Ezen a mai vasárnapon egyetlen kicsi, két betűből álló szócskáról szeretnék beszélni. Ez a szócska így hangzik: ÚJ! Mind a két Igében, amit a mai istentiszteleten felolvastam, a lekcióban is, meg az alapigében is, ez a döntő jelentőségű szó. Azért is jó ennek a szónak az értelmét, a tartalmát tisztázni, mert igen nagy szerepet játszik mindnyájunk életében. Azt szeretném hát elmondani tulajdonképpen, hogy mit jelent ez a szó, amikor mi emberek mondjuk - és mit jelent ugyanez a szó, amikor Isten mondja.
Hogy a mi ajkunkon mit jelent az “új” szócska, vagyis, hogy mi az ember szerinti tartalma ennek a fogalomnak, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy immár két hete tart az úgynevezett “új” esztendő! Talán emlékeztek reá, az újév reggeli prédikációban elmondtam, hogy ennek az újévnek az "új"-donsága nagyon hamar elmúlik. Három nap múlva már senki sem fogja újnak érezni ezt az esztendőt, éppen olyan szürke, megszokott, mindennapi lesz ez is, mint amilyen a régi volt. És vajon nem így lett-e? Kinek jut ma eszébe, két hét múltán, hogy ez az 1961. esztendő új? Egy új év? Pedig még alig pár nappal ezelőtt is mindenkinek, akivel találkoztunk, boldog, áldásokban gazdag új esztendőt kívántunk. Talán megírtunk egy csomó üdvözlőlapot olyanoknak is, akik egy évben egyszer, ha eszünkbe jutnak, és nekik is olyan új évet kívántunk, ami jobb legyen, örvendezőbb, sikeresebb, mint a régi volt. Talán már akkor is tudtuk, ha nem gondoltunk is rá tudatosan, hogy ez az új alapjában véve semmit sem jelent. Ma már, két hét múlva meg pláne érezzük, hogy dehogy is új ez az év, maradt minden a régiben. Legföljebb egy új notesz került a zsebünkbe, meg egy új naptár a falra, meg talán új fejezet a pénztárnaplóba, talán még egy új töltőtoll is a régi helyébe, más egyéb "új"-ságát azonban nem érezzük, nem látjuk az időnknek. Bizony, az az új év már a legkezdeténél is éppen olyan elnyűtt, avas, ósdi volt, mint a régi, hiszen hozta magával az elmúlt esztendők minden gondját, baját, feszültségét, terhét, bűnét, nyomorúságát. Mi lett hát újjá? Mi hát itt az új?
És bár tudjuk előre, hogy minden következő új év alapjában véve semmi újat nem hoz, mégis megint újnak mondjuk, mert ez a kis szócska: új, nagyon fontos a számunkra, azt az illúziót kelti bennünk, mintha valami valóban megváltozott volna, és mintha most valóban valami új kezdődne a számunkra, valami jobb, mint a régi volt. Mert a szívünk ösztönösen is vágyik az újra! És ezért ennek a szónak: új, szinte mintha varázsereje lenne.
Egyszer valahol vendégségben járva észrevettem, hogy a család legkisebb tagja, egy kis fiúcska, ott lábatlankodott a felnőttek között, sürgött-forgott, fészkelődött, látható módon észre akarta vétetni magát. S miután nem reagáltam rá, egyszer csak elébem állt, és ragyogó arccal megszólalt: “Új cipőm van!” És akkor észre kellett vennem, meg kellett csodálnom a szép, új cipőcskéket! Igen, az újnak nagy jelentősége van... Mi, emberek mindig valami újat várunk. “Majd ha már iskolába járok, akkor majd minden új lesz!” - gondolja a kisgyerek. És pár év múlva ugyanaz a gyermek így sóhajt fel: ”Ha majd egyszer az iskolából kikerülök, akkor...! Akkor kezdődik az élet, akkor minden új lesz!" Amikor két fiatal lélek megszereti egymást, az eljegyzéskor valami kimondhatatlan boldog ujjongással úgy érzik, mintha az egész világ most egyszerre újjá lenne, mintha a boldogságnak valami olyan gyönyörű termeibe lépnének be, ahol csupa derű és ragyogás minden. Áhítatos, szent érzésekkel készülődnek az esküvőre, hiszen akkor lesz igazán minden új! “Majd, ha nyugdíjba megyek - gondolja valaki magában, belefáradva az évek hosszú során át végzett egyforma munkába -,majd akkor minden új lesz, más lesz!” - Ó, de vágyakozunk mindig valami újra! Már akár egy új ruha, vagy egy új télikabát, új naptár, vagy egy új szőnyeg a szobában, vagy akár egy újra rendezése a lakásnak azt a különös, örvendetes érzést szuggerálja, mintha ezzel valami az egész eddigi, sajnos eléggé elrontott életünkből is megújulna, mintha ezzel tényleg valami új kezdődnék... De nem kezdődik! Marad minden a régiben. Íme, ezt jelenti az új, amikor mi mondjuk. Tulajdonképpen játszunk ezzel a szóval, mert valójában semmi sem új a nap alatt! Nem tudunk újat produkálni, megújulni, újjá lenni, új életet kezdeni. Képtelenek vagyunk rá.
Talán éppen azért vágyunk annyira az újra, mert Isten is nagyon sokszor használja az Ő kijelentésében az "új" szót. A Biblia tele van vele. Csakhogy: amikor Isten mondja valamire, hogy új, akkor az valóban ÚJ! Íme, alapigénkben is erről van szó: “Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” Tehát, aki Jézusban van... Ezen a régi földön igazán új, lényegileg új csak egy van: Jézus maga. Mert az nem lényegileg új, hogy például nagyapáink még lovas kocsival mentek Ceglédről Kecskemétre, a ma embere pedig ugyanannyi idő alatt lökhajtásos repülőgéppel száll Budapestről Moszkvába. A lényegileg új az, amit Isten cselekedett karácsonykor! Tehát az, hogy az emberiség egyik fonnyadó, elvékonyodó ágán olyan új hajtás fakadt, amilyen még nem volt; egy egészen új ember, hadd mondjam így: a tökéletes ember, a tökéletes tisztaság, a tökéletes önzetlenség, a tökéletes szeretet, a tökéletes jóság, a tökéletes harmónia megtestesülése! Az az abszolút tisztaság, az az abszolút önzetlenség, az az abszolút szeretet, az az abszolút erő, amit Jézus megvalósított, az valóban merőben új volt a földön. Teljesen új életforma volt az embervilágban. Annyira új, annyira más, annyira irritáló a régivel szemben, hogy a régi nem is bírta ki ezt az újat, ellene támadt és megölte, kiirtotta maga közül! De amikor megölték és egy új sírba eltemették, akkor derült ki, hogy ezt az újat, ezt a merőben új életet ezen a földön valóban Isten kezdte el, Vele szemben tehetetlen az emberi gonoszság, sőt még a halál is! Megint valami olyan új történt, ami még soha azelőtt: az a csodálatos, új valaki úrrá vált a halál fölött, feltámadt belőle és azóta is mint az örök élet fejedelme él és uralkodik a világ fölött.
Azt mondhatná most erre valaki jó pestiesen, hogy: na és? Mindez régen volt, sokan még hozzá is teszik: tán igaz sem volt! De tudjátok, mi az érdekes, a nagyszerű? Az, hogy amit az apostol így mond: “Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” - az ma is pontosan igaz! Én nem tudom megmagyarázni, logikus úton érthetővé tenni, hogyan van - de tényleg úgy van, hogy aki ma, itt, közülünk a Krisztusban van, így hadd mondjam: vele hitbeli kapcsolatba kerül, az önmagán is kezd tapasztalni valami újat, valami olyat, ami eddig nem volt benne. Valóban így van, hogy amelyik emberi élet Jézussal összekapcsolódik, ott egy egészen új, boldog, szent, tiszta élet van kialakulóban... Ismertem egy embert, korhely, züllött, hitvány ember volt, de egyszer kapcsolatba került Jézussal, és a szó szoros értelmében az történt, amiről Pál beszél: új teremtés lett, a régiek elmúltak, újjá lett minden! És amikor egyszer erről az igazán merőben új életről bizonyságot akart tenni volt korhely cimborái között, azok nem akarták elhinni neki - azt gondolták, csak nagyképűsködik. Mire a férfi így szólt: “Kérdezzétek meg otthon a feleségemet, meg a gyermekeimet. Hiszen tudjátok, milyen pokol volt a családi életünk. Most csak azt mondhatom, hogy egyszerűen újjá lett minden. Kimondhatatlanul boldogok vagyunk! Én magam csodálkozom rajta a legjobban, s az otthoniak is elmondhatják nektek, mit tudott művelni bennem az Isten kegyelme!” Így mondta szóról-szóra. Ez igazán: ÚJ! Egy egészen új élet! És mindnyájan úgy vagyunk vele, hogy Jézusban és Jézussal való közösségben találjuk meg azt az újat, amire ösztönösen is úgy vágyakozunk. Amikor nem az új ruha, vagy az új bútor, vagy az új asszony, az új kaland, az új év jelenti számunkra az óhajtott újnak az illúzióját, hanem Isten hoz létre valami újat: egy új szívet bennem. Új szívet, tele új, egészen új örömökkel, új reménységgel, új szeretettel, új, egészen új érzésekkel, teljesen új, eddig ismeretlen tartalommal, töltéssel, erővel! Igazán új élettel!
Igen, ezt az újat Isten hozza létre bennünk. Pál egyenesen úgy mondja, hogy Isten teremti! Új teremtménynek nevezi az ilyen megújult életet. Jézus meg újjászületésnek! Mindegy, akárhogy nevezzük, lényeg az, hogy ezt a merőben újat senki sem tudja kitermelni magából, kierőszakolni, mert ez Isten munkája rajtunk és bennünk. Az új szívnek ezt a teremtését, az egész életnek ezt az újonnan való születését egyedül Isten végezheti el. Azt jelenti ez, hogy akkor tehát mi nem is tehetünk érette semmit? Nem azt jelenti, mert Igénkben íme, ezt olvassuk: “Ha valaki Krisztusban van, az új teremtés!” Az válik újjá, az válik részesévé Isten újat teremtő munkájának, aki Krisztusban van. Furcsa kifejezés. Olyan, mintha Krisztus valamiféle közeg lenne - mondjuk, mint a víz -, amibe belemerülhet az ember. Nos, igen: a Krisztusba, Istennek a Krisztusban nyilvánvalóvá lett megváltó szeretetébe valóban úgy kell belemerülni, mint egy tisztító, gyógyító vízbe, fürdőbe, mert ez az egyetlen - a Krisztus, Istennek Jézusban megnyilvánuló megváltó szeretete -, ami lemossa rólad és benned a régit, a bűnt, ami megrontott, bemocskolt, elcsúnyított téged. Tehát igen, aki Krisztusban van, vagyis aki hitével, meg az imádságával belemerül Krisztusba: az megtisztul, azzal tényleg az történik, amit Igénk mond: a régiek elmúltak, leázott, letisztult róla a múlt, nem kötik többé régi hitványságok, megszabadult! “A régiek elmúltak, ímé újjá lesz minden!”
De még ennél is többet jelent “a Krisztusban lenni”. Tudniillik amikor valaki igazán a Krisztusban van, hitével és imádságával mintegy belemerül a Krisztusba, csodálkozva tapasztalja, hogy Krisztus pedig őbenne van. Valahogy úgy, mint amikor a virágot a vízbe teszik, a víz fölszívódik a virágba és a növény új életre kap.
Ha én a Krisztusban vagyok, akkor a Krisztus énbennem van. Luther számára ez a titok olyan eleven valóság volt, hogy a Krisztusban hívőkről egyenesen úgy beszélt, mint Krisztusokról. Nem azt mondja, hogy a hívő ember keresztyén legyen, hanem azt, hogy Krisztus legyen! Persze ezzel Luther semmiképpen sem akarta az Isten és az ember, Jézus és követője közötti különbséget, határt eltüntetni. De Péter apostol is beszél arról, hogy Jézus által “isteni természet részeseivé” válnak a benne hívők. Tehát tényleg arról van szó, hogy aki a Krisztusban van, aki a hitével, meg az imádságával igazán belemerül a Krisztusba, annak isteni erők áramlanak bele az életébe, és akkor lesz igazán minden, minden újjá! És valahányszor a Krisztus abszolút tisztaságából, abszolút jóságából, abszolút szeretetéből, abszolút önzetlenségéből megéreznek valamit az emberek a szavaidban és tetteidben: a gyermekeid, házastársad, vagy a barátaid, vagy az ellenségeid, akkor mindig valami olyan abszolút újat viszel bele ebbe a világba, amire minden ember a legjobban vágyik!
Így értelmezi Isten az “új”-at. Ez az Isten szerint való új! És mi erre vagyunk elhívva. Bár igazán olyan értelemben lenne új ez a már most sem új esztendő, hogy sok-sok drága emberi élet születne így újjá a Krisztusban!
Ámen!
Dátum: 1961. január 15.