Gyülekezetünk életében áldott alkalom volt az elmúlt hét, amikor Istenünk segítségével estéről-estére foglalkozhattunk magyar református egyházunk útjával. Amint tudjátok, nem önkényesen válogattuk össze az elmondani valókhoz alkalmas Igéket, hanem bibliaolvasó vezérfonalunk szerint az éppen soron következő részeket vettük alapul, bekapcsolódva közösen is a rendszeres igetanulmányozásba. Egyházunk Isten által elrendelt útját nem is érthetjük meg és nem is járhatjuk másként, csak úgy, hogy rendszeresen olvassuk és tanulmányozzuk az Igét. Egyedül az Ő Igéje taníthat meg bennünket mindazon áldások elfogadására, lehetőségek kihasználására, amiket kegyelméből ma ad nekünk. Vajon megértettük-e, mire kötelez az, amit Istentől nyertünk? Értjük-e most jobban Isten akaratát, mint ahogyan értettük ezelőtt?
Ha röviden össze akarnám foglalni az elmúlt hét tanulságainak eredményét, szerényen, de határozottan így mondhatnám: az Ige hatalma előbbre vitt bennünket az Úrnak szolgáló engedelmességben. Krisztus egyházai a világon - benne a mi református egyházunk - az utóbbi években egyre világosabban értik meg az Igéből Istennek azt az akaratát, mellyel el akar vezetni bennünket a szolgáló egyház megértésére.
1) Az egyháznak azért kell szolgáló egyháznak lennie, mert szolgáló Ura van. Az egyház szolgálata abból a szolgálatból következik, amit Ura, Jézus Krisztus végez érte, benne és általa, sőt akár nélküle is a világért. Isten országában a nagyság, az igazi nagyság nem a hatalom lépcsőjén való emelkedéssel, hanem a szolgálat mélységébe való alázatos alászállással áll egyenes arányban. Az a nagyobb és erősebb, aki mélyebbre hajol a szolgálatban. Isten országa rendjének erről az alapelvéről adott megrendítő példát tanítványainak egész életével. Hogy jobban megérthessük, kicsoda Ő, az utolsó vacsora alkalmával olyan munkát végzett, ami rabszolgák kötelessége volt: megmosta tanítványainak a lábát. Az apostolok közül egyiknek se jutott eszébe, hogy felajánlja a többinek ezt a szolgálatot: egyik se akart utolsó lenni, a többinél kevesebbnek látszani. És akkor egyszerre az, akinek az Atya mindent hatalmába adott, Aki tudta, hogy az Istentől jött és az Istenhez megy, odatérdel gőgös, büszke, beképzelt emberek izzadt, poros lábai elé és elkezdi mosni, majd a nála lévő kendővel törölgetni. Jézus, a Szentháromság Isten második személye, Aki által Isten a világot teremtette, Aki az Isten dicsőségének a visszatükröződése, az Isten valóságának a képmása: letérdel az emberek elé, hogy a legszolgaibb munkát elvégezze nekik. Pedig az csak jelképe Jézus tulajdonképpeni nagy szolgálatának, annak, amiért megalázta magát - Isten létére emberré lett -, amiért szolgai formát vett föl: jelképe a világ megváltásáért végzett szolgálatnak, a teste megtöretéséig, vére kiontatásáig menő nagy szolgálatnak. Jézus halála nem hősi tragédia, hanem annak a bizonyítéka, hogy Ő nemcsak szavával, nemcsak Neki kedves feltételek mellett akar szolgálni, hanem Ő életre-halálra szolgál, teljes odaadással, s még az élete sem drága Néki, ha életének odaadását a világért való szolgálata megköveteli. Ezért a legnagyobb és a legerősebb Ő, mert a másokért való szolgálatban Ő szállt le a legmélyebbre, a teremtett világ legmélyebb pontjára, legmegalázottabb helyére, a keresztfára.
És ezzel szolgálata nincs befejezve. Lelke és Igéje által most is szolgál. Tulajdonképpen az egyház nem is egyéb, mint a Krisztus szolgálatának a prolongációja, folytatása, annak a valóságnak a folyamatos történése, hogy Jézus Krisztus él és szolgál! Ő hajol le hozzánk és végzi szolgálatát közöttünk Igéjével, a sákramentumokkal, Szentlelkének közöttünk való jelenlétével és munkálkodásával. Valójában amikor szolgáló egyházról beszélünk: tulajdonképpen az egyházban szolgáló Jézus Krisztus cselekedeteiről teszünk bizonyságot. Jézus mintegy részesíti az övéit az Ő szolgáló tevékenységében, életében - bevonja az Ő egyházát a maga szolgálatába. Az egyház tehát annál inkább igazán egyház, minél valóságosabb, minél engedelmesebb eszköze Krisztus szolgálatának. Nemcsak olyan szervezet tehát az egyház, amelynek arról kell gondoskodnia, hogy fenntartson egy bizonyos egyházi életformát, végezze az istentiszteleteket, keresztelőket, esketéseket, temetéseket, tehát mintegy keretbe foglalja az anyakönyvbe bevezetett emberek vallásos életét és lehetővé tegye számukra, hogy vallásos érzéseikben meg ne rövidüljenek. Tevékenysége nem korlátozódhat csak arra, hogy egyes emberek egyéni hitét segítse elő.
Mert azzal, hogy mi a szó legigazibb értelmében is hívőkké lettünk, eljutottunk Krisztushoz, megtaláltuk üdvösségünket: még nincs készen minden. Ha mi ebben megnyugszunk és megelégszünk is: Isten nincs megelégedve vele. Kétségtelen, hogy Krisztus szolgálatának az elfogadása, a Krisztusban kapott bűnbocsánat tesz bennünket Isten gyermekeivé, de ez csak a kezdete annak, amit Isten ezáltal akar velünk, ez csak az előfeltétele a keresztyén életnek. A csak üdvözülni akarás, a megtért mivoltunkkal való megelégedés alapjában az Isten iránti engedelmesség megtagadása, hiszen Isten minket Krisztus szolgálata által azért hívott el és azért fogadott kegyelmébe, hogy most már egészen a szolgálatába állítson, olyan emberekké tegyen, akik szolgáivá és követeivé válhatunk. Azért kell megtérnünk Hozzá, hogy ezután valóban odamenjünk, ahová Ő akar vezetni bennünket. A bűnbánat és megtérés előfeltétel, előkészítés a szolgálatra. Most azonban sor kell, hogy kerüljön magára a szolgálatra is, az elindulásra, a készségre. Krisztus olyan egyházat akar, amelyik előtte teljesen meghódol, Néki rendelkezésére áll. Az egyház azoknak a Krisztusban elhívott embereknek az összessége, akik a Krisztus megváltó kegyelme által elkészíttettek arra a szolgálatra, amire az egyház szolgáló Ura fel akarja használni őket. Az egyház a világban tehát sohasem lehet uralkodó, hatalmi tényező, hanem csak szolgáló egyház!
2) Ebből az is következik, hogy az egyház szolgálatainak nincsenek feltételei. Nem lehet úgy föltenni a kérdést, hogy milyen feltétel esetén hajlandó és köteles az egyház szolgálni. Mert ha ezt bizonyos feltételekhez kötnénk, akkor már nem volna igazi szolgálat, hanem valamiféle uralkodás. Jézus nem kötötte feltételhez a szolgálatot. Ha bármi feltételt szabott volna, ezt kellett volna mondania: hajlandó vagyok szolgálni néktek, hajlandó vagyok megalázni magam egészen a halálig, ha megígéritek, hogy méltányolni fogjátok szolgálataimat. De Ő nem ezt tette. Feltétel nélkül szolgált és a többit az Atyára bízta. Ez az egyetlen igazi szolgálat. És ha bennünk, ha az egyházunkban valóban az élő Krisztus szolgál, akkor annak a szolgálatnak egyetlen feltétele van, az, hogy az a szolgálat valóban szolgálat legyen. A Krisztus egyháza nem azért szolgál, hogy valamiféle haszonhoz, előnyhöz jusson általa, sem nem azért, hogy a saját létét biztosítsa, hanem mert az a Krisztus élteti Lelkével, aki míg testben is itt járt közöttünk, olyan volt, mint aki szolgál. Nem az a fő kérdése az egyháznak - és benne minden egyes tagnak -, hogy hogyan érvényesülhetek, hanem az, hogy hogyan szolgálhatok?! És ha ez a kérdés: hogyan szolgálhatok, igazán komoly kérdésünk, akkor nem is hagy bennünket Jézus konkrét válasz nélkül. Mert szolgálatban állni az Újszövetség szerint mindig annyi, mint valakinek engedelmeskedni, olyan valakinek, akivel az ember kapcsolatban van, aki megbízásokat ad, akinek rendelkezésére áll az ember.
Az Újszövetség előtt ismeretlen az a számunkra olyan gyakori kifejezés: egy ügynek vagy egy eszmének a szolgálatában állni. Aki egy eszmének él, az maga választja meg az eszközöket és a megvalósulás útját is maga határozza meg. Keresztyén eszmékért és alapelvekért is lehet lelkesedni, de ez nem szolgálat. Az apostolok Krisztus, az élő Úr szolgái voltak, de nem azért, mert keresztyén elveket követtek, hanem azért, mert magától Krisztustól határozott és világos útmutatást, megbízatást kaptak. Jézus határozott tájékozódást ad szolgáinak. Persze nem úgy, hogy azok mindent tudjanak, de igenis úgy, hogy minden pillanatban és minden feladat előtt világosan lássák azt, hogy mit kell tenniök. Krisztus szolgái úgy állanak itt Uruk előtt, mint Ő az Atyja előtt. “A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.” (Jn 20,21) Ő mindig, mindenben Atyja utasítását követte. Ezért volt az, hogy sohasem sietett, nem kapkodott, nem rohant, nem volt izgatott és túlterhelt. Pedig állandóan szolgált, úgy, hogy sokszor evésre sem volt ideje. De mindig jutott idő az útjába kerülő ember, az útjába kerülő nyomorúság, probléma számára. Egy időben való különböző dolgok nem forgácsolták szét akaratát. Figyelme minden pillanatban arra összpontosult, ami éppen akkor időszerű volt.
A tanítványok szolgálata is mindig aktuális szolgálat volt. Az engedelmesség megszabadította őket a kapkodástól, tétovázástól. Akinek a szolgálatában állottak, Annak engedték át a konkrét feladatok kijelölését. A mi szolgálatunk is konkrét feladatok elvégzésére irányulhat, mert különben, nagy általánosságban, nem szolgálat. Az a ma, az a valóságos helyzet, amiben élünk: a tere az egyház szolgálatának. Azokban a konkrét problémákban, amikkel népünk a mindennapi életben falun és városon, szántóföldön és gyárban egyaránt küzd; hazánk életének abban az új rendjében, amiben élünk, a világ népeinek abban a nagy törekvésében, amellyel a feszültségből való békés kibontakozás lehetőségét keresik; a világ egyházainak abban az ökumenikus törekvésében, amellyel segíteni akarnak a népek békés együtt lakozásának a megoldásában - tehát a mai élet mai problémáiban kell a Krisztus egyházának megtalálnia és elvégeznie Ura szolgálatát. Az egyház nem merenghet a múlton, sem nem ábrándozhat egy elképzelt jövőn, mert itt és most kell szolgálnia, abban az időben, amelyben élünk, abban a történelemben, amelynek kortársai vagyunk. Az igazán engedelmességre kész egyházat nem hagyja tanácstalanságban az Ő Ura. Figyeljünk hát nagyon alázatosan az Ő - a mai élet problémái között is - eligazító szavára!
Jézus Krisztus, az élő Úr, nincs rászorulva a mi szolgálatunkra. El tudja végezni az Ő munkáját nélkülünk is, sőt ellenünkre is. De éppen azért könyörögjünk alázatos szívvel, hogy Igéje és Szentlelke által adjon részt szolgálatából nekünk is, az Ő egyházának, hogy Vele szolgálhassunk az emberi élet javára. - Imádkozzuk együtt a 90. Zsoltár 9. versének szavaival:
Szolgáidon láttassad dolgaidat,
Dicsőségedet ezeknek fiain!
Add értenünk felséges hatalmadat,
Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten!
Minden dolgunkat bírjad, forgassad,
Kezeink munkáit igazgassad!
Ámen
Dátum: 1954. május 9.