Újra karácsony van, majdnem kétezredszer már ezen a földön! A kedves, szép, régi történet a jászolban fekvő gyermekről, a pásztoroknak nagy jó hírt mondó angyalokról, a messze Keletről zarándokló bölcsekről újra fölhangzik ma rengeteg helyen, kicsi és nagy templomban, minden elképzelhető nyelven. Valóban már csak ennyi volna a karácsony evangéliuma: egy kedves, szép, régi történet? Ó, de nagyot változott a világ azóta! A mai vendégfogadóknak, modern szállodáknak az udvarán vidéken is nem jászol van ma már, hanem benzinkút, és az égen karácsony éjszakáján is fénylő angyalok helyett lökhajtásos repülőgépek, rakéták és műholdak repülnek. - De akármekkorát változott a világ az évezredek alatt: maga az ember, meg a szíve ma is ugyanolyan, mint régen volt! És ebben az úgynevezett kedves, szép, régi történetben éppen arról van szó, amire a mai embernek is a legnagyobb szüksége van: a megváltásról, sőt, a megváltás mint eszme, mint fogalom már nem is elég - szép eszmékben nincs hiány a földön -, Megváltó kell az embernek! És a karácsonyi nagy jó hír éppen az, hogy Isten ezt adott a világnak: MEGVÁLTÓT! Egyszer olyan Valaki jelent meg ezen a földön, aki rajtunk, embereken, igazán tud segíteni. Aki bennünket, elesetteket fel tud emelni és meg tud menteni! Így mondja ezt Pál apostol a felolvasott Igében: “Isten megjelent testben... ” Ez a karácsonyi örömhír!
De valóban arra lenne szükségünk, amiről ebben az Igében szó van? Hiszen már maga ez a kifejezés is: kegyesség, ellenkezést vált ki sok emberből. Az úgynevezett kegyes ember manapság nem szimpatikus. Nem vonzó, nem modern. Nagyon is régies, középkori. - Igen, ha így mondom: kegyesség, akkor a modern embernek ez nem kell - de ha így mondom: magasabb rendű, tisztább erkölcsiség, akkor ugye nagyon is kell? Tudniillik a “kegyesség” szónak ez az eredeti értelme. Éppen nem azt jelenti tehát ez a szó, amit ma már érteni szoktak rajta, tehát nem valamiféle természetellenesen viselkedő, áhítatos képű, vallásoskodó, szenteskedő, kegyeskedő embert, hanem egy egészen új embertípust, röviden így mondhatnám: krisztusi embert jelent. És valóban, az igazi keresztyén személyiségben egy egészen új embertípus merül fel, aki annyira különbözik a mindennapi embertől, mint a mindennapi ember az állattól.
Hadd mutassam be ezt egy példán, sajnos régi példán. Múltkor olvastam valahol Aristadesnek, egy athéni szónoknak Hadrianus császárhoz írott leveléből a következő megállapítást a Kr. utáni második század elejéről: “A keresztyének ismerik Istent és hisznek benne. Megbékítik és barátaikká teszik azokat, akik elnyomják őket, jót tesznek ellenségeikkel. Asszonyaik tökéletesen tiszták, leányaik szerények, férfiaik tartózkodnak a törvénytelen házasságtól és minden tisztátalanságtól. Ha valamelyiküknek rabszolgái vannak, irántuk tanúsított szeretetével ráveszi őket, hogy keresztyénné legyenek, s ha azok lesznek, válogatás nélkül testvérnek szólítják őket... Szeretik egymást. Különösen segítik az özvegyeket meg az árvákat. Akinek van, zúgolódás nélkül ad annak, akinek nincsen. Ha idegent látnak, lakásukba fogadják, és úgy örülnek neki, mint igazi testvérnek... Ha valaki szegény és szűkölködő közöttük, s nincs fölös élelmiszerük, akkor két-három napig böjtölnek, hogy a szűkölködőt elláthassák a szükséges élelemmel. Lelkiismeretesen engedelmeskednek Messiásuk parancsolatainak. Minden reggel és minden órában hálát adnak Istennek és dicsőítik Őt irántuk való jóságáért... Miattuk árad ki minden szépség, ami csak van a világon. Jó cselekedeteiket azonban nem harsogják a tömegek fülébe, hanem ügyelnek arra, hogy senki se tudjon azokról. Így igyekeznek igazakká válni... Valóban új nép ez, és van bennük valami isteni.” - Íme, egy hiteles történeti adat valósággal létezett emberekről, Jézus egykori követőiről! Képzeljétek el, milyen lenne ez a világ, ha Jézus követői ma is így élnének, ilyenek lennének!
Új nép ez, és van bennük valami isteni! Nos hát, ez az a kegyesség, amiről Igénk beszél. És én azt hiszem, ez az, aminek az újból való felfedezése és megvalósítása ma sürgősebb és aktuálisabb, mint valaha. Mert ma igazán az a helyzet, hogy vagy megváltozunk erkölcsileg, szellemileg új emberekké leszünk, vagy elpusztulunk! Hogy a régi emberünk mit tud produkálni, azt láthattuk, nyilvánvaló abban a sok háborúban, pusztulásban, vérben, könnyben, szomorúságban, erkölcsi fertőben, ami olyan tragikussá teszi az életet a földön. Olyan szívvel, olyan gondolkodással és erkölcsiséggel, ami nekünk van, ami tőlünk telik, nem visszük többre ezután sem, mint eddig! Hanem valami új, teljesen új embertípusra van szükség, olyanra, amelyikben van valami isteni! Az igazán krisztusi emberre van szükség! És ha mi, az egyház népe nem válunk igazán és teljesen azzá, krisztusi életű emberré, akkor nincs is semmi létjogosultságunk mint keresztyéneknek, mint hívőknek ebben a világban. Mert ha a só megízetlenül, nem jó semmire! Kidobják, és eltapossák az emberek! Ha az egyház meg nem újul, történelmi múlttá válik, megsemmisül. És nem is kár érte! Az marad meg belőle csak, ami igazán krisztusi! Azon viszont a pokol kapui sem vehetnek diadalmat!
Nos, de vajon létezik igazán krisztusi élet ebben a világban? Van ilyen még ma is? - Nézzétek, Igénk azt mondja: “Kétségtelenül nagy a kegyességnek a titka” - tehát ennek a bizonyos kegyességnek, új életformának van egy titka. Nem úgy történik a megvalósítása, hogy célba vesszük, vagy ráneveljük magunkat meg egymást, sem nem úgy, hogy begyakoroljuk - nem! Hanem ennek a kegyességnek a titka ez: “Az Isten megjelent testben!” Vagyis éppen a karácsony ténye! Mert a karácsonyi esemény lényege, akármilyen körítéssel mondjuk, az, hogy Isten megjelent testben! - Utánunk jött a mennyből a földre. Ugyanúgy, mintha egy embertársunk lenne. Abban a betlehemi istállóban 2000 évvel ezelőtt született kisgyermekben maga Isten jött el hozzánk! Ez az a szent titok, amivel én így karácsonykor nem tudok betelni. A régi és mindig új, a nagyszerű és imádatra indító csoda: Isten megjelent testben!
És most azt is tudom, hogy az apostolnak az a kijelentése is erősen vitatott tény ma a világban, hogy emberi testben valóban Isten jelent meg a Názáreti Jézusban. Hiszen gyakran halljuk azt, hogy Jézus nem is valóságos történeti személy, csak költött alak. Tehát, hogy Jézus valójában sohasem létezett, csak tisztelőinek a képzelete szülte, csak hitregebeli személynek tekintendő... Tudom, hogy sok keresztyén embernek a hitét is rágja ez a sokszor hallott gondolat, mint a szú a fát. - Hadd hívjam fel a figyelmeteket ezzel kapcsolatban a két nagyon elgondolkodtató tényre. Az egyik az, amit Rousseau mondott egyszer Jézus személyéről így: “Ha valaki kitalálta volna, maga a kitaláló nagyobb és bámulatosabb lenne, mint a találmánya.” Tudniillik arról van szó, hogy az a Jézus-kép, amit az evangélisták mutatnak be, fölülmúlja az emberi elgondolás és találékonyság lehetőségeit. Egészen másként nagy, szent és bölcs ez a Jézus, mint ahogyan ember a nagyot, a hőst és a szentet elképzelni szokta. Milyen nagyság az, aki a kicsik és nyomorultak előtt a legmélyebb szolgálatra alázta magát? Milyen szent az, aki a legutolsó bűnösök társaságát keresi? Milyen hős az, aki hagyja magát megkötöztetni? Milyen Megváltó az, aki halálra ítélve, aki leveretve akar győzni? Abban a Názáreti Jézusban igazán olyan valaki járt közöttünk, aki sehogyan sem illeszthető bele az emberi sablonokba. Ilyen valakit emberek kitalálni nem tudnak, csak leírni, tudósítást adni róla, arról, akit láttak maguk között. Annyira új, annyira más, annyira idegen ez az ember, hogy csak felülről való lehet, csak Isten lehet közöttünk! Tagadjuk sokan? Nem csoda, hiszen olyan különös valaki ez a Jézus, hogy az ember vagy a tagadásba menekül előle, vagy meghódol előtte.
A másik elgondolkodtató tény az, hogy annak az isteni akciónak, ami 2000 évvel ezelőtt karácsony éjjelén történt, a sodrásában benne vannak mindmáig még azok is, akik nem is hisznek benne. Mégiscsak valami hatalmas isteni tény történhetett Jézus születésében, hogy ennek hatásaképpen még azoknál is, akik tagadják Jézust, a karácsony a békességnek, a szeretetnek, az örömszerzésnek az ünnepe. Isten valami olyat tett az első karácsonykor, hogy azóta is mindmáig ezen a napon összebékülnek egymással még a haragosok is, fölvillan ilyenkor egy-egy sugár. - Ne szégyelld hát a hit nyelvén kifejezni a boldog titkot, amit az egyház kétezer éve így vall: “Isten megjelent testben!” Isten és a test, ez a két véglet, ez a két ellentét találkozott és egyesült Jézusban. Őbenne találkozik az emberi aspiráció és az isteni inspiráció. Őbenne hajol össze és békül meg örökre ég és föld egymással. Őbenne találta meg anyag és lélek a kiengesztelődést. Az Ő életében olvad a természeti és a természetfölötti eggyé... Ímé, most már az emberi életen átüthet a mennyei sugár, az emberi test is szolgája és hordozója lehet az isteni jóságnak, szeretetnek, irgalomnak, szépségnek. És hinni Jézusban éppen azt jelenti: megtelítődni azzal a többlettel, amit Isten ad belénk. Hinni Jézusban annyi, mint részesévé válni annak az isteni akciónak, ami karácsonykor kezdődött. Hinni Jézusban azt jelenti, hogy úgy kerülni kapcsolatba Istennel, hogy a te emberi akaratodban egy mindenható akarat működik, szeretetedben isteni szeretet árad szét, értelmedet isteni értelem világítja meg, s általa te magad több leszel, többet érő ember leszel, új ember, olyan, akiben van valami isteni.
Elgondolom, hogy a királyokról levetett álruhát milyen nagy becsben tarthatta később egyszerű viselője. Micsoda áhítattal érinthette meg, arra gondolva, hogy ebben járt a király! Hogy igyekezett talán ő is királyi módon mozogni benne! Nos hát, gondolj arra, hogy ebben a testben járt a Királyok Királya, ez a test volt az Isten álruhája. Érezd elkötelezve magad arra, hogy hozzá méltóan járj benne ezután.
Isten megjelent testben. Tehát a karácsonynak nemcsak a lelkünkhöz van köze, hanem a testünkhöz is. Nem elég egy kis hangulat, ami azután elszáll az ünnepek múltával - Isten ma is testet keres, megtestesülést az Ő szeretete, jósága, békessége számára. Testet, emberi testet, amelyik megvalósítja, hordozza az Ő dicsőségét, sugározza Jézust! A karácsony nagy kérdése ma hozzánk ez: ki ad testet Isten gondolatának? Ki adja magát látható, megfogható megvalósítására Isten jóakaratának? Ki adja a kezét, hogy segítsen, sebeket kötözzön, könnyet töröljön vele Isten? Ki adja a lábát, hogy örömöt, vigasztalást vigyen általa valahova Isten? Ki adja a nyelvét, hogy jó szót mondjon vele valakinek Isten? - Hiszen ezért van karácsony, ezért jelent meg testben Isten! Így akar fölemelni téged is egy magasabb rendű életbe már most Isten! Jézus Krisztus által, a Megváltóban való hit által, a néki való engedelmesség által! - Ne csak elfogadd az életet, amint van, hanem tedd olyanná, amilyennek lennie kell! Az élet minőségének a megváltoztatására kapod a megváltó energiát Jézustól!
Testvéreim, én tudom, hogy a karácsony a maga szép emlékeivel, hangulatával sokaknál ma már az az utolsó szál, ami őket még Istennel, egyházzal, Krisztussal összeköti. Vékony, szakadozó szál ez! Nem tart már soká! - De tudjátok mit? Lehet ám ez az első szál is! Mint ahogyan hajók kikötésénél a Dunán, először egy vékony kötelet dobnak ki a partra, ami csak arra jó, hogy általa kihúzzák azt a vastag drótkötelet is, amivel már hozzá lehet kötni a hajót a parthoz. Nos hát, a hangulatban, a karácsonyi emlékeknek ez a vékony szála ne az utolsó, hanem az ilyen első szál legyen, amivel megragadjátok a kikötési lehetőséget, Jézust, az új életnek azt a titkát, hogy Isten megjelent testben, és akkor majd általa biztos révbe jut az életetek!
Ámen!
Dátum: 1960. december 25. Karácsony