Valaki egyszer azt mondotta: Legnehezebb hinni a Szentlélekben. Az Atya Isten munkája, bölcsessége, hatalma jól látható a természet világában, a gondviselés áldott csodáiban, a mindennapi életben. Jézus Krisztus valóságáról történelmi emlékek tesznek bizonyságot, de a Szentlélek valóságáról csak belső lelki átélés, hitbeli élmény által győződhet meg valaki. Ezért aztán csak kevesen vannak, akik hitvallásunknak ezt a tételét: Hiszek Szentlélekben, olyan őszinteséggel és határozottsággal tudnák vallani, mint azt, hogy hiszek Istenben és hiszek Jézus Krisztusban. Karácsony, nagypéntek, húsvét sokkal többet jelentenek a számunkra, mint pünkösd. Könnyebb részt venni a betlehemi pásztorok örömében, könnyebb bűnbánattal megállni a kereszt alatt, könnyebb nagy boldog csodálkozással rámeredni a nyitott sírra, mint beleélni magunkat a pünkösd érthetetlen eseményébe.
A Szentlélek Isten személye és munkája sokszor még a hívő ember számára is ismeretlen, tisztázatlan: hogyan is állunk Vele? Mondjuk meg őszintén: majdnem sehogy! Vagy legalábbis, ha az újszövetségi gyülekezettel hasonlítjuk össze magunkat, akkor sehogy! És most próbáljuk magunkat valóban összehasonlítani az újszövetségi gyülekezettel, hogy legalább azt világosan meglássuk: mi hiányzik nekünk, mit nélkülözünk, mit veszítünk azáltal, hogy ismeretlen számunkra az igazi pünkösdi élmény? Mi az, ami megvan az újszövetségi gyülekezeteknek és ami nekünk nincs meg? Egyetlen rövid szóval meg lehet mondani: erő! “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok.” (ApCsel 1,8) Tehát a Szentlélek ereje működik ott és hiányzik itt a mi gyülekezetekben! És ha ennek az erőnek a hiánya annyira fájna, hogy meg tudnánk keseredni miatta: akkor már megtettük az első döntő lépést az igazi pünkösdi élmény felé.
Az első gyülekezeteket valóban az jellemezte legjobban, hogy vettek erőt, beteljesedett rajtuk Jézus ígérete! Azok a gyülekezetek a Szentlélekből éltek, ez volt az ő titokzatos lényegük. Az egymással való közösségnek a titka és az egész gyülekezetben feszülő , megmagyarázhatatlan erőnek a titka a Szentlélek valósága volt. Azok a gyülekezetek - modern szóval élve - dinamikus gyülekezetek voltak. Így fejezte ki ezt Pál: “Nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben.” (1Kor 4,20) És emlékezteti a korinthusiakat, hogy nem szép, nagy szavakkal nyerte meg őket a Krisztusnak, “hanem Léleknek és erőnek megmutatásában.” (1Kor 2,4) És valóban: volt az apostoloknak valamijük, valami titkuk, amiről meg lehetett látni, hogy mennyei ajándékot visznek az embereknek az evangéliummal. Ki hitte volna nekik különben, hogy Isten üzenetét hozzák, ha nem lett volna látható rajtuk valami isteni, ha nem kísérte volna működésüket valami isteni dolog? Éppen a Szentléleknek a sok mindenféle formában való erő-megnyilvánulása volt az, ami megnyitotta a szíveket és az ajtókat előttük mindenfelé. És a Szentléleknek ez az ereje olyan realitás volt közöttük, mint a magasfeszültségű áram, ami a szó szoros értelmében agyoncsapta Anániást és Szafírát, azt a házaspárt, amelyik vissza akart élni vele a maga javára, a saját dicsőségére. Viszont ugyanez az erő gyógyította meg a sántát az Ékes kapuban. Tehát ahol ez az erő jelen van, ott olyan dolgok történnek, amik egyébként nem szoktak történni, amiket titokzatosnak, racionális túltengésben szenvedő korunk egyenesen okkultnak és mágikusnak tart. Pedig nem okkult és mágikus jelenségek ezek, hanem valóra válása, beteljesedése annak az ígéretnek: “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok!”
Olyan valóságos erő, lelki, szellemi erő ez, amelyik lehatol az ember tudatalatti világába, az emberi lélek titokzatos mélységeibe, megragadja, átformálja és a maga szolgálatába állítja az ember ösztöneit, vágyait, érzéseit, indulatait. Olyan változást munkál ki az emberben belülről, hogy az Ige szerint egyenesen isteni természet részesévé teszi az embert. “Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon.” (2Pt 1,3-4)
Csodálatos győzelmet ad mindenféle bűn és kísértés felett: “Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban.” (2Kor 2,14) Tehát olyan életet teremt, amelyikben nincs mindig az a fájdalmas leveretés, csatavesztés, amit olyan jól ismertünk, hanem győzelem van, a Krisztus győzelme tudatában való harc és a Krisztus győzelmében való részesülés van. Olyan rejtelmesen ható erő, mint a szőlőtőke nedve a venyigében, aminek a gyümölcse: “szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5,22) Igazán csodálatos erőnek kell lennie annak, amelyik egy rongy ember-venyigén ilyen gyönyörű, dús szőlőfürtöt képes érlelni! Sőt, olyan erő a Szentlélek ereje, amelyik nemcsak rejtve hat egy-egy lélek titokzatos mélyén, hanem kiárad onnét, túlcsap rajta és még testi bajokat is gyógyít, ahogyan Jézus mondta tanítványainak: “Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál.” (Jn 14,12) Ez is annyira beteljesedett, mintha maga Jézus sokszorozta volna meg önmagát tanítványaiban!
Ne akarjuk ezt magyarázni, hogyan lehetséges, micsoda ez, mert éppen az a lényege, hogy természetfölötti erő, minden értelmet fölülhaladó erő: a Szentlélek ereje! “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok!” Tehát a Lélek, a megígért Szentlélek ott van és hatalmasan működik, mint ahogyan Jézusról íratott meg: “úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van és nem úgy mint az írástudók!” (Mk 1,22) A Szentlélek erejének munkája, hatása érthetetlen, bámulatos, csodálatos! A Lélek munkája megrendítő, megrázó, átalakító. De még csodálatosabban meglátszik a Lélek ereje a gyülekezet egészén. Olyan rendkívüli erőhatása volt, hogy az egyes emberek között lévő válaszfalak leomlottak, szakadékok áthidalódtak. Ilyen kijelentést olvasunk róluk: “a hívők sokaságának pedig a szíve-lelke egy vala!” (ApCsel 4,32) Minden egyes ember egy külön kis világ önmagában. Nos: Isten Szentlelke ezt a sok különféle egyéniséget, sok külön kis világot egy egységbe fogta össze, egyetlen testté tette! Egy összefüggő organizmus-szerű valósággá. És ez az egység éppen abban nyilatkozott meg, hogy benne minden egyes tagnak megvolt a maga külön szerepe, szolgálata, funkciója az egész közösség érdekében. Pál fölsorolja a különböző kegyelmi ajándékokat, amiket Isten Szentlelke ad a szolgálatra: “Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint. Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által. Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja." (1Kor 12,8-11)
Vagyis abban a gyülekezetben mindnyájan szolgálatot végző tagok, nincs különbségtétel szolgáló és nem szolgáló hívők között, aktívak és passzívak, adók és elfogadók között. Abban a gyülekezetben általános szolgálati kötelezettség volt, általános szolgálatkészség és ugyanakkor a szolgálatoknak a legnagyobb változatossága és különbözősége. Íme ez az eredménye annak az ígéretnek: “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok!”
És végül abban is látszik a Szentléleknek ez a titokzatos ereje, ahogyan az újszövetségi gyülekezet terjedt. Mi ma már nem is tudjuk másként elképzelni, mint úgy, hogy az evangelizáció, az igehirdetés által terjedt tovább Krisztus gyülekezete az emberek között. Tehát, hogy a missziónak az Ige volt az eszköze. Persze, hogy nagy szerepe van az igehirdetésnek az evangélium továbbterjedésében, de éppen ilyen nagy szerepe van annak a dinamikus hatásnak, amit a Szentlélek ereje hoz létre a gyülekezetben. A kívülállók megnyerése elsősorban nem azáltal történt, amit mondtak nekik, hanem az által az érthetetlen dolog által, ami egyszerűen történt a gyülekezetben! Egy nem hívő embernek a hitre jutásában döntő szerepe van annak, hogy milyen benyomást kap a hívő emberek életéről. És itt, az újszövetségi gyülekezetekben éppen arról van szó, hogy sokan azért közeledtek hozzájuk a kívül valók közül, mert odavonta őket a hívők életének az ereje! Részesülni akartak ebben az erőben, ebben az erővel telített életben. A hívőkkel való érintkezés következtében bejutottak a Szentlélek erőterébe, mintegy lelki mágneses térbe, még mielőtt akár egy szót is hallottak volna. Ezért olvasunk ilyen híradást: “Dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel.” (ApCsel 2,47) “Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn a nép között; és egy akarattal mindnyájan a Salamon tornáczában valának. Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni: hanem a nép magasztalá őket; Hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága.” (ApCsel 5,12-14) Olyanformán történt ez, mint a mágnes-vas vonzása, vagy mint egy ragályos betegség terjedése. Az ember maga is hordozója ennek a ragálynak! És mindennek a csodálatos, gazdag, túláradó, boldog, diadalmas, egyre továbbterjedő gyülekezeti életnek a titka ez: vettek erőt, valóban vettek erőt, minekutána a Szentlélek eljött reájuk, és így váltak tanúivá, szóval és tettel, egész létükkel, tanúivá Jézus Krisztusnak! Tehát a Szentlélek dinamikája által éltek olyan életet, amilyenre az emberi erő nem elég, mert képtelen!
Ezek tények, Testvérek! Látjuk vajon ezeknek a tényeknek a tükrében, mi hiányzik nekünk? Vajon ott tartunk-e már, hogy tud fájni ennek az erőnek a hiánya? Érezzük-e azt a nyomorúságot, amibe a Lélek nem ismerése által süllyedtünk, hogy tudniillik a Szentlélek áttüzesítő ereje nélkül a legtökéletesebb igehirdetés is csak emberi produkció, a legjobban organizált gyülekezet is csak egyházjogi szervezet, a legáldozatosabb buzgólkodás is csak emberi erőlködés? Alaposan meglátszik rajtunk, hogy a pünkösd a legmostohább ünnepünk! Hiába akarjuk Isten Szentlelkének erejét a magunk erejével, ügyességével, találékonyságával, bármilyen anyagi vagy szellemi tevékenységgel pótolni, ez mindig csak pótlék marad és megérződik rajta, hogy nem igazi erő, nem az a bizonyos felülről való, mennyei erő! És ezt érzi rajtunk a világ is! Sőt, a világ már sokkal régebben és jobban érzi ezt rajtunk, mint mi magunk! Mi még mindig hajlandók vagyunk egész teológiai rendszereket kidolgozni, nagy országos organizációkat kezdeni és főleg rengeteget beszélni, csak ne kelljen bevallanunk a bűnös erőtlenségünket, amibe a Szentlélek nélküli állapotunkban jutottunk!
Istennek hála, ebben a fájdalmas felismerésben kezd már egy lenni Istennek egész népe, keleten és nyugaton, északon és délen, mindenütt! Ne akarjuk tovább leplezni, álcázni azt a nyomorult erőtlenséget, ami miatt Isten népe szerte a világon ízetlen sóvá lett, hanem fogadjuk el az egyház Urának azt a figyelmeztetését, amit az efézusi gyülekezetnek üzen a Jelenések könyvében: “Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd, ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz!” (Jel 2,5)
Higgyük el, hogy Isten ma is éppen úgy akarja adni az Ő Szentlelkét és adná is, mint az újszövetségi gyülekezetnek. Nekünk is érvényes az ígéret: “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok!” - Sok jel vall arra, hogy talán Isten éppen arra készíti föl az Ő népét, hogy a Szentlélek nagyobb mértékben jöjjön el reá, mint eddig. Ha csak a legutolsó 30 esztendőre tekintünk vissza, lehetetlen észre nem venni, hogy Isten ébredést végzett ebben az országban. Mégpedig mind mostanig két fázisa, részlete volt ennek az ébredésnek. Először körülbelül az én gyermekkoromban Istennek, mint Teremtőnek és Atyának a valóságáról kaptunk ébresztő, felrázó erejű bizonyosságot, azután mintegy az utolsó másfél évtizedben Istennek, mint Megváltónak, a Fiúnak, Jézus Krisztusnak és az Ő munkájának áldásai, ajándékai, bizonyosságai jutottak el sok-sok hívő lélekhez. De elmaradt az ébredés harmadik fázisa: a Szentlélekkel való megkereszteltetés, a Szentlélekkel való megteljesedés, újra átélése annak, amit Jézus mond: “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok!” Hátha ezt készíti most az Úr?! Érezzük-e, mennyire szükséges, érezzük-e, hogy lehetséges?!
Hadd fejezzem be azzal, hogy felolvasom az Egyházak Világtanácsa elnökeinek a pünkösdi üzenetéből a befejező szakaszt: “Nincsen semmi, teljességgel semmi, amire az egyháznak nagyobb szüksége lenne, minthogy új lánggal égjen benne az a nagyszerű ajándék, amelyet Isten adott az első pünkösdkor. Amely egyház a Lélek vezetése alatt él: az az emberi gyengeség közepette a lelki erők középpontjává, az összeütközések és viszályok közepette a megbékélés erőforrásává, a rendetlenség közepette az összhang és az igazság hordozójává lesz. Imádkozzunk, hogy a Lélek most ismét indítsa meg Isten egyházának életét. Veni Creator Spiritus! Jövel Szentlélek, lelkünknek ihletője!”
Könyörögjünk együtt Szentlélekért az ének szavaival:
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám,
Égi lángod járja át szívem és a szám!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!
Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt,
Ó, segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt!
Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent,
S Jézusommal légyek egy már e földön lent!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent!
Isten élő Lelke, jőjj, győzedelmet adj,
S majd a végső harcon át mennybe fölragadj!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj!
(463. ének 1-4. vers)
Ámen
Dátum: 1952. június 1. Pünkösd.