Régi iratokból tudjuk, hogy az első keresztyén gyülekezetek mennyire komolyan vették a húsvéti eseményt. Attól kezdve, hogy meggyőződtek a feltámadás valóságáról, szinte nem tudtak magukhoz térni a boldog ámulatból. Minden nap összejöttek, minden nap újra elmondták egymásnak a nagy örömet, minden nap húsvéti ünnepet ültek. Még később is, amikor kezdett az egyház intézményes rendje kialakulni, minden vasárnap a feltámadott és élő Krisztus örömünnepe volt számukra. Ezért is nevezték el ezt a napot mind máig Úr napjának. - Ma nem az a baj, hogy évenként csak egy húsvéti ünnepet tartunk, hanem lelkileg csonkult meg és homályosodott el számunkra maga az egész húsvéti evangélium. Egy mai húsvéti gyülekezet nagyon hasonlít ahhoz a kis asszonycsoporthoz, amely húsvét reggelén áhítatos, kegyeletes érzésekkel, de letörten, csalódottan, szomorúan közelgett Krisztus sírja felé. Nem a jóindulat hiányzik belőlük, még csak nem is a buzgóság, hanem éppen úgy, mint azokban a kegyes asszonyokban: a húsvéti hit, annak diadala és öröme! Az a bánatos kis zarándokcsoport nem hitte, nem is várta, hogy igaz lehet, amit Jézus pedig előre megmondott nekik. Számukra Jézus csak egy drága emlék volt, pedig Ő akkor már nem is volt ott a sírban: feltámadott! Egész életformánk azt mutatja, hogy mi sem hisszük igazán a feltámadott és élő Jézus valóságát. Húsvéti ünnepet ünnepelünk húsvéti hit nélkül! Pedig Jézus feltámadott, pedig Jézus él! Óh, bár megerősítene most bennünket ebben a boldog hitben az az üzenet, ami a feltámadás titkát legelőször adta hírül a világnak: “Mit keresitek a holtak között az Élőt? Nincs itt, hanem feltámadott!”
Az első Ige, ami húsvétról szól, úgy hangzik, mint egy szelíd korholás, szemrehányás: Mit keresitek a holtak között az élőt? Ez a kérdés mintha emlékeztetni akarná a gyászoló asszonyokat, hogy gondolkozzanak csak el, kit is keresnek ők tulajdonképpen? Gondolkozzanak csak, hogyan lehetne legtalálóbb szóval megnevezni azt a Jézust, aki még halála előtt velük együtt vándorolt egyik helyről a másikra, mindenütt tanított, vigasztalt, gyógyította az embereket? Valóban, ez a szó illik reá: ÉLŐ ! Ő volt az egyetlen igazán élő egy halódó világban. Ő volt az élet világossága, az élet kenyere, az élet forrása, ő volt az út, az igazság és az élet! - Az Ő szavai Lélek és élet voltak, beszéde nyomán Isten Lelkének éltető ereje áradt, bűnösök támadtak tőle új életre, betegek gyógyultak meg tőle, halottak keltek föl a sírból hatására. Hiszen mindezt látták, tapasztalták ezek a kegyes asszonyok is, hogyan feledkezhettek meg hát akár csak egy pillanatra is az Úrnak erről a halált és bűnt legyőző erejéről? Micsoda lelki tudatlanság nyilatkozik meg abban, hogy fűszerszámokat, balzsamszereket hoznak neki, mintha egy ilyen hatalmas Valakit örökre birtokába vehetett volna a halál. “Mit keresitek az Élőt a holtak között?” Hiszen akkor ti félreismertétek azt a Krisztust, akit követtetek, akit szerettetek, akihez ragaszkodtatok!
Érzitek ebben azt a szemrehányást, amivel Isten a hitünket, a hitünk leglényegét, zavaros hitbeli fogalmainkat akarja tisztázni? Mintha azt mondaná, hogy ha nem hiszünk a feltámadott, élő Krisztus valóságában, akkor nem sokat ér az se, ha akármennyire hiszünk is a halála előtt élt Krisztus valóságában! Hiszen mindaz, amit Jézus e földön jártában tanított és cselekedett, a feltámadásban nyeri el isteni legitimációját. Azt a hitelesítő pecsétet, hogy valóban az Élet Fejedelme és forrása járt közöttünk, valóban Isten lett emberré benne, valóban élő és éltető Ige minden szava, valóban a bűneinkért halt meg, valóban Megváltó Urunk Jézus, nemcsak egy különleges képességű nagy ember!
Ha drága számotokra az a Jézus, akiről az evangéliumok szólnak, akinek a szava megnyugtat, megvigasztal, akit követni akartok, akinek a vére a Golgotán lecsorgott a földre, aki magához hívja a megfáradottakat és megnyugvást ígér nekik, aki megöleli a bűnösöket és bocsánatot hirdet számukra, akkor értsétek meg, hogy mindez az Ő feltámadott valóságában való hit nélkül valóban csak illúzió! Kegyeletes emlék, áhítatos érzés, letűnt múlt! “Mit keresitek a holtak között az élőt?” Érezzétek meg a szemrehányást: azt üzeni általa Isten, hogy ne viselkedjetek úgy, olyan csüggedten, reményvesztetten, erőtlenül, mintha ti is az emberiség nagy halottai közé akarnátok sorolni Jézust! Ő nem egy azok közül a híres férfiak közül, akik a világnak a sok közül az egyik vallást adták! Sokan voltak már a földön költők, gondolkodók, uralkodók, akiknek az emlékét kegyelettel őrzi az emberiség, sok nagy szellem próbált már az emberiségbe új hitet, új reménységet, új szeretetet önteni. Sok nagy ember hatása mai napig is érezhető, szelleme tovább él, de belőlük magukból csak egy maréknyi por maradt vissza valahol valamelyik sírban - hol is kereshetnénk őket másutt, mint a halottak között? De Jézus Krisztus nem a nagy halottak közé tartozik. Jézusról csak múlt időben beszélni: az a teljes félreértést jelenti! Ő nem volt valamikor, hanem van, nem élt egyszer, hanem él, ma és örökké! A kétezer évvel ezelőtti Máté vagy Lukács evangélista szavával ma szólít meg! És a szava nemzedékeken és évezredeken keresztül is mindig megváltó, teremtő erejű szó!
“Mit keresitek a holtak között az Élőt?” Ilyen dorgálás hangzik ebből a kérdésből: miért éltek és viselkedtek úgy, mintha a keresztyénség, amit képviseltek, amit vallotok, egy régen meghalt nagy valakinek a szellemi hagyatéka volna csupán? Tudjátok meg, hogy a keresztyénség az igaz, egy Élőnek a mindig friss, ragyogó kisugárzása! Olyan Élőnek, aki ugyan magasabb rendű életformába ment át, de Lelke által továbbra is olyan személyesen munkálkodik a földön, hogy “ahol ketten vagy hárman összejönnek az Ő nevében, ott Ő jelen van közöttük”. Miként a világosságot nem lehet elválasztani a Naptól, éppen úgy a keresztyénséget sem lehet elválasztani az élő Krisztustól! A keresztyénség nem halottkultusz, hanem az élő Krisztusból áradó erők megjelenési formája. Középpontjában ugyanis nem egy síremlék áll valahol, hanem maga a feltámadott, örökkön élő Krisztus!
“Nincsen itt, mert feltámadott!” - szól az angyali üzenet az üres sírba meredő, ámuló asszonyoknak! - Feltámadott! - Ez az, amit olyan nehéz elhinni! Hiszen olyan valami az, ami ellentétben áll minden eddig ismert, kikutatott természeti törvénnyel! Hiheti ezt egyáltalán modern ember? - Én a feltámadás csodáját nem akarom magyarázni, mert az teljességgel magyarázhatatlan. De ha valakinek természettudományos aggályok állják útját a hitének, hadd hivatkozzam egy egészen egyszerű jelenségre. Nézzétek csak: mi történik, amikor a karomat így felemelem? Az, hogy dacára annak a nehézségi erőnek, ami a karomat alkotó molekulákat lefelé vonja, ezek a molekulák mégis fölfelé mennek. Ez a fölfelé való mozgása a molekuláknak természettudományos szempontból úgy jön létre, hogy nincs semmi látható oka, mert az “akaratom”, ami létrehozza, láthatatlan. A karom fölemelkedése tehát természettudományos szempontból: csoda. Az a dimenzió, ahonnét ez a kar megmozdíttatik, a fizika és a kémia számára ismeretlen. Persze senki sem lát benne csodát, mert mindenki hozzá van szokva, hogy ilyesmi történik, és mindenki tudja, hogy emögött a jelenség mögött ott van egy emberi én. Tehát tulajdonképpen ez a mozdulat nem is áll ellentétben a természettudományos törvényekkel, hanem csak arról van szó, hogy a kiváltó okok egészében valahol működik egy olyan ok, ami egészen más minőségű, mint a fizikai okok, és mégis hatással van a fizikumra. - Nem elképzelhető-e akkor, hogy Isten egy számunkra elképelhetetlen dimenzióból belehat a természet világába anélkül, hogy lényegileg a természeti törvényeket felfüggesztené? Tudom, hogy ez nem magyarázata a húsvéti csodának, de ha hiszünk Istenben, hihetünk abban is, hogy az Ő akarata, az Ő hatalma képes számunkra megmagyarázhatatlan csodákat is létrehozni. És az Ő központi csodája éppen Krisztus feltámadása, mint az Ő megváltó akaratának a halállal szemben való érvényesülése! Tehát ott, húsvét reggelén betű szerint, fizikailag is az történt, amit az angyal hirdetett a remegő asszonyoknak: “Nincsen itt, mert feltámadott!” “Mit keresitek a holtak között az Élőt?”
Dehát hol keressük akkor a feltámadott Krisztust? - Hadd mondjam meg előbb azt, hogyan keressük. Hogyan? Hittel! Tudom, a világ mosolyog azon, amikor mi azt mondjuk, hogy hittel keresünk valakit, aki láthatatlan. De gondoljátok csak meg, nem is olyan régen még kimosolyogták volna azt, aki azt állította volna, hogy hajók és repülők mozgását figyelemmel lehet kísérni akkor is, ha a normális látási viszonyok a legerősebb távcsövek számára is kedvezőtlenek vagy lehetetlenek, például ködben, sötétben! Ma pedig már az is, ami puszta szemmel vagy távcsővel nem látható, egészen jól látható egy különös készülékkel: a radarral. Ahova az emberi szem nem elég, nem hat el, ott a radar lehetővé teszi, hogy a legsűrűbb ködben is ki-bejárhassanak a hajók a kikötőben. - Valami ilyenforma ajándék a hit is: a reménylett dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Jézus Krisztus dicsőséges személyét nem látja az emberi szem. Sokkal inkább látjuk az élet nehézségeit, gondjait, kísértéseit, amik körülvesznek, a halál sötétségét, ami felé haladunk. Milyen kimondhatatlanul szegény az az ember, aki a hit radarja nélkül akar ebben a földi világban eligazodni! És milyen gazdag, aki a reá ereszkedő akármilyen sűrű ködön át is ráirányítja lelkének ezt a titokzatos, de valóságos radarját az Élőre, az Úrra, a Megváltóra, Isten húsvéti üzenetére, és azon keresztül Jézus Krisztusra!
Így azután hittel keresve meg is találod Őt magát is. Például itt, az úrasztalánál hirdettetik a bűnbocsánat, az, hogy Jézus meghalt a te bűneidért és feltámadott a te megigazulásodért. Hit nélkül mindez úgy hangzik, mint kegyes emberi szólam, de azzal a bizonyos lelki radarral túllátsz a láthatókon és egyszerre megérzed, hogy Valaki, egy élő hatalom, valóságosan föloldozott a bűneidből. Tehát megtalálod Őt abban a bocsánatban, amivel fölemel. Vagy például hallod az Igét: “Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. Hit nélkül ez is üres szó, de ha hittel elfogadod, egyszerre úgy tapasztalod, hogy az életnek egyetlen útja sem olyan nehéz, egyetlen áldozata sem olyan nagy, egyetlen terhe sem olyan súlyos, a mélysége sem olyan mély, a kísértés sem olyan legyőzhetetlen, hogy ne vállalhatnád bizalommal. Tehát megtalálod Őt abban az erőben, amit kapsz tőle hozzá. Vagy például testi szemeid a nyitott sírt látják, ami minden élőt elnyel, de hiteddel túllátsz rajta, túl a halál legsűrűbb ködén is, és ott, rajta túl a megnyílt ég kitárt kapuját veszed észre. Igen, a húsvéti hit számára még a halál ijesztő valósága is elveszett. Vagy például hallod a húsvéti angyal parancsát, amit azoknak az ámuló asszonyoknak mondott: Menjetek gyorsan és mondjátok meg az Ő tanítványainak, hogy Ő él! Azóta ez a parancs kiszélesedett így: Mondjátok meg az egész világnak, hogy Jézus él! Úgy mondjátok meg, ahogy megérti a világ: nem szép szavakkal, hanem egy igazán evangélium szerinti élettel! És tudjátok, az a csodálatos, hogy ha a hitünknek a radarját ráirányítjuk az Élőre, és így próbálunk engedelmeskedni Néki, akkor egyszerre látható módon visszatükröződik az Ő élő valósága a szeretetünkben, a szolgálatunkban, az örömünkben, abban a módban, ahogyan szenvedünk, ahogyan a megbántást fogadjuk, ahogyan terheinket hordozzuk, ahogyan a mindennapi munkánkat végezzük. Egyszerre fölujjong bennünk a lélek: Valóban él a Krisztus! Azok az asszonyok is így találkoztak vele!
Testvérek, az őskeresztyének az élő Krisztussal való közösségben minden nap húsvétot ünnepeltek. A mi húsvétunk se múljék el ezzel a mai nappal. Holnap is húsvét van, de nem ünnepnap a szokott módon. Nos, a mi számunkra legyen a holnap is, a holnapután is, minden hétköznap húsvéti ünnep! Nem baj, hogy nem itt ülitek az ünnepet a templomban, sőt: Istennek még jobban is tetsző az, ha Jézus Krisztus élő valóságát, szeretetének a hatalmát kint a világban, az emberek között mutatjuk meg, hirdetjük el az életünkkel. Tehát ha igazán húsvéti hittel élünk. Ha ez a mi mostani húsvéti istentiszteletünk nem folytatódik holnap és azután a föltámadás valóságát hirdető életben, akkor mi most is csak a holtak között kerestük az Élőt, akármennyit beszéltünk és énekeltünk is itt a Feltámadottról!
Könyörögjünk hát együtt:
Jézus, segíts engem ebben,
Hogy éltem folyjék szentebben,
És hogy ne menjek ítéletre,
Támassz fel engem új életre.
A te lelkednek ereje
Az új életnek kútfeje;
Hogy hadd legyek élő személy:
Lelked által énbennem élj!
(347. ének 5. vers)
Ámen
Dátum: 1956. április 1. Húsvét.