Nincs még egy olyan történet az egész Szentírásban, amit annyiszor leírtak volna az apostolok, mint éppen a kenyerek csodájának a története. Mind a négy evangélista megemlékezik róla, sőt, Máté és Márk kétféle változatban mondja el, tehát összesen hatszor fordul elő az evangéliumokban. Nyilván azért van ez, mert olyan nagyon fontosnak tartották ezt az eseményt az evangélisták a Krisztusban való hit szempontjából! Bizonyára élőszóval is sokszor elmondták, hogy erősítsék vele az emberek hitét. Bár a mi Krisztusban való hitünk is erősödne, miközben ezzel a történettel foglalkozunk!
De az első probléma, ami felvetődik egy csomó emberben, éppen az, hogy vajon hiteles ez a történet? Elhihetjük, hogy valóban így történt? Mert az, hogy ötezer ember öt kis zsemleszerű kenyérből és két nyilván nem túl nagy halból jóllakott, és a maradékból még 12 kosarat is megtöltöttek: ez kétségtelenül botránkoztató és hihetetlen, még ha akármekkora volt is az az öt kenyér és két hal! Itt mi most körülbelül 400-n vagyunk. Képzeljétek el, hogy több, mint tízszer ennyi ember volt ott Jézus körül a tó partján... Öt kenyér és két hal ennyi embernek...! Na nem! Ez igazán lehetetlen! De vigyázzatok csak, atyámfiai: ez, ami itt történt, semmivel sem hihetetlenebb és lehetetlenebb, mint az, hogy Jézus húsvét reggelén a sírból kikelt, a halálból feltámadt! Ne felejtsük el, hogy itt Jézus cselekedett! Hadd mondjam meg: én egy percig sem kételkedem ennek a történetnek a hitelességében. Nemcsak azért, mert mind a négy evangélista megírta, nemcsak azért, mert rengeteg szemtanú volt rá, hiszen nem titokban, négyszemközt történt, mint a bizonytalan látomások, hanem nyilvánosan, 5000 ember jelenlétében! Hanem egyszerűen azért, mert Jézus cselekedett! Ő nemcsak egy kevés kenyérből és öt halból, hanem akár kövekből is tudott volna ilyen hatalmasan cselekedni! Ez a történet csak akkor botránkoztató, ha elválasztjuk Jézustól, ha kiemeljük az evangélium összefüggéséből és csak úgy magában, mint egy egyedülálló eseményt tesszük a természettudományos laboratórium boncasztalára, és olyan mértékkel mérjük, amilyennel a saját cselekedeteinket és lehetőségeinket szoktuk. Mi már nagyon hozzászoktunk ahhoz, hogy amire az ember nem képes, amit nem tud megcsinálni, arra röviden rámondja, hogy ez lehetetlen! Nos, hát az bizonyos, hogy sem te, sem én nem volnánk képesek ilyet csinálni, a legrafináltabb kémikus, vagy a legtudósabb fizikus, vagy a legügyesebb nemzetgazdász sem volna képes annyi eledellel ennyi embert jóltartani! Ez így valóban lehetetlen! De! De itt éppen olyan valakiről van szó, akivel Isten országa, Isten uralma tört be ebbe a világba. És Isten országában egészen más törvények és szabályok érvényesülnek, és egészen más erők hatnak, mint amit mi, emberek el tudunk képzelni és meg tudunk valósítani. Jézus, ha hozzánk hasonló embernek látszott is a földön jártában-keltében: egészen más volt, mint az ember! Őbenne Isten irgalma, szeretete, hatalma testesült meg emberi testben! Ez, akárhogy mosolyog is rajta a világ, az egész keresztyén hitünk alaptétele. Alapmeggyőződése! Jézust egészen másként kell tekinteni, hozzá egészen másként kell viszonyulni, mint bárki máshoz. Másként, azaz: hitben! Éppen az az örvendetes, éppen az az evangélium, az örömhír ebben a történetben, hogy Jézus olyan új tények, új lehetőségek elé állít, amire ember nem képes. És éppen az az első nagy kérdése ennek az Igének hozzánk, hogy tudunk-e úgy hinni Jézusban, mint aki fölötte áll a mi lehetőségeinknek, mint akinek a hatalma más, mint az emberi hatalom?! Vagy pedig csak akkora Jézusban hiszünk, aki a mi kicsi agyvelőnkbe is belefér, akit magunkhoz tudunk szabni?! Ez az Ige azt hirdeti nekünk, hogy ami embereknél lehetetlen, lehetséges az az Istennél! Ne félj hinni Benne!
Azután arra is megtanít ez a történet, hogy merj hinni úgy Jézusban, mint aki az élet földi, materiális oldalának is Ura! Ezt azért szeretném nagyon kihangsúlyozni, mert a Jézusban való hitünk gyakran válik egyoldalúvá, mégpedig kétféle értelemben: vagy egyoldalúan a test felé, vagy egyoldalúan a lélek felé tolódik el a hangsúly. Az egyik egyoldalúság az, hogy Jézusban csak a testi szükségletek kielégítőjét látja a benne hívő ember. A csodadoktort, aki meggyógyíthat a betegségből, a segítőerőt, aki megoldhatja a problémáimat, de nem látja benne az ember a Megváltót, aki az Ő vére által megtisztít a bűntől, aki az Ő Lelke által újjászül és megszentel... De van másik egyoldalúság is, az, hogy annyira csak a lelki élet Megváltóját látja benne valaki, hogy a testről és annak szükségleteiről egészen el is feledkezik. Mintha az nem tartoznék Jézus hatáskörébe. Az üdvösség dolgait azt igen, csak hozza rendbe Jézus, ez reá tartozik, ez az Ő dolga, de a földi élet ügyei, dolgai nem, ez az én dolgom! A lelki problémák megoldása persze, hogy az Ő hatáskörébe tartozik, de a kenyérkeresetem, a pénztárcám, az állásom, a világi elfoglaltságom sokféle ügye-baja: ez nem tartozik Jézusra. Ezek világi dolgok, gondok! Folytassuk: az éhség problémája, a gyarmati népek sorsa, az emberiség hogylétének a kérdése, elmaradt népek sok ezres és milliós tömegeinek a gazdasági problémája, politikai helyzete, az atomveszély elhárításának az ügye, a háború és béke kérdése... ó, ezek mind olyan profán dolgok, amelyek nem Jézusra tartoznak! Jézus az üdvösség, az örök élet, a mennyek országa, a lelki élet Megváltója! Hogy keverednék az Ő szent és tiszta lénye ilyen sokszor bizony szennyes, mindennapi, anyagi és politikai ügyekbe bele?
Ilyenformán gondolkoztak talán a tanítványok is, amikor azt javasolták Jézusnak, látva, hogy ráesteledik a tömegre az idő: bocsásd el őket, hadd vegyenek maguknak kenyeret, hadd gondoskodjanak magukról, hiszen már éhesek... Úgy érezték, ez már nem Jézus dolga, az éhség, ez már testi, e-világi probléma, ez már materiális szükséglet, oldják meg az emberek, ahogy tudják, Jézus nélkül! Íme, Jézus tanított, adta a lelki táplálékot az embereknek, és ez helyes, ezt kell Jézustól várni, de most már a testi táplálék megszerzése nem az Ő dolga!
Nos, hát éppen ez ellen az egyoldalúság ellen figyelmeztet az Ige. Lám, Jézust igenis nagyon érdekli az, hogy ez az embertömeg most mit fog enni. Éppen arról van itt szó, hogy Isten az égben nemcsak az emberek lelkével törődik, hanem a gyomrával is! Mert az ember test és lélek. Nemcsak az egyik. Szellemi valóság is, meg anyagi valóság is! Nemcsak az egyik! És Jézus mind a kettőnek Ura és Megváltója, nemcsak az egyiknek. Jézus az egész embernek a Megváltója! Az embernek, a maga testi-lelki valóságában, szellemi-anyagi szükségleteivel együtt. Ne akarjuk hát kivonni Isten uralma alól az élet e-világi, materiális oldalát, a kenyér problémáját!
Amikor a tanítványok el akarták küldeni a sokaságot, így szólt Jézus: adjatok nekik ti enni! Ezzel a szavával Jézus örökre a szívére helyezte az Övéinek e világon az emberiség szociális problémáit! Mintha azt mondaná: ne rázzátok le a felelősséget magatokról a tekintetben, hogy az emberek ezrei, milliói mit esznek, hogyan élnek! Ezért van az, hogy Krisztus egyháza a múltban mindig igyekezett is etetni az éhezőket, fölruházni a nyomorgókat, ápolni a betegeket, gondozni a menekülteket - ez a mi egyházközségünk is a ti adományaitokból hideg szobákat fűttetett be, elmaradt lakbéreket fizetett meg, üres tányérokat töltött meg... De Jézusnak ez a mondása: adjatok nékik ti enni, most nagyobb távlatú feladatra hív, mint egy-egy alkalmi jótékonyság. A Krisztus egyházának ma határozott és félreérthetetlen bizonyságot kell tennie minden olyan hatalom ellen, ami oka annak, hogy mindig újra vannak a földön éhező, fázó, elkeseredett, rettegő, megfélemlített emberek. A Krisztus egyházának föl kell vennie a küzdelmet tehát a Mammon szelleme ellen, amelyik olyan brutális zsarnok ebben a világban; meg az érzékiség hatalma ellen, amelyik családi életeket ront meg, tesz tönkre; meg ami ma a legaktuálisabb: a Moloch szellemi hatalmassága ellen, amelyik szakadatlanul újabb háborúra uszít... Valóban: ma ez az utóbbi, vagyis a béke ügye az ember-milliók legnagyobb, legsürgetőbb problémája, amire éppen ezekben a napokban megint az egész világ figyelme irányul. Éppen arra figyelmeztet az Ige, hogy ez az ügy, vagyis a háború és béke ügye éppen nem kerüli el Jézus figyelmét - ez az ügy nagyon is reá tartozik! Szívügye a mi Urunknak!
De hát mit tehetünk mi ebben az ügyben? Nos, amink van, azzal szolgálhatunk! Van, lehet: imádságunk! Kérhetjük, hogy Isten békességének az erői hassák át a tárgyalásokat, az embereket, a világot! - Kevés ez? Igen, nagyon szerény, kicsi dolog. De az az öt kenyér és két hal is olyan kevés volt, hogy a tanítványok lefitymálva mondták: micsoda ez ennyi embernek? De éppen az a csoda, hogy kevés ember gyenge erejéből is hihetetlen nagy dolgok származhatnak - Jézus keze alatt! A mi gyenge, erőtlen imádságunk, meg Jézus, sokat tehet! Nagyot! Csodát! És vajon nem ott tartunk-e már, hogy csak egy isteni csoda mentheti meg ezt a világot?! Nos, Jézus téged is felelőssé tesz érte! A hitedet, a bizonyságtételedet, az imádságodat! Tedd csak bele az Ő kezébe, majd Ő fölhasználja... Megnöveli. Hathatóssá teszi! Ezrek, milliók javára! Mert ilyen Úr a mi Krisztusunk!
De az emberiség nagy, egyetemes kérdéseiről fordítsuk most vissza tekintetünket a magunk egyéni, mindennapi anyagi problémái felé, hiszen erre nézve is van ennek az Igének bátorító üzenete. A napi kenyérért való gond végigkísér az életünkön. Igényli a gondolatainkat, lefoglalja az erőinket. Tudja ezt minden háziasszony, amikor a bevásárlást végiggondolja, hogy családjának asztalt terítsen. Tudja ezt minden családapa, aki a havi keresetét igyekszik valahogy úgy beosztani, hogy mindenre jusson belőle, amire kell... És ó, de hamar fölborul a számítás! De nagyon jól ki kell számítani és be kell osztani... És kétségtelenül fontos is, hogy minden gazdasági kérdést gondos emberi kalkuláció előzzön meg. A tanítványok is számoltak: több mint 200 dénárra jött ki az összeg, amire szükség lett volna... Azt is megállapították rögtön, hogy a rendelkezésre álló készlet kevés. És ez mind fontos: a józan számítás. Nem jó a fellegekben járni. Addig nyújtózzék az ember valóban, ameddig a takarója ér... De: megint De! Jézus egy másik faktort is bekapcsol: Isten hatalmát! Nem azt mondja, hogy ne számoljatok a pénzzel, hanem azt, hogy számoljatok Istennel. Mint ahogy a betegségnél is: nem arra int, hogy ne végy igénybe orvost és gyógyszert, hanem arra, hogy ne feledkezzél meg az Istenről, minden gyógyulás adójáról. Tehát csináld csak a kalkulációt, becsületesen, gondosan, de: derűs bizalommal abban az Istenben, aki minden jó adomány ajándékozója. Az Ő áldása nélkül a sok sem elég soha, és az Ő áldásával a kevés is elég mindig! A kenyércsoda ma is meg tud ismétlődni!
Két titka van ennek a csodának. Egyik az, hogy azt, ami van, bele kell tenni Jézus kezébe. Mert az Ő kezében szaporodik meg csodálatos módon a kevés. Nagyon jól tudom, milyen kevés tud lenni a havi kereset. Mennyi minden felé kell jutnia belőle. Kosztra, ruhára, egy kis szórakozásra, Isten dicsőségére, az egyháznak is... De hát hogyan? Nem futja! - Nos: próbáld meg beletenni Jézus kezébe és beszéld meg Vele. Bízzad reá, hogy Ő ossza el! Csodálatosképpen, amikor Jézus osztja el, akkor mindig mindenre futja! Nem az emberi ügyesség révén, hanem az Isten kegyelmének és mindenhatóságának a csodája révén. Amint beletettem a kenyérproblémámat Jézus kezébe, egyszerre egy egészen új matematika lép érvénybe, ami teljesen ellentéte a mienknek! A mienk szerint, ha valamit elosztunk, az kevesebb lesz, és így sohasem futja mindarra, amire kell. Jézus amit oszt, az megsokszorozódik a kezében. Mindenre futja! Tehát ez az egyik titka a csodának: beletenni Jézus kezébe.
A másik: hálát adni a kevésért! Nézzétek: Jézus amikor kezébe vette a két halacskát és öt kenyeret, nem panaszkodott, hogy jaj ez nem elég, adjatok többet, hanem “fölemelte a tekintetét az égre és hálákat adott”. Tehát azért a kevésért, ami van, azért adj hálát! Mert a kevés is Isten ajándéka. Aki nem tud hálát adni a kevésért, az hitvány ember! Annak a sok sem elég soha! Jézus megköszönte a keveset és úgy törte meg... És íme, a kevésből lett a sok, az elég. Futotta nagy bőséggel. Az a kenyér, amiért hálát adtál, jobban táplál, több embernek elég... Látjátok: nemzetgazdaságilag is jelentősége van az igazi asztali áldásnak!
Tanuljunk meg hát ebből a botránkoztató és csodálatos történetből jobban hinni a mi Urunkban, akinek lám, arra is van hatalma, hogy földi szükségleteinket rendezze, a kenyér-problémát megoldja. Mert Ő az élet materiális oldalának is Ura!
Számíthat is az Ő segítő hatalmára mindenki, aki igazán hozzá tartozik. Tehát csak keressük először Isten országát és annak igazságát, és a többi dolgok, a materiális életszükségletre valók megadatnak nékünk!
Ámen!
Dátum: 1962. július 8.