Két történet szövődik itt egybe a fölolvasott részben. Legutóbb a kettő közül arról beszéltem, amelyikben Jairus leánykájának a feltámadásáról van szó. Most szeretnék a másik részről beszélni, a vérfolyásos asszony esetéről. - Bevezetőül csak annyit, hogy emberileg szólva igen nehéz helyzetben lehetett Jézus: ketten is kérték a segítségét, ketten is igényelték ugyanabban az időben - melyiket teljesítse?
Haldoklik egy kislány, kétségbeesett édesapa rimánkodik, hogy jöjjön hamar, mielőtt bekövetkezik a vég, közben pedig az úton föltartóztatja egy régóta beteg asszony! A lehető legrosszabbkor! Mit tegyen Jézus? Mondja ennek az asszonynak: Jaj, most nem érek rá, gyere máskor, sietnem kell?! Hiszen indokolt lenne, ha a nehezebb és sürgősebb ügyet veszi előre és emezt otthagyja. Mi ezt tennénk. De Jézus nem! Neki mindig, mindenki számára van ideje. Sohasem mondja senkinek, hogy most nagyobb ügyekkel van elfoglalva, nem ér rá apró-cseprő egyéni bajokkal vesződni. A világpolitika sorsdöntő kérdéseit, vagy a tejútrendszerek kozmikus rendjét éppúgy a szívén viseli, mint egy elhagyott, beteg asszony titkos sóhajtását. Ebben a kicsi jelenetben megvillan előttünk valami abból az érthetetlen titokból, hogy Jézus valóban mindenkihez, mindenütt, mindenkor egyformán közel van, elérhető, megszólítható. Láttam egyszer egy orvosi cégtáblához hasonló plakátot, olyant, amilyent az orvosok szoktak kiakasztani a rendelőjük ajtajára. Ez volt ráírva: “Az áldott orvos, Minden betegség specialistája. Fogad: éjjel-nappal, minden előzetes bejelentés nélkül. Ingyenes rendelés. Az árát maga fizette meg.”
Igen: az Ő láthatatlan, de valóságos orvosi rendelőjének valami ilyenforma cégtáblája lehet. Te is mehetsz hozzá a magad akármilyen bajával, bármikor, éjjel és nappal, minden előzetes bejelentés nélkül! Így ment oda Hozzá ez a történetbeli beteg asszony is: hívatlanul, a lehető legalkalmatlanabb időben Hátulról kerülve, félénken közeledett hozzá a tömegen keresztül és megérintette Jézus ruhájának a szegélyét. Csak egy félénk, félszeg, titkos érintés, érintkezés történt egy beteg ember és Jézus között és mindketten megéreztek valamit: az asszony azt, hogy meggyógyult, Jézus pedig azt, hogy erő áradott ki belőle. Hogyan tudta meg Jézus, hogy valaki a gyógyulás vágyával nyúlt hozzá? Hiszen olyan sokan voltak körülötte, a sokaság szorongatta minden oldalról, ki a könyökével, ki a ruhájával, ki a vállával ütődött neki a nagy tumultusban. Miért csak erre az egyébként észre sem vehető érintésre lett figyelmes? Nyilván azért, mert ez az érintés mindenkiétől különbözött. Ebben az érintésben egy vergődő szív kiáltása volt hangtalanul is: ez az érintés olyan volt, mint egy alázatos könyörgés. Ez nem olyan volt, mint a tömeg szorongatása, nem véletlen, gondolat nélküli, a puszta fizikai közelség, sodródás folytán létrejött hozzáérés - ebben lélek volt, ebben egy remegő lélek félénk és élő hite lüktetett!
Van ennek a jelenetnek valami szimbolikus jelentősége. Tudniillik nagy különbség van aközött, hogy szorongatjuk-e Jézust, vagy megérintjük Őt? Akik csak szorongatják, nem sokat nyernek, - akik pedig megérintik, mindent megkapnak. Valaki, aki személyes tapasztalata folytán igen széles áttekintésben tudja látni a mai világ helyzetét, mondta, hogy az egész világ gondolkodása még sohasem fordult annyira Krisztus felé, mint most. Több érdeklődés mutatkozik irányában, mint bármely más korszakban az emberiség történetében. Mivel az élet nagyon sok útja zsákutcába vezetett már, sóvárogva fordulnak az emberek Jézus felé. Sok szép terv, boldogító törekvés csődbe jutott, ezer sebből vérzik az élet, valóban úgy van, mint ennek a bibliai asszonynak az esetében: “sok orvostól sokat szenvedett és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett”. (26. vers) Egyre nyilvánvalóbbá kezd válni, hogy ennek az összekuszálódott világnak valóban egy reménysége lehet még, hogy megmeneküljön valami végső, nagy pusztulástól, hogy el ne vérezzék egészen: Jézus Krisztus! A világnak ez a Krisztus felé sóvárgó tekintete látszik abban is, hogy ma jobban tele vannak a templomok világszerte, mint régebben. Vasárnapról vasárnapra rengetegen sereglenek össze és hallgatják Jézust. Szorongatják Őt. De a körülötte szorongó sokaságból vajon hányan érintik is meg valóban? Vagyis hányan keresik és találják meg Vele a kapcsolatot, és élnek Általa? Hányan érintik meg Őt úgy, hogy nemcsak egészségesebben, hanem teljesen megépülten mennek el? Óh, de sokan vannak, akik gyermekkoruktól késő vénségükig járnak istentiszteletre, bibliaórákra, olvassák a Szentírást, gyakorolják az imádságot, ott nyüzsögnek Jézus közelében, és csak mint azok a Jézust szorongató emberek: ugyanúgy mennek is el Tőle megint a találkozás után, ahogyan odajöttek, kielégítetlenül, nem megerősödve, anélkül, hogy valami történt volna közöttük és Jézus között! Én is így tettem sokáig, míg azután egyszer valóban megérintettem Őt! Akkor tapasztaltam én is ámulva, micsoda különbség van aközött, hogy szorongatjuk-e, vagy valóságosan megérintjük Jézust!
De hát mit jelent: megérinteni Jézust? Nézzük csak a történetet: Ez az asszony abban is különbözött a többiektől, hogy az a sokaság csodát látni ment Jézus után. Íme, Jézus útban van egy haldokló beteghez, itt valami rendkívüli fog történni! Kíváncsian sereglettek össze az emberek, hogy valami rendkívüli dolgot lássanak, tanúi legyenek annak, hogy gyógyít meg Jézus valakit - valaki mást, egy haldoklót. Az az asszony pedig meggyógyulni ment oda Jézushoz. A saját beteg, vérző életét vitte oda Őhozzá. Azt hiszem, nekünk is itt kellene kezdenünk: vagyis nem azon keseregni, panaszkodni, hogy milyen beteg ez a világ, milyen hitványak, gonoszok az emberek, hanem azzal az igénnyel megközelíteni Jézust, hogy kezdje el rajtam ennek a beteg világnak és hitvány emberiségnek a meggyógyítását az én szívem megtisztításán, az én bűneim megbocsátása által, az én életem megszentelésével és a maga szolgálatába állításával! Hányan jöttetek most ide ezzel az igénnyel? Azzal, hogy meggyógyuljatok, megtisztuljatok valami konkrét bűnötöktől, megerősödjetek, alkalmasabbá váljatok az Isten dicsősége szolgálatára, munkálására? Ha most valaki csak azért jött, hogy Joó Sándor milyen prédikációt vág ki megint: az éppen úgy áldás nélkül távozik innen, mint a Jézus körül szorongó többi ember. Jézus van itt, Ő a főszemély, nem egy prédikátor, aki tolmácsolja Őt! Merjetek nagyot várni tőle, merjetek azzal az igénnyel jönni, hogy valaminek történnie kell bennünk, velünk! Föl kell száradnia a könnyünknek, meg kell vigasztalódnia a szívünknek, reménységgé kell változnia bennünk a keserűségnek és kétségbeesésnek, mennyei erővel kell megtöltődnie lankadt, fáradt tagjainknak és lelkünknek! Merjünk azzal a határozott, fölfokozott igénnyel jönni Jézushoz, amivel az az asszony, aki ezt mondta magában: “Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok!”
Talán az a régi ótestamentumi emlék bátorította föl ezt az asszonyt erre az érintésre, hogy már történt egyszer hasonló csoda, amikor egy embert temettek és odatették Elizeus próféta sírjába, és amint hozzáért a holttest Elizeus teteméhez, megelevenedett a halott. (v.ö. 2Kir 13,21) Itt pedig nem is egy halott próféta, hanem maga az élő Megváltó van jelen, Isten lelki erejének földi centráléja! Ez a titokzatos Valaki, akiben fölszabadult Isten megváltó szeretetének teljes hatalma. Akiben föltárta Isten önmagát, hogy mindenki, akinek szüksége van erre a mennyei energiára, hozzájuthasson, megtelítődhessen vele! Hogyne hatna hát gyógyítólag ez a drága erő, ha akár csak a ruhája szegélyét érinti is meg a beteg ember?! Óh, milyen keveset tudott ez az asszony Jézusról, de az is elég volt, hogy meggyógyuljon általa. Mi már sokkal többet tudunk: tudjuk róla, hogy a benne működő isteni erő ártalmatlanná tette a bűnt, legyőzte a Sátánt, szétfeszítette a halál börtönét, megnyitotta a menny kapuját! És nekünk szabad megérintenünk nemcsak a ruhája szélét, hanem a szívét, Őt magát. Megérinteni a Hozzá szóló szavunkkal, a feléje áradó és bele kapaszkodó hitünkkel.
A hitünk meg az imádságunk az a lelki kéz, amely a Krisztusban lévő erőt megragadja és egy új élet alkotórészévé teszi. A hitünk meg az imádságunk válhat olyan reális összeköttetéssé, mint a kéz érintése, és miközben így belehiszed és beleimádkozod magad a Krisztusba, az Ő gyógyító, megújító, megszentelő ereje beleárad a szívedbe, a mindennapi harcaidba, feladataidba, és íme, Krisztus erejének a hatásai láthatóvá kezdenek válni az életedben. Lépj ki azok közül, akik csak szorongatják Őt, azok közé, akik bátran, hittel megérintik Őt! Nézzétek, itt is, most is jelen van Jézus. Mondjátok neki: Uram, másoktól azt hallottam, hogy Te élsz, veled kapcsolatba lehet kerülni. Nem látlak, de most kinyújtom a hitemet, mint egy kezet feléd, át a láthatatlan világba, és azzal, hogy hittel megérintelek téged, legbensőbb lényemben gyógyulást, lelki egészséget nyerek Tőled! Én is ezt teszem mindennap, és így jutok hozzá a bűnbocsánathoz, erőhöz a kísértések felett, a félelem felett, a gondok felett, minden felett, ami útjában áll a győzelmes keresztyén életnek!
Azt mondhatná erre valaki: Ja, de ehhez nagy hit kell! - Nos: nem! Ennek az asszonynak sem volt nagy hite. Nem nagy volt a hite, hanem elszánt, csak annyi, hogy tesz egy mozdulatot. Itt is az látszik, hogy a hit mennyire nem intellektuális művelet, hanem cselekedet. Sőt, ennek az asszonynak szinte babonás hite volt. Jézus ruhájának mint egy ereklyének az érintésétől várta a csodát. És Jézus még ezt az elferdült hitet sem utasítja vissza! Kezdd el annyi hittel, amennyi van. - Múltkor olvastam valakiről, aki egy szép, új, értékes pipát vásárolt magának. Amikor a drága pipát nagy vigyázattal rátette a hamutartóra, föltűnt neki, hogy most már egy új, megfelelő hamutartót is vennie kell. Amikor az is megvolt, sehogy sem illett hozzá a régi asztalterítő. De az új asztalterítő szinte megkövetelte, hogy új függöny kerüljön az ablakra is. Majd ugyanígy sorra kerültek a bútorok, a kályha, a lámpa, az egész szobaberendezés. És mindez az új pipa miatt! - Nos, hát valahogy így van ez lelki értelemben még inkább. Ha csak annyi hited van, hogy például Jézus hallja az imádságod szavát, kezdd el ennyivel. Hamarosan felfedezi az ember, hogy ehhez az imádsághoz sehogy sem illik az a morózus lelkiállapot, ami van, és akkor kérjed azt, hogy adjon Jézus új, derült, fölszabadult kedélyállapotot. De ettől az új kedélyállapottól feltűnően elüt a beszédünk, tehát meg kell azt is újítani. Amint kezdünk másként beszélni, rájövünk, hogy a pénzünket túlságosan önző módon kezeljük, tehát azt is Jézus akarata szerint kell újrarendeznünk. Majd így jönnek egymás után új kapcsolatok az életünkben az emberekkel, új módon felhasznált szabadidő, új vasárnapok, új érdeklődési körök, új feladatok, új célok, új örömök - lassan megváltozik minden. Ez a hit lényege: mozgás; az, hogy a Krisztussal való kapcsolat által változás történik bennünk! Megújulás, gyógyulás! Krisztus erejének a láthatóvá válása a mindennapi életünkben! És mindez a megújulás egy kicsinyke kezdetből, a hit egy mozdulatából - egy érintésből! Te is kérheted Jézust, hogy még ma kezdje el benned az új életet!
Befejezésül még csak annyit, hogy ennek a titkon meglett boldog tapasztalásnak nyilvánvalóvá kell válnia. Az a bibliai asszony is el akart tűnni a sokaságban, de Jézus nem engedte. Kénytelen volt odaállni mindenek szeme láttára Jézus elé és elmondani Neki mindent igazán: azt, hogy milyen beteg volt és miként gyógyult meg. Az Úrtól titkon kapott áldást, igen, mondjuk csak el nyíltan másoknak is. Szükségük van rá az embereknek. Így növekszik Jézus dicsősége. De nekünk magunknak is szükségünk van reá. A megvallott hit, a bizonyságtétel elkötelez Krisztus mellett, továbbsegít az úton. Figyelmeztet: íme, mások is tudják rólam, hallották, nyilvánvalóvá lett, hogy hozzá tartozom!
Jézus ott, a sokaságban ezt kérdezte. Kicsoda illetett engem? Hittel, a szívével, a lelke gyógyulásra vágyakozó mozdulatával. - Most is ezt kérdi: Kicsoda illetett engem? Közületek, akik itt vagytok, ki illette, érintette meg most Jézust? Hittel, a szívével, a lelki mozdulatával?! - Igen: Ki az a boldog itt most közöttünk, akinek az Úr ezt mondhatja. “Leányom, fiam, a te hited megtartott téged. Eredj el békével és gyógyulj meg a te bajodból!”
Ámen
Dátum: 1957. május 19.