Nagyon jól tudom, hogy ez is olyan történet, ami miatt a modern ember lassan elfordul a Bibliától, mert botránkoztató, mert bosszantó, mert primitívnek látszó. Ugyan ki hisz ma, a 20. század második felében, az atomkorban még olyasmiben, hogy ördögök megszállva tartanak egy embert, gyötrik, kínozzák, hajszolják?! Ez a történet még abból a világból való, amikor mindenféle jelenségnek titokzatos, természetfölötti erőt tulajdonítottak, ma azonban már fiziológiailag, meg pszichológiailag ki lehet elemezni a dolgokat, és ezt az úgynevezett ördöngöst is, akiről ez a történet szól, ha a modern orvostudomány megvizsgálná, vagy holttestét fölboncolná, megállapítaná, hogy az agykéregben vagy az idegrendszerben milyen elváltozások okozták a szerencsétlennek ezt a rendkívüli viselkedését... De így, ahogyan le van írva a Bibliában, fölöttébb régies, valószínűtlen, meseszerű!
Lehet, hogy valóban a régi világkép nyelvén, de akkor is nagyon modern problémát világít meg ez a történet. Olyan problémát, amivel nekünk most, különösen az úrvacsoraosztást megelőző vasárnapon, nagyon is hasznos foglalkoznunk: tudniillik a bűn hatalmáról és a tőle való szabadulásról szól benne Isten hozzánk!
Tudom, hogy magáról a bűnről sem beszél szívesen a modern ember. Maga az a szó: bűn, lassan az egyházi lomtárba kerül, amit egyre ritkábban vesznek már elő és akkor is fanyalogva, mint olyan valamit, ami nem aktuális már egy rohanó világban. Pedig atyámfiai, ha nem beszélünk is róla, a bűn akkor is realitás marad, probléma. Ha nem ítéljük is el, a bűn akkor is bűn marad, ha titokban tudjuk is tartani, a bűn akkor is bűn marad. Ha a modern ember másként nevezi is már és átöröklésről, testi adottságról, vérmérsékletről beszél helyette, a bűn akkor is bűn marad. És ha fiziológiailag meg pszichológiailag nagyon sok emberi furcsaságot meg tud is magyarázni, ezzel még nem tudta kivonni magát a bűn hatalma alól.
Íme, a bűn realitásának és hatalmának egy extrém esetét így mutatja be kétezer évvel ezelőtti nyelven Isten az Ő Igéjében: a Gadarénusok földjén, a Genezáreti tó túlsó partján élt egy szerencsétlen ember, a leírás szerint tisztátalan lelkek serege lakott benne, vagyis ördögi megszállottság alá került. Úgy viselkedett, mint egy tébolyodott: leszaggatta magáról a ruhát, oszló hullák között, sírboltokban tanyázott, rátámadt mindenkire, aki útjába akadt, és közben iszonyúan szenvedett. Sem szép szóval, sem erőszakkal nem lehetett megfékezni, senki sem tudott rajta segíteni! Így írja le a Biblia.
Próbáljuk meg most ezt a szimbolikus nyelvet lefordítani modernre. Nézzétek - mondja Isten -, ilyen félelmetes, titokzatos hatalom az a bűn, ami bennetek van, emberek! Vigyázzatok! A bűn nemcsak azt jelenti, hogy egy kicsit kirúgsz a hámból, egy kicsit túlteszed magad azon, ami szabad, ami tisztességes, ami jó, ami tiszta, ami becsületes, - hanem a bűn, az mindig egy bizonyos megszállottság, megkötözöttség, bizonyos kiszolgáltatott állapot valami lefelé húzó erőnek, bizonyos sodortatás valamiféle gonosz áramlat által. Olyan kapunyitás, amelyen át romboló, démonikus erők, sötét, titokzatos alvilági hatalmak törnek elő, és uralkodnak el rajtad, meg körülötted. Persze ez nem mindig látszik ilyen élesen. De ha nem látszik, akkor is ilyen veszedelmes dolog a bűn.
Ezért van az, hogy az ember egyszer csak rémülten jön rá arra, hogy már nem azt cselekszi, amit akar. Emlékeztek? Pál apostol leírta ezt a rémült fölfedezést: nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a gonoszt cselekszem, amit nem akarok. Az ember szinte értetlenül áll önmagával szemben. Döbbenten jön rá: nem vagyok ura magamnak. Olyat teszek, amiről tudom, hogy nem jó! Ami tudom, hogy a vesztemet okozza! Nem akarom - mégis muszáj! Nem tehetek róla! Hatalmába kerített valami erő. Klasszikus példa erre Júdás esete. Nem lehetett az gonosz ember, hiszen ha nem vágyott volna Isten közelségébe, nem csatlakozott volna Jézushoz. De volt egy gyöngéje, tudjuk a Bibliából, így van ott megírva: szerette a pénzt. És a bűnnek ezen a kicsi kapuján át egyszer olyan rettenetesen törtek rá a sátáni erők, hogy Júdás a legszörnyűbb mélységbe zuhant: elárulta Jézust! Meg vagyok győződve róla, ha valaki korábban előre megmondta volna Júdásnak, hogy mit fog ő majd tenni, esküdözött volna, hogy ő arra képtelen lenne. De egyszer azután megcsörrent előtte a pénz és Júdás nem bírt tovább ellenállni. Mint egy megszállott, engedelmeskedik a rontó erőnek.
Atyámfiai, én már többször láttam - és bizonyára sokan mások is - olyan szerencsétlen embert, aki nagyon jól tudta, milyen romlásba sodorja a szenvedélye, például az ital: sírva könyörgött az embereknek, hogy segítsenek rajta, átkozódva fogadkozott, hogy nem csinálja többé - és a legelső italboltból kiáramló szag hatására nem bírt tovább ellenállni a mélység vonzásának, megint beleszédült. Azt tette, amit nem akart! Egyszer valaki, aki nagyon szenvedett és nagyon utálta magát, hogy a szexuális erők sodrásának nem bír ellenállni, ezt mondta: “Nem bírok a véremmel. Nem tehetek róla!” És valóban, az az erő, ami lefelé húzza, ami hűtlenségbe sodorja, nagyobb, mint a saját jó akarata és belátása. - Az a démonikus megszállottság, amiről Igénkben szó van, éppen azt jelenti, hogy a bűnünk emberi erőnket meghaladó hatalommá nő fölénk, és egyszerre valóban azt tesszük, amit nem akarunk. Néha az ilyen megkötözöttségnek látható jelei belevésődnek emberek arcába is, máskor pedig csak a szív vergődik titokban mindenféle bűnöknek az ilyen szorításában, a mélység hatalmának a megszállottságában. Mert mi egyéb lenne a gőgöd, hiúságod, az irigységed, a haragod, az idegességed, a hajszoltságod, mint csupa-csupa megkötözöttség: a bűn megszállottsága!
Itt, a történetben azt olvassuk, hogy: “sokszor megkötözték őt békókkal és lánczokkal, de ő a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni.” Azt hiszem, ez a legmegrázóbb fölismerés a bűn megszálló hatalmával kapcsolatosan, hogy “senki sem tudja megfékezni”! Jók és szükségesek a törvények, de végül a legszigorúbb rendelkezések sem tudják leláncolni, büntetőféken tartani egy-egy emberi szívben lévő bűn hatalmát. Statárium idején is történnek betörések és gyilkosságok. - Rettentő erős féken tartó a közvélemény. Rengeteg embert egyenesen az tart vissza a benne dúló vágyak kielégítésétől, hogy mit szólnak hozzá az emberek, ha megtudják - azután egyszerre olyan rettentő erővel tör rá egy ilyen emberre a bűn sodró ereje, hogy már azzal sem törődik, ha botrány lesz belőle, de megy - mint az Ige mondja egy helyen -, mint az ökrök a vágóhídra. Hányszor látni olyasmit, hogy meglett családapák, vagy tisztességben megőszült családanyák egyszer csak szinte megbolondulnak és fölrúgnak családot, házasságot, régi jó barátságot, mindent, ami addig szent volt előttük... Vagy hányszor történt már olyan, házsártos, komisz, minden kákán csomót kereső természetű ember, aki pokollá tette hozzátartozói számára is az otthont, belátta hibáját, fogadkozott, hogy másként lesz ezentúl s egyszerre csak megint elöntötte valami alvilági hullám, és megint kitört a pokol. - Igen, ilyen fékezhetetlen hatalom a bűn. Látod, erre figyelmeztet az Isten. Olyan erő, ami szétszaggatja a közvélemény láncait, ledobja magáról a jó szándék, meg a belátás béklyóit, kitör a büntetőtörvények korlátai közül, ha egyszer elszabadul, senki nem tudja megfékezni.
Azután még egy rettentő vonását mutatja be a történet a bűnnek. Azt, hogy mindig pusztít, hogy a bűn romboló erő. Sokszor fölvetették már a kérdést, miért engedte meg Jézus ezeknek az úgynevezett gonosz lelkeknek, hogy az ott legelésző disznócsordába menjenek be és azt a meredekről a tengerbe űzve elveszítsék? Sok mindent lehetne erre mondani, de egy egészen bizonyos: többek között azért is, hogy mintegy szemléltesse, örökre emlékezetes példán mutassa meg, milyen romboló ereje van a bűnnek! Íme, egy egész disznónyáj sem bírja elviselni azt a gonoszságot, ami egyetlen ember szívében pusztít! 2000 állat bolondul meg a sátáni erőknek attól a mértékétől, amit egyetlen ember hord magában. A bűn mindig ront, pusztít, tönkretesz, veszedelembe visz. Azt ne higgye hát valaki, hogy bűnös úton haladva eljut valaha a boldogsághoz. Az, amit bűn által érünk el, sohasem boldogít. Soha nem felejtem el annak a fiatalasszonynak a fájdalmas vallomását, aki egyszer olyan boldogságra vágyott, amit csak nem igaz úton lehetett volna elérnie. Elérte, ott volt a kezében, amire vágyott, de nem igaz úton jutott hozzá. És akkor rettentő kiábrándultan sóhajtott föl: “Elértem a boldogságot, de az már nem boldogság többé.” Íme, ezt olvassuk a történetből: “A nyáj a meredekről a tengerbe rohant és belefulladt a tengerbe.” Minden bűnnek ez a tendenciája: a meredekről a mélységbe ránt, hogy azután a kárhozat hullámai csapjanak össze fölötte.
De talán azért is engedte Jézus ennek a 2000 disznónak a pusztulását, hogy annál jobban kidomborodjék ebben a sötét háttérben, mennyire drága neki egyetlen emberi élet is! Aki a saját életét adta váltságul egyszer az emberért, annak egyetlen nyomorult ember, egy őrült, egy beteg, egy beszámíthatatlan tébolyult, egyetlen kivetett ember, egyetlen névtelen áldozata a bűnnek mindennél előbbre való. Ha egyetlen emberéletről van szó, pláne ha egy ember örök életéről van szó, akkor nincs az az áldozat, ami meg ne érné! Hiszen ezért az egyetlen egy utálatos, mindenki által megvetett és elkerült emberért jött át Jézus a tónak erre az oldalára! És ha itt most miközöttünk is van valaki, aki csendben, titokban szenved valamilyen bűn szorításában, tehetetlenül vergődik és sodródik valamiféle gonosz áramlásban, akkor én merem mondani neki, hogy Jézus most is, ide is őérette jött! Hátha éppen te vagy az az egy! Azt mondhatná valaki: honnan tudjam, hogy valóban én volnék az, akiért ma Jézus idejött? Nos, ez nem lottó, ahol nagyon kicsi valószínűsége van annak, hogy épp te lennél az a szerencsés kiválasztott a sok közül. Hanem, ha hiszel és vágyol rá, akkor egészen bizonyos, hogy te vagy az, teérted van ez az egész mai istentisztelet: azért épült ez a templom, azért tanultam én valamikor teológiát, azért történt itt most minden és azért íratta meg Isten Szentlelke ezt a furcsa, régi históriát a Bibliában, mert mindebben jön hozzád, jön érted Jézus! Jön a szabadító Isten!
Nézd csak, itt a történetben milyen fenséges isteni hatalommal parancsol: “Eredj ki tisztátalan lélek ez emberből!” És a félelmetes hatalom, amelyik meggyötörte szerencsétlen áldozatát, úgy zsugorodik össze, mint a hóember a napsütésben. Kotródik, mint a megvert kutya. Akármilyen nagy hatalom a bűn, még nála is nagyobb hatalom Jézus! Ahogyan kétségbeesik és sír például egy iszákos a saját bűne hatalma láttán, úgy szűköl és rimánkodik ez a bűne és a rajta át feltörő gonosz hatalom Jézus hatalma láttán. Amilyen kérlelhetetlen úr fölötted a szenvedély, olyan kérlelhetetlen úr Jézus a szenvedély fölött. Ahogyan engedelmeskedsz te akaratod ellenére is a lehúzó gonosz erőknek, úgy engednek azok Jézusnak!
És látod? Jézus elsősorban ezért jött, nemcsak ide, ebbe a templomba, hanem egyáltalán a földre: ezért született, ezért szenvedett, ezért halt meg, ezért támadott fel, hogy téged, meg téged meg engem megszabadítson, föloldozzon, és kiküldjön, mint ezt a volt ördöngöst, hogy légy az Isten szeretetének és szabadító kegyelmének a testté vált argumentuma a tieid között, minden ember előtt! Azért jött Jézus, hogy te ott, ahol a mindennapi életedet éled, ahol tudják mi voltál, ott mutasd meg, mivé lettél - ott mondd és mutasd meg, mily nagy dolgot cselekedett veled az Úr: azt, hogy könyörült rajtad!
Ámen!
Dátum: 1960. augusztus 21.