Jézus Krisztus egyházának kezdettől fogva mind máig és tovább a világ végezetéig csak egyetlen ellensége, egyetlen veszélyeztetettsége van: a saját tagjainak a hitetlensége és hűtlensége. Az egyház veszedelme sohasem az, ha megrázza egy-egy történelmi vihar kívülről, hanem az, ha alszik, ha megerőtlenedik a bizonyságtétele a világban, ha megüresedik Lélekben, ha engedetlenné válik Urával szemben és megízetlenült sóvá lesz a környezetében, ha elveszíti lényegét, ha feladja hivatását, nem tölti be küldetését. Ilyenkor történik az, hogy az egyház Ura, Aki a világnak is az Ura, talán éppen a világi eszközökkel megrázza az Ő népét, vihart támaszt körülötte, mint annak idején ott, a Genezáreti tavon a tanítványok kis hajója körül. De Istennek ez a történelemben lefolyó ítélete még nem az utolsó ítélet, nem arra való, hogy megsemmisítse az Ő népét, hanem éppen arra, hogy fölrázza a szunnyadásból, igazán egyházzá, igazán az Ő szent népévé tegye! Ítélete is kegyelemből van, szeretetének a jele, éppen azt bizonyítja, hogy nem mondott le róla, célja van vele, nem vetette el. Azt bünteti, kit szeret - énekeltük az imént, és nem azért bünteti, hogy megkeményítse a szívét, hogy kétségbe ejtse, hogy megrendítse a hitét, a bizalmát: hanem éppen azért, hogy fölébressze, alkalmassá tegye, megújítsa!
Meg vagyok győződve róla, hogy Isten ezt akarja a mi egyházunkkal is: megújítani belülről, szorosabban magához fűzni az életünket. Számtalan külső és belső jel arra vall, hogy az egyház Ura életessé, valóságossá, láthatóvá akar válni közöttünk, Ő jön felénk a hullámokon, mint annak idején a genezáreti viharban közeledett a hányódó sajka felé. Olyan határozottan érzem, hogy Jézus Krisztus itt van a küszöbön! Ő kopogtat, Ő dörömböl, készen arra, hogy megújító kegyelmével, megszentelő erejével megjelenjék közöttünk, és bennünket, az Ő népét igazán és teljesen az Ő népévé tegye. Óh, csak most el ne zárjuk előle az utat! Ezért olyan időszerű most számunkra Keresztelő János felhívása: “Minden fa azért, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik.” (Lk 3,9) És ezt vegyük most mindnyájan személyes parancsnak az Úrtól. Mert az egyháznak Krisztussal való újra-megtelítődése csak egyetlen módon történhet: úgy, hogy a tagjai megtelítődnek Krisztussal. Az egyház nem a lelkipásztor, nem azok összessége, nem a presbitérium, vagy bármi más tisztségviselő - hanem az egyház ti vagytok, mi vagyunk, a személyesen Krisztusban hívő és élő emberek együtt! Ezért neked szól, meg neked, meg nekem, hogy készítsétek meg az Úr útját...! Krisztusnak a saját egyéni életünkbe vezető útját. Mert Jézus Krisztus kész arra, hogy belépjen, birtokba vegyen, felhasználjon. Sohasem Őrajta múlik az, hogy megváltson, megtisztítson, megszenteljen, megújítson - mindig csak rajtunk! Ő már eljött hozzánk, és most újra jön, de mi részünkről is történnie kell valaminek. Isten mindent megtesz az Ő népéért, de van valami, amit nekünk kell megtenni, hogy egészen az Ő népe lehessünk: előkészíteni az utat, amelyen át Krisztus megváltó ereje behatol a szívünkbe, áthatja az életünket!
Tudjátok, mi ez az Út? Óh, de sokat hallottuk már: a bűnbánat!! Elébb mindig bűnbánatnak kell lenni ahhoz, hogy Krisztus az Ő bűnbocsátó, békét adó, megújító kegyelmével beléphessen egy ember életébe! Tudom, hogy nem szeretjük hallani ezt a szót, tudom, hogy sok visszaélés is történt vele már az utóbbi időben, ez igaz; - de az is igaz, hogy teljes bűnbánat nélkül, igazán komoly bűnbánat nélkül Jézus megváltó kegyelme és ereje sohasem válik életté benned, senkiben! Én tudom tapasztalatból, hogy nagyon nehéz idáig eljutni, ilyen mélyre alázkodni! Mindent megteszünk inkább, csak ne kelljen a bűneinkkel szembenézni! Leplezzük, takargatjuk, letagadjuk, vagy ha már nem lehet: mást okolunk érte, az életkörülményeinkkel magyarázzuk, csak a szégyenét és gyalázatát ne kelljen vállalnunk, mert azt nem bírjuk el! Pedig egyszer mindnyájunknak szembe kell néznünk a bűneinkkel, az egész elrontott életünkkel. Egyszer minden kiderül, lelepleződik! Érettségi vizsgán történt még a húszas években, hogy az egyik jelölt a gömbháromszög koszinusztételének a levezetését kapta feladatul. Kezébe vette a krétát, lerajzolta az ábrát és elkezdte a hosszú, nehéz levezetést. Írta a számokat, meg a betűket egymás után, rengeteget, már majdnem tele lett az egész tábla, de a végeredmény csak nem akart kijönni. Közben észrevette, hogy már az ábrát sem jól rajzolta föl, már a kiindulásban hiba van, a helyes végeredmény tehát nem is jöhet ki. Bízva abban, hogy az érettségi elnök nem ért a matematikához, fogta a szivacsot, helyet törölt a tele írt táblán, mondván: ez a levezetés olyan hosszadalmas, hogy most már csak a végtételt írom föl. Azt szerencsére fejből tudta, s így sikerült kivágnia magát a bajból. Igen, érettségi vizsgán néha segít a jó fellépés, a sváda, a lélekjelenlét, az előre betanult végtétel! De az életben nem! Pedig de sokan csináljuk ugyanezt a magunk keresztyénségével! Tudjuk előre, mi a végképlet, a végtétel: az örökkévalóság, az üdvösség, hiszen azt már előre megtanultuk. Azt is tudjuk, hogy valahol elvétettük a levezetést, valahol hiba van, és mégis valami hallatlan könnyelműséggel abban az illúzióban csináljuk tovább, hogy majd csak kijön valahogy a végére a kívánt eredmény. Nos, hát nem jön ki! Ott, a nagy érettségi vizsgán nem segít a jó sváda, ott nem lehet az embernek ügyesen kivágni magát, ott kiderül minden, akármilyen jól sikerült is leplezni addig a bajt, a hibát, a bűnt!
Isten törvénye még sokkal szilárdabb törvény, mint a matematikai szabályok. Isten igazsága, Isten törvénye beleépíttetett a világ alapjaiba, emberi lényünk alkatába, sőt az emberi társadalom és a körülöttünk lévő univerzum alkatába. Azt jelenti ez, hogy az egész emberi élet nem tud másként boldogulni, csak úgy, ha beleilleszkedik Isten akaratába. Akár akarjuk, akár nem, mi magunk, emberek és az egész világ Isten számára van teremtve. Ha tehát összeütközésbe kerülünk életünk valamilyen pontján Isten törvényével, Isten akaratával, előbb-utóbb elárvulunk, idegenné válunk, meghasonlunk magunkkal és a világgal. Isten törvényeit az ember meg nem törheti, hanem az ember törik meg azokon! Például, ha valaki összeütközésbe kerül a hetedik parancsolattal, és tetszése szerint akarja kiélni magát, ki akar törni az Isten által szabott erkölcsi rendből, hamarosan szomorú és csalódott lesz. Szégyenkezik és meg van döbbenve. Azt gondoltam, hogy a házassági hűség pokol, amiből ki kell menekülnöm, és kiderült, az volt a pokol, amibe jutottam! - mondta egy kiábrándult fiatal asszony, aki fellázadt Isten törvénye ellen. Belátta, hogy nemcsak az erkölcsi törvény, hanem önmaga boldogsága, önmaga élete ellen is fellázadt. És összetört Isten országának törvényein. És így van mindenféle bűnnel, a bűn mindenféle megnyilatkozásával. Ha egy ember, egyház, társadalom szembekerül Isten akaratával, előbb-utóbb csődbe kerül, összezúzza magát rajta. Nem ostorozni akarom én most a mi bűneinket, hiszen azt sem tudom, kinek mi a főbűne, takargatott vétke, titkos nyomorúsága. Csak azt akarom mondani, hogy vegyünk halálosan komolyan minden bűnt, ami van bennünk. A bűn legjelentéktelenebb formájában is halálos veszély, Isten haragját vonja magunkra!
Atyámfiai, félre ne értsétek Isten bűnbocsátó szeretetét! Nem azt jelenti az, hogy egyszerűen elfelejti, vagy elnézi, amit rosszul csináltunk! A bűnnek iszonyú büntetése van! Vagy rajtunk, vagy Jézus Krisztuson! De a te bűnödnek a büntetése csak akkor van Jézus Krisztuson - helyetted -, ha a teljes bűnbánat alázatában leteszed az Ő keresztje alá, átadod Néki a bűneidet! Ha meg nem bánod, meg nem nevezed, ki nem teszed, át nem adod Jézusnak: akkor nincs reá bocsánat, nem érvényes reá a bocsánat! Vigyázzatok, Testvérek, mert a Sátán még a bűnbánattal is be tud csapni bennünket. A lelkiismeret furdalás, a sajnálkozás az elkövetett hiba fölött még nem bűnbánat. Az sem, ha meghatódottan könnyeket hullat valaki a bűnei emlegetésénél. Az sem, ha szégyenkezik miatta! - Az igazi bűnbánatban egy nagy elhatározás lesz úrrá az emberen: nem akarom így csinálni tovább! Csődbe jutottam! Megadom magam!
Keresztelő János bűnbánatra felhívó prédikációjára rengetegen jöttek az emberek, ömlött belőlük a bűnvallás. Azt mondhatnánk rá: micsoda lelki ébredés támadt ott a Jordán partján! - de a prófétát nem hatja meg a látszat. Még keményebben harsog: "Mérges kígyóknak fajzatai, kicsoda intett meg titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljetek?" Isten haragjától sok ember szeretne menekülni, de nem hajlandó föladni azt, ami ezt a haragot magára vonja: a bűnét. Óh, amikor megijedünk, amikor Isten fenyegető ítéletének az árnyéka vetítődik az életünkre, mindent megteszünk, hogy a bekövetkező harag elől meneküljünk: inkább imádkozunk még többet, adakozunk duplán, úrvacsorát is veszünk - csak arra nem gondolunk, hogy megtisztuljon a szívünk, az életünk minden bűntől, hogy megvalljuk őszintén és lerakjuk a terheinket! Ha azután elmúlik a vész: ott folytatjuk a régi életünket, ahol abbahagytuk. Ha ilyenkor valaki megkérdezné: Téged kicsoda intett meg, hogy menekülj Isten haragja elől? - nem tudnánk azt mondani, hogy Isten hazaváró édesatyai szeretete, a küszöbön kopogtató Krisztus bebocsátásának a vágya, bűneim megutálása, hanem csak azt, hogy a félelem, a vihar rettenete, a halál és az örökkévalóság rémülete! Pedig ez nem igazi bűnbánat! Az igazi bűnbánat az a józan készség, hogy végre leszámolok a bűneimmel, a gőgömmel, a tisztátalan gondolataimmal, az önző magatartásommal, a hiúságommal, a hazugságaimmal, a képmutatásommal, a becstelenségemmel, a sértődékenységemmel, - könyörtelenül leszámolok mindennel, amit Isten bűnnek nevez az Ő Igéjében! Leszámolok, de nem úgy, hogy mindezeket a szennyfoltokat kitisztogatom magamból, mert arra képtelen vagyok! Nem úgy, hogy fölfokozom magamban az erényt, a jóságot, mert akkor újabb képmutatásba esem. Hanem úgy számolok le, hogy elmondok mindent őszintén Jézusnak, följelentem magam a mennyei Bírónak és kész vagyok alávetni magam az Ő akaratának! Itt kezdődik egy élet megújulása. Itt lép be Krisztus a maga megújító erejével és kegyelmével az életünkbe! Itt kezdődik az egyház belső megújulása!
Ha igazán várod Őt: így készíts Neki utat! Állj oda Isten Igéjének a fényébe, kérd Istent, tegye rá a kezét életednek azokra a bűneire, amelyek elzárják Krisztus útját a szíved felé. Azokra a konkrét bűnökre, amelyek kirekesztenek Isten valóságos jelenlétéből és lelkileg tehetetlenné tesznek, amelyek miatt gyümölcstelen az életed, meddő a hited is, amelyek akadályai annak, hogy Istennek jóságos, békéltető, vigasztaló erői beáradjanak közénk! Csak légy hajlandó mindezt odaadni: Krisztus majd elveszi. Csak légy hajlandó mindettől megtisztulni: Krisztus majd megtisztít. Te csak az utat készítsd meg előtte: a megszomorodott bűnbánat útját. Ő majd jön, betér hozzád és megáld!
Igazán akarunk megújulni?! Krisztus kész reá, hogy megújítson! Csak mi tudnánk most szívből könyörögni:
Jöjj királyom, Jézusom!
Szívem íme megnyitom.
A gonosztól óvj te meg,
Meg ne rontson engemet.
Véreddel, mely el-kifolyt,
Mosd le rólam, ami folt;
Élet útját megmutasd,
Én meg nem találom azt.
Gyógyítsd meg sok nyavalyám,
Enyhíts szívem bánatán;
Kétség, gond, ha gyötrenek,
Biztasd nádszál hitemet.
(464. ének 1-3. vers)
Ámen
Dátum: 1957. február 10.