Alig van a Szentírásban Ige, amit bibliaolvasó emberek olyan jól ne ismernének kívülről is, mint ezt, amit most felolvastam. A római börtönből írja ezt Pál, Krisztus öregedő harcosa. Tudja jól, milyen döntés lebeg a feje fölött. Csak egy az esengő várása és reménysége, hogy meg ne szégyenüljön, hanem kitündököljék a Krisztus dicsősége. Mert néki az élet Krisztus, azaz mindannak summája, amiért élni érdemes, a Krisztus. S akkor a halál nyereség, mert teljesebb, dicsőségesebb Krisztus-bíráshoz juttat. Bár mi is nem kívülről, hanem belülről ismernénk ezt az Igét, nem fejből, hanem szívből tudnánk elmondani, mint megtapasztalt bizonyságtételünket: Nékem az élet Krisztus és a meghalás nyereség. A húsvéti hír öröme, haszna, lehetősége, áldása fejeződik ki benne, tömören, határozottan. A húsvéti eseményben tárul föl ennek az Igének a bősége és gazdagsága előttünk. A húsvéti feltámadás fényében látjuk meg, hogy az igazi élet forrása, tartalma, ereje és célja mind benne van ebben az egyetlen névben: Krisztus! Lássuk ezeket egyenként.
1) Tehát Krisztus az élet forrása, annyira, hogy Ő maga így nyilatkozott erről: Én vagyok az élet! Rögtön érezzük, hogy valami más értelemben jelenti Krisztus az életet, mint amit mi annak szoktunk nevezni. Az az élet, amit mi itt a földön életnek ismerünk, akármilyen viruló, akármilyen erőteljes, vidám és szép: mégis nagyon rövid lejáratú, mulandó valami, mindenképpen a halál felé haladó és a halál megmásíthatatlan törvényének alávetett élet. Az ember esetében esetleg 70-80 esztendő, vannak növények és állatok, amelyeknek az esetében pár száz esztendő talán, de minden földi élet csak ideiglenes élet, a halállal körülvett élet, tehát nagyon is kérdéses élet. Élet-e egyáltalán? Hiszen minden pillanatban teljesen tehetetlenül és védtelenül áll a halállal szemben. Ennek az életnek a végső valósága a halál! Egy letörött, elkorhadt faágon új tavaszi hajtást várni eszünkbe sem jut, mert tudjuk, hogy az úgyis lehetetlen. Hiszen győzött már fölötte a halál! Meghosszabbítani egy halódó életet még csak képes az ember, de ha egyszer bekövetkezett a halál, nagyon jól tudjuk, hogy nincs az a lángoló szeretet, nincs az az orvosi tudomány, amelyik a kialudt élet szövétnekét újra lángra tudná lobbantani. A legforróbban szerető szív is kénytelen beletörődni abba, hogy ha a halál elnyelte az életet, ezen már változtatni nem lehet. Nos: húsvét reggelén mégis egy ilyen lehetetlen csoda történt: az emberiségnek egy letörött és elszáradt ágán új élet fakadt, új hajtás nőtt; közülünk valaki, egy atyánkfia, aki valóságosan meghalt, a halálból feltámadt; most az egyszer, azon a nagypénteken, ott a golgotán olyan életet ragadott el a halál, ami erősebb volt még nála is, nem bírt vele, legyőzetett általa. Olyan megdöbbentő módon, de olyan igazán fejezi ki ezt egy régi húsvéti ének: “Jézus, ki a sírban valál, általad meghalt a halál, az élet pedig feltámadott!” Ez a halált elnyelő élet: ez a Krisztus!
Egészen másképpen élet Ő, mint amit mi szoktunk életnek nevezni. Olyan élet, amelyik már győzött minden olyan veszedelem felett, bűn, kísértés, halál és kárhozat felett, ami a mi életünket szakadatlanul fenyegeti. Olyan élet, amelyik éppen azért nevezhető kizárólagosan és egyedül az életnek, mert nem fenyegeti minden pillanatban a halál, fölötte van az elmúlás törvényének - amelyik maga az örök élet.
Amikor Pál azt mondja: Nékem az élet Krisztus, arról tesz bizonyságot, hogy kapott valamit ebből az életből. Számára "élni" most már nemcsak azt jelenti, hogy lélegzik, mozog, beszél, cselekszik, létezik, hanem azt, hogy a Krisztusban él, a Krisztusból él, belőle meríti, mintegy forrásból mindig újra az életet. Tőle kapja az életet, a Krisztus élete élteti, mozgatja, cselekedteti, beszélteti, gondolkoztatja.
Krisztus személye maga a forrása az örök életnek, a halált elnyelő életnek. Hit által. Benne való hit által lehet belőle meríteni. Ne várd, míg megérted a feltámadás titkát, én sem értem, nem fér az bele a fejünkbe. Azt tudom, mert Ő mondta, hogy aki hisz Őbenne, örök élete van. Hinni azt jelenti, hogy belekerülni, belekapcsolódni a Krisztusi élet áramába, összekapcsolódni az Élet forrásával, mindig újra meríteni ebből a forrásból! Krisztust. Életet!
2) Így vált Pál apostol életének a tartalmává is Krisztus. Minden egyéb csak keret volt. Az az élet, amit születésétől a haláláig élt, mindaz az eseménysorozat, ami eközben lepergett, mindaz csak alkalom volt számára az Élet megragadására, kiélésére - mind csak edény volt, amelyet Krisztus életének a drága tartalma töltött meg. Akárhogyan alakultak élete külső körülményei: ha fogságba esett, ha megkínozták, ha fejedelmi udvarba került, ha viharos tengeren hajótörést szenvedett, ha csendes, békés baráti körben időzött - élete tartalma mindig ugyanaz volt.
Nem ő vált közömbössé reá nézve, mert néki az élet Krisztus volt és ezen nem változtathatott semmi, mint ahogyan lényegében véve mindegy az, hogy ezüst kehelyből, vagy fakupából isszuk-e a Krisztus vérét jelképező úrvacsorai bort. És most, amikor élete keretei egy börtöncellára szűkültek össze, nincs elkeseredve, nem érzi magát szerencsétlennek, kisemmizettnek, mert élete tartalma most is ugyanaz, mint volt akkor, amikor szabadon járta a nagyvilágot: Krisztus! Éppen a börtönben írja: nékem az élet Krisztus! - Mindenkinek, aki ebből a forrásból merít, új tartalommal, töltéssel telítődik meg az élete. Annyiban élet számodra a Krisztus, amennyit a Krisztus életéből a magad életében megvalósítasz. Megvalósítasz az Ő szeretetéből a gyűlölettel szemben, az Ő megbocsátásából a megbántással szemben, az Ő türelméből és békességéből egy zaklatott és feszültséggel teli világban, az Ő irgalmasságából a nyomorultakkal szemben, az Ő alázatos szolgálatából az embertársaiddal szemben.
Új tartalmat kap az életed, megpróbálsz olyan bizalommal, türelemmel, segítőkészséggel nézni a másik emberre, úgy szólni hozzá, akárki legyen az, gyermeked vagy ellenséged, mintha Jézus nézne és szólna belőled. Ezt a földi életet lehet azért is szeretni, amit benne kaphatunk még, de azért is, amit adhatunk. Aki mindig csak vár valamit az élettől, hamar csalódik, mert gyakran nem kapja meg. Ha azonban arra állítom be magam, hogy nem kapni akarok, hanem adni, akkor az életem mindig szép és tartalmas marad. Amikor valaki sok mindent elveszített már, amit kapott az élettől: kényelmet, tekintélyt, vagyont, esetleg még családi kört is, megszokott életkereteket, vajon nem azért van-e, mert Isten azt akarja, hogy tanuljuk meg végre, amiről elfeledkeztünk: adni! - Mit adhatunk? Krisztust! Pálnak nem az volt a kérdése, mit várhatok még e világtól? Erre az ő esetében, ott a börtönben könnyű lett volna felelni: semmi jót! Hanem akkor is az: mit adhatok még a világnak? A keretek nem számítanak, ha a tartalom változatlan: Krisztus! Ez az igazi élet, tartalmas élet: megélni a Krisztus életét, odaélni Jézus Krisztust a világ elé!
3) Igen: ez lenne az igazi, a vonzó keresztyén élet. Erre vágyakozik minden hívő ember. De kinek az erejéből telik ki ez? A magunkéból semmi esetre sem. De éppen az a nagy, örvendetes lehetősége a húsvétnak, hogy a megfeszített és feltámadott Krisztus erejéből kitelik! Annak az életnek, aminek Ő a tartalma: az ereje, a motorja, a mozgatója is csak Ő lehet. A mi Krisztusban való hitünk egyik legnagyobb fogyatékossága az, hogy nem mer számolni azzal a hallatlan életerővel, amit a halálon is diadalmaskodott Krisztus jelent mindannyiunk számára.
Valaki egyszer azt mondta: Háromféle keresztyén ember van: az evezőcsónak típus, a vitorlás csónak típus és a motorcsónak típus. - Az evezőcsónak típus a maga emberi bölcsességétől függ, a maga eszközeivel, erőfeszítésével próbál előrehaladni. Erőlködik, hogy jó legyen, újból és újból nekigyürkőzik. Ökölbe szorított kézzel, összeharapott fogakkal küzd. De mivel saját eszközei korlátoltak, az előrehaladás is korlátolt lesz. Győzelem alig-alig van az életében, annál több vereség. - A vitorlás csónak típus a szelektől függ. Ehhez a típushoz tartoznak azok az emberek, akik a körülményektől és más emberektől függenek. Ha van szelük, ha az emberek állandóan udvariaskodnak velük és bátorítják őket, segítik, akkor előbbre jutnak. Ha a hátulról való előbbre tolás megszűnik, megállnak. A körülmények és környezetük irányítják őket. - A harmadik a motorcsónak típus. Ezek azok az emberek, akiknek a bensejükben van az az erő, annak a másik életnek az ereje, és előrehaladnak, akár kedvezők a szelek, akár nem. Igaz, hogy gyorsabban jutnak előre, ha a szél kedvező, de állandóan előrehaladnak, akár fúj a szél, akár nem. Sem maguktól, sem a körülményektől nem függenek, hanem Krisztustól. Ő a hajtóerő az életükben.
Ez a titka a keresztyén életnek. Így fejezte ezt ki Pál egy másik alkalommal: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”. Meg így: “Amely életet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem”. Ugyanaz az isteni életerő, amelyik húsvétkor szétfeszítette a halált, képes engem is, téged is, egész egyházunkat is kiragadni a tehetetlenségünkből, megújítani, győzelmessé tenni minden félelem, kísértés, bűn és halál felett. Nem azt jelenti ez, hogy nekünk most már nem kell harcolnunk, minden készen adatik, hanem azt, hogy kapunk hozzá erőt abból a forrásból, ami a kereszt lábánál ered és a nyitott sírból ömlik. Hitben mintegy megragadjuk Krisztus győzelmét és a magunkévá tesszük. Az Ő életének az erejében küzdünk. Az Ő halál fölötti győzelmével megnyílt lehetőséget ragadjuk meg. “Én vagyok az Élet”, mondja Jézus, és ez az élet várja azokat, akik élni akarnak, vele és belőle. Erre vonatkozik, hogy zörgessetek érte hitben, és megnyittatik néktek ez az élet! Ha szomorú vagy, ha gondok gyötörnek, ha ellankadsz a Krisztus követésében, ha nem bírsz a bűneiddel: ne add föl a harcot, nem muszáj alulmaradni, merj hinni abban az életben, ami a Krisztus feltámadásában néked is adatott.
4) Pál annyira hitt benne, hogy még a közelgő halál gondolata sem aggasztotta. Annyira Krisztus volt számára az élet, hogy a meghalást egyenesen nyereségnek tekintette. A halálfélelem a legbiztosabb jele annak, hogy milyen kevés közünk van Krisztushoz. Nem tudjuk igazán elhinni, gyenge vigasztalásnak tartjuk azt, amit pedig Isten Igéje mindig mint a legfőbb vigasztalást adja tudtul, hogy ti. a meghalás valóban nyereség. Mi a meghalásban a végveszély teljességét szoktuk látni. Mindig megszégyenít az az Ige, amit a Korinthusi levélben így olvastunk: "Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk." (1Kor 15,19) Tehát ezért vagyunk ilyen nyomorultak, tele félelemmel, remegéssel, aggódással, bukdácsolással, vereségsorozattal, mert csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban. Mert anyagias, földhöz tapadt, a világi dolgokba, értékekbe, tervekbe kapaszkodó a hitünk. Nem hisszük, hogy Krisztus az élet és hogy nekünk is Krisztusban van az életünk, sőt: akkor igazán a maga teljességében, gazdagságában és közvetlenségében, ha meghalunk. Ne csak ebben az életben reménykedjünk hát a Krisztusban, hogy majd Ő az Ő isteni hatalmával valóra váltja földi reménységeinket, jobbra fordítja sorsunkat. Nekem az élet Krisztus, ez azt is jelenti, hogy földi életem végcélja is Krisztus. Akkor pedig, ha ez Igaz: az is igaz, hogy a meghalás nyereség!
Húsvét reggelén szerte az egész világon újra hangzik a nagy örömhír: Krisztus feltámadott! Fáradt, gondokkal, bajokkal, bűnökkel, halállal küzdő emberek, Testvéreim, menjünk oda Hozzá! Egy megújuló élet forrását, tartalmát, erejét és végcélját találjuk meg Benne!
Könyörögjünk együtt:
Jézus, segíts engem ebben,
Hogy éltem folyjék szentebben,
És hogy ne menjek ítéletre,
Támassz fel engem új életre.
A te lelkednek ereje
Az új életnek kútfeje;
Hogy hát legyek élő személy:
Lelked által énbennem élj.
347. ének 5. vers
Ámen
Dátum: 1954. április 18. Húsvét