Ma egy hete is már Isten királyi uralmáról szólt az igehirdetés közöttünk. Láttuk akkor, hogy Isten úgy uralkodik ezen a földön és rajta az emberiségen, mint a jó Pásztor a nyáján: terelgeti, vezérli, oltalmazza, táplálja az Ő juhait, gondoskodik róluk. A Pásztor-király képében kaptunk tanítást Isten mindenekre kiterjedő szeretetének az uralmáról.
Most megint arról szeretnék beszélni, hogyan uralkodik az Isten, de egy másik oldalról megvilágítva ugyanezt a kérdést. Az egész bibliai kijelentés alaptétele ez: Isten uralkodik. Mégpedig uralkodik az Ő választott népe fölött, az anyaszentegyház fölött és uralkodik az egész világ fölött is! Úgy uralkodik az Isten, hogy egyúttal kijelenti, értelmezi is uralmának, uralkodásának belső titkait. Azért teszi ezt, mert nem elégszik meg azzal, hogy isteni hatalmával képes érvényesíteni akaratát az egész világ fölött, a mindenségben, hanem azt kívánja, hogy az ember ismerje el az Ő uralmát, önkéntesen és öntudatosan hajoljon meg előtte. Az emberek nagy része önkéntelenül, akaratlanul és tudatlanul cselekszi az Ő akaratát. Jézus így beszél a példázatban olyan szolgákról, alattvalókról, akik “gyűlölték az ő urukat és azt mondták, nem akarjuk, hogy Ő uralkodjék mirajtunk!” De ott, a példázatban is kiderül, hogy ezek akaratuk ellenére is az Ő “alattvalói” voltak! Tehát akik lázadnak ellene, vagy akik nem is akarnak tudni róla: azok is az Ő uralkodásának körén belül vannak! Viszont az emberek nagy többségén kívül van egy kisebbség, amelyik megismerte Isten cselekedeteit, fölismeri az Ő akaratát és örömmel engedelmeskedik is Neki. Erre kell nékünk törekednünk és eljutnunk! Mert hinni az Istenben nem egyéb, mint teljes egzisztenciámmal beleegyezni és vallani azt, hogy Ő uralkodik fölöttem és a világ fölött! Erről szól Jézusnak ez a példázata. Vizsgáljuk meg hát most közelebbről is Igénket, és próbáljuk megérteni belőle azt, hogy milyen törvényszerűségei vannak az Isten uralmának.
1) Először is azt látjuk, hogy Isten valahogyan úgy uralkodik, mint ez a példázatbeli “nemes ember”, főember, király, aki a messzi tartományba való elutazása előtt előszólítván a szolgáit, adott nékik tíz girát és monda nékik: kereskedjetek vele, míg megjövök. A saját kincstárából adott nekik valamennyit, és a távolból is alattvalói által gyarapította a saját gazdagságát! Tehát, mintegy bevonta őket a saját gondolkozásába, a saját uralkodásának egy kicsi körébe, valami kicsi részt a maga hatalmából, uralmából rájuk bízott. Mintegy általuk, az ő hűséges vagy nem hűséges sáfárkodásuk révén gyakorolta uralkodói munkáját és jogait! Valahogy így uralkodik az Isten is, hogy abból a mérhetetlen gazdagságból, amit Jézus Krisztusban adott, kijelentett és hozzáférhetővé tett: tehát az Ő kegyelmének a gazdagságából, javaiból kiosztogatott alattvalói között egy csomót - egyiknek többet, másiknak kevesebbet -, mégpedig azért, hogy az Ő alattvalói ezeket a javakat, ajándékokat sokasítsák meg ebben a világban.
Nehéz lenne felsorolni, hogy mik ezek az isteni kincsek, girák! Valami az Isten kincstárából. Nem fölsorolásként, csak példaként hadd említsek néhányat. Például az Ő hatalmából egy részt az államhatalomnak adott át, hogy éljen vele a hatóság, tartsa fenn a rendet, gondoskodjék az ország jólétéről, munkáról, kenyérről! Lehet, hogy az a hatóság nem is tud róla, de a hívő ember az állam hatalma mögött is ott tudja Istent, Aki az Ő uralkodói hatalmának egy részét az állami hatóságokra bízta és azokon keresztül gyakorolja. A mi szemünkben a pogány államhatalom is olyan “gira”, ami Isten kincstárából való. Vagy például az Ő teremtő erejéből szintén egy bizonyos kis részecskét az embernek adott, és így válik az ember szülővé, új emberi élet létrehozójává, édesapává és édesanyává. A szexuális élet magában véve nem bűnös, nem tisztátalan, nem csúnya valami, hanem ajándék. Isten kincstárából kapott jó, olyan “gira”, ami révén Isten, mint teremtő hatalom uralkodik a világon! Vagy például az Ő bölcsességéből szintén adott valami részt az embernek. Az emberi tudománynak a világ gazdagságát feltáró és a világ titkait feszegető, kutató törekvése magában véve nem sátáni dolog, hiszen Isten adta hozzá a saját kincstárából a megfelelő“girát”. Vagy például az Ő szeretetéből is osztott szét sok-sok girát az emberek között: minden édesanya ezt használja a gyermekére nézve, minden barát ezzel viszonyul a barátjához. A sok filantrópiai munka, a sokféle szociális gondoskodás, a humanizmus, mind-mind arról beszél, hogy rengeteg ilyen isteni kincstárból való “gira” van forgalomban a földön. Vagy például az Ő szépségéből, harmóniájából is átadott valamennyi részt az embernek: művészi alkotásaiban, az igazi szépben sokszor megcsillan valami az Istenből kapott "gira" fényéből.
Tehát az állam, a művészek, a tudósok, az édesanyák és édesapák, a munkások, és minden ember kapnak valami részt Isten gazdagságából, így Isten mintegy bevonja őket az Ő uralkodásába. Akár tudnak róla, akár nem: mindnyájan Isten “alattvalói”, Tőle kapták azt a “girát”, amiből és amivel élnek - akár jól élnek vele, akár rosszul. Bennük és általuk Isten uralkodik, láthatatlanul ott van az események hátterében, és az Ő gazdagságát az emberek által gyümölcsözteti ebben a világban.
Newton mondta egyszer, hogy két dolog van, ami Isten előtti hódoló ámulatra készteti: a csillagos ég fölötte és a lelkiismeret szava benne. Nos, azt is mondhatnánk, hogy mi, akik Istent ismerjük el a világ Urának: mindig és mindenütt az Ő láthatatlan uralkodásának a bizonyságait látjuk. Hiszen bárhol ezen a világon valami igazán jó, valami igazán szép, valami gyógyító történik, ahol emberek megértik egymást, segítségére vannak egymásnak: Isten uralma jelentkezik benne, az Ő kincstárából kapott “girák” gyümölcsöznek benne.
2) Ha ez így van - hogy tudniillik az Isten az Ő uralkodásából ilyen sok részt ad nekünk, ennyi “girát” oszt szét az emberek között -, akkor ez a mi felelősségünket azzal a "girával" szemben mérhetetlen módon megnöveli. Hiszen a példázatban azt látjuk, hogy minden kiosztott "gira", akárhogy használta fel valaki, végül is az isteni kincstárba folyik vissza. Még aki szándékosan és tudatosan kivonja is a maga "giráját" a közforgalomból - tehát nem él vele helyesen, mint a példázatbeli gonosz szolga -, annak a "girája" is az Isten tulajdona marad, azzal is Neki kell elszámolnunk. A gonosz szolgának ez a kijelentése: "Elveszed, amit nem is te tettél el, és aratod, amit nem te vetettél" - olyan hűséges, önzetlen, odaadó gazdálkodást vár a ránk bízott isteni javakkal, hogy abból ne nekünk, hanem a mi Urunknak legyen nyeresége! Más szóval: úgy kell élni az Isten uralma alatt élni akaró embernek az Őtőle kapott ajándékokkal, hogy azokkal Isten dicsőségét növelje.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Megint csak néhány példával hadd világítsam meg: Azt mondottuk, hogy a szexuális ösztön például isteni ajándék, a mennyei kincstárból való "gira" az emberben. Éppen ezért nem arra való, hogy eltékozoljuk, bemocskoljuk, szétszórjuk a piszokba, a sárba - hanem arra, hogy megőrizzük a tisztaságát, a szentségét, és így az igazán Isten szerint való házasság és a lelkiismerettel vállalt családi boldogság alapjává tegyük, és ott nyilvánvalóvá váljék valami az Isten országából. Vagy például láttuk, hogy a művészi hajlandóság is Isten ajándéka. Egyszer egy nagyon tehetséges, fiatal, komoly hívő zeneművészeti növendékkel beszélgettem. Elmondta az illető, hogy az ő pályájukon nagy a kísértés arra, hogy az ember önmagának arasson babért, a saját dicsőségét szolgálja. Én azonban - mondta ez a fiatalember - úgy szeretnék alkotni, hogy az emberek ne azon ájuljanak el, milyen nagy művész vagyok, hanem érezzenek meg valamit abból, milyen hatalmas az Isten! Úgy szeretném megjelentetni a szépet, hogy azon Isten örök harmóniájából csendüljön át valami ebbe a világba! Lehet, hogy nem jól fogalmazta meg az illető, de valahogy úgy van, hogy ennél alább hívő művész nem szabhatja a célját! Felelősek vagyunk - ez azt jelenti, hogy felelni kell érte Isten előtt -, mert Isten számon kéri, amit tettünk az Ő ajándékaival, "giráival".
Kaptál szeretetet a Krisztusban: több lett-e általa az emberek élete? Mert azért kaptad! Kaptál gyermeket Istentől: emberségesebb ember lesz-e belőle, mint amilyen te voltál? Kaptál bűnbocsánatot, békességet: enyhült-e általa a feszültség a világban? Kapsz Isten Igéjében világosságot: szolgálsz-e vele az emberek között, vagy megtartod önmagadnak? Kaptál hitet Istenben, a Megváltó Jézus Krisztusban, s mi hasznát látják az emberek körülötted?
Isten uralkodik; ez azt is jelenti, hogy felelősségre von mindenkit, minden alattvalóját, minden cselekedetéért. Igénkben is egy ilyen felelősségre vonás áll előttünk. Ne csak az utolsó ítéletet lássuk ebben. Hívő ember a történelmi, nagy sorsfordulatokat is úgy tekinti, mint Isten uralmán belül történő időleges számonkérést. Ilyen ítéletek történnek egyéni vonalon és a nagy közösségek életében egyaránt. És ezek az időleges, és a történelem menete során egyre általánosabbá váló számonkérések arra a végső számadásra utalnak, amiről olyan gyakran beszél a Biblia, Isten Igéje!
3) Azt látjuk azután ebben a példázatban, hogy aki hű a kevésen, azt az Isten többre bízza ezután: “Jól vagyon jó szolgám; mivelhogy kevesen voltál hív, legyen birodalmad tíz városon.” (17. vers) Éppúgy, mint a számonkérést, ezt a többre-bízást se toljuk ki a síron túli élet távlatába! Igen, erre is vonatkozik, hogy a "girákkal" való itteni hű sáfárkodásnak meglesz a jutalma abban a másik létformában, az örökkévalóságban. De nemcsak ott! Itt is! A többre-bízatás már itt elkezdődik, és azt jelenti, hogy aki például jól képviseli Isten szeretet-uralmát, annak Isten még nagyobb részt ad ebből az Ő uralmából. A jól végzett szolgálat jutalma nem a pihenés, hanem a még több szolgálat, a még szélesebb körű felelősség. Ha jól szerettél valakit, nem föltétlenül az a jutalmad, hogy ő is jobban fog szeretni téged, hanem az, hogy ezután szabad még többeket, még az ellenségeidet is szeretned! Többre bíz az Isten! Ha jól törődtél a családoddal, Isten rád bízza az idegeneket is. Meg tudtál békélni azzal, akire méltán haragudtál? Isten megbíz a békéltetés szolgálatával, hogy végezhesd azt sokkal szélesebb körben, a társadalomban, az üzemben, sőt, nemzetközi viszonylatokban is.
Vagy például gyakran előfordul, hogy szülők, ha elvesztik gyermeküket, emberek, ha elvesztik élettársukat, úgy érzik, céltalanná, üressé, értelmetlenné vált számukra az élet. Pedig ilyenkor is arról van szó, hogy lezárult egy Istentől kapott megbízatás, és kezdődik egy többre-bízatás. Talán azért veszi el Isten azt a drága életet, amelyikkel szemben hűségesen teljesítetted minden megbízatásodat, mert többre akar bízni ezután, azt akarja, hogy most másokra, idegenekre áldozz - add a pénzedet, idődet, gondoskodásodat -, mert nehezebb idegenekért, idegen gyermekekért, hozzánk nem tartozó emberekért odaáldozni az életünket, mint a saját vérünkből valókért. Nehezebb, tehát többre-bizatás! Merd vállalni ezt, és így még az is, ami a számodra veszteség: mások számára áldott nyereség lehet! És ha már nyereség, áldás az életed mások számára, már nem céltalan.
4) Önkéntelenül fölmerül még végül az a kérdés: mi lesz azokkal, akik nem akarják elismerni az Ő uralmát? Igénkben ilyen ítélet is elhangzik: “Amaz én ellenségeimet öljétek meg előttem.” Így zajlott le Jézus korában egy történelmi ítélet. Ilyen számonkérések is vannak az Isten uralkodásában, de nem ez az igazi titka az Ő uralmának. Miközben Jézus ezt a példázatot mondja, útban van Jeruzsálem felé, a Golgota felé, hogy ott meghaljon "amaz ő ellenségeiért". És éppen ebben a magatartásban jelenik meg Isten uralkodásának végső titka: a megváltó szeretetben. Mielőtt Isten érvényt szerezne az Ő fenyítő igazságának, a végső ítéletnek, előbb felajánlja kegyelmét Jézus Krisztusban. Isten uralmának ez a legmélyebb titka, hogy Jézus meghal a hűtlen sáfárokért, a gonosz szolgákért, hogy ha közülük valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten az Ő uralmának a legmélyebb titkát akarja megdicsőíteni ezen a földön - benned is és általad is.
Befejezésül három rövid mondatban hadd foglaljam össze az elmondottakat:
- Légy nyugodt: uralkodik az Isten!
- Vigyázz, mert tőled is számon kéri mindazt, amit rád bízott!
- Benned és általad is irgalmas szeretetét akarja megmutatni a világnak!
Ámen.
Dátum: 1956. március 11.