A most felolvasott bibliai résznek minden mondanivalója ekörül a hatalmas kijelentés körül csoportosul: "Én a mindenható Isten vagyok." Isten mondja ezt Ábrahámnak. Szinte úgy hangzik, mint egy bemutatkozás. Pedig Ábrahám már ismerte az Urat azelőtt is, és mégis úgy látszik, Isten szükségesnek tartotta, hogy most mintegy újra bemutatkozzék neki. Igen, Isten kegyelme az, hogy mindig újra eszmélteti a hívő embert olyan dolgokra, amiket már tud, de nem vesz elég komolyan. Mi is tudjuk, hogy Isten mindenható Isten, mondjuk is imádságban sokszor, de éppen ez a baj, hogy csak mondjuk, de hogy ez milyen lehetőségeket, kötelezettségeket jelentene ránk nézve, ha igazán hinnénk is, azt már nem gondoljuk végig. Nos, most éppen ezt kellene tennünk. Végiggondolni, mit jelent ez, hogy Isten mindenható Istenként jelenti ki magát előttünk!
Ábrahámnak meg kellett érnie arra, hogy ne csak a fülével, hanem úgy igazán, a szívével vegye tudomásul azt, hogy Isten mindenható Isten, és örülni tudjon ennek a felismerésnek. Épp a múlt alkalommal láttuk, hogy ő maga akarta a saját erejével megvalósítani azt, amit hittel kellett volna Isten ajándékaként elfogadni: a gyermekáldást. Vagyis nem hitt igazán abban, hogy Isten mindenható, és még ilyen késő vénségében is beteljesítheti a néki adott ígéretet a születendő gyermekről. Türelmetlenségében elsiette azt, amit hitben ki kellett volna várnia. Láttuk, milyen családi bonyodalmak származtak ebből. De nem a családi viszály lett ennek a hitetlenségnek, vagy kishitűségnek a legfőbb következménye, hanem valami más.
Az előző fejezet utolsó verse így végződik: "Ábrám pedig nyolczvanhat esztendős vala, amikor Hágár Ismáelt szülé Ábrámnak." (1Móz 16,16) A jelenlegi fejezet pedig így kezdődik: "Mikor Ábrám kilencvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak." (1Móz 17,1a) Vagyis Izmáel születése és Istennek újra való megjelenése között tizenhárom esztendő telt el! Tehát Ábrahámnak ama végzetes cselekedete után, amit nem Isten parancsára, sőt annak ellenére vitt véghez, tizenhárom esztendős hallgatás következett. Tizenhárom évig nem szólt hozzá az Úr! Milyen gazdag volt az Istennel való közösség megélésében Ábrahám életének az a szakasza, ami a Hágárral történt engedetlenség előtt volt! Mennyiszer megjelent néki az Úr látomásban, mennyiszer erősítette szavával, ígéretével, kijelentésével. És milyen sivár, üres volt ez a tizenhárom esztendő! Egyetlen feljegyzésre méltó esemény sem történt. Isten hallgatott. Az az Isten, aki elhívta Ábrahámot, Aki vezette, tanácsolta, szövetséget kötött vele, teljesen elhallgatott.
Ismered azt az állapotot, amikor az Isten hallgat?! Rettenetes ám ez egy hívő ember számára! Egy olyan lélek számára, aki már volt kapcsolatban az Úrral, hallotta a hangját, és most nem hallja. Mintha elzárkózott volna előle az Úr. Hiába mondja az imádságot, érzi, hogy nincs kontaktus. Olyan, mint amikor az ember egy közben kikapcsolódott telefonkagylóba beszél bele. Nem jön rá válasz. Olvasod a Bibliádat, és nem kapsz üzenetet belőle. Hallgatod a prédikációt, de nem szólít meg rajta keresztül az Úr! Bezárul a menny, és hiába minden kopogtatás, zörgetés, dörömbölés. Ismered ezt az állapotot? Tizenhárom évig tartott Ábrahámnál. Rettentő nagy idő egy olyan öreg ember életében. És miért? Óh, nem azért, mert Isten megsértődött, és most nem akar szólni engedetlen szolgájához. Nem! Nagy-nagy kegyelem van ebben a tizenhárom esztendeig tartó hallgatásban, Isten olykor így neveli, ezzel is neveli az Ő gyermekét. Ha a szavára nem hallgat, hátha észreveszi majd a hallgatását?! Lám, hiszen hiába szólt Ábrahámhoz, pedig elég világosan szólt. Ábrahám mégsem azt tette, amit kellett volna, a maga feje után ment. El is rontotta az életét, alaposan. Most hát hadd szenvedje végig a saját elrontott életének a következményeit. Hiszen amíg Ábrahám, a hívő ember azt hiszi, hogy ő maga is képes élete nagy problémáját megoldani, addig Isten úgysem tud vele mit kezdeni, addig úgysem tud igazán Istenre hagyatkozni. Amíg neki magának vannak egyéni tervei, addig úgysem tudja Isten terveit elfogadni, Isten terveibe beilleszkedni. Amíg ő maga is erős, addig úgysincs szüksége Isten erejére!
Jézus azt mondja Pálnak: "Az én erőm erőtlenség által végeztetik el." (2Kor 12,9) Isten szava evangéliumként, örömüzenetként, egész lényünket megragadó isteni szóként mindig a fáradtaknak, betegeknek, szomjazóknak, csődbe jutottaknak szól. És ha valaki Isten szavára nem akar eljutni oda, amit Jézus az Ő követése előfeltételéül így mondott: "Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát..." (Mt 16,24), akkor segít neki az Úr azzal, hogy beláttatja vele önfejűsége keserves következményeit, elhibázott élete nyomorúságát. Tehát a hallgatásával is mintegy beszél, és azt mondja: Látod, mire jutottál nélkülem, látod, milyen rossz ez így? Hát ezt akarod, hát belátod már, hogy hibáztál, és nélkülem nem is tudsz mást tenni, csak mindig elrontani valamit? Erre nevel a hallgatással az Úr.
Elérte-e már veled ezt a célt? Mert amikor az ember úgy igazán belátta azt, hogy ő mennyire senki és semmi, akkor tudja hálás örömmel fogadni, amit Isten most már megmondhat néki, hogy: "Én a mindenható Isten vagyok!" Mintha ezt mondaná ezzel Ábrahámnak: Lásd meg az elrontott életedből, az engedetlenséged következményéből, hogy te mindenre képtelen ember vagy, minden jóra, igazra, nékem tetszőre képtelen vagy! De ugyanakkor vedd tudomásul, hogy én pedig mindenható Isten vagyok! Tehát sok kudarcon, csalódáson, vereségen, kiábránduláson keresztül meg kell érnie egy hívő léleknek arra, hogy nagy, fölszabadító felismerés legyen számára az, hogy az az Isten, akiben hisz - mindenható Isten! "Mindenható Isten" - milyen könnyen kimondjuk, és milyen nehezen értjük meg! Az eredeti héber szó jelentésében az is benne van, hogy teljesen elégséges, mindenre elegendő, mindenre képes, bármit megtehet. Mintha ezt mondaná Ábrahámnak: Nézd, neked elég vagyok én, elég néked, hogy én vagyok, hogy én védelmezlek, hordozlak, nem kell neked rajtam kívül másutt keresni segítséget! Miért nem vagyok én elég a számodra? Én nem vagyok kötve azokhoz a törvényekhez, amiket a természetből megismertél! Ne a magad mértékével mérj engem!
Nézd, Jézus egész életében, a születésétől kezdve a halálán, feltámadásán keresztül egészen a mennybemeneteléig egy magasabb rendű isteni törvényszerűséget nyilatkozott ki számotokra, olyat, ami minden emberi felfogóképességgel és magyarázhatósággal szemben áll, illetve mindennek fölötte áll: ha te hiszel bennem, számolj azzal, hogy én mindenható vagyok! Hányszor előfordul, hogy egy édesanya szeretne segíteni kisgyermekén, igen ám, de sokszor azt sem tudja, mi baja van neki, és nagy igyekezetében talán éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit kellene. Nos, ilyen eset Istennél nem fordulhat elő. Mert Ő mindenható! Nem tehetetlenül szemléli csak az életünket, hanem megvan minden eszköze és lehetősége, hogy ott is segítsen, ahol az emberek tanácstalanul, lecsüggesztett kezekkel állanak. Ezért hagyja olykor önfejű gyermekeit tévútra futni, míg végre belefáradnak és odamenekülnek Hozzá, mert belátják, hogy nem megy anélkül! Ne hidd tehát te, Ábrahám, hogy ki vagy szolgáltatva a természet erőinek, és csak az történhet meg, amire te magad képesnek érzed magad, amire erőt érzel magadban, hiszen én a mindenható Isten vagyok! Óh, bár minden hívő ember ráeszmélne arra, hogy mindenható Istene van!
Sőt, még továbbmegy Isten ebben az eszméltetésben, ezt mondja: "És adom tenéked és a te magodnak te utánad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik." (8. vers) Még félreérthetetlenebbül fejezi ki ugyanezt a 7. vers, így: "És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad." Mert hiszen nem egy másik, nem egy újabb szövetségről van itt szó, hanem a régire való figyelmeztetésről. Mintha ezt mondaná az Úr: Vedd már egyszer igazán tudomásul, hogy szövetségben vagyunk egymással, hogy te szövetségestársam vagy, hogy számíthatsz rám!
Ezt a régi szövetséget újította meg Isten Jézus Krisztus halálával. Ezért mondja Jézus az utolsó vacsorán: "E pohár amaz új szövetség, az én véremben, mely ti érettetek kiontatik." (Lk 22,20) Az Ószövetségnek is vér volt a jegye: a körülmetélés vére, az Újszövetségnek is vér a jegye: Jézus Krisztus vére. Ennyire véresen komolyan veszi Isten a velünk való szövetségét. Isten vérszerződést kötött velünk, vérnek kellett folynia ahhoz, hogy a mindenható Isten és a mindenre képtelen ember között szövetséges viszony jöhessen létre! A legszentebb vér, Isten Fiának a vére folyt érte a keresztfán! Ezt a szövetséget tehát nem most kell megkötni neked vagy nekem, nem most kell belépnünk ebbe a szövetségbe, hanem így mondja Isten: "Megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted" - tehát a már megkötött, Krisztus vére által megújított szövetséget végre tudomásul kell és szabad vennünk. Számoljunk végre azzal, gyökerezzünk bele, fogózzunk bele abba a ténybe, hogy Isten a Krisztus által szövetségbe vont bennünket önmagával! Odakapcsolt önmagához, beölelte az életünket az Ő kegyelmébe! Annyira mindenható, hogy még erre is képes! Képes és hajlandó szövetségre lépni az emberrel!
Mit jelent ez az Ő részéről irántunk? Így mondja Ábrahámnak: "És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad." (1Móz 17,7) Isten részéről tehát a szövetség lényege az, hogy Istened leszek néked "és a te magodnak te utánad." Tehát akármilyen hullámzások jönnek majd az életedben az elkövetkezendő idők folyamán, akárhogy alakul is az életed: Én - mondja Isten -, jóban és rosszban, örömben és bánatban, minden helyzetben Istened vagyok! Az én részemről sohasem leszel elhagyatva, csak akkor, ha te a te részedről megtöröd a szövetségi hűséget, és rajtam kívül keresel magadnak támaszt, segítséget!
Nem az-e a legnagyobb dolog egy hívő ember számára, ha Isten igazán Isten az életében?! Ha Isten az Ő isteni vigasztalásával igazán ott lehet az életed sötétségeiben és viharaiban, céltudatos vezetésével a földi zűrzavarban, mindenre elégséges erejével a kísértéseidben, emberi tehetetlenségedben, győzelmes jövendőjével minden vereségedben?! Tehát ha Isten igazán Istened, gondviselőd - megsegítő, megváltó, üdvözítő, vezető, megáldó Istene lehet az embernek az ő életében. És Isten erre kötelezi el magát a szövetségben: "És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad." (1Móz 17,7)
Ezért az ember részéről ez a szövetség azt jelenti: "Járj én előttem és légy tökéletes!" (1Móz 17,1b) És ezt éppen azért és azáltal teheted meg, hogy a mindenható Isten szövetségese, vérjegyese vagy! "Járj én előttem" - ez éppen azt jelenti, hogy sohase feledd egyetlen pillanatra sem, hogy az Isten mindenható Isten! Az Ő jelenlétében, az Ő szeme előtt, az Ő oltalma alatt, az Ő kegyelmének az éltető ereje által élsz, mozogsz, beszélsz, cselekszel, gondolkozol - ne fordulj el Tőle, te magad is akarj ott maradni Őelőtte! Hagyjad, hogy a mindenható Isten igazán Isten legyen, mindenható Úr legyen az életedben! Még a neve is megváltozik Ábrahámnak! Eddig Ábrám volt a számára, most pedig ettől fogva Ábrahámnak fogják hívni. Anélkül, hogy a szó magyarázatába belemennénk, csak annyit jegyezzünk meg hát, hogy Ábrahám életében lezárul egy szakasz, a bizonytalanságnak, az ingadozásnak, a kétfelé sántikálásnak a szakasza, és elkezdődik egy új szakasz: a teljesen Istentől való függés szakasza.
Nem erre hív-e téged is az Úr? Lezárni a te hívő életednek azt a szakaszát, amelyik tele volt engedetlenséggel, önfejűséggel, saját tervekkel, megosztott szívvel - és elkezdeni végre egy új szakaszt, több odaadással, igazán odaszánással, nagyobb alázattal, teljes függéssel, a Mindenható Isten előtt való szándékosabb és tudatosabb járással!
Olyanformán, ahogyan szép énekünkben kérjük:
Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged:
Hadd szolgáljon lelkem Néked!
Angyaloknak módján Színed előtt állván
Bárcsak mindig orcád látnám!
Add nékem Mindenben
Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!
(165. ének 3. vers)
Ámen
Dátum: 1952. szeptember 28.