Amikor mi szülők, keresztszülők, felnőttek gyülekezete körülvesszük azt a fiatal sereget, amelyik első alkalommal sereglik ide az Úr asztala köré a konfirmációi ünnepségre: tele van a szívünk mindenféle jókívánsággal, áldáskéréssel, imádsággal. Szeretnénk mindnyájan valami szépet, jót, maradandót mondani, olyat, aminek ezek a mi konfirmandusaink hasznát vehetik majd az életben. Nos hát, én is így szeretném most hirdetni az Igét. Én már nagyon sok mindent elmondtam nekik, amíg az elmúlt hónapok folyamán idáig érkeztünk az előkészület folyamán, most közvetlenül a konfirmációi hitvallás és fogadalomtétel előtt egy szomorú történetet szeretnék még elmondani, egy elrettentő példát: Démás esetét. Próbáljuk meghallani rajta keresztül Isten szavát.
Egy rövid híradás szól erről az emberről, ennyi az egész: “Mert Démás engem elhagyott a jelenvaló világhoz ragaszkodván...” Szinte érződik a sorokban az a szomorúság, ami Pál szívét elfogta, amikor erről az esetről Timóteust tudósítja. Pláne, ha tudjuk, hogy az apostol, amikor ezt a levelet írja a börtönben, a gyilkos Néró császár foglya, a halálos ítélet végrehajtását várja. És éppen most hagyta cserben ez a Démás, éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá, amikor leginkább számított a barát, a testvér hűségére, bátorító szeretetére. Éppen akkor dezertált ez az ember, lépett ki a Krisztus követéséből, amikor veszélyben volt a Krisztus ügye, amikor minden hívő ember kitartására lett volna szükség. És éppen Démás! Az a Démás, aki évekkel azelőtt boldogan ismerte meg Jézust, szívvel-lélekkel indult el a keresztyén hívő élet útján - talán éppen úgy, mint ti mostan. Lelkesen segített Pálnak terjeszteni a Krisztus evangéliumát, akire mint meghitt munkatársra, rábízhatta volna az apostol az evangélium ügyét, aki folytathatta volna az apostol munkáját az apostol halála után. És éppen ez a Démás elhagyta! A legkritikusabb pillanatban hagyta cserben az apostolt és az egyházat. Elment Thesszalonikába. Távozása az egész keresztyén gyülekezetre leverően hatott. Talán megdöbbenve, suttogva adták tovább a hírt egymás között: Hallottad? Démás árulóvá lett! Démás itt hagyott bennünket!
Mindig megdöbbentő és szomorú az, amikor Krisztus gyülekezetének valamelyik tagja úgy viselkedik, mint Démás. Nincs szomorúbb annál, mint mikor valaki, aki elindult Krisztus követésének az útján, meggondolja magát és egyszer csak letér erről az útról, kiválik a hívők közösségéből, cserben hagyja az egyházat, hátat fordít Krisztusnak! Tudom, hogy ti nem ezt akarjátok tenni, sőt! Éppen most fogadjátok majd meg, hogy hűséges követői maradtok egész életeteken át Jézusnak, de éppen azért, hogy ezt a hűségfogadalmat igazán komolyan vegyétek, hadd mondjam meg nektek, hogy ha közületek valaki mégis Démássá lenne, akkor ezzel többet ártana a Krisztus ügyének, mint Néró császár, aki Pál apostolt kivégeztette. Krisztus ügyének nagyobb kára van abból, ha egy elindult lélek, ha egy hűségfogadalmat tett ember később mégis hátat fordít Krisztusnak és az Ő gyülekezetének, mintha el sem indult volna. Mert az ilyen Démás arról tesz bizonyságot a világ előtt, hogy miután megpróbálta Krisztussal az életet, rájött, hogy mégis jobb nélküle! Senki nem kompromittálja annyira a keresztyénséget, mint az, aki hűtlen lesz hozzá! Mert az ilyen ember igazolja a világnak azt a véleményét, hogy nem érdemes követni Jézust, nem ér semmit az egész...
Dehát miért ment el Démás, mi volt az oka annak, hogy cserben hagyta Pált? Íme, így szól erről az apostol: “E jelenvaló világhoz ragaszkodván”. Mi az, hát ezt sem szabad, nem szabad szeretni ezt a világot, amiben élünk? A hívőnek világot megvető, világot kerülő embernek kell lennie? Nem! Nem erről van szó! Persze, hogy szabad szeretni a világot, sőt kell! Hiszen Isten is úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte... És Jézus is nagyon-nagyon szerette ezt a világot! Gyönyörködött a mező liliomában, a madarak énekében, a kisgyerekek játékában. Tudta becsülni a földi javakat, amiért ellenségei egyenesen “nagyétkűnek és részegesnek” csúfolták, és könnyek csillogtak a szemében, amikor arról beszélt, hogy a szép Jeruzsálemben kő kövön nem marad. És minden Krisztust követő hívő ember jól teszi, ha szereti ezt a világot, azaz ragaszkodik családjához, szereti a hazáját, lelkiismeretesen végzi a munkáját, szorgalmasan tanul és műveli a tudományt, kedveli a sportot, a természetet, mert ez a világ - a jelenvaló világ, ahogyan Igénk mondja - az, amiben naponta benne élünk, forgolódunk, munkálkodunk, pihenünk, szórakozunk. Bár minden hívő ember annyira szeretné ezt a világot, hogy kitűnne a többi fölött mint jó munkás, híres művész, nagy tudós, kiváló sport-ember, turista, hazafi... Nem ez a baj! Sőt, ez minden Krisztusban hívő embernek kötelessége! Démás esetében nem erről volt szó! Sőt, én azt hiszem, hogy még csak nem is arról, hogy a világ fertelmességeit, csúnyaságait, ocsmányságait kedvelte volna meg. Nem tartom valószínűnek, hogy a tékozló fiú útján távozott volna el Páltól, vagyis hogy az ital, kicsapongás, paráznaság vonzásának engedve züllött volna le a disznók vályújáig. Nem! Nem erről van szó! Nemcsak akkor hagyja cserben valaki Jézust, ha elzüllik és hitvány emberré válik. Nagyon valószínű, hogy miután eltávozott Thesszalonikába, ott igen tiszteletreméltó honpolgárként kezdett valami új foglalkozásba... Mégis azt írja róla Pál: cserben hagyott.
Nem a jelenvaló világhoz való ragaszkodás tehát a baj. Hanem micsoda? Az, ha úgy ragaszkodik valaki e jelenvaló világhoz, hogy cserben hagyja miatta Jézus ügyét. Tehát amikor úrrá válik fölötted a világ, e világnak valamilyen dolga, gondja, szépsége, rútsága - Krisztus helyett! Amikor lefoglalja a szívedet ez a jelenvaló világ egészen! Amikor megtölti az életedet, megszabja a gondolataidat, amikor e világ lesz a legfőbb kincsed. Mert ám legyen tiéd ez a világ, de te ne légy soha ezé a világé! Legyen a tiéd a sport vagy művészet legmagasabb foka, de te ne légy soha azé! Te mindig maradj meg a Krisztusénak! Mert így marad egyensúlyban az életed! Szeresd e világot és menj bele e világ problémáiba, de mint Krisztus megváltott gyermeke; szeresd mint Krisztus követője, menj mindenüvé mint Krisztus szerelmese, segítsd megoldani e világ mindenféle problémáját minél jobban! Mindig mint Krisztus követője, tanítványa, munkatársa! Szórakozz, kirándulj, sportolj, tanulj, dolgozz, mindent csinálj, amit csak kell, de mindig mindent úgy, hogy a szíved közben maradjon Jézus Krisztusé!
Démásnál az volt a baj, hogy a szívét kezdte hatalmába ejteni a világ és egyszer csak elment... Bizonyára nem úgy történt a búcsúzása az apostoltól, hogy odaállt az apostol elé és így szólt hozzá: Ég veled Pál, én megyek, mert ezt a világot jobban szeretem, mint Jézust! - nem így szokták cserben hagyni Őt a követői. Másként. Démás is bizonyára sajnálkozását fejezte ki, hogy neki most halaszthatatlan ügyben el kell mennie Thesszalonikába. Levelet kapott, nem halaszthatja tovább a dolgait, ezt Pálnak is be kell látnia, ő igazán sajnálja, de hát... Persze, hogy belátta Pál, belelátott Démásba, látta, hogy a szíve elfordult az Úrtól. Ilyenkor már nem lehet erőszakolni, hogy de maradjon, ne menjen! Ha valakinek bármi egyéb fontosabb, mint Jézus: az előbb-utóbb úgyis elmegy!
A múltkori evangélizációról is bizonyára nagyon tiszteletreméltó okok miatt maradtak el azok, akik nem jöttek el. Például név szerint is meghívtam a tavaly konfirmált negyven fiút és leányt és eljött közülük három. Ha megkérdeznénk a többit, miért nem jött el, egy sem mondaná, hogy kérem tessék nekem békét hagyni, én jobban szeretem a világot, mint Jézust, - hanem ki-ki elmondaná, hogy neki milyen halaszthatatlan dolga volt, ezt be kell látnia mindenkinek, hogy ő most nem ért rá, mert... Persze, hogy belátom, belelátok a lelkébe. Még csak egy év telt el, de a világ dolgai máris fontosabbá váltak számára, mint Jézus! Így kezdődik a Démás útja. Meg úgy, hogy most nem érek rá Bibliát olvasni, most nem tudok úrvacsorát venni, mert nem készültem rá, meg most fáradt vagyok imádkozni, most fontosabb és sürgősebb dolgom van, mint Jézus ügye. És az ember észre sem veszi, hogy máris elindult a Démás útján. Máris útban van, hogy cserben hagyja Jézust!
Testvérek! Hadd mondjam néktek, hogy Jézushoz odamenni nem is olyan nehéz, mint mellette hűségesen mindvégig kitartani. Ennek a világnak rettentő erős a sodrása: mindenképpen el akar szakítani az Úrtól téged is, és el is sodor téged is, egészen bizonyosan, mint a ki nem kötött csónakot a folyóvíz sodra, ha nem ragaszkodsz sokkal jobban Jézushoz, mint a világhoz!
Mi lett Démás sorsa azután? Nem tudjuk. Kétféle hagyomány keringett róla a régi világban. Egyik az, hogy Pál leghevesebb ellensége lett belőle. Júdássá lett. Van ilyen is. Azok között is, akik pedig konfirmáltak valamikor, valamelyik református templomban. A hűtlenségből könnyen lesz gyűlölet. Ide vezethet az, ha valaki jobban ragaszkodik a jelenvaló világhoz, mint Jézushoz. A másik hagyomány szerint Démás később mégis visszatért. Ez is lehetséges. Hiszen amikor Démás fogta magát és elköltözött Thesszalonikába, valaki más is elutazott oda: Jézus! Ő mondta, hogy a jó Pásztor utánamegy az elveszett juhának. Jézus csendben ráteszi a kezét a vállára annak, aki Őt a világ szeretete miatt cserben hagyta és azt mondja neki: Gyere vissza, te Démás, hiszen te az Enyém vagy, neked itt a helyed, a gyülekezetben az Én asztalomnál, az Én szolgálatomban, az Én oltalmam alatt!
Drága testvéreim, fiatalok és idősebbek! Ne hagyjátok el Jézust, megszabadulni úgysem tudtok Tőle! Ha előbb nem, az utolsó ítéleten mégis vissza kell térni Eléje mindenkinek. Mindazt, amit ezen a konfirmációi ünnepségen el akartam mondani néktek, hadd foglaljam össze Jézusnak ebben az Igéjében: “Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad, akképpen ti sem, hanem ha énbennem maradtok. Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket, maradjatok meg ebben az én szeretetemben.” (Jn 15,4-9)
Ámen.
Dátum: 1959. május 31. Konfirmációi délután.