Aszerint a Biblia-olvasó vezérfonal szerint, amit január 1-jén mindenkinek ajándékul adott az egyházközségünk, ez a most fölolvasott rész következik holnapra. Azért szeretnék most éppen erről az Igéről beszélni, hogy ezzel is mintegy figyelmeztesselek és serkentselek benneteket a naponkénti igetanulmányozásra, és hogy megláthassuk, mennyi aktuális üzenete van Istennek számunkra egy ilyen hétköznapon sorra kerülő igerészben! Az az üzenete Istennek, amit ez a példázat szólaltat meg, sajnos nagyon szomorú üzenet, egy olyan nagy ítéletnek a felmutatása, amit Isten nem majd az utolsó napon, hanem a történelemben és az időben hajt végre mindig, újra az Ő hűtlenné vált népén.
Mi ez az ítélet? Az, hogy a szőlőnek Ura másoknak adja oda az Ő szőlőjét, olyanoknak, akik beadják annak gyümölcsét. Ez az ítélet már egyszer szó szerint beteljesedett Izrael népén. Mert a példázat első értelmezése szerint rájuk bízta Isten az Ő szőlőjét, az Ő országát, ők voltak maga a szőlőskert. Isten rábízta szőlőművesekre, az ótestamentumi nép hivatalos vezetőire, a főpapokra, írástudókra, azzal, hogy gazdálkodásuk gyümölcsét áldozatban, jó cselekedetben szolgáltassák be az Ő dicsőségére. De a szőlőmunkások a maguk hasznára dolgoztak és a Gazdának semmi sem jutott. A gazda egymás után küldözte szolgáit, hogy hozzanak be valamit a kert gyümölcséből: próféták jöttek, szólták Isten üzenetét - hiába, a nép vezetői bántalmazták, megverték, megkövezték, elhallgattatták őket. Utoljára Egyszülött Fiát küldte, mondván: ezt meg fogják becsülni! Hogyne becsülné meg Isten népe az Isten Fiát? De a gonosz szőlőművesek megölték az örököst, tetemét kivetették a kerítésen kívül. Valóban ott halt meg Isten Fia a város falain kívül, a Golgotán. Minden pontosan úgy történt, ahogyan az Úr Jézus előre megmondotta. Az ítélet végre is hajtatott: a szőlőnek ura elvesztette azokat a munkásokat és a szőlőt másoknak adta. Krisztus után 70-ben Jeruzsálem elpusztult, ezzel ez az ítélet a történelemben először végrehajtatott akkor a zsidókon. És az a szent örökség, amit Izrael mint Isten választott népe bírt, minden gazdagságával együtt átszármazott a lelki Izraelre és új, csodálatos virulásra ébredt a keresztyén egyházban.
Azt gondolhatná valaki, hogy de hiszen akkor minden rendben van, a kilátásba helyezett ítélet végrehajtatott, mi már mindazon, amit itt az Úr Jézus pro future [a jövőről] elmond, hogy tudniillik a gonosz szőlőművesek megölik a Gazda egyetlen szerelmes Fiát, meg hogy másoknak adja a Gazda az egész szőlőskertet: mi mindezen már nagyon régen túl vagyunk, tehát legyünk boldogok, hogy mienk az örökség! De éppen azért, mert most mienk az örökség, az egész példázat ma nem az ótestamentumi zsidóságra, hanem a mai keresztyénségre vonatkozik minden részletében. Az a szőlőskert ma a Krisztus egyháza. Olyan szép képekben fejezi ki a példázat, hogyan alapította Isten az Ő egyházát ebben a világban. Ő plántálta, ültette egyenként az egyes vesszőket, minden lélek külön gondot és figyelmet igénylő munkája az Úrnak, mint egy új szőlő telepítése. Az egyház, ott, ahol van, mindig magának az Úrnak az ültetvénye. A föld magától csak tövist és bogáncskórót terem, a szőlőt rengeteg munkával és költséggel ültetni kell. Az nem terem magától. Az egyház lényege éppen az, hogy Isten egészen különös gondoskodásának és munkájának a tárgya: mennyei ültetés a földön.
A példázatbeli gazda a maga szőlőjét körülvette gyepűvel. Isten egyháza a világban az Ő különös védelme alatt áll. “Tűzfal leszek körülötte” - mondja egy helyen Isten az Ő népének. Az Ő kegyelme, amivel a bűneinket megbocsátja, valóban olyan, mintha tűzfal venne körül: megvéd kísértéstől, romlástól, Sátántól, haláltól. Isten törvénye, amellyel népe életét szabályozza, olyan, mint egy védőkerítés: amíg át nem hágja valaki, azon belül biztonságban élhet. Az engedelmesség, amit Isten az Ő népétől kíván, olyan, mint egy elválasztó fal, ami jól megkülönbözteti az egyházat a világtól. Igen, ilyen gyepűvel vette körül a Gazda az Ő szőlőskertjét: kegyelmével, törvénye kerítésével és hívei engedelmességének az erős falával. És mindezt megszentelte és megpecsételte még az Ő egyetlen szerelmes Fiának az isteni vérével! Én, mint kecskeméti ember, nagyon jól tudom, mennyi fáradság, költség, vesződés egy szőlőnek az ültetése és fenntartása! Hogy milyen rengeteget kell benne dolgozni és milyen rengeteget kell rá költeni, míg gyümölcsöt lát a gazda. Az egész példázattal azt akarja érzékeltetni az Úr Jézus, hogy Istennek elképzelhetetlenül sokban van az egyház, az Ő népe, és éppen ezért sokat is vár tőle! Állandó - és jogos - igénye Istennek az Ő egyházával szemben, hogy “kapjon a munkásoktól a szőlőgyümölcséből”.
Mit vár Isten az egyháztól? Gyümölcsöt. De mit jelent egészen konkrétan ma, a modern korban az a gyümölcs, amit Isten speciálisan az Ő egyházába befektetett munkájának a gyümölcseként vár? A mai emberiségnek egyik legnagyobb nyomorúsága, hogy elvesztette az igazi közösség tudatát, elszakadt az egyik ember kapcsolata a másik emberrel. Olyanná vált a társadalom, mint egy rakás homok, amelyikben a homokszemek egymásra szóródva, egymás mellé sodródva-lapátolva élnek, de minden mélyebb kapcsolat nélkül egymással. Semmi közük egymáshoz. Egy nagy massza, egy tömeg mélyebb összefüggés nélkül. A világ legnagyobb gondolkodói azon fáradoznak, hogyan lehetne a széthullott, egymástól elszakadt emberiséget, sőt a sokszor egymás ellen forduló tömegeket és egyéneket újra organikus egységgé, élő közösséggé tenni, a társtalan emberek tömegét olyan társadalommá, amelyikben valóban társa az egyik ember a másiknak, amelyikben megtanul együtt élni.
Nézzétek, ez volna az egyház egyik legmaibb feladata a világban: bemutatni a szeretetben való együttélés testvéri közösségét a világnak. Mintát szolgáltatni arra, hogyan lehet a legkülönbözőbb rendű és rangú egyedeknek egyetlen nagy élő organizmussá, összetartozó testté válva élni a földön. Egymás javára, egymást kiegészítve. Az egyháznak ebben a dezorganizált, mélyebb összefüggés nélküli mai világában mindenütt meg kellene élnie azt, hogy mit jelent egy eleven, szeretettel teljes, organikusan vett együttélése különböző embereknek. Egy új társadalom előhírnöke, mintája és előcsapata kellene, hogy legyen a Krisztus egyháza a föld kerekségén! Olyan hely, ahol mindaz, amiről társadalomtudósok beszélnek, s ami a sok kudarc miatt már-már szinte utópiának látszik: itt tapintható és látható módon valósággá válik. Olyan hely, ahol nemcsak beszélnek a szabadságról, az örömről, a szeretetről, a jóságról, a megtérésről, a tisztaságról, hanem ahol ténylegesen szabadon, örvendezően, egymást szeretve, tisztán élnek!
Azután a másik nagy feladata lenne az egyháznak az, hogy a maga Krisztusban való egységével útegyengetője legyen az ellentétes érdekek által szétválasztott népek és földrészek egymásra találásának és békés egymás mellett élésének. Hihetetlen nagy ajándék az, hogy bárhol is van a Krisztusnak egyháza: Londonban, Tokióban, Szingapúrban vagy Moszkvában, akárhogy nevezik: katolikusnak vagy evangélikusnak, metodistának vagy reformátusnak, görögkeletinek, vagy római katolikusnak, akármilyen nyelven hirdeti az Igét, akármilyen arcszínű emberek alkotják: az mind-mind a Krisztus egy nyája, nagy családja, közös gyülekezete. Akármilyen ellentétek feszülnek is a földrészek között: a rajtuk lévő keresztyén egyházak egyek egymással, tagjai édestestvérek, ugyanannak az Atyának a gyermekei! Mekkora lehetőség ez a szolgálatra most, amikor a békés megoldás lehetőségének a megtalálása valóban világkatasztrófát hárítana el az emberiség feje fölül! De tudjátok, hogy ez hol kezdődik, tudniillik az egyháznak, ennek az egységnek ez a megélése? Nem ott, hogy te és a dél-afrikai néger keresztyén lelki közösségben élőnek érzitek magatokat egymással; ez nagyon könnyű, mert az a néger keresztyén messze van tőled! Hanem ott, hogy te és a református, a magyarul beszélő lakótársad, lelki közösségben vagytok egymással, megbecsülitek és szeretitek egymást! Ez sokkal nehezebb - de eredményesebb!
Igen, ilyen gyümölcsöket akar kapni a szőlő Ura azoktól, akiknek átadta kétezer évvel ezelőtt az Ő drága szőlőskertjét! Ez azt jelenti, hogy rajtad személy szerint is keresi a gyümölcsöt! Szőlővessző vagy az Úr kertjében, aminek az ad létjogosultságot, hogy terem. Azért van! A gyümölcsért! Ne feledjük el, hogy egész keresztyén életünk lényege az, hogy gyümölcstermő életek legyünk, a menny jó ízével, vitaminjával teljes szeretetnek, jóságnak, békességnek, emberségnek a gyümölcseit nyújtsuk a világnak! Ezért vagyunk! És ezért ültette az Úr az egész szőlőt! Ezért költött rá. Nem azért született az Úr Jézus, hogy legyen az emberiség egy részének szép, hangulatos, gyertyafényes karácsony-estéje, hanem azért, hogy egy egészen új életformát, annak valóságát és lehetőségét hozza bele a mennyből ebbe a világba! És nem azért halt meg Jézus Krisztus a keresztfán, hogy a vallásos áhítat elérzékenyedésében könnyek hulljanak a szemünkből nagypénteken, hanem hogy az Ő vére konkrét bűnöktől tisztítson meg! És nem azért támadt fel Jézus Krisztus, hogy vidám tavaszi mókákkal teljes, piros tojásos, kölnivizes húsvétot üljünk, hanem hogy az Ő feltámadásának a halált is szétfeszítő ereje által valóságos új életre támadjunk és gyümölcsöt teremjünk! Olyan gyümölcsöt, amire magunktól nem volnánk képesek! Azt az életformát, amiről a Hegyi beszéd szól! Nem nagy, dicsőséges, tündöklő cselekedeteket, hőstetteket vár és keres az Úr, hanem egészen kicsi engedelmességet. Mint például amit múltkor hallottam, hogy valaki innen közülünk felkereste régi szomszédját és töredelmesen bevallotta neki, mit lopott el tőle évekkel ezelőtt és most visszaadta azt. Igazán nem hősies póz, nem dicső tett: mégis olyan engedelmesség, ami Jézus Krisztusra emlékeztet, amin átsüt az Úr Jézus jósága, lelke! Igen, ilyen és ehhez hasonló gyümölcsöket akar kapni a szőlőskert Ura tőled is! Megkapja?
Mert most ez a legfontosabb kérdése ennek az Igének! Atyámfiai, mondjam azt, hogy nem kapja meg? Mondjam azt, hogy a szőlőskert mai munkásai és gondozói semmivel sem különbek, mint a régi, megítélt munkások voltak?! Remélem, mindnyájan tudjuk és érezzük! Hiszen olyan nagyon sokszor beszéltünk már arról a csődről, amibe az egyházak jutottak! Kinek kellene ma még bizonyítani, hogy mi, keresztyének már régen nem vagyunk só és kovász ebben a világban, sem a világ világossága, sem hegyen épített város, nem vagyunk hitelre méltó bizonyságai annak a hitnek, amiről szánkkal vallást teszünk. Az életünk valami egészen más, mint amit Jézus Krisztus követésének és az Ő gyalázata hordozásának neveznek. Isten már egyszer elvette az Ő szőlőskertjét azoktól a munkásoktól, akik megverték az Ő szolgáit, a prófétákat és megölték az Ő egyetlen szerelmes Fiát, Jézus Krisztust, és másoknak adta a szőlőt. De a szőlőskert jelenlegi munkásai, megbízottai sem veszik komolyan a próféták szavát, és ha megkötözik azt a Jézus Krisztus, Aki a szívükkel szeretni akar, megölik azt a Jézust, Aki a nyelvükkel szólni, a kezükkel jót tenni akar, akkor megismétlődik az ítélet: a szőlő Ura megint másoknak adja oda a szőlőt! A jelenlegi keresztyén egyházak hitetlensége és önfejűsége Isten országát nem fogja erőtelenné tenni: Ha valaki semmiképpen nem akarja beszolgáltatni a gyümölcsöt, majd jön más és az akarja! Elvétetik a szőlő és másoknak adatik.
Úgy belemarkolt a szívembe ez az Ige, amikor végiggondoltam. Úgy érzem, Jézus Krisztus egyháza most egyre jobban ez alá az ítélet alá kerül! Ítélet az egyházon az, hogy idegen végzi el azt a szolgálatot, amit ő elmulasztott. Mint az irgalmas samaritánus példázatában: azt a szeretetszolgálatot, amit nem végzett el a pap, nem végzett el a lévita - tehát az egyház -, azt elvégezteti Isten a samaritánussal, a nem pappal, a nem egyházzal, a nem keresztyénnel! Így veszi el lassan Isten az egyháztól egyre jobban a diakónia szolgálatát. Így veszi el az iskoláztatás, a tanítás szolgálatát. Így veszítette el az egyház a hitből való gyógyítás szolgálatát is, így tolódott át a lelkek gondozásának a szolgálata is az egyház munkásairól a pszichiáterekre... Mert Isten elveszi azt a szolgálatot, amiből nem adják be Néki a gyümölcsöt.
Manapság gyakran előfordul, hogy olyan embereknél, akik mindenféle egyházi élettől messze távol tartják magukat, olyan tiszta életet, olyan keresztyén életmódot, életformát talál az ember, ami sok egyházi embert megszégyeníthet. A világ fiai olykor igazabb emberséggel, nagyobb megértéssel, hősiesebb helytállással töltik be hivatásukat, mint a hívők. Néha szinte úgy látszik, mintha az egyházon kívül több valósult volna meg a keresztyén elvekből a gyakorlatban, mint az egyházon belül! Az egyházak egyre jobban elvesztik hitelüket a világban. De kik vesztik el? Jézus Krisztus? Nem! A keresztyén hit és erkölcs? Nem! Isten országa? Nem! Hát akkor kik? Csak a szőlőskert jelenlegi munkásai, megbízottai!
Olvastam, hogy a japánok a keresztyén egyházakkal szemben elutasító magatartást tanúsítanak, mert a nyugat politikájának a szagát érzik rajtuk. De Jézus Krisztus iránt nagyon is érdeklődnek és nyitott a szívük előtte. Milliók hódolnak Jézus Krisztus előtt, milliók olvassák a Bibliát, százezrek tanulják meg kívülről a Hegyi beszédet. Nagy ébredési mozgalom van Japánban, aminek azonban egyenesen az a neve, hogy “Non-Church-Movement”, nem egyházi-(ébredési)-mozgalom. A misszió távoli területein most a megszokott, régi történelmi egyháztípusok mellett egy harmadik fő típusa kezd kialakulni a keresztyénségnek: nem római katolikus, nem protestáns keresztyénség, egy új keresztyénség, az úgynevezett fiatal egyházak keresztyénsége. Érzitek benne az ítélet súlyát? A Mennyei Gazda másoknak adja oda a szőlőt!
Még nem vette el egészen tőlünk, ha másoknak oda is adta már! Vezérfonalunk szerint holnap újra olvassátok ezt az Igét. Jusson eszetekbe, hogy még mindig tart a kegyelmi idő. De meddig még? Nem tudjuk! Jézus Krisztus azt mondja: “A kő, amelyet...” Ő maga ez a kő. Vagy alapkő, vagy megütközés köve. Vagy egy egészen új életet építünk fel rajta, vagy az egész életünk összezúzódik és nyomorodik meg rajta. Aki találkozott Jézus Krisztussal, annak egész sorsa, jelene és jövője ezen a kövön dől el. Jertek hát, könyörögjünk Hozzá:
Aki értem megnyíltál,
Rejts el ó, örök kőszál!
Az a víz, s a drága vér,
Melyet ontál a bűnér’,
Gyógyír légyen lelkemnek,
Bűntől, s vádtól mentsen meg!
(458. ének 1. vers)
Ámen
Dátum: 1958. január 19.