Ha ezt a közismert Igét valamelyest meg akarjuk érteni, legelőször is azt kell tisztázni, hogy miféle hit az, amire vonatkozik az a hit, amelyből az apostol szava szerint az igaz ember él. Hadd mondjam meg rögtön az elején, hogy nem akármilyen hitről van szó - sőt nem is a hit, mint lelki funkció itt a fontos, mintha magában a hitben volna valamilyen bűvös erő, valami éltető hatalom -, hanem sokkal fontosabb az a valami, amit hisz az ember és az a Valaki, akiben hisz az ember! Az a hit, amiről az apostol itt beszél, a Jézus Krisztus evangéliumára vonatkozó hit. Tehát arról a hitről van szó, amellyel az ember a Megváltó Istenbe kapaszkodik bele. A mi hitünk, a keresztyén hit lényege az, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, a mi Megváltó Urunk!
A keresztyén hit tehát nemcsak általánosságban egy isteni hatalomban való hit, hanem abban az egyetlen igaz Istenben való hit, Aki a Názáreti Jézusban jelentette ki magát. Tehát az a hit, amelyről az ember tudomásul veszi azt a boldog, felszabadító igazságot, hogy Édesatyja van a mennyben, bűnei meg vannak bocsátva Jézus halála érdemében, a menny kapuja nyitva van előtte Jézus feltámadásának ereje által! Tehát az a hit ez, amivel az ember tudomásul veszi, elfogadja a megváltás kegyelmét. A keresztyén hit az a bizonyosság, hogy Isten él, uralkodik és én az Ő gyermeke vagyok, Jézus Krisztus adoptált engem is, elfogadott és így mind életemben, mind halálomban az Övé vagyok.
Aki ezt hiszi, aki így hisz a megváltó Istenben: az az igaz ember. Nem bűn nélküli az igaz ember, tehát nem olyan, mint aki tökéletes, többé semmi fogyatkozás nincs benne, hanem olyan ember, aki Isten megváltó kegyelmét hit által elfogadta és mindig újra elfogadja. Az igaz ember: megigazult ember, aki Krisztusban való hite által ő maga is mindig jobban Istenhez igazodik. Ez pedig nem történhet meg egyszer s mindenkorra, hanem egy egész életen át tartó folyamatban. Ezért mondja az apostol, hogy az igaz ember hitből él.
Hitben élni tehát egy bizonyos életformát, életstílust jelent. Hitben élni annyi: úgy élni, mint akit a Krisztus szakadatlanul önmagához akar igazítani és mint aki szakadatlanul a Krisztusban az Istenhez akar igazodni. Ebből pedig az következik, hogy a hitünk nemcsak az élet bizonyos eseteiben, problémáiban kap szerepet, az élet többi részéhez pedig semmi köze, hanem éppen a hitünk határozza meg az egész életünket, a hitünkből következően formálódik, alakul az egész életünk. Hadd próbáljam ezt megmagyarázni részletesebben. Napilapoknál, heti vagy havi folyóiratoknál szokás az, hogy a közölt anyagot különböző rovatokba foglalják össze. Van gazdasági, politikai, szórakozási rovat, sport, rejtvény, színházi rovat, és így tovább. Tarka sokféleség egy ugyanazon újságban egymás mellett. És ez így is helyes. De nem helyes, ha a mi életünk is ilyen, egymástól független rovatokra oszlik fel. A mi bajunk éppen az, hogy a lelki élet vagy a hitélet csak egy bizonyos rovata az életünknek. Olyan, aminek az életünk többi rovatához, gazdasági, politikai, pénzügyi, színházi és sport rovatához semmi köze. Ez az ige: “Az igaz ember pedig hitből él.” - ez éppen azt jelenti, hogy a keresztyén életnek csak egy rovata van: a hit rovata. Ez a hit befolyásolja, uralja, nemesíti, határozza meg az összes többit. És ez a kijelentés, hogy az igaz ember hitből él, nemcsak ténymegállapítás, hanem ugyanakkor feladat is, amit meg kell valósítani a hívő embernek: tehát úgy, hogy éljünk hitből, azaz életünk minden megnyilvánulása a hitünkből nőjön ki, hitből való legyen.
Nem lehetséges az, hogy vannak dolgok az életünkben, amiket hitből cselekszünk, és vannak dolgok, amikből egyszerűen kihagyjuk a hitet. Egyszer azt szeretnénk, ha funkcionálna a hitünk, máskor pedig kikapcsoljuk és félretesszük a hitet. Ez éppen olyan lehetetlenség, mint az, hogy egy szőlővessző a szőlőtőtől függetlenül éljen, vagy egy hal a vízből kiemelve tovább éljen. Sokszor hallottam már olyan kijelentést, hogy ebből vagy abból a kérdésből ki kell kapcsolni a hitet. Egy fiatalember mondta egyszer, hogy az eljegyzés és a házasság kérdésében nem a hitnek, hanem a szerelemnek van a döntő szava. Úgy is sikerült a házassága! Vannak hívő emberek között is, akik észre sem veszik, hogy a politikai kérdésekből mennyire kihagyják a hitet. Vagy például egy templomos kereskedő mondta egyszer: az üzlet és a hit két különböző dolog. Az üzlet az üzlet, a hit a templomba való. Megbotránkozunk ezen, pedig gyakorlatilag mi is nagyon sokszor így cselekszünk: külön választjuk a hitet életünk bizonyos eseményeitől, alkalmaitól. A mi számunkra a lelki élet, a hitélet valami ünnepélyes ráadás az egyébként élt életünkhöz, olyan valami, ami még külön hozzájön a természeti élethez. Mint például az étkezőkocsi a vonat szerelvényhez, amit hozzá is lehet kapcsolni, meg le is lehet kapcsolni róla. Jó, ha rajta van, de anélkül is vonat a vonat. Valahogy ilyenformán van nekünk lelki életünk is, hitéletünk is, és ezen kívül, ettől függetlenül van természeti életünk is, olyan, amit nem hitből élünk, amihez nem szükséges okvetlenül a hit. Így azután az életünknek a nagyobb része az, ami kívül marad a hitünk befolyásán és csak a sokkal kisebb része történik hitből, ha ugyan ez lehetséges! Ezért van az, hogy hétfő reggel már semmi sem mutatja azt, hogy előző nap istentiszteleten vettünk részt és úrvacsoráztunk, az egyetlen különbség közöttünk és az egyházon kívül élő kollégáink között csak az, hogy ő tegnap, azaz vasárnap futballmeccsen volt, mi meg templomban. Egyébként azonban akár ikertestvérek lehetnénk. A mi számunkra az egész hitélet, életünknek ez a bizonytalan függeléke csak arra való, hogy lehetőleg minél kevesebb küzdelemmel, erőfeszítéssel éppen hogy csak becsusszanjunk majd a mennyország kapuján. Mindnyájan szeretnénk majd hitben meghalni, anélkül azonban, hogy igazán éltünk volna a hitben.
Nos, Igénk arra figyelmeztet, hogy az igaz ember hitből él! Nem úgy van tehát, hogy a lelki életünkön kívül lehet más egyéb, alacsonyabb nívójú életünk is. Nem úgy van, hogy a hit kérdései mellett vannak más egyéb kérdéseink is, hanem úgy, hogy az egész életünk hitkérdés! Egy keresztyén szabómesternek éppen úgy hitkérdése az, hogy a vállalt ruhát jól elkészítse, pontosan leszállítsa, egy keresztyén fűszeresnek éppen úgy hitkérdés az, hogy vevőit becsületesen kiszolgálja, mint egy lelkipásztornak az, hogy egy haldoklót a nagy útra, az Istennel való találkozásra előkészítsen. Radikálisan kell számolnunk azzal a kérdéssel, mely a hitéletet olyan oázissá akarja tenni, ahol felfrissül az élet sivatagában izzadó ember.
Hol van például a határ a lelki élet és a nem lelki élet között? Hol kezdődik az egyik és hol végződik a másik? Például amikor az asztalnál ülünk és étkezünk: amíg az ételt esszük, addig mintegy profán területen vagyunk és akkor lépünk át a lelki élet területére, amikor összetesszük a kezünket és imádkozunk az ebéd végén?! Nagyot nézne Pál apostol! Ő szerinte ui. ez a helyes magatartás: "Akár esztek, akár isztok, akár mit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek!” (1Kor 10,31) Pál nem tudja úgy látni a dolgot, hogy az ember amikor eszik, vagy iszik, akkor alacsonyabb nívójú életet él, mint akkor, amikor imádkozik. Pál mind a kettőt: az evést meg az imádkozást is egyformán hitből fakadónak, lelkinek látja, ezért mondja: mindent az Isten dicsőségére műveljetek!
Hite az embernek nem úgy van, mint ahogy valakinek autója van, vagy felesége van, de egyébként autó nélkül és élettárs nélkül is elképzelhető az emberi élet, hanem hite úgy van az embernek, mint a fának gyökere. Ami a lélegzetvétel a testnek, az a hit a keresztyén embernek: pillanatig sem lehet nélküle. Amint a vér az egész testben kering és elhat a végtagok legutolsó csücskébe, így hatja át életünket minden vonatkozásban, helyzetben a hit, az a szándék, hogy Krisztusban az Isten önmagához igazítson és én a Krisztusban Istenhez igazodjam. Ha a mi hitünk nemcsak ünnepélyes póz, nemcsak tradíció, nemcsak szokás, hanem életalap, élő kapcsolat Krisztussal, akkor életünknek nemcsak egy bizonyos részletét, hanem az egészet kell uralnia.
Az igaz ember hitből él. Élni annyi, mint beszélni, cselekedni, írni, gondolkodni, utazni, üzleteket kötni, enni-inni, pénzt keresni és kiadni, adni-venni, imádkozni és dolgozni, házasodni, gyászolni - tehát mindaz, ami vasárnap reggeltől a következő szombat estéig történik, és ezt mind hitből éli az igaz ember. Nem lehetséges az, hogy a templomba hitből megyünk, de nyári vakációra nem hitből indulunk. Imádkozni, úrvacsorát venni hittel akarunk, politizálni vagy kukoricát kapálni pedig lényegében véve hit nélkül. Nos, ez az, amit nem lehet csinálni!
Az igaz ember hitből él. Tehát mindig és mindenütt, házban és utcán, templomban és munkahelyen, társaságban és magányban, sportpályán és a napi bibliaolvasás közben Isten embereként viseli magát, igaz emberként, megváltott emberként, akit Isten a Krisztusban itt is, most is önmagához igazít, és aki a Krisztusban itt is, most is az Istenhez igazodik. Nem lehet olyan része, megnyilatkozása az életünknek, amit át ne hatna, meg ne határozna ez a láthatatlan, titkos erő: a megváltó Istenben való hitünk.
Láttuk az előbb, hogy Pál még az evést és ivást is bevonja a hit hatáskörébe. Mi is éppen úgy eszünk és iszunk, mint akárki más, mégis valahogy másként tesszük, mert az étkezésünk is hálaáldozattá szentelődik a hitben. A hívő ember számára épp úgy nem léteznek csak anyagi dolgok, mint csak lelki dolgok. A hívő ember éppen úgy nem spiritualista, mint ahogyan nem materialista. A hívő ember nem gép, de nem is vértelen angyal. A hívő ember egyszerűen Isten embere, azaz olyan ember, akit Isten megváltott, lefoglalt a maga számára. Isten foglya és egyúttal Isten fölszabadítottja - olyan ember, aki tetőtől talpig Isten rendelkezésére áll! Olyan ember, aki kéri, akarja, hogy Isten őt a Krisztusban önmagához igazítsa és mindent megtesz, hogy ő maga is a Krisztusban Istenhez igazodjék.
Az igaz ember hitből él: ez a nagy kiváltságunk nekünk, akik Jézus Krisztusban ismertük meg Istent, és ez a nagy feladatunk is nekünk, akik Jézus Krisztusban is megismertük az Istent!
Ámen
Dátum: 1955. július 31.