János evangéliumának az ún. prológusában azt olvastuk, hogy: “a világosság a sötétségben fénylik”. (Jn 1,5) Íme: a kánai menyegzőn történt dolog bemutatja, hogy ez mit jelent a gyakorlatban, hogyan néz ki az élet egy bizonyos helyzetben, amikor a világosság fényleni kezd a sötétségben. Azt is olvastuk a prológusban, hogy: “az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét)...” (Jn 1,14) Íme: a kánai menyegző leírásával kezdődik annak elbeszélése, hogyan nyilatkoztatta ki Krisztus a világban az Ő isteni dicsőségét.
Meg is jegyzi az evangélista, hogy: “Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ő dicsőségét” (Jn 2,11) Jel volt tehát a víznek ott a menyegzőn borrá történő változtatása. Jeladás arról, hogy elkezdődött valami. Valami nagy dolog. Jel, tehát olyan cselekedet, amelyben a villám felvillanásához hasonlóan egy-egy pillanatra felszakad a Jézust körülvevő titok sűrű felhője, és nyilvánvalóvá válik: kicsoda Jézus. Íme, nem más, mint az életet adó Krisztus, Aki megújítja a világot!
Maga a történet jól ismert, kedves részleteivel együtt annyi drága tanítást tartalmaz, hogy legjobb lenne szinte versről-versre végigmenni rajta, mintegy aláhúzva benne egyes szavakat. Meg kell állnunk rögtön a második versnél: “Jézus is meghivaték az ő tanítványaival együtt a menyegzőbe.” (Jn 2,2) Arról van itt szó, hogy Jézus az Ő szentséges jelenlétével kitüntette, megszentelte a menyegzőt. Kálvin azt a tanulságot vonja le ebből, hogy bizony nagy dísze a házasságnak, hogy Jézus egy menyegzői lakomát nemcsak a maga jelenlétével méltatott, hanem első csodája véghezvitelével is felékesítette. A Biblia elejétől a végéig mindig nagy tisztelettel beszél a házasságról, nagy méltóságra és tisztességre méltatja azt. Maga Isten rendelte ezt az életformát, még a Paradicsomban. És bizonyára nem véletlen, hogy az Úr Jézus is éppen egy házasságkötési ünnepség alkalmával látta elérkezettnek az időt arra, hogy mintegy első jelét adja az Ő dicsőségének. Nem véletlen az, hogy éppen egy családi ügyben, szinte háztartási kérdésben, egy zavarba jött háztartás megsegítésében mutatja meg Jézus először azt, hogy Ő valóban olyan kapcsolatban van a mennyel, hogy annak erőit képes leárasztani a földre. Tehát Jézus az első nyilvános fellépésében mintegy megszenteli a házasságot, azt az életformát, amit az Atya teremtett az Édenben. Éppen ezért a házasságkötés ma is, és mindig olyan ügy, amiből nem jó kihagyni Jézust. Tehát hívassék meg minden menyegzőre az Úr Jézus ugyanúgy, mint akkor ott, abban a kánaiban. Hívő fiatalember vagy leány soha nem mehet bele olyan házassági közösségbe, amelyikbe nem illik bele Jézus jelenléte, és amelyre nem várható és remélhető az Ő áldása!
Azután azt is gondoljuk meg, hogy menyegző, tehát vidám alkalom volt az, amelyen Jézus részt vett. Dicsősége kinyilatkozását az emberi boldogság és örvendezés egyik jellegzetes megnyilatkozási alkalmán kezdette el. Az is benne van ebben az Igében, hogy Jézus nemcsak az élet szomorú óráiban, nemcsak a megpróbáltatások idején barátja a hívő embernek, hanem az öröm és boldogság alkalmaiban is. Ne csak a sötétség ijesztő árnyai között szolgáljon mintegy világító lámpásul a Krisztusban való hit, hanem használjuk akkor is, éljünk vele akkor is, ha olyan verőfényben ragyog körülöttünk minden, mint egy menyegzőn! A hívő embernek nemcsak a baja és a bánata tartozik Krisztusra, hanem az öröme és a vidámsága is! A mi Urunk nem botránkozik meg a tiszta emberi örömökön. Ne féljetek hát meghívni Jézust a szórakozásotokba, ne féljünk azért könyörögni, hogy hadd tölthessük vele a szabadnapot, a pihenés óráit, a kikapcsolódás idejét. Ha úgy érzed, hogy nem hívhatod meg Őt oda, ahová menni akarsz, akkor inkább te se menj oda! Akkor ott valami nincs rendben, akkor az a hely, vagy az az öröm, amibe nem tudod meghívni Jézust, az nem tiszta. Ha nem Neki való, akkor egészen bizonyosan neked sem való! Sokszor fölvetik a kérdést: Mit szabad egy hívő embernek a földi élet örömeiből? Ahol jelen van Jézus, működik, áldásait osztja, ahol az Ő igazi tanítványai is jelen vannak, oda neked is el szabad menned! Örülni és szórakozni is, együtt Jézussal!
Így folytatódik a történet: “És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk.” (Jn 2,3) Nagy baj! Most mi lesz? Micsoda szégyen, milyen kudarc, mekkora kellemetlenség! Javában folyik a menyegző, és egyszerre csak kiderül, hogy nincs több bor! - Így van a világ minden örömével, mint a kánai menyegző borával, hogy tudniillik egyszer elfogy. Nincs belőle annyi, amennyi végig kitartana az egész menyegző idejére, az egész életre! Gondolj arra, hogy mi mindennek tudtál örülni már az életben, mennyi mindenféle örömöd volt: Hová lettek, mi lett velük, tartanak-e még, mi maradt belőlük? Nem csak az ún. bűnös örömökkel van ez így, hanem az élet drága, tiszta örömeivel is. Még az emberi szeretet édessége is olyan öröm, ami elfogy egyszer, nem tart örökké. Az öröm, ami ma tölti meg a szívünket, holnapra de könnyen válhat szomorúságra! Egy minden tekintetben boldog házasság örömének a tiszta bora is elfogyhat, hiszen addig tart, amit az eskü is kifejez: Holtomiglan vagy holtáiglan. Két jó barát közül is az egyik hamarabb elérkezik útja végéhez, és a másiknak egyedül kell vándorolnia tovább. Az élet és a szeretet legjobb bora is elfogy egyszer, és ha nem létezne valami jobb ennél ezen a világon, bizony nagyon szomorú lenne az élet. De íme: Jézus jön és cselekszik, s amikor a földi bor elfogy, adja az Ő mennyei borát, hogy kitöltse vele az ürességet.
Milyen szép ez a kép itt: Elfogy a bor, és Jézus közbelép, hatalommal, kipótolva minden hiányt, kielégítve minden szükséget! Ezt cselekszi Ő mindig. Amikor elfogy az emberi öröm, a földi bor, újat ad helyette: jobbat, igazabbat, többet és olyant, ami nem fogy el többé! Milyen szomorú lehet azoknak a szíve, akik nem hívták meg Jézust az életükbe, és akiknek, ha elfogyott a földi boruk, nem marad egyebük, csak üres poharuk, csak valami nagy, rémítő üresség, nihil, amit nem tölt meg senki semmivel! De ahol ott van Jézus, ott csoda történik! Csendben, észrevétlenül intézkedik: “Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig. És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.” (Jn 2,7-8) És közben máris megtörtént a csoda: borrá lett a víz! Nem bűvészmutatvány történt, nem varázsló az Úr, nem semmiből, nem az üres kancsóból öntött bort a pohárba, hanem felhasználta azt, ami volt, a vizet, és azt változtatta át borrá. Olyan változás történt, ami semmiképpen nem magyarázható természetileg, ami fölötte van minden természeti, vegyi úton létrejött átalakulásnak, ami tehát csak egy módon érthető: úgy, hogy Jézus Úr a természet, jelen esetben a víz fölött! Hihetetlen? Nem! Sőt, csakis hihető, azaz hit által megragadható valóság! És én nem is kételkedem benne egy pillanatig sem, hogy Jézus ott, akkor a vizet borrá változtatta, mégpedig azért nem, mert már sok hasonló csodát láttam a magam életében és mások életében. Meggyőződtem róla, hogy az a Jézus, aki Kánában a vizet borrá változtatta, más egyebet is meg tud változtatni. Például: egy embert is meg tud változtatni! Aki olyan abszolút Úr a víz fölött, ugyanilyen abszolút Úr egy másik folyadék fölött is: a vér fölött! Hatalmasabb, tüzesebb, veszedelmesebb valami a vér, mint a víz - de nem éppen arról van-e szó az Igében, hogy ahol Jézus jelen van, ott olyan változás történik, ami semmiképpen nem magyarázható természetileg?! Hiszen maga az evangélista is megjegyzi, hogy: “Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus” (Jn 2,11a), tehát hogy ez csak első jel volt; attól kezdve soron következett a második, a harmadik, az ezredik, a többi, mindmáig, és ugyanezt a jelt akarja tenni a budapesti Házmán utcában, a Pasaréti úton, vagy Torockó téren! A víznek borrá való átváltoztatása csak jelképe annak, amit Jézus mindig, mindenütt végezni akar ebben a világban!
Azt olvassuk, hogy hat kőveder volt ott, abban a kánai házban. Jézus nélkül csak víz van benne, Ő azonban mind a hatban borrá változtatta a vizet. Például: a természetes szeretetet átváltoztatja a házban igazi lelki kapcsolattá. Talán vannak itt, akik megértik, ha így mondom, hogy a filiát, ami elfogy, agapévá, ami soha el nem fogy! A ház örömeit mennyei örömsugarakká, a ház gondjait hívő imádságokká, a ház szenvedéseit és veszteségeit mennyei nyereséggé. Nagy buzdítás, bátorítás, erősítés van ebben az Igében, mintha azt mondaná általa Isten, hogy buzduljatok föl emberek új hitre, erősödjön meg a bizalmatok és reményetek, hiszen olyan Megváltótok van, aki Úr a természet fölött, aki Úr a ti természetetek fölött is! Azt mondja itt Jézus, hogy nem szükséges a te életedben sem az, hogy minden a régiben maradjon. Sok minden megváltozhat a te életedben is. Te is lehetsz tisztább, szentebb, igazabb, szívélyesebb, szolgálatkészebb, bátrabb, örvendezőbb, keresztyénibb, Krisztusibb. Te is győzhetsz a bűneid fölött, te is szeretheted az ellenségedet; ha elbuktál, te is fölkelhetsz újra - és mindezt nem azért, mert ki tudja, milyen kiváló, nemes és erős ember lennél, hanem azért, mert Krisztus él, az a Krisztus, akinek van hatalma borrá változtatni a vizet!
És itt most megint szeretnék visszatérni a házasságra, hiszen menyegzői lakomán történt ez az első jel, amelyen “megmutatá az ő dicsőségét”! Olyan gyakran előfordul az, hogy házastársak kedvetlenül és egymásban való hit nélkül élnek egymás mellett! Sőt, hívő házastársak is, akik egymásban már régen elvesztették a bizalmukat, és akik sóhajtozva törődnek bele a helyzetbe, mert már nem hisznek abban, hogy ez valaha másképpen is lehetne, megváltozhatna. Ha vannak itt ilyenek, hadd kiáltsa most oda nekik ez az Ige: tartsatok ki, ne hagyjátok el egymást, ne ejtsétek el egymást! Ne menjetek ügyvédhez! Ne forduljatok a bírósághoz! Menjetek Ahhoz, aki egészen bizonyosan nem véletlenül, éppen egy esküvőn borrá változtatta a vizet, és ezzel új erőt akar a csüggedt szívekbe önteni! Bízzatok, nincs veszve minden! Van segítség! Krisztus föl tud emelni a legrémesebb mélységből, elesettségből is, téged is, a másikat is! Krisztus Úr a legrettenetesebb természet fölött is!
“Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ő dicsőségét” (Jn 2,11) Hat kővedren mutatta meg Krisztus itt az Ő dicsőségét. Mennyivel inkább megmutathatja az Ő dicsőségét azon, ami több, mint a kőveder: az emberen! Hagyjad! Rajtad! Rajtam! Várjad! Kérjed! Higgyed!
Ámen
Dátum: 1950. október 1.