Az összes keresztyén ünnepeink közül pünkösdkor érzem legjobban, hogy milyen fonák, milyen helytelen a mi ünneplésünk. Mennyire más, mint az az első pünkösd volt. Mi ugyanis ilyenkor beszélni szoktunk a Szentlélekről, pedig nem ezt kellene tennünk. A tanítványok sem tették soha, hanem ott az történt, hogy hatása alá kerültek Isten Lelke kibeszélhetetlen erejének, sodrásának. Mi ilyenkor szép és okos dolgokat szoktunk mondani az embereknek a Szentlélekről, ott pedig a Szentlélek mondott hatalmas dolgokat emberek által Krisztusról! Mi meg akarjuk ragadni a Szentlélek titkát, értelmi megfogalmazással akarjuk mintegy birtokba venni, hogy kicsoda is hát a Szentlélek. Ott pedig a Szentlélek ragadta meg az embereket, vette birtokba nemcsak az értelmüket, hanem egész valójukat. Boncolgathatnánk, hogy mi volt az a sebesen zúgó szél, meg az a kettős tüzes nyelv, de ettől még nem kerülünk annak a szélnek a fuvallatába és annak a tüzes nyelvnek a gyújtó lángjába, mint a tanítványok, akik egészen más emberekké lettek általa. És valóban, az egyetlen megfogható az egész pünkösdi történetben, amiről konkrétan beszélni lehet: annak a titokzatos, megmagyarázhatatlan isteni Léleknek a hatása az emberekre. Az tehát, hogy amikor az a zúgás keletkezett, meg amikor azok a tűznyelvek libbentek feléjük, néhány perc múlva minden megváltozott: más emberekké váltak, merőben mássá, mint amilyenek eddig voltak. Miben állt ez a változás? Erről beszéljünk most!
Mindenekelőtt Jézushoz való viszonyukban történt döntően nagy változás. Az a Jézus, akivel együtt jártak-keltek, akinek a tanításait személyesen hallották, akinek a szenvedését és halálát saját szemükkel látták, akivel feltámadása után találkoztak és beszélgettek, aki a szemük láttára láthatatlanodott bele a mennyei világ magasabb rendű életformájába: ugyanaz a Jézus most az Ő élő szellemi valóságával beléjük hatolt; aki eddig velük volt, most bennük valóvá lett. Eddig is Jézus tanítványai voltak, de most egészen különleges módon lettek azzá. Addig vele jártak, mostantól fogva pedig Jézus Krisztus bennük járt és ők Jézus Krisztusban. Így mondja el ezt a titkot a pünkösdi híradás: “Megtelének mindnyájan Szentlélekkel”. Valahogy úgy, mint a nyitott ablakon át beáradó tavaszi szél megtelíti a szoba levegőjét virágillattal. Nyomorúságos földi, emberi természetük Jézus isteni, mennyei természetének a részesévé lett.
Ez a legnagyobb változás, ami elképzelhető egy ember életében: ilyen kapcsolatba kerülni Jézussal. Ezt műveli a Szentlélek. Én nem tudnám megmondani, hogyan teszi, de mindenesetre Jézus Krisztus most az Ő szellemi valóságában, tehát Lelke által, a Szentlélekben van jelen ezen a földön, itt is, közöttünk. Így, Lelke által harcol, küzd az emberi lélekért, érted is, hogy megnyerjen magának. Hozzád is eljött már Jézus az Ő Lelke által, talán többször is, csak talán nem tudtad határozottan, hogy Ő volt az! Ugye volt már úgy, mintha valami láthatatlan lelki fény egyszerre láthatóvá tette volna életed bűneit, magad előtt is takargatott hitványságait, annyira, hogy szinte rémülten gondoltál arra: így nem állhatsz meg majd Isten előtt! Nos, Jézus Lelkének a világossága volt! Az Ő Szentlelke feddett meg a bűneidért! Hidd el: valóban Ő akar meggyőzni arról, hogy ez így nem mehet tovább, mássá kell lenned! És ha volt már úgy, hogy a karácsonyi jászol előtt, meg a nagypénteki kereszt előtt, meg a húsvéti nyitott sír előtt ámulva úgy rémlett, mintha valami titokzatos hang ezt súgta volna: Érted történt, a te bűneidért, a te üdvösségedért! - ez is Jézus Lelkének a biztatása volt! Hidd el neki, hogy valóban érted történt!
Sokszor van az úgy, hogy szinte nem merjük igazán hinni, amit hiszünk! Nos, merj hinni abban, amit hiszel, mert ez a hit is Jézus Lelkétől való benned! Isten Lelke munkálja benned a hitet Krisztusban. Ő mutat rá a Megfeszítettre, Ő mondja neked teljes isteni tekintéllyel: “Ímé, az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” - a tiédet is. Ő nyitja meg a lelki szemeidet, hogy Jézusban, a te személyes Megváltódban fölismerjed azt, aki a vérét adta érted. Ő beszél neked arról a Jézusról, aki feltámadott, aki él, akinek az ereje a halott, kőszívet is meg tudja eleveníteni. Ő mondja: “Aki bennem hisz, örök élete van!” Ugye hallottad már? Nos, maga Jézus szólt hozzád Lelke által! Isten Jézusban a szívét tette ki érted. Ugye meghallottál már valamit ennek a drága, szerető, isteni szívnek a dobogásából? De Ő még ennél is többet akar: azt, hogy az az isteni szív benned dobogjon, hogy Isten szívverése, Krisztus életének a pulzusa benned lüktessen! A tagjaidban, az agysejtjeidben, a véredben, a tekintetedben, a szavadban, a cselekedeteidben! Mélyebb, bensőségesebb közösség már el sem képzelhető az Úr Istennel, mint az, hogy Ő Szentlelke által benne lakozik egy emberben, mint egy megtisztított templomban. “Megtelének mindnyájan Szentlélekkel”, ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus most már nem kívülről szólongat, hanem belülről éltet és uralkodik. Ez volna az igazi nagy változás a mi egyéni életünkben is! Isten ma is hajlandó rá, hiszen ezeken az emberi szavakon keresztül is Jézus szellemi valósága, a Szentlélek Isten áll az ajtónk előtt és zörget.
Ez a nagy, belső változás rögtön külsőképpen is láthatóvá válik. Igénkben csak ilyen rövid kis tudósítás szól erről: “Kezdének szólni...”. De ebből is, meg az egész pünkösdi történet ismeretéből kiviláglik, hogy milyen óriási változás volt ez. Mert ez azt jelenti, hogy az addig félénken visszahúzódó, titkos rejtekhelyen bezárkózó tanítványokat most Jézusnak bennük működő Lelke kilendíti ismeretlen emberek ezrei közé, és ott beszélteti őket olyan dolgokról, amik bizony veszélyessé is válhatnak rájuk nézve. Ugyanezek a tanítványok, akik valamikor elmenekültek, amikor Jézust elfogták, megtagadták Őt, mikor kockázatos volt a nyílt színvallás, akik a mennybemenetel óta is csak töprengtek tétlenül: egyszerre mintha a halálból támadnának föl, egyszerre mintegy megvilágosodik előttük egész múltjuk és jövőjük, fölismerik szolgálatuk értelmét, új célt kap az életük és annak elszántan nekilendülnek. Elkezdenek szólni Krisztusról, a bűnbocsánat és örök élet evangéliumáról, Isten megváltó szeretetéről, amint a Lélek adta nekik szólniuk, amint a Lélek indította, ahová csak a Lélek vezette őket. Olyan eszközeivé váltak Jézusnak, akiknek szava és élete által maga Jézus folytatta tovább hódító útját mindenfelé az emberek között.
Krisztusnak ma is az a célja minden keresztyén életével, minden benne hívő emberrel, hogy bemutathassa rajtuk a világnak önmagát. Azért akar megteljesíteni az Ő Lelkével, hogy fölhasználhasson, hogy az életünk és szavaink bizonyságtételéből olyan erő áradjon ki, amelyik Krisztus előtt való meghódolásra kényszerít másokat. Ereje felett való feladatra van kötelezve minden keresztyén egyház és keresztyén ember, de éppen erre a feladatra adja Jézus az Ő Lelkének erejét. Erre, és semmi másra! Képzeljük el, mi lenne ebből a világból, ha minden keresztyén ember Jézus Krisztus misszionáriusa lenne a maga helyén! Pünkösd a misszió ünnepe is. Csak egy egészen rövid kis kitekintést hadd adjak a misszió mai problémáiról: Tudjátok-e, hogy a világ népessége gyorsabban növekszik, mint az egyház népe, ami azt jelenti, hogy az egyre nagyobb létszámú emberiségben a Krisztus egyháza egyre kisebb lesz? Szaporodik a keresztyének száma, de erősen lemarad a világ népességének a szaporulatával szemben. Tehát az egyház egyre nő ugyan, és mégis mindig kisebb lesz, ti. arányszámban a növekvő nem-keresztyén világhoz viszonyítva. Sohasem volt még ilyen sok nem keresztyén, és sohasem növekedett még ennyire a számuk, mint ma. Soha nem kellett még ilyen sok ember felé hirdetni az evangéliumot, mint ma. És milyen sürgős feladat ez! És milyen végzetes bűn ennek az elmulasztása! Hány hitetlen ember talán azért nem tud Istenhez közel jutni, mert nem vagyunk Krisztus Lelkének olyan erejében, amellyel szolgálhatnánk, hitelesen szólhatnánk! Hány ember utálja meg a keresztyénséget, talán a közvetlen környezetünkben is, mert látja a mi Szentlélek nélküli életünket! Igaz, hogy Jézus Lelke nélkül hiába akarnánk mi misszionálni, bizonyságot tenni, úgysem lenne eredménye. De az is igaz, hogy Jézus csak annak adja Lelke teljességét, aki odaszánja magát neki az Ő szolgálatára. Isten nem ad az égből tüzet addig az oltárra, amíg nincs ott az oltáron az áldozati állat. Amíg az én életem nincs ott az oltáron megöldökölve, halálra szánva, Istennek átadva, addig hiába várom az égi tüzet. Ahol van áldozat, ott van tűz! Ahol van odaszánás, ott van a Lélek ereje és tüze is!
Ott, azon az első pünkösdön a tanítványok a Lélek hatására nemcsak elkezdtek szólni, hanem - így mondja Igénk - más nyelveken szóltak! Sokféleképpen magyarázzák ezt a nyelvcsodát, a lényeg azonban mégiscsak az, hogy volt ott egy csomó ember, különböző országokból, különböző szokásokkal, műveltséggel, és az apostolok úgy szóltak hozzájuk, hogy mind megértették őket. Ez a pünkösdi nyelvcsoda lényege: úgy beszélni, hogy a legkülönbözőbb emberek is megértsék! Valami olyan csodanyelvről van itt szó, amitől a másik embernek kinyílt a szíve, amivel emberek egymásra találtak, ami nem még jobban elmélyítette, hanem áthidalta a távolságot közöttük, ami közösséget teremtett egymással. Mégpedig nemcsak lelki, hanem anyagi közösséget is. Hiszen a pünkösdi történet leírása így végződik: “És jószágukat és marháikat eladogaták és szétosztogaták azokat mindenkinek, a mint kinek-kinek szüksége vala.” (ApCsel 2,45) Bent a lélek titokzatos mélyén kezdődik a változás, és elhat egészen a szociális magatartásig, a társadalmi különbségek megszüntetéséig. Ugye, milyen más, milyen új nyelv ez, amikor még a vagyon is, ami a legsúlyosabb szakadásokat szokta okozni az emberek között, Krisztusról beszél. Amikor a pénz nem szétválaszt, hanem összeköt, amikor a Mammon a szeretet szolgálatába áll, és nélkülöző embereket emel fel. Egészen az a nyelv ez, amire ma a világnak a legjobban szüksége van! Hiszen éppen az a legnagyobb nyomorúsága az emberiségnek, hogy sehogyan sem képes megérteni egymás beszédét. Az egyik békét mond és a másik háborút ért rajta. Az ifjúságunk olyan nyelvet beszél, amit az öregek nem értenek meg. A gyermek nyelve annyira más, mint a szülőké, mintha nem is a szülői házban tanultak volna meg beszélni. Mintha a bábeli nyelvzavar ismétlődnék meg a mai emberiség történetében. Akkor történetek olyan dolgok, hogy az egyik építőmunkás maltert kért és botot kapott helyette a hátára, hogy a gyermek kenyeret kért, és az apja kígyót adott neki.
Nos, éppen ennek a bábeli nyelvzavarnak a fordítottja a pünkösdi nyelvcsoda. És ti, akik pünkösdöt ünnepeltek, vagytok hivatva arra, hogy kezdjetek el más nyelven beszélni, hogy kezdjetek el az emberi együttélésbe valami mást belevinni, valami újat, valami szépet, valami tisztá. Ahol gyűlölet tombol, szeretetet; ahol a bűn uralkodik, megbocsátást; ahol a viszály széthúz, békességet; ahol a kétség tétovázik, hitet; ahol a hamisság kígyózik, igazságot; ahol reménytelenség csüggeszt, bizalmat; ahol a szomorúság fojtogat, örömet; ahol a sötétség rémít, mennyei világosságot! Ugye, milyen más nyelv ez, mint a világ nyelve, mint amit mi magunk is szoktunk beszélni magunktól? Más, mert ez a Szentlélek nyelve, a bennünk élő Krisztus nyelve. Olyan nyelv, amiből mindenféle ember megérti az Istennek nagyságos dolgait.
Ez volna a pünkösd igazi áldása. De bizony, mindebből keserűen keveset élünk át. Hát lehetséges nékünk, szegény, örömtelen, üres lelkű keresztyéneknek részünk még a Szentlélek sodrásában, a pünkösd igazi áldásában? Óh, bár igazán megszomorodnánk azon, hogy mivé lehetnénk Krisztus Lelke által, és mik vagyunk nélküle! Mert akkor talán igazi, égető szomjúsággal tudnánk kiáltani az élet vize után. Isten Szentlelke ma is azt kiáltja felénk, amit Jézus kiáltott egyszer egyik ünnepen a sokasághoz: “Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék!”
Ámen
Dátum: 1957. június 9. Pünkösd.