Még mindig a bethániai kis családról van szó, mint az előbbi fejezetben elejétől a végéig. Még mindig nincsen vége a Lázár feltámadásáról szóló történetnek. Ez a most felolvasott rész is hozzátartozik. Nem is volna teljes enélkül! Mert itt Lázár feltámadásának a visszhangjáról van szó. Arról, hogy az Úrnak arra a hatalmas és csodálatos cselekedetére hogyan válaszolnak az érdekelt emberek? Arról, hogy mit vált ki Jézus munkája a különböző emberek lelkéből? Arról, hogyan mutatkozik meg a hála és a szeretet Jézus iránt a tőle kapott drága ajándékért? Márta, Mária, Lázár és Júdás van név szerint is felemlítve a történetben. Mindnyájan tanúi voltak Jézus hatalmas, isteni cselekedetének, amit Lázár sírjánál végzett. Meglátjuk itt most, kit hogyan érintett, ki hogyan reagált rá?
Azt olvassuk, hogy vacsorát készítettek Jézus tiszteletére. Mindegy, hogy Lázárék házában volt-e ez a vacsora, vagy valaki másnak az otthonában, ahogyan a Máté és Márk szerinti leírásból lehet következtetni. A lényeg az, hogy egy csomó ember számára örömet jelentett az, hogy Jézus újra itt van Bethániában, és az örvendező hála és tisztelet nyilatkozott meg abban, hogy vendégséget készítettek Neki. János azután így folytatja a leírást: “És Mártha szolgál vala fel.” (Jn 12,2b) Mintha azt mondaná, hogy Márta pedig megint szolgál, mert akkor van igazán elemében, ha szolgálhat. Ilyen szorgalmas munkálkodásban ismertük is meg Mártát az evangéliumból. Amikor Mártáról szó van, mindig tele van a két keze munkával, szolgálattal. De úgy el tudom képzelni, hogy most egészen rendkívülien buzgó a szolgálata. Így talán, ahogy most, még soha sem szolgált azelőtt, hiszen ma Annak a drága Valakinek szolgál, Aki halott fivérét feltámasztotta a halálból! Lehet, hogy máskor mindig kötelességből szolgálta Őt, ma azonban hálából, hiszen halott volt a testvére, és most él. Hogyne szolgálna hát örömmel Annak, Akinek ezt a nagy jót köszönheti?
Az az igazi szolgálat, amikor valaki nem azért végez valami szolgálatot, mert muszáj, mert kötelessége, vagy mert meg akar valamit szolgálni Istennek, kedvébe akar járni az Úrnak, ki akarja Őt engesztelni valamiért, jóvá akar tenni valamit vele, - hanem, amikor azért szolgál, mert olyan sokat kapott az Úrtól! Annyira tele van a szíve hálával, hogy ezt a hálás szeretetet muszáj megmutatnia valamivel az Úrnak. Mégpedig nem nagy dologban, például nem egy templom építésében, hanem olyan hétköznapi apróságban, mint egy vacsorán való felszolgálás, mint egy szobának a kitakarítása, mint egy szeretetvendégség asztalainak a megterítése, vagy egy templom kisöprése! Mert nem mindegy ám, hogy az ilyen szolgálatokat hogyan végzi valaki! Lehet úgy is, hogy muszáj, de lehet úgy is, hogy egy lélek örvendező hálája zeng benne. Attól függ, mivel van tele a szív: ha nem Krisztussal, a legkedvesebb szolgálat is terhes és kimerítő˝- ha Krisztus ajándékaival, csodáival, mint Mártáé, akkor a legegyszerűbb és leghálátlanabb szolgálat is istentiszteletté lett, mert Jézusnak, Jézusért végzi egy hálás lélek. Márta a két kezével szolgált az Úrnak, de úgy, hogy ott a két kezén át csordul ki szívéből a boldog hála az Úr iránt. Olyan típusú ember volt Márta, akiben a Krisztus iránti szeretet és hála ilyen gyakorlati formában nyilatkozott meg. Boldog Márták! Az Úr szeret benneteket és gyönyörködik a két kezetek munkájában, ha igazán az Úr iránti hálából fakad ez a szolgálat.
Mária is szolgál. A maga módján ő is! A legnagyobb értékét, ami volt neki, áldozta föl Jézus tiszteletére. Azzal mutatta ki háláját és szeretetét, hogy ráöntötte Jézus lábára azt, ami neki a legdrágább volt: egy font igazi nárdusból való kenetet, egy Indiában készített drága illatszert, aminek Júdás becslése szerint 300 dénár értéke volt. Ha meggondoljuk, hogy egy dénár akkor egy munkás egynapi bére volt, akkor leszámítva a vasárnapokat, ez egy esztendei munkabérnek felelt meg! Ekkora értéket pazarolt Mária egyetlen mozdulattal Jézus lábaira! És ezt a hódolatot csak úgy lehet megérteni, csak úgy lehet nem értelmetlen pazarlásnak minősíteni, ha az ember tudja, hogy annak, aki ezt teszi, igen nagy oka van a hálára Jézus iránt, hiszen a testvérét támasztotta föl a halálból! Micsoda ehhez képest egy esztendei munkabér, vagy akár a világ összes pénze is! Bizonyára sokan hajlandók lennének ekkora összeget áldozni, ha visszanyerhetnék ezen az áron a testvérüket, az édesanyjukat, vagy a gyermeküket. Óh, milyen csekélység ez a 300 dénár árú nárdus olaj ahhoz képest, amit Jézus adott Máriának!
Ez az, amire nem lehet fölszólítani valakit, ez az, amit csak spontán szeretetből lehet csinálni! Ha itt elkezd valaki okoskodni, számolgatni, mint Júdás, akkor egyszerre érthetetlenné és értelmetlenné válik az egész “tékozlás” - így csak az tehet, aki a hálás szeretet szálával le van kötelezve az Úr iránt. Mária nem valamit adott - csak éppen, hogy adjon ő is valamit -, hanem a legnagyobbat, a legjobbat adta, amije volt neki. Az igazán hálás szív mindig így akar cselekedni: mindenből a legjobbat adni, áldozni az Úrnak. Például: az időmnek, a pénzemnek, a testi-lelki erőmnek, a tehetségemnek nem azt a részét, amit másra úgysem lehetne már fölhasználni, hanem ami nekem is érték, drága, szükséges volna, nagyon kellene, amit magamra is tudnék fordítani, aminek a föláldozása komoly áldozat! Ami a világ ítélete szerint egyenesen tékozlás - de a hívő szerint még mindig semmi ahhoz képest, amit Krisztus áldozott, tékozolt érettem! Bár komoly kérdéssé válna most Mária tékozlása a szívedben: te mit áldoztál már Jézusnak olyat, ami neked is drága volt? Tehát nem: mit adtál, hanem: mit áldoztál? És nem úgy, hogy neked lett belőle hasznod, hanem úgy, hogy Jézus körül lett illatosabbá a levegő!
És Lázár is szolgált. Ő is a maga módján. Különös ember ez a Lázár. Csendben ül ott a többi vendég között, nem szól soha egy szót sem. Legalábbis nincs feljegyezve róla. Itt is csak azt olvassuk, hogy: “Lázár pedig egy vala azok közül, a kik együtt ülnek vala ővele.” (2c vers) Semmi mást nem tudunk róla, csak azt, hogy beteg volt, meghalt, de Jézus szerette és feltámasztotta. És ez a csendes Lázár, a maga szótlan jelenlétével is szolgált az Úrnak, mégpedig olyan hatalmasan, hogy a följegyzés szerint: “a zsidók közül sokan őmiatta.... hivének a Jézusban.” (11. vers) Azt hisszük, hogy csak úgy lehet szolgálni az Úrnak, és csak úgy lehet dicsőséget adni Neki, ahogy mi teszünk, vagy adunk valamit, mint Márta és Mária? Nem! Hanem úgy is, ahogyan Lázár, hogy alázatosan elfogadja az ember azt, amit Jézus tesz, és Jézus ad neki, tehát úgy, hogy hagyja Jézust cselekedni önmagán. Ez a csendes, szótlan Lázár azáltal vált Krisztus bizonyságtevőjévé, hogy nyilvánvalóvá lett rajta Krisztus szeretete. Akinek az életében Jézus olyan hatalmas dolgokat művelt, mint Lázáréban, nem kell annak szólnia egyetlen szót sem, mégis Krisztust hirdeti hangosan az egész lénye, úgy, hogy sokan hisznek Jézusban őmiatta. Az, hogy Lázár itt ül és eszik, Krisztus hatalmát és dicsőségét juttatja mindenkinek az eszébe. Ez a leghatalmasabb szolgálat.
“A zsidók közül sokan őmiatta ...hívének a Jézusban”! (Jn 12,11) Miért? Mert látható volt Lázáron Jézus hatalma. El lehetne-e ezt mondani rólad, hogy sokan temiattad hisznek Jézusban? Nem inkább az ellenkezőjét? Azt, hogy sokan - jaj nagyon sokan - temiattad nem hisznek Jézus Krisztusban. Például a gyermekeid, vagy a feleséged, vagy a főnököd. Mert nem látják rajtad Krisztus bűn fölötti hatalmát, hanem azt látják, hogy te, a keresztyén ember, éppen olyan ingerült, aggódó, szeretetlen lélek vagy, mint akárki más! Ha a hívő emberek életében nem látható Krisztus hatalma, igazán nem csoda, ha ez a világ tagadja mindazt, ami láthatatlan! Ha látni lehetne rajtad Annak a hatalmát, Akiben te hiszel, akkor ma is az történne, hogy sokan temiattad hinnének Jézusban!
Tehát így szolgálnak, nagy örömmel Jézusnak a bethániai testvérek. Ilyen különböző, hálából fakadó szolgálati lehetőségek vannak az Úr előtt. Az egyik a két keze munkájával, mint Márta. A másik legdrágább értékének föláldozásával, mint Mária. A harmadik egészen egyszerűen azzal, hogy ott van a világ szeme előtt a maga Krisztus által újjáteremtett lényével, csendesen, szótlanul, mint Lázár. Akár így, akár úgy, de mindenki szolgál, akinek valami köze van az Úrhoz! Hát te hogyan szolgálsz az Úrnak? Szolgálsz-e egyáltalán Neki? Van-e mit meghálálnod Neki?
Igen: Éppen ez a legfőbb kérdés: van-e okod a hálára? Ennek a három testvérnek ugyancsak volt mit meghálálni, hiszen a halálból hozta vissza az Úr az egyiket. De van-e oka hálálkodni annak, aki évek óta roskadozik már egy kereszt alatt, amit nem akar levenni róla az Úr? Mit köszönjön az ilyen? Vagy amikor nem adta vissza a testvért, a gyermeket, a hitvestársat, mint itt Lázárt - lehet-e akkor hálát adni?!
Ezekre a fájó kérdésekre maga az Úr válaszol, amikor azt mondja Júdásnak: “Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta ő ezt.” (Jn 12,7) A múltból mintegy a jövőbe irányítja a bethániai barátok tekintetét. Mintha azt mondaná nekik: ti hálásak vagytok azért, hogy feltámasztottam Lázárt a halálból? Nos, az igazi ajándékot, ami az igazi, az örök hálára kötelez benneteket, még majd ezután kapjátok meg tőlem. Lázár halála és feltámadása csak utalás arra, ami a fő, itt a lényeg a ti számotokra is: az én halálom és feltámadásom! Amiért a bethániai testvérek hálálkodnak, jelentéktelen, csekély ajándék ahhoz az igazihoz, a nagy ajándékhoz képest, amit a Golgota és a megnyílt húsvéti sír jelent! Ne akarj mindenáron kisebb dologért hálás lenni az Úrnak akkor, amikor Ő a legnagyobb ajándékot akarja adni neked: a megfeszített és feltámasztott Úr Jézust, a Megváltót, benne a bűnök bocsánatát, az örök életet, az Ő teljes és maradéktalan kegyelmét! Nagyobb ajándék az, mint amit Lázár és testvérei kaptak ott Bethániában! Mert ott erre a földi, nyomorúságos életre hívott vissza a sírból Jézus egy embert - minket pedig, akik hiszünk benne, az örök életre mentett meg, váltott meg az Ő halála és feltámadása által. Lázárnak újra meg kellett halnia, annak ellenére, hogy kijött a sírból; de aki a Krisztusban hisz, ha meghal is él az! És ez sokkal több! Nagyobb hálára kötelez!
Ki tudja ezt meghálálni? Próbálod legalább valamivel meghálálni? Hogyan? Erre is adott egészen gyakorlati útmutatást, amikor így szólt: “Szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok.” (Jn 12,8) Meg akarod hálálni Jézusnak az Ő kegyelmét, az Ő megváltó munkáját, szeretetét? Lehetséges. Ahogy Mária egyszer Őreá pazarolta hálája áldozatát, ugyanazt követve, a szűkölködőn segítve, mindig megteheted ezt te is Őiránta. És amikor azt mondja Jézus: “Szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok” - úgy hangzik ez most a fülembe, mint egy sürgető figyelmeztetés: Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra! Mert esetleg holnapra már meghal az a beteg, akit ma még meglátogathatsz, megváltozik az a helyzet, amit ma még kihasználhatsz, elvész az a pénz, amivel ma még jót tehetsz, segíthetsz. Ha van mit köszönnöd az Úrnak, gondold meg, ki az, akin át már a templomból kimenve bemutathatod szíved háláját az Ő dicsőségére.
Testvérek: így áldjátok az Úr nevét, akik néki szolgáltok! Így magasztaljátok Őtet, kik hív szolgái vagytok. Kik állotok ott, az Ő házában és jártok itt az Ő tornáciban. Tegyünk vallást erről, elénekelvén szép zsoltárunk 1. versét:
Áldjátok az Úr nevét, Akik néki szolgáltok!
Magasztaljátok őtet, Kik hív szolgái vagytok,
Kik állotok házában, És jártok tornáciban.
135. zsoltár 1. vers
Ámen
Dátum: 1951. február 25.