Gyülekezetünknek boldog családi ünnepe van ma: felserdült fiaink és leányainkat hozzuk az egyház Ura elé, hogy most ők maguk mondják meg Neki ünnepélyesen, hogy hisznek Benne és egész életükön át hűségesen követni akarják Őt! Ők vannak most érdeklődésünk, szeretetünk, imádságunk középpontjában, - hadd szóljon hát ez a mai igehirdetés is most elsősorban hozzájuk. - Az öreg Salamon királynak élete utolsó beszédeiből olvastam fel néhány verset. Érdekes, hogy ez az ember, amikor szinte búcsúzik már a földi élettől, utolsó tekintetével még az ifjúsághoz fordul, azokhoz, akiknek legjobban szükségük van az eligazító, jó szóra, Isten szavára, mert emberi számítás szerint még hosszú út van előttük a végcélig.
- Nézzük hát, hogy az életút végén álló öreg emberen át mit üzen most Isten az út elején induló ifjúság számára?
1) Legelőször íme ezt: “Örvendezz a te ifjúságodban!”
Milyen nagyszerű, hogy egy öreg ember, aki hosszú élete alatt rengeteget tapasztalt, látott, csalódott, amikor intelmeivel a fiatalság felé fordul, elsőszavával azt a húrt érinti meg, amelyik az élet tavaszán a legérzékenyebb, az életöröm húrját! Lám mennyire nem úgy van, ahogyan elképzelik sokan, hogy a vallás megrabolja a fiatalságot, elveszi tőle az élet vidámságát, örömtelenné, világfájdalmassá, koravénné teszi az embereket!
- Dehogy! Sőt! Látjátok, itt is egyenesen arra biztat az Ige, hogy örüljetek. Örvendezz ifjú a te ifjúságodban! Olyan ez, mintha Isten rátok mosolyogna. Hiszen Ő teremtette úgy az emberi életet, hogy az ifjúkor és az örvendezés összetartoznak egymással. Az élet tavaszán a virágzás ideje ez, tele a nyári és őszi gyümölcsérés biztató ígéretével. Ilyenkor minden csupa reménység, csupa váradalom, csupa duzzadó élet. Hogyne lenne ok az örvendezésre! Hiszen az élet nehéz, szorongató küzdelmeit még nemigen ismeri a lélek, - a gondok és csalódások sötét árnyékai még nem borulnak rá az útra, a testi, szellemi erők még nem csökkennek, sőt egyre biztatóbban bontakoznak ki, - mint mikor a duzzadó bimbó virággá feslik, - “Örvendezz hát a te ifjúságodban és vidámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében!” Isten nem ellensége az élet természetes örömének, sőt ajándékozója. - Nem bűn a vidámság, hanem Isten gazdag, felbecsülhetetlen ajándéka, amivel széppé akarja tenni az életünket. Nincs természetellenesebb valami, mint egy szomorú gyermek, mint egy blazírt, életunt fiatal lélek. Nem jó az, ha valaki már fiatalon pesszimista, vagy cinikus, vagy nagyképűen komolykodó, vagy ha szomorúan lógatja a fejét, - szabad fiatalnak lenni, szabad örülni, szabad jókedvűen kacagni és énekelni, szabad a földi élet szépségeiben gyönyörködni, szabad az élet szép tavaszának az egészséges örömét élvezni! Mindig örülök, amikor vasárnap délutánonként az alagsorból, ahol az ifjúsági bibliaóra folyik, vidám ének és egészséges kacagás hangzik föl az emeletre, és hálával gondolok arra, hogy a fiatalok örülnek az életnek. Jól teszik! Igazuk van! Igen: “Örvendezz csak nyugodtan a te ifjúságodnak és vidámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idején!”
2) De - folytatódik az Ige intelme: Tudd meg, “hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von! Vesd el a haragot a te szívedből, és vesd el a gonoszt a te testedből; mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság!” Nagy, féltő figyelmeztetés van ebben! Azt mondja: és örülj, de egyre nagyon ügyelj, arra, hogy őrizd meg mindig tisztán a te örömödet. Mert olyan nagyon sok hamis öröm csábítása hívja a fiatal életet, sok mindenféle élvezet, vagy szenvedély, könnyelműség olyan hamar beszennyezi az ifjúság örömét, lehervasztja virágait, megfakítja ragyogását és teszi utálatossá Isten előtt! De nagyon igaza van az öreg, tapasztalt Salamonnak, amikor arra int: “Vesd el a haragot a te szívedből, és ... a gonoszt a te testedből!” Vagyis vigyázz az örömeid tisztaságára! Soha ne keress olyan örömöt, amit később meg kell bánnod, amiért szégyenkezned kell, ami nem bírná el az édesanyádnak jelenlétét, az élő Isten tekintetét. “Mindezekért az Isten tégedet ítéletre von” - mondja az Ige. Nemcsak arról van itt szó, hogy majd az örökkévalóságban felelünk Isten ítélőszéke előtt mindenért, amit e testben cselekedtünk, jót vagy rosszat, az ítéletre vonást már ebben a földi életben megéri minden ember. Mert Istennek az erkölcsi törvényei, amit Mózes a Tízparancsolatban írt le, Jézus a Hegyi Beszédben részletezett, bele vannak építve ennek a világmindenségnek a szerkezetébe, meg a saját erkölcsi és szellemi lényünk alkatába. Ezek az erkölcsi törvények akkor is igazak, ha valaki tagadja őket. Aki beleütközik az erkölcsi törvényekbe, nem azt töri szét, hanem maga törik össze rajta. Aki Isten ellen lázadva keresi az élete örömeit, vagyis aki bűnös örömökben leli kedvét, előbb-utóbb okvetlenül rajta veszít, beleundorodik, lelkileg vagy testileg belerokkan vagy egyenesen belebetegszik...
Tudjátok-e testvérek, hogy a Skandináv országokban, ahol a túláradó jólét következtében a fiatalság már az élet minden elképzelhető könnyelmű, léha örömét kiélte, ma a legnagyobb ifjúsági probléma micsoda? Az öngyilkosság! A hiú élvezetekbe belecsömörlött lélek már semmibe nem talál örömöt többé, eldobja magától az életet, mint egy megunt játékot. Drága fiatal testvérek, vigyázzatok az örömeitekre, tudjátok meg, hogy mindezekért az Isten ítéletre von! És ezt az ítéletre vonást senkinek sem lehet elkerülni!
3) Hogyan lehet hát tisztán megőrizni életünk örömeit? Íme úgy, ahogy itt az Ige folytatólagosan mondja. “Emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében!” Azt jelenti ez, hogy az örömeinkből, az életünk derűs, vidám részéből sohase hagyjuk ki Istent! Hiszen az az igazi öröm mindig, amiben Isten is örömét találja. Sokan azt gondolják, Istenre csak a bajban, a szomorúságban van szüksége az embernek, akkor kell, hogy segítsen, vigasztaljon, de örülni, baj nélkül élni, lehet Isten nélkül is. Nos, éppen ezért mondja az Ige: “Emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idején... míg a veszedelemnek napjai el nem jönnek, és míg el nem jőnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!”
Mert ezek a napok, ezek a nem szeretem évek úgyis eljönnek hamar! A fiatal évek gyorsan elszállnak. A hajnal - jaj de rövid! Jön utána gyorsan a nappal, és észre sem veszi az ember, máris esteledik.
A következő versben csodaszép költői leírását adja Salamon a szellemi és testi életerők lassú fogyatkozásának, amikor az értelem lángja egyre veszít fényéből, az akarati energia csökken, a szellemi tevékenység kifárad, mind gyakrabban visszatérő felhők sötétítik el az eget fölöttünk, a testi épület is romlik, egyre jobban rogyadozik, a hajdani daliás szép alakon, amelyikben olyan jó volt érezni a rugalmas erőt valamikor, lassan eluralkodik a mulandóság. A szemek látása meghomályosodik, a hallás tompul, a járás meglassúdik majd, és a test porrá lesz, mint azelőtt volt, a lélek pedig megtér Istenhez, aki adta volt azt. “Az utcán körüljárnak a sírók” - mondja Salamon, jeléül annak, hogy meghalt valaki, talán egy fáradt, beteg, öregember, aki valamikor fiatal volt, aki valamikor, mint ifjú konfirmandus, életörömtől duzzadó szívvel ott ült a pasaréti református templom egy székén... Aki - te voltál! Igen, az ifjúság és hajnal hiábavalóság! - Ezért olyan fontos, hogy emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében! Emlékezzél meg arról, hogy Őtőle van most is mindened, - nem te vagy a magad teremtője, Őtőle való a kezed, amivel munkálkodsz, a fejed, amivel gondolkozol, a szíved, ami benned dobog, a véred, ami az ereidben kering, a szád, amivel beszélsz, a fiatalságod, aminek az erejét érzed, - ez mind az Ő ajándéka számodra! Ő a Teremtőd!
Joga van rád, az életedre, a fiatalságodra, az örömödre, a szíved minden dobbanására. “Emlékezzél meg a te Teremtődről”, - azaz gondolj Istenre még fiatal vagy. Arra az Istenre, akit Jézusban ismertél meg, - gondolj arra, hogy milyen sokba vagy már az Istennek, - gondolj arra, hogy az a szent vér, ami a Golgotán a keresztfáról lecsurgott, a keresztvíz jelképében téged is Isten örök tulajdonává jegyzett el, - gondolj arra, hogy magadon hordod az Istenhez tartozóság pecsétjét, nem vagy a magadé, nem rendelkezhetsz magaddal kedved szerint, - Isten az Urad, Isten az Atyád, Isten a Megváltód, Isten a Gazdád... Emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében!
Milyen jó, hogy mi Istent Jézus Krisztus személyén és cselekedetein át ismertük meg. Jézus is volt fiatal. Azt az életkort is végigélte, amiben most ti vagytok. Ismeri - saját tapasztalatából - a ti fiatal életeteknek is minden problémáját, nehézségét, gyengeségét, - és szívesen segít benne nektek. Szívesen áll mellétek és fogja meg a kezeteket, és megy veletek tovább, végig az egész úton... Aki Jézussal együtt jár, az lélekben mindig fiatal marad, és annak az öröme sohasem fordul szomorúságra. Maga Jézus sem öregedett meg soha. Fiatal élete teljességét adta áldozatul, hogy általa boldog, örök ifjúságra újulhassanak meg mindazok, akik hisznek Benne. - Bár megtapasztalnánk mindnyájan, akármilyen korúak vagyunk, hogy mennyire igaz amit Ézsaiás próféta - bizonyára szintén saját tapasztalata alapján is - mondott: “Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” - Legyen hát igazán a szívünk könyörgése: “Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne téged”
Ámen
Dátum: 1961. május 14. Konfirmáció