Valahol a Jordán folyó partján, ahol Keresztelő János nagy sokaság előtt hirdette az eljövendő Isten-országa közelségét, történt az, hogy egyszerre a sok-sok ember között megpillantott Valakit, egy feléje közeledő embert, láttára megdobbant a szíve, önkéntelenül is fölemelkedett a keze, rámutatott, és nagy, hálás ámulattal így kiáltott föl: Íme, az Istennek ama Báránya, Aki elveszi a világ bűneit!
Így olvassuk ezt a jelenetet: "Látá János Jézust őhozzá menni!" Ez a helyes Krisztus-látás: Őt akkor látjuk helyesen, igazán, ha úgy látjuk, mint Aki hozzánk jön, közeleg felénk, útban van felénk. És ennek a mostani istentiszteletünknek, a megterített úrasztalának is éppen abban van a lényege, hogy lássuk meg benne a közelgő Jézust, amint érkezik hozzánk az örökkévalóságból. Igen: Ő most is éppen úgy jön hozzánk, mint annak idején Keresztelő Jánoshoz, s az én szolgálatom hadd legyen Jézus láthatatlan, de valóságos személyére való rámutatás; ez a rövid hitvallás, ez a legősibb és mégis teljes Credo: Ímé az Istennek ama Báránya, Aki elveszi a világ bűneit!
Isten Báránya: ez a kifejezés akkor száz meg száz húrt zendített meg minden zsidó hívő lelkében. Eszükbe juttatta Ábrahámnak Morija hegyi áldozatát, a páskabárány szereztetését, amit az Egyiptomból való szabadulás jelképéül ismételtek minden reggel, minden este a templom oltárán, a vérrel behintett ajtófélfa oltalmazó csodáját, ezer év véres áldozatainak beidegzését, Ézsaiás titokzatos, megrendítő énekét a megáldozott bárányról, Akire az Úr mindnyájunk vétkét reávetette,
Aki nem nyitotta meg száját az Őt nyírők előtt, -a nagy engesztelési nap áhítatos ünnepét, amikor az ótestamentumi főpap rátette kezét egy bárányra, megvallván fölötte a nép bűneit, mintegy rárakva az állatra az emberek minden bűnét, azután kiküldték azt a pusztába, hogy vigye el magán a bárány a megvallott bűnök tömegét a kietlenbe, a pusztába. Mindez az emlék ott zsongott a sokaság lelkében, amikor János elkiáltotta: Ímé az Istennek ama Báránya! Íme, itt van az a tökéletes áldozat, Aki valóságosan is véghezviszi azt, amit az ószövetségi törvényben rendelt áldozatok csak jelként vittek véghez, mert nem tudtak egyszer s mindenkorra teljesíteni.
Így mondja a prófétai szó: "Aki elveszi a világ bűneit!" Isten elvehette volna a világ bűneit azáltal, hogy elveszti a bűnöst, kitörli a világból a bűnös embert, mint a régi világ bűnét az özönvíz által - de nem ezt teszi, hanem Isten olyan módot talált, hogy ártalmatlanná teszi a bűnt, gyökerében vágja el a bűn terebélyes fáját, elveszi a világ bűnét, de úgy, hogy megmenti általa a bűnöst: íme, Istennek ez a megváltó gondolata megtestesült Jézusban, Ő ama Bárány, Akire az Úr mindnyájunk bűnét reáveti. Amint az ótestamentumi bárány vitte el magán a nép bűneit ki a pusztába, a megsemmisülésbe, úgy viszi magán az Isten Báránya a világ bűneit oda, ahová a bűn való: a kárhozatba. Hiszen átokká lett érettünk, poklokra szállt alá miattunk, elkárhozott helyettünk! - Ez Jézus főpapi tisztének a munkája: Őbenne, mint engesztelő áldozatban a világ minden bűne emeltetett fel az ég felé és ugyancsak Őbenne, mint engesztelő áldozatban Isten haragjának teljes szigorúsága csapott le a föld felé.
Őbenne, mint áldozati Bárányban érte el és ítélte el az emberi bűnt az isteni igazságszolgáltatás. Az ítélet és a kegyelem együtt van az isteni Bárány áldozatában: megítéli, kárhozatosnak minősíti a bűnt, de megkegyelmez a bűnösnek, mert érette, helyette és miatta hal meg! Így veszi el, így távolítja el a bűnt, a vétkes tartozássá lett bűnt Isten és az ember viszonyából; eltörli a bűnt, úgy, hogy többé ne válassza el az embert Istentől.
Mit jelent ez most már a mi számunkra, a te számodra? Azt, hogy úgy jön feléd is Jézus, mint az Istennek ama Báránya, Aki a te bűneidet is elveszi. Nem tudom, ki milyen bűnök terhével, emlékével jött ide mostan, de azt tudom, hogy Isten szemében nincs reménytelenül eladósodott szolga, nincs reménytelenül mélyre süllyedt ember. Ezért most ne magadra nézz, hanem Ő reá - ne arra, amit te tehetsz Őérette, hanem arra, amit Ő tett teéretted! Ő pedig szeret téged - nagy, szánakozó szeretetének íme testté vált bizonysága Jézus Krisztus! Ha nem szánakozna rajtad, ha haragudna rád: mi értelme lett volna az Isten Báránya megáldoztatásának?! Nem a te bűnbánatod és könyörgésed hatja meg az Istent, nem a te bűnbánatod és könyörgésed indítja Őt kegyelemre irántad, hanem az a tény, hogy az Isten Báránya elvette a világ bűneit! Nem a mi szívünkben kell előbb végbemennie valaminek, ami fölkelti Isten szívében a szánalmat, mint ahogyan nem a kakas kukorékolása kelti föl a napot, hanem Isten szívében már készen van a szeretet, a bűnbocsánat, Ő már azzal vár, úgy, ahogyan a tékozló fiút is teljesen kiengesztelődött szeretettel várta már az atyja. Isten teljes bűnbocsánatot ajánl föl mindenkinek, feltétel nélkül, nem azért, mert kérted, vagy megbántad a bűneidet, hanem a Jézus Krisztusért! A Bárány engesztelő áldozatáért! Képes téged is kegyelmébe fogadni, szeretni, korlátlanul, meg nem érdemelt módon!
Tehát Isten újra meghirdeti a kegyelmet, a bocsánatot mindenkinek - neked is! De vigyázzunk: más a kegyelem meghirdetése és más az elfogadása! Egyik Isten dolga, másik a mienk! Az, hogy kész a bűnbocsánat a te számodra is, még nem jelenti azt, hogy részesültél is benne! Csak a hittel elfogadott kegyelem lesz a tiéd! Lásd meg, hogy azt a távolságot, amit magad és Isten között érzel; a saját önzésednek, tisztátalan gondolataidnak, cselekedeteidnek, mindenféle bűneidnek azt a szakadékát, ami elválaszt a szent és igazságos Istentől: áthidalta a Bárány áldozata, betemette az Ő engedelmessége, betakarta az Ő tökéletes érdeme.
Így lássad meg a feléd közeledő Jézust, és akkor majd ez a kegyelem indít igazi bűnbánatra, akkor már majd nem azért fáj a bűnöd, mert félsz a büntetéstől, hanem mert szégyenled bűnöd, siratod, hogy képes voltál olyan rútul megbántani azt, Aki így szeret téged! Akkor majd megérzed, hogy a bűn, a te bűnöd is olyan valami, amire nincs mentség, ami méltán vonja magára Isten ítélő haragját, ami, ha tovább hordod, lenyom a kárhozatba. És akkor majd önként nyílik meg a szíved legmélyebb titka is töredelmes bűnvallásra, és elmondasz Neki mindent, amit helytelenül cselekedtél, gondoltál és éreztél, és kéred rá a bocsánatot. De tulajdonképpen akkor már szinte nem is kell kérned a bocsánatot, mert ugyanakkor már azt is tudod, hogy megkaptad a föloldozást, és a fölszabadulásnak és az örömnek valami kimondhatatlan érzése járja át a lelkedet! Úgy érzed, hogy valami végtelen nagy tehertől szabadultál föl! És egyszerre mintegy újra kezdődik számodra az élet! Isten megteheti, hogy ez a csoda most történhessen meg benned, hogy így lássad jönni Jézust feléd, hozzád, mint az Isten Bárányát, Aki elveszi a te bűneidet! Hogy az Őbenne fölkínált kegyelem a részedről most boldogan elfogadott kegyelemmé váljék!
Mindezt azért kellett ilyen részletesen elmondani, hogy megérthessük ennek az Igének még további mélységeit. Jézus Krisztus nemcsak olyan szent áldozat, Aki íme így veszi el a te bűneidet, hanem Istennek ama Báránya, Aki elveszi a világ bűneit! Az Ő engesztelő áldozatában lesz nyilvánvalóvá az a nagy titok, hogy Isten szeretetben viszonyul az egész világhoz! Mégpedig ugyanazzal a szeretettel, amit te magad iránt a Jézus Krisztusban megismertél! Nem véletlen az, hogy az Újtestamentumban a világ szó olyan sokszor előfordul. Az Újtestamentumban nemcsak Isten és az emberi lélek személyes viszonyáról, nemcsak szűk körök vallásos kérdéseiről van szó, hanem itt minden világviszonylatban szerepel. Az Újszövetség nemcsak azt helyezi kilátásba, hogy az emberiség egyetemes bűnös állapotából néhány lélek megmenekül, míg a többi elmerül az istentelenség éjszakájában. Az Újszövetség az egész világra elható megváltást hirdet. Krisztus úgy áll előttünk, mint az emberiség megmentője, mint a világ reménysége, Aki áldozatával újjáteremti az egész világot!
Ez egyfelől azt jelenti a számunkra, hogy reménységben láthatjuk a világot, a világban élő népeket, a világ történelmének a folytatását - mégpedig olyan reménységben, amely nem alaptalan optimizmus, bizonytalan megérzés, vágyálom, illúzió, hanem olyan valami, ami teljes bizonyosságon nyugszik, mégpedig Istennek azokon a cselekedetein, amiket a világ megváltásáért tett! Tehát Jézus Krisztus személyén és munkáján, azon a nagy tényen, hogy már eljött és megáldoztatott az Istennek ama Báránya, Aki elveszi a világ bűneit. Jézus halálában és feltámadásában a történelem fordulata megtörtént. Ő benne engesztelte ki és váltotta meg Isten a világot és Ő benne tör utat magának az Isten országa.
Istennek ez a királyi uralma most még csak kezdetében van jelen és csak a hit számára fölismerhető, egyszer azonban teljessé és nyilvánvalóvá válik mindenki előtt, és új eget és új földet teremt, ahonnét a bűn és halál minden hatalma végérvényesen eltűnik.
Ímé az Istennek ama Báránya, Aki elveszi a világ bűneit! Nem azt jelenti ez, hogy most már nem marad bűn többé a világon, hanem azt, hogy a bűn legyőzött hatalom. Lehet ellene küzdeni a világban, érdemes küzdeni a világ mindenféle bűne ellen, az emberiség életét rontó erők ellen! Így nyer értelmet Pál apostolnak ez a buzdítása: “Azért szerelmes Atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,58)
És végül az, hogy Krisztus mint Isten Báránya elveszi a világ bűneit, még valami mást is jelent a számunkra: azt, hogy a szeretet felelősségével kell látnunk a világot, az ember-világot, a világban élő embert! Mi az a világ? A Szentírás itteni szóhasználatában a világ az egyház ellentéte, azok, akik még nem az Isten kiengesztelődött gyermekei. Tehát éppen a Jézus áldozatára való tekintettel egy reménységbeli kategória, akik még nem tudják, hogy a Bárány megváltó vére őérettük is hullott. De éppen az a mi szolgálatunk, hogy megtudják! - esetleg a gyermeked, a hozzád legközelebb álló ember, hogy mindenki megtudja!
Egyház és világ: akármennyire különböznek is egymástól, mégis mind a kettőnek Jézus Krisztus a centruma, mind a kettő számára ott tárult föl Isten szívének a szeretete, mind a kettő ebből él - egyik tudatosan, hittel, másik nem tudatosan.
Jézus Krisztus nem elválaszt a világtól, hanem éppen összeköt bennünket a világgal, úgy köt össze, hogy kiszélesíti a felelősségünket és a szeretetünket a világ felé, az egyházon kívül élő, Isten kegyelmét nem ismerő ember-világ felé.
Hiszen Isten Báránya a világ bűneit vette el. Lássuk meg, hogy Isten szeretete nagyobb, mint ahogy mi azt eddig megismertük. Ne higgyük azt, hogy Istennek csak az egyház iránt van szeretete, haragja pedig a világ felé érvényesül. Mert Istennek van ítélete az egyház számára is, meg a világ számára is, de van kegyelme is az egyház számára meg a világ számára is. És ha mégis van valami különbség a kettő között, akkor így lehetne megfogalmazni: másfajta szeretettel közeledik az Ő egyházához, mint a világhoz. Az egyházban valókat keményebb, számonkérő, fegyelmező szeretettel szereti, a kívülvalókat pedig gyöngédebb, hívogató szeretettel! Egyik felé igényesebb a szeretete, másik felé türelmesebb! Rajtunk éppen azt kéri számon, hogy mennyit viszünk ki a világba az Ő hívogató, megbocsátó szeretetéből, mennyire adjuk tudtára a világnak a magunk életével, viselkedésével, cselekedeteivel azt, hogy Isten Báránya elveszi a világ bűneit, mennyire tudjuk odaszeretni a világot Jézus Krisztushoz.
Ha azt hiszed, hogy éretted Jézus Krisztus meghalt, akkor neked az a dolgod, hogy más emberekért élj és áldozzad oda magad! Mégpedig úgy, hogy a nékik is felajánlott isteni kegyelem az ő részükről is elfogadott kegyelemmé váljék. Honnan tudná meg a világ, hogy számára is van kegyelem, ha nem közlik vele minden lehető módon azt azok, akik tudnak róla?!
Hadd fejezzem be az elmondottakat két jól ismert Igével. Érdekes összefüggés van a kettő között: Az elsőben ez áll: “Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
A másodikban pedig így szól az Ige: “Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.” (1Jn 3,16)
Ámen
Dátum: 1956. február 26.