Látszólagos ellentmondással kezdődik ennek a történetnek az elbeszélése az evangéliumban. Azt olvassuk ugyanis, hogy Jézus "kiméne Samáriából és elméne Galileába". Galilea volt az Ő szűkebb hazája, ahol fölnövekedett, ahol ifjúságát töltötte, ahonnét elindult. Most tehát újra ott van. És maga Jézus így nyilatkozik Galileáról: “A prófétának nincs tisztessége a maga hazájában.” (Jn 4,44) És mikor ezt János apostol leírja, rögtön utána így folytatja: “Mikor azért beméne Galileába, befogadták őt a Galileabeliek, mivelhogy látták vala mindazt, a mit Jeruzsálemben cselekedett az ünnepen.” (Jn 4,45) Hogyan áll hát itt a helyzet? Befogadták, vagy nem fogadták? Volt tisztessége, vagy nem volt tisztessége Jézusnak Galileában?
Nos: a helyzet az, hogy befogadták, mint csodadoktort, de nem fogadták be, mint prófétát. Tehát befogadták: mert már eljutott a híre azoknak a csodás gyógyításoknak, amelyeket Jeruzsálemben cselekedett. Már kezdtek kissé büszkék lenni rá a falujabeliek. A csodatévő már kell nékik, mert hasznát vehetik neki, de mint prófétának, nincs tisztessége az övéi között! Szívesen látták Jézust, mint a betegek gyógyítóját, de mint Megváltóban, nem tudtak hinni Őbenne.
Olyanforma fonák dolog ez, mint ami Munkácsy Mihállyal történt egyszer, amikor Párizsból a világsikerek után egyszer hazajött a falujába, és ott a keresztanyja így szólt hozzá: “Hallottam, milyen nagy festő lettél, ugyan pingáld már ki a tornácomat is, te Mihály!” Értjük már, miért mondja Jézus, hogy a prófétának nincs tisztessége a maga hazájában? - annak ellenére, hogy “befogadták őt a Galileabeliek”. Úgy nevezte valaki egyszer, hogy ez az ún. “galileai hit”. Miből áll ez? Abból, hogy kell Jézusnak a gyógyító munkája, de nem kell a megváltó vére; kell az Ő segítsége, de nem kell a halála; kell az Ő cselekedete, de nem kell a személye; kell mint orvos a betegágynál, de nem kell mint Megváltó a kereszten. Ez az a bizonyos galileai hit, ezt jelenti Jézusnak galileai módon való befogadása.
Ilyen helyzetben, ilyen háttérben most már egészen másként látjuk, ugye, azt a királyi főembert is, aki a galileai Kapernaumban lakott, akinek az a halálosan beteg fiacskája volt, és aki, amikor meghallotta, hogy Jézus, a csodadoktor itt van, nem messze Kapernaumtól, mindössze 30 kilométernyire Kánában, gyorsan átment hozzá, hogy megkérje: menjen el vele, és gyógyítsa meg az ő fiát, mert halálán van. Álljunk csak meg egy pillanatra ennél a ténynél, hogy ez az ember a fia betegsége miatt volt kénytelen odamenni Jézushoz. Ha nem lett volna otthon az a nagy ijedtség, ha nem köszöntött volna be a baj a házhoz, nyilván eszébe se jutott volna ennek az előkelő főembernek felkeresni Jézust! Óh, áldott nyomorúság, ami egy embert Jézushoz űz! Óh, áldott baj, szenvedés, betegség, ami ha úrrá lesz egy házban: elfelejt az ember vitázni, okoskodni, kételkedni, és helyette megtanul imádkozni, Istenhez fordulni és kérni! Bizony jó volna, ha el nem felejtenénk, hogy amikor valamiféle szükség, bármiféle baj köszönt reánk, sok mindenféle szándéka lehet vele az Úrnak, de a legfőbb szándéka mindig egészen bizonyosan az, hogy újra odaküldjön bennünket Jézushoz. Lehet, hogy talán nagyon messzire elkóboroltunk Tőle, vagy elveszítettük az első szeretetünket, vagy talán nagyon fölfuvalkodottá, gőgössé lettünk már megint - vagy, mert talán sohase találtuk meg Őt igazán.
Tehát minden bajnak az a mindenekfölött való célja, hogy kénytelenek legyünk odamenni vele Krisztushoz, hogy odaalázzon bennünket Jézus Krisztus színe elé. Hogy azután Ő mit szól majd, vagy mit tesz majd, hogyan fogadja a kérésünket, az most egyelőre nem fontos. A fő az, hogy odakerüljön, odajusson a lélek Krisztus elé a maga nyomorúságával!
Ha azután igazán ott van a lélek Krisztus jelenlétében, majd elintézi vele Krisztus a maga dolgát! Íme, itt is azt látjuk, hogy Jézus ezt a kapernaumi királyi főembert leleplezi. Rögtön látja rajta, hogy ennek az embernek a hite tipikusan ún. “galileai hit”, és ezt igen kemény szavakkal meg is mondja neki: “Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!” (Jn 4,48)
Miért beszél Jézus ilyen elutasító módon, ilyen keményen, amikor egy apa a halálos beteg fia érdekében fordul hozzá? Hiszen olyan megható az, hogy egy ember odajön Jézushoz a bajával, és tőle kéri a segítséget! Mi volt itt a hiba ennek a főembernek a hitében? Ebben a Jézushoz fordulásban az volt a bűn, hogy semmi egyebet nem tudott Jézusnál keresni, mint látható segítséget: gyógyulást a fia számára! Próbáljuk csak részletezni, mit jelent ez?
a) Önzéssel teli hit, amely föl akarja használni Jézust, ki akarja használni a Krisztusban lévő mennyei, titokzatos erőket bajba került élete problémáinak a megoldására. Figyeld csak meg magad, Testvérem, nincs-e meg a te hitedben is ez a baj, ez a bűn, hogy föl akarod használni Őt, hogy szedjen rendbe valamit az életedben, amit te nem tudsz rendbe szedni, segítsen ott kijutni egy kátyúból, ahol te nem boldogulsz? Például talán itt is van olyan asszony, aki azért könyörgött az Úrhoz, hogy ne legyen goromba a férje, mert hiszen sokkal kényelmesebb az élet, ha a férj nem gorombáskodik. Nosza hát, jöjjön Jézus, tegyen csodát: szelídüljön meg a goromba férj! De ugyanilyen az is, amikor azért szeretnél hinni, hogy ne légy olyan ideges. Mert bizony kellemetlen önmagadra is a saját idegességed, igazán elvehetné Jézus, milyen jó volna szépen megtérni, és akkor élvezni azt, hogy az ember nem ideges! Mennyivel jobban tetszenél önmagadnak, ha sikerülne nem idegesnek lenni! Még megtérni is érdemes volna ezért! Talán kéred is rá az Urat! Tegyen csodát benned, mert úgy sokkal jobb lenne neked! Vagy talán imádkozol azért, hogy térjen meg a feleséged, mert akkor meg fog változni irányodba! - Így tud az ember a legszentebb dolgokból is földi előnyt húzni, vagy legalábbis így akarja ezt csinálni, de nem sikerül! Ha azután nem történik meg a csoda, ha nincs biztató jel, akkor összeomlik a hit is! Ezért mondja rá Jézus: “Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!”
b) Azután az is bűn az ilyen csodát váró hitben, hogy lebecsüli Jézust, nagyon megkisebbíti az Ő dicsőségét. Tudniillik úgy tekint Reá, mint aki azért jött, hogy meggyógyítson minden beteget, elűzzön minden bajt, megoldjon minden nyomorúságot. Igaz, hogy nagyon sok gyógyítási eset van elbeszélve az evangéliumokban, de Jézus akkor se gyógyított meg minden beteget, nem tett járóvá minden sántát és látóvá minden vakot! Akármilyen sok nyomorulton könyörült, mégis többen voltak, akiket nem gyógyított meg, mint akiket meggyógyított. Csak akkor végzett gyógyító munkát, ha úgy látta, hogy annak éppen akkor elérkezett az órája. Megfosztjuk Őt az Ő igazi dicsőségétől, ha csak úgy egyszerűen elvárjuk Tőle, hogy most pedig gyógyítsa meg a betegünket. Mintha egyenesen azért jött volna a világra, hogy testi gyógyulást hozzon minden beteg ember számára. Pedig hányszor kerülnek komoly keresztyén emberek is lelki konfliktusba azért, mert a gyógyulásért való könyörgésük nem hallgattatott meg!
“Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!” Azt mondja ezzel az Úr, hogy: Emberek, vigyázzatok! Nem igazi hit az, amely csak akkor fordul Istenhez, amikor segítségre van szüksége, hogy valami bajából kimenekedjék, és azután kétségeskedik és megrendül rögtön, ha nem látja azonnal Isten csodás segítségének a jeleit! Az ilyen csodát váró, a Krisztustól mindenféle látható jeleket és csodákat kérő hit nem is hit, hanem önzés! Egy ilyen hatalmas Úr, mint a mi Krisztusunk, nagyobbat, többet vár tanítványaitól annál az olcsó hitnél, amely csak akkor bízik Benne, ha látható módon bizonyítja meg segítségét. “Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” Ebben a hangsúly azon van, hogy nem hisztek! Vegyétek tudomásul, hogy akik így hisztek, valójában nem hisztek. És sokszor éppen azért nem ad jeleket és csodákat az Úr, hogy kiderüljön, hogy magatok is rájöjjetek: ti valójában nem hisztek!
Milyen jelet és milyen csodát várnál az Úrtól, ami véleményed szerint megerősítene hitedben? Például olyant, hogy a beteg, akiért imádkoztál, meggyógyul?! Drága jel, valóban, és lehet, hogy meg is erősíti a hitedet, de csak addig, amíg az illető újra megbetegszik, vagy esetleg meg is hal - mert hiszen egyszer neki is meg kell halnia. Gondolod, hogy ha Isten mindent a kedved, kérésed szerint cselekedne, jobb volna a hited számára, akkor jobban tudnál hinni? És ha egyszer kiderülne, hogy károdra lett a saját kívánságod teljesülése?! Mi lenne akkor a hiteddel?!
Ha neked jelek és csodák kellenek ahhoz, hogy hinni tudj az Úr Jézus Krisztusban, akkor ne ilyen alkalmi segítségekben keresd azokat, hanem a legnagyobb jelben és a legfelségesebb csodában! Mert van jel és csoda! A te megváltásodnak, a te bűneid megbocsátásának a jele: Krisztus keresztje! Ez az egyetlen jel, a te megigazulásod és örök életed bizonyosságának a csodája. A Krisztus feltámadása - ez az igazi csoda! Ha ezt a jelet és csodát látva nem hiszel, sohasem fogsz hinni semmiféle más egyéb jel és csoda látására sem! Igaz: Jézus képes segíteni is a bajodon, képes meggyógyítani is a betegségből, de nem csak erre képes, hanem mindenekelőtt és mindenekfölött: meg tud szabadítani, és meg tud váltani. Az örök pokolból tud megszabadítani és az örök életre megváltani! És ezért jött! Nem másért! Ha ezen kívül mást is kapsz Tőle, például gyógyulást egy betegségből: az már csak ráadás. De a ráadásnál nem lehet kezdeni!
Az elbeszélés további folyamán valami nagyszerű dolog történik: “Monda néki a királyi ember: Uram, jőjj, mielőtt a gyermekem meghal. Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad él. És hitt az ember a szónak, a mit Jézus mondott néki, és elment.” (Jn 4,49-50) Jézus most elmélyíti ennek az embernek a hitét: nem megy el vele, hanem ad neki - egy ígéretet! Elküldi egy rövid tőmondattal: “Menj el, a te fiad él!” Mit szólnál hozzá, ha ilyen mondattal küldene el rendelőjéből az orvos? Ha legalább adott volna egy üveg orvosságot, vagy valami kenőcsöt, szert, vagy ha mást nem, hát tanácsot! Legalább azt mondta volna meg, mit csináljon, ha hazaér! De semmit mindebből! Csak egy ígéretet! No most, most dől el: tud-e hinni ez az ember Jézusnak a puszta szavában?! “És hitt az ember a szónak, a mit Jézus mondott néki, és elment!” Most már nem a csoda várásával fordul Jézus felé, hanem most már egyedül Jézus királyi ígéretére támaszkodik!
Hiszel-e te a szónak, az Igének, annak, amit Jézus mond, amit Ő ígér?! Hiszed-e, hogy az Ő vére megtisztít téged is minden bűntől? Hiszed-e, amit mondott, hogy megbocsáttattak néked is a te bűneid? Hiszed-e, amit mondott, hogy aki Őbenne hisz, ha meghal is él? Tehát nem arról van szó, hogy mindezeket a csodákat látva, megtapasztalva tudsz-e hinni - hanem éppen arról, hogy pusztán Jézus szavára tudsz-e hinni, látás nélkül, megtapasztalás nélkül?! A történetbeli apa hitt és elment! És pedig nem is azonnal haza ment, hanem kiderül az elbeszélésből, hogy csak másnap, körülbelül 24 óra múlva ment haza. Tehát így hitt, ennyire hitt, hogy tudott várni ilyen súlyos esetben 24 órát. Nem kételkedett, hogy igaz, amit Jézus mondott! És 24 óra múlva megtapasztalta a boldog csodát!
Testvérem, akármilyen bajjal, szenvedéssel, nyomorúsággal, szomorúsággal ülsz most itt, bár meghallanád a biztatást te is: “Eredj el, a te fiad él!” Gyászolók, akik imádkoztatok egy kedvesetekért és “mégis” meghalt, bár meghallanátok most, amint Jézus mondja: A te fiad, a te lányod, a te édesanyád, hitvestársad, a te testvéred él! Elhiszed-e olyan megvigasztalódva az Ő szavát, hogy tudsz várni, míg az ígéret teljesedését meglátod, 24 órát, vagy 24 napot, esetleg 24 hónapot, vagy 24 évet?! Elhiszed-e, hogy az Ő ígéretei igazak és ámenek?!
“A mint pedig már megy vala, elébe jövének az ő szolgái, és hírt hozának néki, mondván, hogy: A te fiad él. Megtudakozá azért tőlük az órát, a melyben megkönnyebbedett vala; és mondának néki: Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz; Megérté azért az atya, hogy abban az órában, a melyben azt mondá néki a Jézus, hogy: a te fiad él. És hitt ő, és az ő egész háza népe.” (Jn 4,51-53)
Hazatérőben tehát meg is tapasztalja, hogy Jézus ígérete királyi parancs, mely fiának új életet ajándékozott! Nagy csoda történt a fiún, meggyógyult, de még nagyobb csoda történt az apával: hívővé vált! Nem azért hitt már, hogy kapjon valamit, hanem azért, mert amit már megkapott, az örökre hozzáfűzte Jézushoz a lelkét! Amikor a csodák várása helyett rá tudott támaszkodni Jézus szavára, hite a Jézus személyében való hitté, tehát igazi hitté, valódi üdvözítő hitté mélyült!
Így akarja elmélyíteni a te hitedet is! Ha szólt hozzád most az Úr, higgy te is a szónak, amit Jézus mondott most néked, és úgy menj el innét az ígéretek beteljesülése felé!
Ámen
Dátum: 1950. november 26.