A csütörtöki bibliaóránkon, ahol a Lukács evangéliumát tanulmányozzuk fejezetről-fejezetre, ez a rész következik éppen, amit az előbb a Lukács írása szerint való evangéliumból fölolvastam. És aszerint a biblaolvasó vezérfonal szerint, aminek az alapján itt a gyülekezetben is a legtöbben olvassák naponta a Bibliájukat, a mai napra szintén éppen ez a rész van soron a Márk írása szerint való evangéliumban. Így szinte önként adódott a mai igehirdetés alapigéjéül a gutaütött meggyógyításáról szóló történet, amit azért is ragadok meg örömmel, mert Istennek egészen aktuális üzenete van benne a számunkra. Bár megértenénk és meg is fogadnánk!
A történet egy gyógyítási esetet mond el a sok közül. Egy agyvérzés következtében megbénult embert visznek oda Jézus elé. A helyzetből az látszik, hogy az eset súlyos volt, a szerencsétlen embert vinni kellett, tehát nem tudott járni, talán beszélni sem, legalábbis a leírás szerint nem szólt egy szót sem. Lehet, hogy nem is volt eszméleténél - mindenesetre tehetetlenül feküdt egy hordágyszerű gyékényen, aminek a négy sarkánál fogva emelték föl a beteget négyen és így vitték oda Jézushoz. Szó nélkül letették Jézus elébe. És ekkor történt a csoda, amit alapigénk így ír le: “Látva pedig Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid.” És hogy bebizonyítsa a most is akadékoskodó farizeusoknak, hogy néki van hatalma e földön bűnöket megbocsátani, monda a gutaütöttnek: “Kelj föl és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza”.
Ezt a történetet így végiggondolva nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy nekünk is van egy nagybetegünk, akit oda kellene vinni Jézus elé, hogy könyörüljön meg rajta. Ez a nagybeteg pedig nem más, mint az egész emberiség, az egész mai emberi élet a földön. Mindnyájan tudjuk, milyen súlyos állapotban van ez a beteg, milyen kritikus az a feszültség, amely mint egy belső láz, emészti az erejét. Milyen hajszálon függ az élete, a puszta léte, milyen aggasztó a holnapja: tudjuk, hiszen e nagybeteg állapot a legfőbb témája az egymás közti beszélgetésünknek is. - A válságos helyzet illusztrálására hadd mondjak el egy példát: A bibliaórákon már beszéltem róla, de most itt is szeretném megemlíteni. Múlt év novemberében a buddhisták világközössége tartott egy nagygyűlést Burmában. Sok ezer küldött vett részt rajta a világ minden tájáról. Ez volt a hatodik buddhista nagygyűlés, mióta buddhizmus van a világon. Ilyen összejövetelt akkor tartanak, amikor valami különleges, vagy sürgető szükség megkívánja. Most az adott aktualitást a gyűlés összehívásának, hogy amint mondják, időszámításuk 2500-dik esztendeje - ami a mi időszámításunk szerint most és a jövő évben van -, összeesik a világtörténelem legkritikusabb időpontjával. Sok buddhista meg van győződve róla, hogy a világ zűrzavara a keresztyénség számlájára írandó. Mert amint mondják, a ma élő generáció idején a keresztyén nemzetek már két világháborúban vívtak véres csatákat egymással és íme máris előkészülőben van a harmadik. Ezért mielőtt a keresztyének újra lángra tudnák lobbantani a világot, a buddhistáknak közbe kell avatkozni az élet megmentésére.
Megdöbbentő ez a hír. Szégyenkezve vehetjük tudomásul belőle, hogy íme, a pogány világ egy nagy része így látja a keresztyénséget. De azt is jó meglátni, hogy ímé, az egész világon aggódnak a nagybeteg, az emberiség, az emberi élet válságos állapota miatt. A lelki gutaütésnek is ugyanazok a jelei vannak, mint a testinek: kábult tehetetlenség, tétova tanácstalanság, bénaság, elnyomorodás. Halálosan megbetegedett az emberiség lelke. Lehet-e ezt közömbösen szemlélni? Lehet-e ezzel nem törődni? Lehet-e arra az álláspontra helyezkedni, hogy történjék, aminek történnie kell, úgy sem állíthatom meg a végzetet. Vagy lehet-e itt valami komoly, reményteljes segítséggel közbelépni?
Nos: ezért örülök ennek az Igének, mert itt egészen a mi konkrét feladatunkról van szó. Íme: Jézus megkönyörült annak a nyomorult, tehetetlen betegnek az állapotán, mégpedig a mások hitére való tekintettel. Íme, ezt olvassuk: Látva Jézus azoknak hitét - tehát nem a gutaütöttnek a hitét, mert az talán nem is volt öntudatánál, hanem az őt vivő négy ismeretlen, névtelen embernek a hitét látva Jézus -, az ő hitükre való tekintettel mondta ki a föloldozó, gyógyító, új életet ajándékozó szavakat a beteg fölött. Ilyen nagy jelentősége van a hitnek. Ennyire minden függ a hívő emberek hitétől. Ma is annyi reális segítséget tudnak nyújtani a Krisztusban hívő emberek a beteg világnak, amennyi belefér a hitükbe, amennyit Jézustól, a nagy Gyógyítótól át tudnak venni hitükkel a világ számára. Az a döntő, nagy kérdés tárul tehát itt elénk, hogy van-e olyan hitünk, mint annak a négy jóbarátnak volt?!
A mi hitünknek döntő jelentősége van az Isten csodatévő, világon megkönyörülő hatalma megtapasztalásában. Lukács leírása szerint így kezdődik a történet: “az Úrnak hatalma vala ővele, hogy gyógyítson.” (Lk 5,17c) Azért jegyzi meg ezt Lukács, mert nem mindig volt úgy, hogy az Úrnak hatalma volt Jézussal a gyógyításra. Olyat is olvasunk a Bibliában, hogy egy másik helyen és másik alkalommal Jézus nem tudott semmi csodát tenni az emberek között. Nem arról volt szó, hogy nem akart, hanem nem tudott tenni nagy dolgokat. Olyan is létezik, hogy Jézus valamit nem tud megtenni, képtelen valamire? Hát Neki is lettek volna gyenge pillanatai? Nem, hanem ott és akkor nem tudott hatalmasan cselekedni, ahol és amikor az emberek hitetlensége vette körül. Amikor az emberek szíve zárva maradt előtte. Gazdag áldásainak a bőségével jött mindig, hogy kiárassza reájuk, de nem fogadták el, nem talált hívő fogadtatásra, s ezért ajándékait tovább kellett vinnie onnan szomorú szívvel. Itt pedig azért volt vele az Úrnak hatalma, hogy gyógyítson, mert az emberek szíve nyitva volt annak átvételére, amit adni akart. Íme, az történt, hogy látva Jézus azoknak hitét, kegyelmesen, gyógyító erővel cselekedett!
Jézus Krisztus gyógyító ereje ma sem kevesebb, csak az a kérdés, talál-e olyan hitet, amelybe beleöntheti? Ő ma is jön az Ő erejének, vigasztalásának, segítségének, győzelmének, örömének a gazdag ajándékaival és mégis megtörténik, hogy nem tud tenni semmit a mi hitetlenségünk miatt. Nekünk kell a hitbeli elfogadásnak ebben az állapotában lennünk, ami szükséges ahhoz, hogy a mennyei gyógyító erő kiáradhasson! Olyanforma a mi hitünk, mint a villámhárító, amelynek a lényege éppen nem az, hogy elhárítja a villámot, hanem a levegőben lévő elektromosságot összegyűjti és leszívja. A hitnek éppen ez a szerepe, hogy azt a gyógyító isteni hatalmat, ami Krisztusban feszül, leszívja, levezesse, fölfogja. Persze nem azért, hogy közömbösítse, mint a villámhárító a villámot, hanem belevigye ezt az áldott mennyei elektromosságot a látható világba, a földi életbe, ide, ahol baj van, betegség van, gyűlölet van, szomorúság van, igazságtalanság van, halálos veszedelem van! És ez a mi hitetlenségünk, hogy Istennek a hatalma nincs mindig jelen, hogy gyógyítson és áldjon. A mi hitetlenségünk zárja el azoknak a csodatévő erőknek a beáradását a világba, amelyek a lelki gutaütésben szenvedő földi életet gyógyítanák!
Tudunk-e mi hinni abban, hogy ennek a beteg világnak Jézus Krisztusra van szüksége? Hisszük-e azt, hogy Jézus Krisztus segíthet az egész emberiségen; hogy az Ő vére igazán engesztelő áldozat az egész világért; hogy Ő tehet csodát, hogy Ő megmentheti a nagybeteg életét? Aki önmagán megtapasztalta már Krisztus megváltó kegyelmét, bűnbocsátó hatalmának új életet teremtő erejét: el tudja-e hinni, hogy ugyanez a hatalom, ugyanez a kegyelmi erő a másik emberben, a másik népben, a másik világrészen, az egész földön élő emberiség életében is hozhat gyógyulást, fizikai és lelki tisztulást, megerősödést? Merünk-e úgy hinni Jézus Krisztusban, a mi Megváltónkban, mint az a négy ember, aki azt az ötödiket vitte? - Ők maguk nem tudták meggyógyítani nagybeteg barátjukat, de egyet megtehettek: azt, hogy odavitték az Egyetlenhez, Aki megteheti azt, amire emberi erő képtelen! Ilyen hitre van szükség, s ilyen hitet akar gerjeszteni bennünk most Isten ezzel az Igével.
Nézzétek: ez a hit nem beszél, hanem cselekszik. Nem szaval, bizonykodik, nem vitatkozik, nem védekezik, hanem csendben szolgál. Ez a hit nem hallható nagy szavakban, hanem látható: "látva" Jézus azoknak hitét! Amennyire kivehető a leírásból, a négy ember meg sem szólalt, egyetlen szóval sem kérte Jézust, hogy tegyen valamit, de itt nem is volt szükség szavakra. Maga az az igyekezet, amivel ezek az emberek beteg társukat odavitték Jézus elé, az volt a legékesebb bizonyságtétel arról, milyen erős a hitük. Nem szükséges szavakkal bizonygatni vagy védelmezni a hitet akkor, ha a hitnek ilyen cselekedetei vannak. És nem ér semmit a legszebben megfogalmazott és legékesebb, legünnepélyesebb szavakkal megvallott hit sem, ha nem indít annak megfelelő cselekedetre. Hiába valljuk akármilyen meghatódott lélekkel az úrvacsora osztása alkalmával, hogy “Hiszem és vallom, ígérem és fogadom”. - Az igazi hit nem ilyen szavakban jut kifejezésre, hanem olyan tettekben, mint e történetben. Ez a négy férfi egyszerűen megragadta a gyékényágy négy csücskét és vitte a beteget. Az igazi hit nem beszél sokat, hanem cselekszik, nem siránkozik a baj fölött, hanem megragadja a lehetőséget a szolgálatra; - nem kritizál, hanem bárhol van, a néki beosztott feladatot vállalja és igyekszik vele Krisztus felé!
Annak a négy ismeretlen embernek is voltak bizonyára személyes gondjaik, bajaik is, de mégsem azt vitték oda Jézushoz, hanem olyan valakit, aki még nagyobb bajban volt. Tudna-e a mi hitünk így szolgálni, tudnánk-e ezt a beteg világot annyira szeretni, hogy ne a saját bajunkat tartsuk a legfontosabbnak? Háttérbe tudnánk-e helyezni valóságos vagy vélt sérelmeinket, személyes ügyeinket, megszokott kényelmünket? Ilyen minden porcikánkat betöltő szent törekvés-e számunkra az, hogy segítsük a nagybeteg gyógyulását minden tőlünk telhető eszközzel előmozdítani? Hallani hallja sokszor Jézus a mi hitünket, mert legalább itt a templomban sokat beszélünk róla, de vajon látja is? Látszik-e valamiben az, hogy hiszünk? Hisszük mi egyáltalán, hogy oda lehet vinni ezt a beteg világot Jézus elé? Nem úgy van-e, hogy visszarettenünk a feladat nagyságától? Föltámad bennünk a kishitűség: mit tehetek én egymagamban egy egész társadalommal, egy egész világgal!
Nos, itt is négyen voltak, akik azt az ötödiket vitték. Egy ember egymagában nem tudta volna megtenni, kettő is csak nagy üggyel-bajjal, három is alig. De amikor négy ilyen ember egyesíti az erejét, a szándékát, a hitét, a szeretetét, akkor minden nehézség nélkül eljutnak terhükkel a célhoz. A szívek és kezek egyesülésében hallatlan erő van. Jézus egyenesen azt mondta: Ha ketten közületek egy akaraton lesznek bármi dolog felől, kérjetek amit csak akartok és meglesz az néktek. Mi sem vagyunk egyedül: szerte az egész világon rengeteg hívő ember akarja ugyanazt, kéri imádságban ugyanazt, dolgozik ugyanazért: e világnak Krisztus által való gyógyulásáért, azért, hogy Isten kegyelme mentse meg az emberi életet a saját bűneibe való belepusztulástól. Mint ahogyan az a négy férfi megragadta a hordágy négy csücskét, mi is ragadjuk meg a világnak azt a csücskét, ami hozzánk legközelebb áll, a mi kezünk ügyébe esik, aminek az elvégzése kint a világban ránk van bízva: Legyen az a háztartás gondja, vagy közéleti szolgálat, gyermeknevelés, vagy szürke robot: végezzük azzal a hittel és könyörgéssel, hogy sok más ezer és millió hívő emberrel együtt emeljük, visszük, cipeljük ezt a nagybeteg világot Krisztus felé.
A te hitedtől, a te tettekben, szeretetszolgálatban, becsületes helytállásban megnyilatkozó hitedtől is függ, hogy kiáradhat-e a világra Jézus gyógyító, csodatévő ereje. És kezdjük el kicsiben, de konkréten: ha például otthon a családban már ketten vagytok, akik hisztek, akkor ti ketten együtt imádkozzátok oda és vigyetek oda egy harmadikat Krisztushoz. És ugyanígy két házaspár együtt egy harmadik házaspárt, három jó barát együtt egy negyediket! És akár te egymagad együtt a többi sok százezer hívő emberrel az egész emberiség ügyét, baját, sorsát!
Hiszed-e igazán, hogy az Úrnak ma is van hatalma arra, hogy gyógyítson? Hiszed-e, hogy ma is megtörténhet ugyanaz a csoda, hogy látva Jézus a te hitedet, a mi hitünket, azt mondja a gyermekednek, azt mondja az egyházunknak, azt mondja a világnak: “Megbocsáttattak néked a te bűneid, kelj fel és járj!” Hisszük-e, hogy Krisztus a mi hitünk által is képes csodát tenni? Valóban csak attól függ, hogy hisszük-e!
Jertek hát, könyörögjünk ezért a hitért!
Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Gyermeki, nagy hitet kérni taníts!
Indítsd fel szívemet,
Buzduljon fel, neked
Gyűjteni lelkeket!
Kérni taníts!
(479. ének 1. vers)
Ámen
Dátum: 1955. márc. 20.