A felolvasott bibliai részben egy egész emberi élet van előttünk, születésétől a haláláig. Ez a leírás nem a történetírók szemszögéből ismerteti meg velünk Manassé király életét, hanem Isten szemszögéből: úgy, ahogy Isten látja. És ez azért fontos a számunkra, mert Isten mindnyájunknak az életét látja, a te életedet is, az enyémet is! És Isten néha egészen másként látja az életünket, mint ahogyan mi látjuk a magunkét vagy másét. Pedig ez a döntő, ez a lényeges, hogy Ő milyennek lát? Egymást be tudjuk csapni, önmagunkat is: de Őt nem! Nos, jó magunkat néha az Isten szemszögéből látni! Ő minden ember életét úgy látja, ahogyan Manassé királyét, vagyis úgy, ahogyan a prófétai Ige összefoglalja: “Nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjából és éljen!”
Manassé is hitetlen volt? Isten látása szerint igen! Pedig édesapja az Ótestamentum egyik legkegyesebb embere volt. Manassé Izráel egyik nagy királyának, az istenfélő Ezékiásnak volt a fia, annak az embernek, aki vallásos reformot hajtott végre a népe körében, emberileg szólva talán neki köszönhetjük Mózes könyveinek a fennmaradását. Isten ügyének egyik bátor harcosa volt a hívő édesapa, feltételezhető, hogy fiát is a Szent Írások ismeretében és Isten félelmében neveltette. Hamarosan kiderült azonban, hogy a kegyesség, az istenfélelem sem olyan valami, amit örökölni lehetne. Ímé: az atya még hívő volt, a fiú pedig már “gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt a pogányok utálatosságai szerint”. (2. vers) Alig hunyta le szemeit az istenfélő apa, a fiú máris belemerült a legszörnyűbb pogányságba. A bálványok oltárait, amiket atyja lerombolt, ő most újra felépítette, a Jahve szolgálatára emelt oltárt pedig lerontotta. Bálványokat faragott, varázsló mesterséget űzött, ártatlan vért ontott és magával sodorta a népét is a pogány praktikákba. Istenfélő apjának szinte az egész életművét tönkretette. Milyen szörnyű dolog arra gondolni, hogy még olyan gyermek is süllyedhet ilyen mélységbe, akinek a születését Istentől kérték és akit Isten félelemben neveltek hívő szülők. Hiábavaló volt a jó nevelés, a vallásos tradíció, Manassé “gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt”! És vajon melyikőnk kapna jobb bizonyítványt, jobb minősítést “az Úr szemei előtt”? Persze: az emberek szemei előtt nem nehéz jól cselekedni. Manassé is lehet, hogy nagyon ügyes diplomata, nagyon tanult ember, nagyon kiváló szervezőtehetség volt, de Isten szemében megbukott, és végül is ez számított!
És a te életedben is csak ez számít! Lehet, hogy a magad szemében nagyon kiváló ember vagy, bűntelen, áldozatos, tiszta, lehet, hogy rengeteg jó tulajdonságod van, lehet, hogy mások is annak tartanak, dicsérnek, megbecsülnek - de Isten szemei előtt más a mérték. Isten az emberről általában igen kedvezőtlenül nyilatkozik a Bibliában. Már az özönvíz előtti emberről azt mondja, hogy “szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz vala”! (1Móz 6,5) És e tekintetben az özönvíz után sem változott a helyzet: Pál apostol Kr. után 64-ben írja, hogy az emberek “halottak a vétkeik miatt”. De hát talán csak nem lehet általánosítani - mondhatná valaki -, hiszen nem minden ember olyan szörnyeteg, mint egy Manassé, Heródes, egy Néró vagy Caligula volt! Nos, ez igaz, de csak azért, mert az emberi természetben benne lévő gonoszság nem mindenkiben fejlődik ki ilyen ijesztő mértékben. De a szívek mélyét vizsgáló Istennek az általános véleménye ímé így hangzik: “Nincsen csak egy igaz is. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek, nincsen aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is!” (Róm 3,10-12) Ímé, Isten így látja a te életedet is! Így vélekedik rólad is! Akárki vagy és akármi vagy: Isten előtt csak egyetlen minősítésed lehet: bűnös! Olyan ember, aki "gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt"!
És most nézzétek csak, ha Isten olyan volna, mint mi vagyunk, talán ezt mondta volna: “Ez a Manassé nemcsak nehéz eset, hanem egyenesen reménytelen eset. Hiszen nem úgy vétkezik, mint egy őserdőbeli kannibál, aki sohasem hallott Isten törvényéről, hanem mint olyan ember, aki gyermekkorától fogva ismeri az Írásokat. Még súlyosabb tehát a felelőssége! Nem vak, aki nem tehet róla, hogy lelépett a helyes útról, hanem lázadó, aki tudatosan száll szembe atyái Istenével! Betelt a mérték! El vele, pusztuljon az ilyen ember, hadd vigye el zsákmányát az ördög! Igen: azt érdemeled! - De mégsem ez történik! Hanem a csoda.Valami egészen megható dolog, az, amit így ad tudtul a leírás: ”És noha megszólította az Úr Manassét és az ő népét, de nem figyelmezének reá." (Ez 33,10) Istennek mindig ez a legelső mentő kísérlete az emberrel szemben: megszólítja! Atyámfiai, van-e valaki közöttetek, akit Isten még sohasem, semmiféle módon nem szólított meg? Aligha! Mert Isten nemcsak lelkészek által elmondott prédikációval szólít meg, hanem nagyon sokféleképpen. Bálám figyelmeztetésére egy szamarat használt föl; egy kereskedő számára egyszer az a tolvaj volt az isteni figyelmeztetés, aki a páncélszekrényét megfúrta; egy parázna asszony számára az a betegség, amibe a gyermeke belehalt; egy barátom számára a háború alatt az a revolvergolyó, ami nem találta el.
Rengetegféle formában szólít meg az Isten. Például úgy is, hogy meglátogatott valaki az otthonodban és elhívott ma ide az istentiszteletre. Talán nem is voltál otthon, de az illető otthagyott számodra egy üzenetet, hogy jöjj el ma reggel ide a templomba. Azt sem tudod talán, ki járt nálad - nem fontos, Isten szólított meg ezáltal is! Mert Isten nem gyönyörködik a hitetlen halálában, hanem azt akarja, hogy az megtérjen és éljen, boldogan, áldottan, kiteljesedve éljen! Isten nem nyugszik bele, hogy Manassé olyan mélyre esett, olyan messzire eltávozott Tőle: Isten küzd a Manassékért! Csak egyetlen pillantást vess a Golgotára, ahol Isten Fia, Jézus Krisztus szenvedett a keresztfán: ilyen véres küzdelmet vívott Isten minden emberi életért, ennyire nem akarja a bűnös ember halálát, ennyire azt akarja, hogy éljen, még egy Manassé is éljen, örökké éljen!
Teéretted is küzd az Isten! Ezért szólongat mindenféle módon. A most elhangzó prédikáció szavaiban is Ő szólít meg. Ez a mai istentisztelet is egy része annak a küzdelemnek, amit Isten értünk folytat! - És az olyan mindegy, hogy milyen eszközt használ föl Isten, amikor az elveszett Manassékat keresi! De az már korántsem mindegy, hogy azok a Manassék miként reagálnak Isten megszólítására! Itt azt olvassuk, hogy “de nem figyelmezének reá”. Ez az egyik legszomorúbb, legtragikusabb kijelentés az egész Bibliában. Tehát az, hogy Isten szól, Isten megteszi azt, hogy megszólít egy Tőle elszakadt, Vele perbe szállt, Őt megtagadó emberi lényt - és ez az ember képes arra, hogy figyelemre se méltassa az isteni szót! Jézus azt mondja, hogy öröm van az Isten angyalai között a mennyben, a mikor egy bűnös ember megtér. Ebből gondolom, hogy ezeknek a mennyei lényeknek az a legnagyobb szomorúságuk, ha egy megszólított ember elutasítja magától Isten mentő kezét. Manassé ezt tette! És nagy, ujjongó örömet szerzett vele - a menny helyett - a pokol démoni seregének!
Manassé király története azonban ezzel még nem zárul le! Így folytatódik: “Reájok hozá azért az Úr az asszíriabeli király seregének vezéreit, akik Manassét megfogták és vasba vervén megkötözék őt két lánccal és Babilóniába vivék.” (11. vers) Ímé, betelt a mérték! Isten erkölcsi világrendjét megsérteni büntetlenül nem lehet. Eljött az ítélet! Az önfejű király vasba verve idegen hatalom börtönében ül. Úgy néz ki a helyzet, hogy szinte ki lehetne írni a börtön ajtaja fölé: “Ez az a Manassé, akit Isten elvetett és elátkozott!” Pedig valójában ennek éppen az ellenkezőjét lehetne fölírni az ajtóra: “Ez az a Manassé, akit Isten kiválasztott és szeret!” De ez már bolondság - mondhatná valaki -, ez már túlzás! Nem? Nos, hát igen: bolondság! De túlzásnak nem túlzás! Ti. ez éppen a kereszt bolondsága. Ez az a bolondság, amiért én személy szerint örökké áldani és magasztalni fogom az én kegyelmes Édesatyámat! Hiszen a keresztnek ebben a bolondságában ismertem meg Isten megváltó kegyelmét, új életre támasztó szeretetének az erejét. Jézus, az Isten Fia úgy halt meg ott a keresztfán - az ártatlan, a bűntelen -, mint elvetett és elátkozott gonosztevő. Őt vetette el és átkozta el Isten a Manassé bűnéért, Manassé helyett. Az én bűnömért, énhelyettem, a te bűnödért, tehelyetted!
És ezért igaz, akármilyen képtelenségnek látszik is, hogy Manassét kiválasztotta és szereti az Isten! Ezért gondolhatsz önmagadra úgy, akárki vagy, akármilyen bűnök nyomják is a lelkedet, hogy Isten kiválasztott és Isten szeret! Mert Isten így lát téged is, így látta Manassét is: Jézus Krisztus helyettes engesztelő áldozatán keresztül! Ezért kegyelem még az az ítélet is. Amikor Isten sújtó keze ránehezedik valakire, az nem annak a jele, hogy íme, elvetette az Isten, hanem éppen annak, hogy íme, ennyire keresi az Isten! Ennyire hív. Nem volt elég a megszólítás, nem volt elég a halk és szelíd szó: most rád kiált, megráz, életre ijeszt. Isten minden ítélete mentő szándékú, minden csapás, ami egy emberi életet ér, nem egyéb, mint egy-egy nagy, mentő kéz: Isten semmiképpen nem akarja a bűnös halálát. Isten kegyelmet akar, kegyelmet! És azt, hogy Isten ítélete a szabadulás és megtérés áldott eszköze lesz-e vagy tragédia, az attól függ, hogy az ember hogyan reagál reá. Manassén a börtönben győzött Isten kegyelme! Éppen ott, a rá szakadó csapások súlya alatt szakadt fel Manassé lelkéből ez az imádság, amit Isten mindig meghallgat: a bűnbánat és bűnbocsánat imádsága: “Mikor pedig nagy nyomorúságban volna, fohászkodék az Úrhoz az ő Istenéhez, és teljesen megalázta magát az ő atyáinak Istene előtt.” (12. vers) Itt kezdődik Manassé számára is és mindenki számára egy egészen új élet. Íme, ez az ember megtalálta igazi önmagát, felépítette amit lerombolt, megtisztította, amit beszennyezett, jóvá tette, amit elrontott! Áldott, gondos, szerető, istenfélő uralkodója, pásztora lesz népének! Ki hitte volna?! Ez a kegyelem csodája!
És csodálatos kegyelmét kínálja Isten ma is! Mindenkinek szabad részesülni benne. Te se félj attól, hogy elutasításban lesz részed a múltad miatt. Isten nem azt kérdi: ki voltál? Sem előnyöd, sem hátrányod nincsen az őseid miatt! Nem lényeges, hogy ki voltál! Hanem csak az, hogy ki vagy most! Ha olyan ember vagy, aki teljesen megalázta magát az Isten előtt, tehát bűnvallással és Jézus nevében való bűnbocsánat kéréssel jössz Istenhez: elfogad és bocsánatot ad! Olvastam valahol, hogy V. Károly nagy summa pénzt kapott kölcsönbe egy antwerpeni kereskedőtől. A határidő lejárt és a király nem tudott fizetni. A kereskedő nagy lakomát rendezett a király tiszteletére. Amikor mind együtt voltak a vendégek, a háziúr egy tálat rakatott maga elé az asztalra, amiben tűz lobogott. Majd fogta az adóslevelet, és beletartotta a tűzbe, míg megsemmisült. A király boldogan ölelte meg jótevőjét.
Így tett Isten is velünk. Meg kellett volna fizetnünk az adósságunkat, de mi képtelenek voltunk reá. Kétezer évvel ezelőtt meghívta Isten a világot az evangélium nagy ünnepére és ott a te bűnödet, meg az enyémet Krisztus kereszthalálának az égő fájdalmába tartotta bele mindaddig, amíg bűnünk, adósságunk utolsó maradványa is elhamvadt. Ezért jöhetsz te is. Ennek a történetnek az a nagy örömüzenete a számunkra, hogy van elkészített bűnbocsánat, van út haza a fogságból! Van új élet! De neked kell megalázkodnod, neked kell döntened, neked kell igazat adnod Istennek, neked kell rálépned erre az Istenhez vezetőútra! Isten adja az utat hazafelé, az Ő uralma és gondoskodása alá, Isten adja a kitárt ajtót a Krisztusban - de neked kell belépned rajta, neked kell elindulni rajta!
Befejezésül még csak egy Igét hadd olvassak fel: “Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat, Hogy kimentse lelköket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket.” (Zsolt 33,18-19) Ebben a pillanatban Isten szeme rajtad van Testvérem! Angyalok néznek rád és várják a döntésedet! Lesz-e öröm ma a mennyben azon, hogy átadod magad teljes szívből a Krisztusnak a bűnbocsánat és az újrakezdés kegyelmében való részesedésre?!
Igazán úgy van az, ahogyan a régi szép, már-már elfelejtett énekünk mondja:
Ott a messze földön, árván, hontalan,
Halld meg a kiáltást fiam, fiam!
Vár Atyád szerelme, vár rád vigasza,
Jöjj a messze tájról, óh jöjj haza!
(Hallelujah 167. ének 1. vers)
Ámen
Dátum: 1955. okt. 23.