A nagy keresztyén ünnepek, mint a karácsony, nagypéntek, húsvét, pünkösd nemcsak arra való alkalmak, hogy egyszerűen megemlékezzünk bizonyos régmúlt, csodás eseményekről, hanem különösen arra, hogy mindig újra megtöltekezzünk az evangélium erőivel. Különösen fontos ez éppen a húsvéti ünnepen, amikor Jézus feltámadásában az örök élet erői szabadultak föl ebben a világban. A mai ünneplésünknek is tehát éppen az kell legyen a lényege, amit Pál apostol mond az előbb felolvasott Igében, hogy tudniillik megismerjük, vagy újra, még jobban megismerjük Jézus feltámadásának az erejét... Bár úgy szólhatna most közöttünk a húsvéti Ige, hogy igazán megismerhetnénk az Ő feltámadásának az erejét! Semmire sincs olyan nagyon szükségünk, mint erre! Lássuk hát!
El tudjuk-e képzelni, micsoda rendkívüli erő volt az, amelyik Jézus feltámadásában működött? A húsvéti esemény éppen olyan egyedülálló, hatalmas cselekedete Istennek, mint a világ teremtése. Mi, emberek, teremteni nem tudunk, csak egy már meglévő anyagból formálni valamit, például egy alaktalan gránittömbből egy nagyszerű Mózes-szobrot, de semmiből nem tudunk előállítani valamit, teremteni csak Isten tud! Ugyanilyen tehetetlenül állunk a halállal szemben is. Egy faágat beoltani, nemesíteni, gondozni képes az ember is, de egy letörött, elkorhadt faágon új tavaszi bimbókat várni eszünkbe sem jut, mert tudjuk, hogy az úgyis lehetetlen. Pedig valami ehhez hasonló történt húsvétkor: Valaki, Aki igazán meghalt, rettenetesen: feltámadt. Meghosszabbítani egy halódó életet képes az ember, de ha egyszer bekövetkezett a halál, mindenki tudja, hogy nincs az a lángoló szeretet vagy orvosi tudomány, amelyik a kialudt élet szövétnekét újra lángra tudná lobbantani. A legforróbban szerető szív is kénytelen beletörődni abba, hogy a már bekövetkezett halálon változtatni lehetetlen. És éppen ez a lehetetlen: ez történt meg húsvétkor! A halott feltámadott! Elképzelhetetlen számunkra az az isteni erő, az a földöntúli energia, amelyik szétfeszítette a halált, és kiragadta onnan Jézust, a drága zsákmányt! Az atomhasadásnál is nagyobb energia szabadul föl Jézus feltámadásában, mert ott halálhasadás történt! Van olyan erő, amely még a halálnál is hatalmasabb: a Krisztus feltámadása! Igaza van Pálnak, ha arra vágyik, hogy “megismerje Jézus feltámadásának az erejét”!
De álljunk meg itt egy pillanatra. Pál apostolnak könnyebb volt a dolga, mint nekünk, mert az ő számára maga a tény, hogy Krisztus föltámadott, nem volt kétséges, de a mi számunkra a probléma már ott kezdődik, hogy feltámadott-e csakugyan? “Hinném, ha tudnám” - mondja a mai ember. De az egész tudományos neveltetésünk, modern gondolkodásunk, minden eddigi tapasztalatunk ellene mondanak a feltámadás hírének. Hogyan lehetne ezt a tényt a gondolkodó ember számára elfogadhatóvá tenni? Nagyon jól emlékszem, már gyermekkoromban mindig, amikor húsvéti prédikációt hallottam, azon gondolkoztam, vajon a felnőttek is úgy hiszik, hogy Jézus valóban feltámadt, vagy ezt csak szimbolikusan kell érteni? És talán most ti is, akik hozzá vagytok szokva, hogy a teremtéstörténetet megpróbálom közel hozni a modern ember gondolkodásához, talán azt várjátok, hogy Jézus feltámadásáról is adjak valami modern felfogású magyarázatot, olyat, amit össze lehet egyeztetni a mai műveltséggel. Nos, hát kétségtelenül van a Bibliában sok szimbolikus történet, mint például Jónás esete a cethallal, amiben nem a történeti hitelesség a fontos, hanem az, amit általa el akar mondani Isten. Van sok olyan leírás, amit ki kell hámozni a régi világkép elemeiből, hogy érthető legyen a mai ember számára, mint például éppen az egész őstörténet. Van sok olyan csoda, aminek racionális magyarázatát is lehet adni, de a Jézus feltámadásáról szóló hír nem szimbólum, nem mítosz, amit le kell egyszerűsíteni, nem költői kép, nem példázat, hanem valóság! Nem eszme, hanem valóban megtörtént esemény!
Tudom, hogy lemosolyog érte a világ, de hadd mondjam meg félreérthetetlenül: én magam úgy hiszem, hogy Jézus a nagypénteki kereszthalál után harmadnapra valóban, ténylegesen feltámadott a halálból! Még ha minden emberi tudomány, elképzelés, tapasztalat, lehetőség csak azt mondja is rá, hogy valószínűtlen, sőt lehetetlen: akkor is ez történt! Ez a lehetetlen! És hogyan lehetne ezt a tényt a mai gondolkodó ember számára elfogadhatóvá tenni? Nos, atyámfiai, egyszerűen úgy, hogy én elhiszem, hogy ez a világ nagyobb, mint az én emberi koponyám. Sokkal több minden van a világon, mint amennyi belefér a fölfogóképességembe. Nézzétek: az állatnak is van valamilyen képe a világról, meg a tudósnak is. Egy tudós sokkal többet lát, ismer a világ jelenségeiről, mint egy kutya a maga eszével. De vajon a tudós eljutott-e már a megismerés teljességére? Kétségtelen, hogy nagyon sok mindent megismertünk már a makrokozmoszból is, meg a mikrokozmoszból is, fizikailag is, meg pszichológiailag is, és egy kicsit megszédített bennünket ez az ismeret: azt hisszük, csak az van, amit látunk, lemérünk, csak az lehetséges, amit kiszámítunk. A mai ember úgy van ezzel a dologgal, mint az egyszeri ember a bőröndje csomagolásával: beledobált mindenfélét úgy, hogy egy csomó dolog kilógott belőle, mert nem fért minden bele. És amikor lecsukta, ollóval körülnyírta és levágott mindent, ami kilógott a szélén. Nos, hát én nem nyírom körül az elmémet, nem vágom le, ami kilóg belőle, hanem alázatosan tudomásul veszem, hogy nagyobb és több a világ, mint amennyi belefér belőle az én agytekervényeimbe, és különösen elismerem, hogy Jézus több, mint én vagyok, hatalmasabb, mint amennyit én racionális úton meg tudok magyarázni, és a feltámadás igaz lehet akkor is, ha én nem értem!
Az apostolok sem értették, nem is magyarázták, sőt hinni sem akarták, hanem egyszerűen bizonyságot tettek a tényről, miután meggyőződtek róla, hogy mégis igaz! Mintha csak azt mondták volna, amikor róla beszéltek: “Magunk sem értjük, de átéltük.” Én sem tudom bizonyítani, de hiszem, átéltem, hogy Jézusban valami emberen túli áldás érkezett e világba, Jézusban mennyei valóságok, isteni energiák jelentek meg itt, közöttünk a földön, Jézus valóban, igazán feltámadott! Nem úgy támadott fel, hogy testében a megállt vérkeringés újra megindult volna és a megmerevedett izmok, halott idegek újra funkcionálni kezdtek volna: a feltámadott Jézus nem alatta és előtte van a halálnak, hanem fölötte. Olyan feltámadás ez, amelyik túl van minden orvosi, biológiai, természettudományos határon, amit éppen ezért sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet tudományos úton. Olyan csoda ez a feltámadás, amit nem magyarázni lehet, hanem ami előtt csak leborulni lehet! És itt van a titka a megismerésnek! A Krisztus feltámadása erejének a megismerése nem annyira a fej dolga, hanem a szívé! Amíg a feltámadott Jézusnak az életünk fölött való uralmát gyakorlatilag nem vállaljuk, mert alkalmatlan a számunkra, addig mindig találunk olyan értelmi akadályokat, amik miatt nem tudunk hinni benne. Ha azonban a régi, megváltatlan énünket áldozatként oda tudjuk adni Neki, akkor a személyes átadásnak ezen az útján magára a húsvéti tényre is új fény derül, és egyszerre az történik, amiről alapigénk szól: kezdjük megismerni Jézus feltámadásának az erejét!
De hát miért olyan fontos ez? Azért, mert enélkül, Jézus feltámadásának az ereje nélkül nem lehet megvalósítani a keresztyénséget a gyakorlatban. Világmegváltó eszmékben, szép és jó gondolatokban soha nem volt hiány ezen a földön, de erő nem volt soha hozzá, hogy megvalósítsák az emberek. Minden szép eszme azon bukik meg előbb-utóbb, hogy az ember tehetetlen hozzá. Nincs elég ereje reá. Nos, a keresztyénség nemcsak szép eszme, nemcsak jó gondolat, hanem azon túl még erőnket meghaladó vállalkozás is. Ha valaki igazán követni akarja Jézust, hamarosan megtapasztalja, hogy nem képes reá. Krisztusi lelkülettel, szeretettel, alázattal, hűséggel, szolgálattal élni a nem krisztusi lelkületű és szeretetű emberek között: bizony emberfeletti feladat! Persze hogy az: hiszen ez krisztusi élet! Egyszer egy fiatalember elmondta, hogy Jézus az ő számára a legtökéletesebb embert jelenti, olyan eszményképet, akit érdemes követni. Lelkipásztora, akivel beszélgetett, megkérdezte: Nos, és követi? Nem tudott rá azonnal felelni. Azt mondta neki tovább a lelkész: Ha Jézus az ön eszményképe, el tudná-e határozni magát arra, hogy mindent eszerint az eszmény szerint cselekedjék? Hajlandó-e kivetni az életéből mindent, ami ennek az eszménynek a véleményével ellenkezik és hajlandó-e mindent aszerint cselekedni, amint Jézus helyesli és ajánlja? A fiatalember elképedve mondta: az lehetetlen, arra képtelen vagyok! - Nos, igaza van! Jézus olyan magasra állította föl a morális mértéket, hogy azt emberi erővel elérni lehetetlen. No és ha kiderülne - mondta a lelkész -, hogy Jézus nemcsak eszménykép, hanem élő, személyes, isteni valóság, nem tenné-e erősebbé és jobbá önt, ha ez a Jézus önnel és önben élne állandóan? - A fiatalember szeme felcsillant: az már egészen más volna, mondta, - akkor más ember lehetnék!
Nos, hát erről van szó! Jézus nemcsak eszménykép, hanem élő valóság és az Ő feltámadásának az ereje bennünk belülről ható erővé válhat. És itt van a lényege a feltámadott Krisztusban való hitnek. Mert Jézus feltámadása nemcsak olyan csoda, ami Őrajta, Ővele történt egyszer valamikor régen, hanem kezdet, a mi emberi életünk totális átváltozásának is a kezdete. Jézus elvette a halál hatalmát és diadalra juttatta az életet. És a Krisztussal való együttlét bennünket is olyan emberekké változtat, akikben a halál hatalmát legyőzte már a feltámadás ereje. A feltámadott Krisztusban való hit révén az örökkévalóság erői ömlenek be a földi életünkbe, idői lényünkbe. Hinni a Krisztus feltámadásában annyi, mint belépni Istennek és az Ő világának különös erőket adó dimenziójába, oda, ahol Jézus az Úr, ahol Jézus a győztes, még a halál hatalmai fölött is!
Gondoljátok, hogy csak azért történt volna a feltámadás, hogy nekünk évenként egy kellemes hangulatú tavaszi ünnepünk legyen? Nem! Hanem azért, hogy a feltámadásnak bennünk is szétáradó erejénél fogva el tudjunk indulni arra az erőnk felett való útra, amire elhívott bennünket az Úr! Merjed hinni, hogy a Krisztus feltámadásának az erejéből futja arra, amire a magad emberi képessége, jó szándéka nem elég! Éppen az teszi érdekessé a keresztyén életet, hogy megoldhatatlan problémák elé állít folytonosan, de éppen az teszi nagyszerűvé, hogy ezek a problémák mégis mindig megoldódnak a Krisztus által! Valahogy olyanformán jár a hívő keresztyén ember is, mint azok az asszonyok, akik azon töprengtek, vajon ki fogja elhengeríteni nekik a követ a sírbolt szájáról, mert nekik nincs erejük hozzá. És lám, mire odaértek, a kő már el volt hengerítve. Isten közbelépett az Ő ereje által!
Mi is sokszor töprengünk, amikor föltornyosulnak előttünk az élet nehézségei, problémái, feladatai: jaj, hogyan vergődöm keresztül rajtuk, ki fogja ezt a rettentő akadályt elgördíteni az utamból? És mire odaér az ember, csak ámulva látja, hogy a kő már el is van hengerítve. Valaki előttem járt és szabaddá tette az utat! - Nem tudsz engedelmeskedni Istennek, nem tudsz keresztyén módon élni, nem tudod legyőzni a bűnödet magadban, nem bírsz türelemmel szenvedni, terhet viselni, ellenséget is szeretni és megbocsátani? Persze, hogy nem! Én sem! De akkor is, csak indulj el azon a bizonyos keskeny úton, és közben, majd útközben meg fogod tapasztalni, hogy egy láthatatlan, hatalmas Segítő előtted jár és elhengeríti a követ! Ez az Ő feltámadásának az ereje, ami még a halálon is átsegít majd annak idején!
Egy hihetetlen hír jár végig a mai napon az egész világon: Jézus föltámadott! Tudjátok, mi közünk ma nekünk ehhez? Az, hogy lehet szebb, teljesebb, értelmesebb, keresztyén, krisztusi életet élnünk Vele, és majd meghalnunk is Vele, és örökké élnünk - Vele! Énekeljük hát:
Előtted arcra esünk,
S kérünk, édes kezesünk:
Részeltess halálodnak
És feltámadásodnak
Drága érdemeiben,
Édes gyümölcseiben.
Cselekedd Szentlelkeddel,
Végtelen érdemeddel,
Hogy új életet éljünk,
Végre porból felkeljünk
Örök, nagy boldogságra
És halhatatlanságra.
(348. ének 4-5 vers)
Ámen
Dátum: 1962. április 22. Húsvét