ, mint amit ismertek csak annyi számára, mint egy gyufaskatulya. “Az én Atyámnak házában sok lakóhely van!” És Ő most elmegy - de nem azért, hogy ott elfeledkezzék azokról, akiket itt hagyott, hanem azért, hogy ott is őérettük imádkozzék, munkálkodjék. Elmegyek, mondja, “hogy helyet készítsek néktek.”
Istenben hinni tehát annyit is jelent, hogy nem kell fölöttébb nagy jelentőséget tulajdonítani a földi dolgoknak: szabad fölülemelkedni, s a mennyet is magába foglaló távlatba beállítva szemlélni, értékelni az eseményeket. Hiszen már készül a helyem odaát, előre ment az Úr, szállást csinálni! És amikor elkészül a helyem, értem jön, és elvisz magával! Lássunk hát túl a földi határokon, korlátokon! Hogy el tudunk keseredni, ha becsukódik előttünk valahol egy ajtócska, lezárul egy út vagy egy lehetőség! Emeld föl ilyenkor a szemed és lássad, hogy már nyílik egy másik, a mi Atyánk sok dicsőséges lakhelye közül annak az ajtaja, amelyik a számodra készült! Hinni Istenben azt is jelenti tehát, hogy úgy élni a földön, abban a bizonyosságban, hogy elkészített szállás vár rám odaát! Nem maradok ki a mennyei üdvösség világából hely hiányában! Nem fog előfordulni velem, ami Jézussal a földre érkezésénél, hogy nem volt számára hely a vendégfogadó háznál! Nem adja vissza a kölcsönt az Úr: Ő maga ment előre helyet készíteni, Ő maga jön értem, s Ő maga visz át oda magához, ahol Ő van! Addig nyugodtan élhetek, várhatok, készülhetek! Igen! Csak higgyek Istenben!
És végül még ezt is hozzáfűzi Jézus: “Bizony, bizony mondom néktek: A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.” (Jn 14,12-14) Hinni Istenben úgy, ahogyan Jézus érti: nem tétlen semmittevés, nem elmélkedés, nem meditálás, hanem a legnagyobb hatású aktivitás, cselekvés, munka, mozgás, élet! “A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál.” Szinte hihetetlen! Hogy lehet ez? Úgy, hogy Jézus nemcsak azért ment át abba a másik világba ott túl a halálon, hogy ott örök nyugalmat készítsen az övéinek, hanem azért is, hogy onnét fejtse ki most már igazán, teljes hatalommal a maga munkáját a földön. De most már ne csak olyan szűk körben, egy ország határain belül, mint eddig, hanem az egész világon, terjedelmesebb körben, nagyobb arányokban! Így érthető az, hogy “nagyobbakat is cselekszik”. Lám, Péter prédikációjára pünkösdkor 3000 ember tért meg. Egyszerre elkezdett szélesebb körben hatni az evangélium! Terjedt tovább, tovább! És csak azért volt lehetséges Jézusnál nagyobbat cselekedni, mert Jézus elment az Atyához! Így, tehát, amit a Benne hívő ember cselekszik, azt maga Jézus cselekszi! Jézus, aki az Atyánál van, meghallgatja a könyörgést, amellyel Urához fordul a tanítvány, és segedelemért könyörög földi élete harcában. És amit csak kér a tanítvány Krisztus nevében, azt maga az Úr cselekszi meg. A tanítvány kérésére elindul egy isteni akció: “akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt.” A hívők imádságára felel a feltámadott Krisztus ereje!
Hol vannak ezek a cselekedetek, amiket az Úr most rajtunk keresztül, onnét felülről végre akar hajtani? Hogy lehet az, hogy a mi cselekedeteink nem nagyobbak, hanem szánalmasan kisebbek, nyomorultan csekélyebbek, mint Krisztus cselekedetei?! Nem azért, mert nem hiszünk?! Nem úgy hiszünk Istenben, ahogyan Jézus értette, amikor így szólt: “Higyjetek Istenben!”?!
“Higyjetek Istenben!” - Igen! Ezt akarjuk mi is! Kapaszkodjunk bele az Úrnak ebbe az ígéretébe: “És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt.” Azt is csak Ő cselekedheti meg, hogy higgyünk Istenben!
Kérjük hát, együtt, közösen! Azzal az énekkel, amelyik így hangzik:
Hinni taníts Uram, kérni taníts,
Gyermeki nagy hitet kérni taníts.
Indítsd fel szívemet, buzduljon fel neked.
Gyűjteni lelkeket, kérni taníts!
479. ének 1. vers
Ámen
Dátum: 1951. április 22.