Közös bibliaolvasó vezérfonalunk szerint az ótestamentumi részben most Ezékiel könyve van soron. Bizonyára emlékeznek rá, akik eszerint haladnak a Biblia tanulmányozásában, hogy a most felolvasott részt nemrégen olvastuk. Olyan dolgokat mond benne Isten, amikre az Ő figyelmeztetése nélkül nem is gondolnánk, és amivel éppen ezért segít bennünket abban, hogy igazán lelki módon készüljünk egy lelki karácsonyra. Lássuk, mik ezek a dolgok !
Mindnyájunk keresztyén életében van olyan bűn, aminek a bűn voltát nemigen szoktuk felismerni, amit éppen ezért nem is nagyon szoktunk megbánni és megvallani, ami fölött nem is nagyon szoktunk bánkódni. Pedig szinte azt mondhatnám, éppen ennek az Igének alapján, hogy a legnagyobb bűn, ami csak elképzelhető, ami méltán vonja ránk Isten ítéletét, ha meg nem térünk belőle. Mi ez a bűn? Az, hogy nemcsak azt cselekedjük, amit Isten megtiltott, hanem elmulasztjuk megtenni azt, amit Isten parancsolt.
És ezt a bűnünket rendszerint azért nem látjuk olyan nagynak, mert negatív jellegű bűn. Nem arról van benne szó, hogy az ember valami helytelen dolgot cselekedett, rosszat tett, hanem arról, hogy valamit nem cselekedett. Valamit elmulasztott. Amíg valaki nem követ el valami kimondottan helytelen, csúnya, gonosz dolgot, addig nem is szoktuk az illetőt bűnösnek tartani. Hiszen nem vétkezett pozitív módon. Nem követett el valami pozitív bűnt! (Ha ugyan van ilyen!) Nem tapad hozzá nagy bűnök szennye, nem látszik rajta a bűn nyoma. Az általános emberi vélemény még kedvező is lehet róla, még ha egyébként üres és kietlen is a lelke, mint a puszta sivatag, és ha terméketlen is, gyümölcstelen is az élete, mint az olyan fáé, amelyiknek csak lombja van, de gyümölcse nincs. Éppen azért veszedelmes a terméketlenség bűne, mert nem látszik ki a lombok közül, nem rikító, kiabáló bűn.
A pozitív bűnök elkövetése tekintetében már nem vagyunk ilyen elnézőek az ítéletünkben. Ha valaki életének a fáján ártalmas, rossz gyümölcsök teremnek, ujjal mutogatunk rá. Ha valaki iszákos, betörő, parázna, veszekedő, utálattal nézünk rá, szörnyülködünk a bűnei fölött, lehetőleg kerüljük a társaságát. Viszont, ha valakinek csak mulasztási bűnei vannak, csak az, hogy nem termi meg az élete a megtérés gyümölcseit, de egyébként semmi rosszat nem lehetne rá mondani: azt hajlandók vagyunk nagyon rendes embernek, sőt jó keresztyénnek is tartani. Pláne, ha mi magunk vagyunk azok, akik ezt mondják: “én nem bántok senkit, nem ártok senkinek, nem gyűlölök senkit, igyekszem tudatosan semmi rosszat el nem követni” - ez az a negatív erény, amivel olyan hamar megelégszünk.
Vajon Isten is ilyen hamar megelégszik ennyivel, Ő is ilyen módon ítél rólunk? Vajon az Ő haragja is csak a pozitíve elkövetett bűnök cselekvői ellen irányul, mint a miénk? Vajon csak a tolvajok, bukott nők, paráznák és vámszedők azok, akik gyalázatot hoznak az Ő Szent Nevére? - Semmiképpen sem! Sőt, tudjuk ugye, hogy Jézus sokkal inkább haragudott az egyébként precíz, tisztességes, de gyümölcstelen életű farizeusokra, akik az isteni törvény legfőbb követelményét, a szeretetet elmulasztották gyakorolni, mint azokra az ún. bűnösökre, akik az isteni törvény követelményeit ténylegesen áthágták. Isten nemcsak azért a rosszért von majd felelősségre, amit tettünk, hanem azért a jóért is, amit nem tettünk, amit elmulasztottunk.
Azt hisszük, csak az a bűn, ha valakinek elrontom az örömét? Nem! Éppen olyan bűn az is, ha valakinek nem okozok örömet, pedig tudnék. Azt hisszük, csak az a rossz, ha valakit bűnre csábítok? Nem! Éppen olyan rossz az is, ha valakit nem próbálok kivezetni a bűnből. Azt hisszük, csak az a bűn, ha valakit nyomorba döntünk? Nem! Az is éppen olyan bűn, ha egy nyomorulton nem segítünk! Nemcsak az a bűn, ha valakit gyűlölök, hanem éppen úgy az is, ha egy gyűlöletre méltó embert nem szeretek! Sőt, az utóbbi méghozzá veszedelmesebb is, mert nem látszik, vagy legalábbis nem látszik olyan rútnak, visszataszítónak, mint az előbbi. Gondoljátok csak meg, mit mondott Jézus: kiket küld majd az utolsó ítéletkor az örök tűzre? Kiket? Mi rögtön a gyilkosokra, csalókra és más gonosztevőkre gondolunk, ugye? De Jézus nem! Azt mondja: “Mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, éhes voltam, és nem adtatok ennem, fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem!” Csupa elmulasztott jótett! Nem keserű, mérges gyümölcsök, hanem a jó gyümölcsök hiánya. Terméketlenség, gyümölcstelenség!
Ne gondoljuk hát, hogy valami jelentéktelen dologról van szó! Néha már a földi életünkben is vannak olyan pillanatok, amikor kapunk egy kis ízelítőt az utolsó ítéletnek ebből a vádjából, amikor elviselhetetlenül súlyosnak érezzük az elmulasztott jónak a vádját. De sokszor láttam már és éreztem magam is, hogy amikor meghal valakink, de rettentő súllyal szakad rá a lelkünkre mindannak a terhe, amit nem tettünk meg vele és érte addig, amíg lehetett! Ugye, milyen borzasztóan tud fájni a jóvátehetetlen mulasztás bűne? Pedig ez csak ízelítő abból a rettenetből, amit majd a nagy ítéleten Jézus vádja kelt bennünk amiatt, hogy nem termette meg életünk azokat a gyümölcsöket, amiket Ő keres rajtunk! Óh, jaj - nem a hitetleneknek, hanem - a gyümölcstelen hívőknek, a lelki eunuchoknak!
Ezt a nagyon kemény igazságot tárja elénk ez az ezékieli Ige a haszontalan venyigéről szóló példázatban. “Mire való a szőlőtőke fája egyéb fa között, a venyige?” - kérdi az Úr a prófétától. És a válasz kemény, szinte ironikus. Mert bizony a venyige minden más egyéb fánál értéktelenebb fa. A tölgyből, akácból, vagy almafából még lehet valamit legalább csinálni: szerszámot, hangszert, bútort, szép és hasznos holmikat. Eltekintve attól, hogy milyen a gyümölcs, van-e, vagy nincs: maga a fa anyaga is értékes lehet. De a venyige nem! A szőlővessző igen értékes növény, de ha gyümölcsöt nem hoz, bizony semmire sem jó. Sőt, egyenesen káros, mert elszívja más növények elől a nedveket, és gátolja azokat a növekedésben. A terméketlen szőlővessző teljességgel értéktelen valami. A venyige fájából semmit sem lehet készíteni, még csak egyszerű szeget sem, hogy valamit ráakasszanak. A szőlővesszőnek nem a fája az értékes, hanem a gyümölcse. Ha az nincs, akkor csak arra való, hogy a tűzre tegyék és megégessék! Nézzétek, milyen fájdalmasan keményen hangzik Isten ítélete a terméketlen venyigével szemben: “Ímé a tűznek adatott, hogy megeméssze!” (Ez 15,4) Óh, ha ez az Ige még kellő időben megítélné a mi terméketlen, gyümölcstelen életünket, amelyben olyan reménytelenül kevés és satnya gyümölcs érik az Isten dicsőségére! Bár igazán megfélemlítene és megszomorítana bennünket ez a gyümölcstelenség! Bár meggyőzne bennünket az Ige ennek a bűnnek a rettenetes nagyságáról!
Mi az, hogy “gyümölcs”? Olyan valami, amit az a fa nem önmagának terem, hanem azért, hogy leszakítsák róla. Magának a fának a legkevesebb haszna van belőle, inkább másnak használ vele. A gyümölcs az a valami, amit az a növény lead magáról és magából mások táplálására. Lelki értelemben is ilyenformán van ez. A Biblia szavai szerint egyetlen szóval összefoglalható az a gyümölcs, amit Isten keres rajtunk: szeretet. Mégpedig először a lelkiségben, a lelkületben, a gondolkozásban és érzésben megnyilatkozó szeretet. Olyan, amilyent például a múltkor egy villamoskocsi-vezető szavaiból éreztem ki, amikor azt mondta: “Megértettem Isten Igéjéből, hogy azokat az embereket, akiket a kocsimon viszek, Isten bízta rám. Istennek vagyok felelős értük, hogy bajuk ne történjék, hogy idejében elérjenek a munkahelyükre, vagy az otthonukba. Azóta egészen más lélekkel, érzéssel vezetem a villamost.” Azután nemcsak az érzületben, hanem a tettekben, aktivitásban megnyilatkozó szeretet. Ahogyan meglátszott ez például annak az öreg embernek a cselekedetében, aki Pesthidegkúton feltűnt az embereknek, hogy lehajol az utcán minden törött cserépdarabért, üvegdarabért és ezeket az értéktelen hulladékokat zsebreteszi. Mikor valaki megkérdezte, miért teszi, azt válaszolta: azért, mert játszadozó kis gyermekek lábát megvághatják, vagy az elvékonyodott autógumit kiszúrhatják. Ez az ember tettekkel szerette még az ismeretlen kis mezítlábas utcagyerekeket is, sőt még a port fölkavaró autógumit is. Apró gyümölcs, de édes!
És drága gyümölcs az a szeretet, amelyik mindig újabb és újabb emberi életeket hódít meg Krisztus számára. Mint például az az asszonytestvérünk, aki az elzüllött, iszákos férjét is visszaszerette Krisztushoz, ide a gyülekezetbe. Érnek-e rajtunk ilyen gyümölcsök? Van-e bennünk ilyen szeretet, aminek a melege áthat belülről, aminek az akciója áldásként hat a környezetünkre, és aminek az ereje hódít, vezet másokat is, mint a betlehemi csillag a napkeleti bölcseket Jézus megtalálására? Az az egyébként értéktelen, haszontalan venyige azért van, olyan gyümölcsök termesztéséért, amit semmi más fajta fán nem lehet találni. Mármost, ha a szőlővessző nem termi meg ezt a fajta gyümölcsöt, akkor valóban kérdésessé válhatik, hogy miért van hát egyáltalán? Tehet-e mást vele a világ, mint hogy végrehajtja rajta Isten ítéletét, amit még Ezékiel próféta szavaival megmondott: “Íme a tűznek adatott, hogy megeméssze!” (4. vers)
És tudjátok, miért olyan végzetesen nagy bűn ez a gyümölcstelenség? Mert valami alapvető, nagy hibára, fogyatkozásra mutat rá. Mire? Jézus ezt mondja: “Maradjatok én bennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad, akképpen ti sem, hanem ha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők,... ” (Jn 15,4-5) Az a venyige nem terem gyümölcsöt, amelyik nincs hozzánőve, beoltva a tőkébe, amelyik nincs vele érintkezésben, életközösségben. A venyige minden erejét, életét, gyümölcstermő lehetőségét a tőkéből veszi. A mi életünkön sem teremhetnek gyümölcsök másként, csak úgy, ha Krisztus életéből áradnak belénk a gyümölcsérlelő erők a hitünk révén, az imádságunk révén, az Igével való foglalkozásunk révén. És ha ezek az erők mégsem áradnak, akkor baj van az imádságunkkal, a hitünkkel és az igehallgatásunkkal. Hitvallásunk azt mondja: “Lehetetlen, hogy azok, akik igaz hit által a Krisztusba oltattak, háládatosság gyümölcsét ne teremjék.” (ld. Heidelbergi KT 64. kérdés-felelet).
Igen: mert aki a Krisztusban van valóban, az terem sok gyümölcsöt. Tehát aki nem terem, az nincs a Krisztusban! Nincs beoltva a Krisztusba! Ez pedig: halál! Lehet, hogy Urának vallja a Krisztust, lehet, hogy imádságos hódolattal gondol rá, lehet, hogy szereti és támogatja is tőle telhetően Krisztus ügyét a földön, segít építeni az Ő anyaszentegyházát - de nincs beoltva Krisztusba! Ha egy szőlővesszőt a tőke mellé tesznek, attól az még nem fog gyümölcsöt teremni. Nem a Krisztus mellett kell lenned, hanem a Krisztusban! Krisztus élete csak abba áradhat át, aki hite, imádsága és az Ige által olyan élő és éltető kapcsolatban van és marad Jézus Krisztussal, mint a szőlőtőke és a beoltott szőlővessző egymással.
Ádvent van. Jön felénk a mi Urunk. Jön terméketlen életünkön gyümölcsöt kereső ítéletével, de jön terméketlen életünkön gyümölcsöket érlelni akaró kegyelmével is. Most még választhatunk az ítélet vagy a kegyelem között. Mindnyájunknak fölkínálja magát: “Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15,5)
Ámen
Dátum: 1954. december 12.