Pár héttel ezelőtt beszéltem itt a munkáról. Elmondottam, hogy a munka az ember ember-mivoltához tartozó sajátosság, teremtési rendeltetése az embernek, hogy munkálkodjék, hogy hajtsa uralma alá a földet. A munka tehát semmiképpen nem átok az emberen, ahogyan felületes bibliaolvasók képzelik, nem olyan valami, ami az embert a bűnére emlékezteti: sőt, ami az embert az Istennel való közösségre emlékezteti! A munka olyan valami, amit az ember még a paradicsomból hozott magával. Egy, még mindig megmaradt emléke, darabja annak, hogy az ember nagyra van hivatva. Istennek a legelső parancsa az ember számára az, hogy munkálkodjék, hogy teremtsen a natúrából kultúrát. A munka tehát az embernek Istentől nyert hivatása, kötelessége!
Tudjátok, mi a második parancsa Istennek? Az, hogy az ember pihenjen! Vegye komolyan a nyugalom idejét! Isten nemcsak a munkára hívja az embert, hanem a pihenésre is. Az is Istentől nyert kötelesség, amivel az ember Istennek tartozik, meg felebarátainak és önmagának, hogy pihenjen! Most erről a sokszor elfelejtett kötelességről szeretnék beszélni!
1) Először: azért köteles az ember pihenni, hogy jobban tudja végezni a munkáját! Nem hiába mondta Isten, hogy a hat napi munka után legyen egy olyan nap, amelyen semmi dolgot ne tegyen az ember. Tudja azt az Isten, hogy az embernek mennyire szüksége van az egy pihenő napra, hiszen Ő teremtette! A saját teremtménye, a saját keze munkája az ember. Egy közönséges géphez, vagy komplikált műszerhez is ad használati utasítást az, aki megkonstruálta, mert különben elromlik. Így Isten is adott a saját gyártmányához, az emberhez használati utasítást, és ez így hangzik: Hat napon át végezd minden dolgod, a hetediken pedig pihenj! Ha valaki nem az isteni utasítás szerint használja magát, ha valaki a munkának és a pihenésnek nem ebben az Istentől megszabott ritmusában él: az idő előtt elromlik, elpusztulnak az alkatrészei, használhatatlanná válik az egész gépezet. Korunk jellegzetes betegsége, a szívbaj sokféle változata ettől van, a túlhajszoltságtól, a munka iramának a pihenés rovására való fölfokozásából. Tehát abból, hogy az ember nem tartja be az isteni használati utasítást önmagára nézve, nem bír kikapcsolódni, nem képes igazán pihenni. Ahhoz, hogy az ember agyveleje, meg az izomzata, meg a keze-lába jól működjék, tehát hogy az ember egyáltalán betölthesse hivatását, éppen olyan szüksége van pihenésre, mint munkára. Ha valaki akkor is dolgozik, amikor pihennie kellene, ha valakiben akkor is zúg tovább a motor, amikor csendben kellene lenni: annak a munkáján sincs igazi áldás!
Az az ember, aki sohasem tud nyugodni, az nem ismeri sem a pihenés föllélegzését, sem a munka nagyszerűségét. Az ilyen emberek azok, akik rengeteg munkájukkal sok mindent elérnek, de sohasem érik utol önmagukat. Rengeteg munkával többet keresnek talán, de elveszítik önmagukat. Aki pedig önmagát elveszíti, végül mindent elveszített. Mindent, ami igazán emberi az életben! A mai hajszolt embernek egyik legnagyobb problémája az idő hiánya, egyik legtöbbet hangoztatott kijelentése az, hogy nem ér rá. Nem ér rá elcsendesedni, nem ér rá pihenni, nem ér rá játszani, nem ér rá - élni! Nagyon jellemző, hogy a régi görögök az Időt nagy betűvel írták, úgy tekintették az időt, mint egy istenséget: Chronos volt a neve. Ez a Chronos kemény, kegyetlen istenség volt. A saját gyermekeit ette meg, szőröstől-bőröstől nyelte el az embereket. És milyen csodálatos: a régi pogány görögöknek ez a kegyetlen istensége ma is él: a modern emberek milliói számára egyetlen igazi úr létezik: a karórája! Vagy a zsebórája! Csak ránéz, és már nem tud nyugodtan ülni tovább. Chronos-isten űzi, hajtja, nyeli, emészti a gyermekeit... Nem hagy pihenést, szusszanást, szabadságot, vakációt - életet! Ennek a Chronos-istennek szerencsétlen áldozataival vannak tele a szívkórházak, hipertónia-osztályok, idegklinikák, elmegyógyintézetek...
Látod már mennyire szükséged van arra, amit Isten parancsol: hat napon át munkálkodjál, a hetediken semmi dolgot ne végezz... Egy nagyon sokat tapasztalt hívő embertől kaptam életemben az egyik legjobb tanácsot, amikor ezt mondta: “Tartozol a családodnak és a gyülekezetednek azzal, hogy naponta legalább egy fél órát egyedül sétálsz...” - Nos, atyámfia, te is tartozol Istennek, Akitől az életet kaptad. Tartozol a környezetednek, akik kénytelenek elviselni téged. Tartozol a munkának, amit jól kell elvégezned azzal, hogy komolyan veszed azt a kötelességet, amiről a modern korban megfeledkeznek az emberek: a pihenést!
Igazán nem az istentiszteletnek akarok propagandát csinálni, Istennek nincs szüksége semmiféle propagandára, hanem csak tanulságul szeretném elmondani a következő esetet. Egy rendszeres templomba járótól kérdezte egyszer a barátja: “Csak azt szeretném tudni, hogy tudod te ezt megoldani? Hiszen az embernek annyi mindenféle egyéni dolga is van a hivatalos munkája mellett. És ezt mindig vasárnap szoktam elintézni. Hogyan tudod te elvégezni a munkáidat, hiszen minden vasárnap az egész délelőttöd eltelik a templommal? Hogy van neked erre időd?” - “Hogy miként tudom elvégezni a munkámat és mellette mégis marad időm a templomra is? Nos, hát nevetni fogsz: éppen úgy, hogy minden vasárnap ott vagyok a templomban! Ott kapok újra erőt, koncentrációt, békességet. Amikor kijövök az istentiszteletről, úgy érzem, mintha az elmúlt hét minden vihara elült volna. És azután az egész vasárnapon át nem végzek semmiféle munkát. Hétfőn azután, amikor mások már fáradtan kezdik megint a munkát, elcsodálkozom, hogy lehet ez, hiszen nekik is volt vasárnapjuk?! De milyen? Én viszont fölfrissülve, örülök, hogy újra dolgozhatok.” - Igen, atyámfiai, aki a munkát komolyan veszi, az köteles a pihenést is komolyan venni, mert különben hamarosan a munkája sem fog sokat érni.
2) Van azonban egy még nagyobb veszedelme a pihenni nem tudásnak: az, hogy bálvánnyá, démoni hatalommá nő fölém a munka. Tudniillik minden, amit az ember nem rendel Isten uralma alá, bálvánnyá lesz, föléje nő, eluralkodik rajta. Így van ez nemcsak a szenvedélyekkel, élvezetekkel - mint például az italnak, vagy a dohányzásnak az élvezetével, meg, amint láttuk, az idővel -, de így van ez magával a munkával is. A munka is elfajulhat és áldásból átokká válhat. Ma az egész földkerekségén rettenve látja az emberiség, hogy az Istentől függetlenített, a mértékét elveszített civilizáció fejére nő az embernek, az emberek lassan már nem urai a saját helyzetüknek, hanem szolgái. Rabszolgáivá válnak a saját berendezéseiknek, vállalkozásaiknak, a saját technikájuknak, a saját kezük csinálmányának. Nos, a "szabbat", a nyugalomnak, a pihenésnek az ideje; mintegy jele annak, hogy a munka nem öncél, hanem eszköz. A munka szolgálni tartozik az embert és az életet, nem pedig uralni! Emlékeztek, a munka első isteni parancsa így hangzik: Uralkodjatok a földön és a földi dolgokon. Ez azt jelenti: ne engedjétek, hogy a földi dolgok uralkodjanak el rajtatok. Ezért is kötelessége az embernek a pihenés, mert éppen abban, hogy tud-e pihenni, meg tud-e nyugodni a munkájától, ebben mutatkozik meg, hogy úr-e még a saját munkája fölött, vagy a munka vált úrrá őfölötte? Hogy az ember ura-e még a munkájának, vagy megszállottja? Aki nem tud pihenni, kikapcsolódni, elcsendesedni, az már rabszolgája a saját munkájának, az már a saját nyugtalan tevékenységének a megszállottja, azt már démonikus erők tartják fogva... A pihenésre nemcsak azért van szükség, hogy új erőt gyűjtsünk a munkára, hogy kipihenjük a munka fáradalmait, hanem azért is, hogy ne engedjük úrrá válni magunkon a munkát! Látjátok mennyire igaza van Istennek, amikor kötelességévé teszi az embernek a pihenést, azt, hogy hat napon át munkálkodjék, a hetediken pedig nyugodjék meg minden munkájától?! A teremtéstörténetnek ez a kijelentése, hogy: “Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala.” - azt jelenti, hogy Isten sem rabszolgája a saját munkájának, hanem ura! Nyugodtan fölötte van és kedvét leli benne. Ezért hív minket is nemcsak a munkára, hanem a pihenésre is!
De éppen Isten hív a pihenésre! Isten Jézus Krisztusban karjait, meg szívét is szélesen kitárta a fáradt, meghajszolt, szomorú, elcsüggedt, elerőtlenedett emberek felé és így kiáltott: “Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugosztlak titeket!” Isten nemcsak egyszerűen kikapcsolódásra hív, hanem megszentelt, örömteljes pihenésre, amiben az ember újra megtalálja igazi önmagát! A megszentelt pihenés az igazi pihenés, mert teli van az élet titkával: Istennel! Tehát ha valaki igazán pihenni akar, ha meg akar nyugodni, testileg-lelkileg fölfrissülni: Istenhez menjen. Jézus karjai között pihenjen. Hiszen úgy vagyunk teremtve, hogy addig mindig nyugtalan a szívünk - akár munkában, akár pihenésben -, amíg Istenben meg nem nyugszik! Az igazi pihenés nemcsak munkaszünet, nem semmittevés, nem lustálkodás, hanem az Isten éltető erőivel való újra feltöltődés! Nemcsak arra van szükséged, hogy a munkát abbahagyd egy időre, hanem arra is, hogy a munka kísérő jelenségeit: a bosszúságot, a gondot, az aggodalmakat, a csalódást, a balsikert, az irigységet, a meg-nem-értést lerakjad a bűneiddel együtt, tehát hogy igazi, nagy lelki elcsendesedésben találkozz Jézussal, Aki átvesz tőled mindent, bűnt, terhet, szennyet, ami összegyűlt a nap folyamán vagy egy héten át, és fölszabadít, megtisztít, megújít; felhangol és alkalmassá tesz arra, hogy folytathasd tovább a munkát, a szolgálatot, az életet!
A búvárnak is, aki lent a mélyben, a víz alatt munkálkodik, szüksége van a fenti levegőre, amivel egy légvezeték által állandó kapcsolatban van. Nekünk is szükségünk van egy magas világgal való kapcsolatra, az imádságon keresztül onnét kapott életadó levegőre, hogy végezhessük a munkánkat idelenn. Sőt, nem elég csak egyet-egyet beszívni abból a felső isteni régióból, hanem időnkint egészen fel kell emelkedni is abba a másik légkörbe, Jézus közelébe, az Ő híveinek a közösségébe, le kell vetni a búvársisakot és nagyokat lélegezni, szabadon, nyugodtan, mert különben megfullad az ember! Erre hív Isten, amikor azt mondja: Hat nap alatt végezd minden munkádat, de a hetedik az Úrnak, a te Istened szabbatja, nyugodalma: semmi dolgot se tégy azon...
Isten hív a pihenésre, a napi, vagy heti, vagy évi vakáció pihenésére, a csendre, a megbékélés, az Őbenne való elmerülés jóságos, teremtő csendjére! Az Élet forrásával, Jézussal való áldott találkozásra! Ott ad erőt a gyengéknek, felfrissülést a megfáradottaknak, nyugalmat a fölzaklatott szívnek. Ott készít föl a kapkodástól, erőlködéstől, idegességtől mentes szolgálatra, áldott munkára! És az örök életre!
Ámen!
Dátum: 1960. június 19.