Egy olyan összetett, alaposan kibővített mondatot, illetve annak is csak egy részét olvastam föl most a Szentírásból, amilyet Pál apostol gyakran használ leveleiben. Hadd próbáljam most ugyanezt egyszerűbben, rövidebben elmondani: Lássátok meg Isten kegyelmét, milyen túláradóan nagy az Ő ereje számunkra, akik hiszünk: íme, megmutatta az Ő mindenható erejének hatását a Krisztus feltámadásában! - Nem azért ír az apostol ilyen komplikáltan, mert bőbeszédű, hanem mert nem talál megfelelő kifejezést a titok elmondására. Egymásra halmozza a szavakat, a kifejezések nagy bőségével és gazdagságával, és még így is csak dadog, mert kifejezhetetlen a csoda, amiről beszélni akar! Az eredeti szöveg szerint négy különböző szót használ, ami mind nagyjából ugyanazt jelenti: erőt, hatalmat, energiát, hatást. Így akarja érzékeltetni Isten mindenható erejének azt a rendkívüli nagyságát, ami összesűrűsödik ebben az egyetlen szóban: feltámadás! A feltámadás valóságának isteni erejéről akar írni az apostol és akar szólni hozzánk ma az igehirdetés.
Istennek ez a túláradóan nagy ereje és hatalma először Krisztus feltámadásában nyilatkozott meg. Feltámasztani Jézust a halálból: ehhez azután igazán Isten hatalmas erejére volt szükség. Ha ezt a szót, hogy “halott” fokozni lehetne - ha lehetne azt mondani egy halottra, hogy halottabb, mint mások -, akkor azt kellene mondanunk, hogy Jézus mindenek között a leghalottabb volt! Emlékezzünk rá, hogy már a Gecsemáné-kertben vért verejtékezett, amikor bűneinkkel megterhelve ott térdelt a porban. Azután a tövisek, amiket koronaként nyomtak a fejére, úgy fölhasogatták homlokát, hogy vére az arcába folyt. Majd jött a szörnyű megkorbácsolás. Egyik ütés a másik után zuhant a lemeztelenített hátra, valósággal lenyúzta bőrét úgy, hogy háta és válla egyetlen nagy nyílt sebbé vált. És még csak ezután következett a szörnyűséges keresztrefeszítés, amelynél kezeit és lábait szögekkel verték keresztül. Hogy tépődhettek tovább ezek a sebek, amikor egész teste ezeken a szögeken lógott! És ami vér még volt benne, azt is kiontotta a római katona dárdája, ami a szívét járta át! Teljesen elvérezve helyezték Jézus holttestét a sírba. És mindehhez hozzájárult még az az átok, az a kárhozat, amit rólunk vett magára és vitt magával a sírba! Jézus halála teljes halál volt! Testi-lelki halál: a kárhozat halála! És íme, a harmadik napra virradóan feltámad a halálból! Ebből a halálból! És nem olyan gyenge és elesett, mint aki csak nagy nehezen vonszolja magát, hanem teljes erőben és dicsőségben jelenik meg tanítványai előtt, többször is! Hogyan lehetséges ez?! Nos hát: éppen az Ő hatalma erejének ama túláradó munkája által, amiről Pál itt beszél! Erről szól éppen az apostol. Ő is éppen ezen ámuldozik. Mintha ezt mondaná: tudjátok, milyen hatalmas az Isten? El tudjátok képzelni, mire képes az Isten?! Értitek ezt a szót, ennek a szónak a tartalmát, hogy mindenható az Isten? Nézzétek: megmutatta a Krisztusban az Ő hatalma erejének felséges nagyságát. Azáltal mutatta meg, hogy feltámasztotta Őt a halálból!
Mármost Krisztus feltámadására ne úgy gondoljunk, mint ahogyan egy múltbeli eseményre, vagy történésre szoktunk emlékezni, mert az Ő feltámadásával nem befejeződik valami - mondjuk a megváltás nagy isteni műve -, hanem éppen elkezdődött valami új, valami más, valami nagyszerű, hatalmas, dicsőséges, amit nem tudok rövidebben kifejezni másként, mint így, hogy a feltámadás valósága. És most próbáljuk ezt úgy érteni, ahogyan a Biblia érti: Az Újszövetség a feltámadás szóval nemcsak Jézusnak a sírból és halálból való feltámadását érti - tehát amaz első húsvéti eseményt -, hanem a Benne hívők életének a megújulását és testüknek majd az utolsó napon történő feltámadását is! És ez nem három különböző feltámadás, hanem egy nagy csodálatos történés, amiben a hívőknek részük van és ami kibeszélhetetlen örömmel tölti el őket. Egy hatalmas, nagy műve ez az Istennek, ami elindult és nyilvánvalóvá lett Krisztus húsvéti feltámadásában, és azóta folyton folytatódik emberi életek hit által való megújulásában, s majd kiteljesedik a halottak feltámadásában! Tehát Jézus feltámadása nem egy magányosan, elkülönítetten álló üdvténye Istennek, hanem olyan cselekménye, amibe mi is bele vagyunk vonva úgy, hogy ugyanez az erő most előbb a bűnből való feltámadást munkálja, majd pedig Krisztus visszajövetelekor testünket támasztja fel a halálból! És a feltámadásnak ezt a valóságát az első keresztények nemcsak így értették, hanem így is élték meg! Amikor azon ujjongtak, hogy Jézust nem bírta fogva tartani a halál, ugyanakkor saját életükben be is bizonyították, hogy a feltámadás Istennek reális ereje! Olyan energia, hatás, ami bennük valóságosan működik (Kol 1,29; Fil 4,13; Ef 3,20) Azok az emberek, akikről a Apostolok Cselekedeteinek könyvében olvasunk, benne éltek egy olyan világban, amelyik nagyon is magán hordta a bűn és halál romboló hatalmának minden jelét. És ők mégis hitték, hogy Jézus diadalt vett ezeken a hatalmakon, erőkön és a saját életükön tapasztalták, hogy Isten szavának igazán van ereje kiszabadítani valakit ezeknek a romboló erőknek a hatalmából! Mindenütt, ahol a bűn és halál ülték diadalukat úgy, hogy mások megrémültek, mint például a filippibeli börtönben: ők ott is Jézus Krisztus legyőzhetetlen hatalmának a ragyogását látták! Ahol mások tehetetlen kétségbeeséssel adták meg magukat kegyetlen sorsuknak - például a cirkusz arénájában -, ott Krisztus hívei úgy álltak, mint akik a feltámadás nagy titkát ismerik és ezért tudják, hogy övék a jövő, a legboldogabb jövő! Értitek? - ezt jelenti a gyakorlatban megélni a feltámadás valóságának az erejét!
Ezért mondja Pál apostol a felolvasott Igében: Isten hatalmának az a felséges nagysága, amit megmutatott Krisztus feltámadásában, irántunk - azaz számunkra - van, és most is működik bennünk, akik hiszünk! A hitre nézve kapunk itt nagyon komoly tanítást. A mi számunkra a hit nagyon sokszor csak annyit jelent, hogy elhiszek valamit. Például elhiszem Krisztus halálát, elhiszem a feltámadását, elhiszem, hogy mindezekért bűnbocsánatot és örök életet ad ajándékba kegyelemből Isten. Mi a hit funkcióját nagyon leszűkítettük: drága isteni üdvtények elfogadásává. Igen: a hit ez is, elfogadása annak, amit Isten Jézusban értünk tett. De több is ennél: a további, és szakadatlan elfogadása annak, amit Isten értünk tesz! Elfogadása a tovább is ható isteni energiának, állandó részesülés a feltámadás erejében!
De az a baj, hogy mi nem így hiszünk. Mi a hitünket legjobb esetben arra használjuk, hogy elfogadjuk vele a bűnbocsánatot és az örök élet ígéretét. Ezért vagyunk azután még a megtérésünk után is olyan nyavalyások, bukdácsolók, mindig újra vereséget szenvedők. Ezért vagyunk olyan tétovák, nem tudjuk, mit kell bizonyos helyzetekben Isten gyermekének tenni, vagy ha tudjuk, akkor meg képtelenek vagyunk azt tenni! Röviden: ezért vagyunk erőtlenek! Isteni erő nélkül való, szánalmas emberek! Pedig ennek nem kell így lennie, hiszen olyan Krisztusban hiszünk, aki már feltámadott! Nekünk a hitünk által ebből a túláradóan hatalmas isteni erőből szabad vennünk, merítenünk, szabad vele élnünk! Ez az erő megvan. Nem akarom úgy mondani, hogy rendelkezésünkre áll, de mindenesetre Isten éppen ezt az erőt, a feltámadás energiáját akarja adni a számunkra, éppen ezzel az erővel akar megerősíteni!
Azt olvastuk a húsvéti történetben, hogy az asszonyok be akarták balzsamozni Krisztus holttestét, de nem tudták, hogyan jutnak oda hozzá, mert a sír szája nagy kővel volt befedve, aminek az elhengerítéséhez nekik nincs erejük. Jaj, ki fogja elhengeríteni a követ a sírról? És lám, mire odaértek, a kő már el volt hengerítve! Isten közbelépett az Ő hatalma erejének a munkájával! Jelkép is ez a történet. A hívő ember is sokszor töpreng így, amikor föltornyosulnak előtte az élet nehézségei, problémái, feladatai: jaj, hogyan vergődöm keresztül rajta, vagy ki fogja ezt a rettentő akadályt elgördíteni az utamból? És mire odaér, csak látja ámulva, hogy a kő már el is van hengerítve. Valaki előttem járt és szabaddá tette az utat!
Óh, bár életünk mindenféle nehézségei közepette megvilágosítaná Isten értelmünk szemeit, hogy megláthassuk és hinni tudjuk hatalmának felséges nagyságát, amivel körülveszi és irányítja az életünket! Nem tudsz engedelmeskedni Istennek, nem tudsz keresztény módon élni, nem tudod legyőzni a bűnt magadban, nem tudsz türelemmel szenvedni, ellenséget is szeretni? Persze, hogy nem! Én sem! De akkor is csak indulj el azon a bizonyos keskeny úton, és közben - majd közben! - meg fogod tapasztalni, hogy egy láthatatlan, hatalmas Segítő jár előtted és egyengeti az utadat. Ne vonakodj, ne riadj vissza, ha olyan kő zárja el az utadat, aminek az elmozdítására te sohasem volnál képes: menj csak tovább és mire odaérsz, Isten már elhengeríti az utadból! Ez az Ő hatalmas erejének ama munkája, "amelyet megmutatott a Krisztusban, amikor feltámasztotta Őt a halálból!” (Ef 1,20) Ha a magad erejében bízol, elkerülhetetlen a bukás és a leveretés. De ha az Ő hatalmának a túláradó erejére számítasz, akkor a te számodra is mindig van győzelem a Krisztusban! Igen, úgy kell könyörögnünk, ahogyan Pál tette az efézusiakért, hogy az Úr világosítsa meg értelmünk szemeit, hogy megláthassuk, mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, amelyet megmutatott a Krisztusban, amikor feltámasztotta Őt a halálból!
Ámen
Dátum: 1952. április 13. Húsvét.