Régóta szeretnék már tisztázni itt a gyülekezetben egy olyan kérdést, amelyik az utóbbi időkben egyre jobban kezdi foglalkoztatni a keresztyén egyházi közvéleményt, mindenütt a föld kerekségen, a mi hazánkban is. Az a kérdés ez, amiről alapigénkben is szó van: a betegség és a gyógyulás kérdése. Úgy gondolom, legjobb alkalom erre most nyílik, amikor gyülekezetünkben - mint tudjuk - éppen az öregek-betegek vasárnapját tartjuk. Arról szeretnék hát beszélni, hogy mit mond az isteni kijelentés a betegség és a betegségből való gyógyulás problémáiról.
Az általános emberi felfogás azt tartja, hogy az egészség természetes állapot, a betegség pedig természetellenes állapota az embernek. De a hit szemével nézve a dolgot, éppen megfordítva kell látnunk, vagyis úgy, hogy a betegség a természetes állapot, a bűnbe esett ember természeti állapota. A betegség a halál csírája az emberben. Minden betegségben a legnagyobb betegség: a halál jelentkezik valamiképpen. Minden rosszullét arra emlékeztet, hogy halandók vagyunk és minden gyógyulás tulajdonképpen csak elhalasztása a meghalásnak. Valaki azt mondta egyszer, hogy a beteg ember: meghívott ember; a haláltól eljegyzett, a haláltól megszólított ember! Vagyis olyan, amilyenek mindig vagyunk, de egészségesen elfelejtjük. Nos: a betegség arra emlékeztet, hogy a földi élet rövid, hogy nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük! Sőt, a betegség nemcsak bejelentése, kopogtatása a közelgő halálnak, hanem már maga is az emberben jelenlévő halál szimptómája, mintegy kifejezése az ember ősbetegségének. Annak, hogy réges-régen, kezdetben leszakadt az életünk éltető talajáról, az Istennel való közösségből, kiesett a paradicsomból, a boldog tökéletesség állapotából.
Tehát a betegség nemcsak biológiai folyamat, nemcsak szervezeti és szerkezeti zavar a testben, hanem a betegség már csak jel, ami egy mélyebb metafizikai zavarra utal. Arra, hogy az ember egész egzisztenciája beteg - megromlott - a bűn miatt. Ne úgy értsük ezt, hogy ha valaki gyermekparalízist kap, azt kell vizsgálnia, milyen elkövetett konkrét bűnéért van rajta büntetésképpen az a betegség. Nem! Nem ilyen összefüggés van a bűn és a betegség között, hanem, mivel az ember emberi létének a gyökerében nincs rendben: ebből kifolyólag egész természete is összekavarodott. Ezért mondtam az előbb, hogy az ember természeti állapota a betegség, halálos betegség, mivel az ember természete a bűn miatt halandó. Magában hordja a halált, a meghalás kényszerét, ezért embernek lenni és betegnek lenni: ez a két dolog nem választható el egymástól. Csak Isten mindenekre kiterjedő és mindenütt működő általános kegyelme az, ami fékezi a halált: ezért létezik viszonylagos egészség is a földön, az emberek között. Először tehát ezt kell tisztán látnunk.
Mivel ilyen kapcsolat van a betegség és a bűn között, ebből az következik, hogy kapcsolat van a bűnből való megváltás és a gyógyulás között is. Ezért van az, hogy Jézus körül, Aki azért jött a földre, hogy megváltson a bűntől és annak minden következményétől: sorra gyógyultak a betegek. Jézus személyében szinte betört ebbe a bűntől megfertőzött világba a gyógyító isteni hatalom. Ilyen adataink vannak erről: “És kérék vala Őt, hogy csak az Ő ruhájának peremét illethessék. És akik illeték vala mindnyájan meggyógyulának.” (Mt 14,36) Jézus személyében mintegy koncentrálódik az Isten országa, ami pedig nem egyéb, mint helyreállítása annak, amit elrontott a bűn. Ezért menekül Jézus elől az ördögi hatalom, a halál, azért gyógyulnak keze érintésétől betegek, mert az eljövendő Isten-országában, amikor a megváltás erői már kiteljesednek a világon, nem lesz többé bűn, betegség és halál! Tehát a betegségből való gyógyulás a bűn miatt megrontott emberi állapot helyreállításának egy része az eredeti állapotra Krisztus által, Aki azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa. A test gyógyulását úgy tekinti a Biblia, mint jelét annak a megváltásnak, ami majd Jézus visszajövetelével teljességre jut a teremtettségben. A testi gyógyulás testünk jövendő megváltásának az előjele. Nem a test végleges megváltása, hiszen akármilyen csodálatos gyógyulás után újra megbetegedhet az ember, s egyszer a meggyógyult embernek is meg kell halnia valamiben. Jézus a halált legyőzte ugyan, de még nem semmisítette meg. Most még a halál árnyékában élünk, bármennyire igaz is, hogy a feltámadás fénye már átsugárzik rajta. A betegségből való gyógyulásban mindenesetre már az a megváltó erő működik, amelyik végül teljes diadalt vesz majd a halálon!
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden gyógyulás tulajdonképpen csoda, annak a kegyelemnek a csodája, ami Jézus Krisztusban vált nyilvánvalóvá számunkra. Hiszen Ő volt az, Aki betegségeinket viselte, fájdalmainkat hordozta, Akinek a sebeivel gyógyulánk meg. (vö. Ézs 53,4-5) És ez akkor is érvényes, ha nem hit által történt a gyógyulás. Egyedül Jézus Krisztus az elrontott emberi élet gyógyítója. Krisztus megváltó ereje működik akkor is, ha a fejfájást aszpirin tabletta mulasztja el, vagy a magas vérnyomást vasolasztin injekció húzza le. Ezért, még egyszer: minden gyógyulás csoda, része annak a tulajdonképpeni egyetlen csodának, amit Jézus Krisztus jelent ebben a világban, tehát annak, hogy Isten megkönyörült az elnyomorodott, elromlott emberi életen. Minden gyógyulás jele annak, hogy Isten megváltói erői működnek a világban. Nem az orvos gyógyít, sem a gyógyszer, mint ahogyan nem is az imádság és nem a hit gyógyít, hanem az Isten. Az orvos, gyógyszer, vagy az ima és a hit csak eszközök, amelyeken át elér Isten, hogy az Ő erejét a mi erőtlenségünkben érvényesítse. Ha ezt szem elől tévesztjük, vagy a vallásos, vagy a tudományos mágiába esünk. A mágikus beállítottság az, amelyik minden eredményt az előírt cselekményektől, szavaktól vagy szerektől vár, amelyik bűvös erőt tulajdonít orvosnak, vallásos cselekményeknek. Például azt hiszi, ha elmond egy bizonyos imaformulát, akkor a beteg meggyógyul. Vagy bevesz egy pirulát és minden rendben van. Egy hívő orvos egyszer így hárította el magáról a dicsőséget: “Én csak bekötöttem a sebet, Isten pedig meggyógyította.” A hívő keresztyén beteg pedig úgy tekinti az orvost, mint az Úr eszközét, munkatársát az Ő isteni munkájában. Igen, szabad, lehet azért könyörögni, hogy használja fel az Úr az orvost, meg a gyógyszert a mi életünknek a betegségtől való megszabadítására.
Persze az is megtörténhet - nem az orvosi tudomány lenézése miatt, hanem Isten mindenhatóságának a bizonyosságában -, hogy egy hívő beteg lemond az orvosi tudomány igénybevételéről, segítségéről és közvetlenül Istentől várja és kéri el a gyógyulást. Éppen úgy, miként olyan emberek is vannak, akik hitből az összes földi javakról lemondanak és teljesen csak hitből élnek. De nem mondják hitetlennek azt, aki nem így cselekszik. Az egyház hitetlensége nem abban van, hogy tagjai az orvostudomány segítségét veszik igénybe - hiszen az az Isten kegyelmének az ajándéka -, hanem abban, hogy a gyógyulást nem Annál keresik, Aki azt egyedül adhatja, akár emberi közreműködéssel, akár anélkül. Világosan kiderül ez abból az utasításból, amit itt Jakab apostol ad a gyülekezeteknek arra az esetre, ha valaki megbetegszik közülük, íme azt mondja: “Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.” (Jak 5,14) Tehát a gyülekezetben a beteg ne maradjon magára, nyújtsa ki a kezét a gyülekezet után és a gyülekezet ragadja meg a beteg kezét, fonjon köré imagyűrűt, segítsen kérni néki az Úr gyógyítását, megtartó erejét, segítsen neki hinni az Úrban, hiszen a gyógyulás elfogadója a hit. Nem a hit gyógyít, hanem Jézus Krisztus gyógyít a hit által. A hit az a pszichológiai állapot, ami lehetővé teszi, hogy Jézus olyan közel jöjjön az emberhez, hogy benne az Ő isteni munkáját elvégezhesse. A hit a személyiségnek az az állapota, amiben Isten az Ő hatalmát kiteljesítheti. Ezért mondja az apostol, hogy imádkozzanak a beteg felett.
Azt is mondja Jakab, hogy kenjék meg olajjal. Van olyan magyarázat, mely szerint a korabeli gyógymódot, a mindenre alkalmazott gyógyszert ajánlja az apostol a gyülekezeteknek a betegek gondozásánál: a fájó testrésznek gyógyító-olajjal való bedörzsölését. Nem tartom valószínűnek, hogy ezt jelentené az utasítás. Még kevésbé egy, a halálra előkészítő utolsó kenet-szerű eljárást. Hiszen éppen nem a gyógyulás reményéről való lemondás van itt, hanem az olaj végig az egész Bibliában az Úr szolgálatára való odaszentelés jele. Azt jelentette tehát, hogy azért gyógyuljon meg a beteg, hogy még jobban odaszentelhesse magát az Úrnak. Tehát nem maga a gyógyulás a cél, hanem a gyógyulás csak eszköz, ami által az Úr egy addig beteg embert odaadóbb és hűségesebb szolgálatra tesz képessé. Azért gyógyítja meg, hogy jobban szolgálhasson Neki. De az is lehetséges, hogy nem a gyógyulás által, hanem éppen a betegség által akarja azt tenni az Úr - vagyis a betegséget akarja az illető számára is, meg a környezet számára is áldások forrásává tenni.
Azt mondtam: minden gyógyulás csoda. De vajon nem lehet-e a meg nem gyógyulásban is néha szinte még nagyobb csoda: az, hogy egy ember egyakaratúvá formálódik az Isten akaratával! Az az olajjal való megkenés bizonyára annak a jele volt, hogy az a beteg akár a gyógyulásával, akár a betegségével, vagy akár a halálával, mindenképpen Isten jóságát, dicsőségét hirdesse. Hiszen a legnagyobb csoda ezen a világon maga Jézus Krisztus. Az Ő személye, az Ő küldetése, munkája, Isten szeretetének a mi testünkben és vérünkben való kijelentése, a bűnök megbocsátásának a csodája. A lelki gyógyulás a bűnbocsánat által mindig nagyobb értékű, mint az, hogy néhány évvel tovább járhassam a földi élet útjait. És Jézus mindenekfölött ezért jött e világra: megbékéltetni Istennel bennünket. Azért jött, hogy elhordozza helyettünk Isten haragját, levegye rólunk bűneink terhét, a kárhozatot és mi a bűnbocsánat kegyelmében igazakként állhassunk meg az Isten előtt. Ez a legfőbb adni valója Istennek a bűnös ember számára.
Ezért halt meg és támadott fel Jézus a halálból! Ez az egy szükséges dolog: az Istennel megbékélt élet a Krisztus áldozatáért. Mit érsz vele, ha gyógyultan és makkegészségesen kárhozol el?! De ha bűnbocsánatot kaptál: annál többet és nagyobbat már nem kaphatsz! Ha még gyógyulást is kapsz a betegségből, az már csak ráadás, külső jel, hitelesítő pecsét a bűnbocsánaton. Testileg is meggyógyíthat az Úr bármilyen betegségből, van hatalma rá és meg is gyógyít bizonyosan, ha a te életednek az Ő dicsőségére nézve hasznosabbá tétele érdekében úgy látja jónak! De akkor sem a testi gyógyulás a fő cél, hanem amit így mond Jakab: “És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki”.
Igazi segítség ott van - akár történik gyógyulás, akár nem -, ahol kapcsolat jön létre Jézussal. És ez a gyülekezet feladata! De itt megint vigyázzunk, nem arról van szó, hogy az imádság valamiféle módszer, vagy gyógymód, vagy olyan lelki eszköz, amivel az ember befolyásolhatja az Istent, azt téteti vele, amit óhajt. A betegért való imádság nem varázslat, nem ráolvasás, hanem hittel való keresése és boldog megtalálása Isten akaratának. Belefogódzás abba a kézbe, amelyik a kegyelmet adja és arra is hatalma van, hogy felsegítsen és meggyógyítson. A gyülekezet szeretetének és imádságának olyannak kell lenni, mintha egyik kezünkkel a beteg atyánkfiai kezét fognánk, másikkal Jézusét és így fejeznénk ki láthatólag és érezhetőleg is a kontaktust az Úr és a beteg között. Bár maga az Úr tanítana úgy szeretni és imádkozni bennünket, hogy a mi atyánkfiai, akik betegség vagy az öregkor gyöngesége miatt nem tudtak eljönni közénk, valóban most az Ő bűnbocsátó, vigasztaló, megtartó, gyógyító erőit megéreznék és velünk együtt áldanák az Élet Urát!
Ámen
Dátum: 1958. június 8. Öregek-betegek vasárnapja.