Krisztus követője: Istenhez megtért ember. Megtérés nélkül nem lehet követni Krisztust. Mert például elképzelhető, hogy egy iszákos ember teljességgel önmegtartóztatóvá válik, és ez óriási nagy lépés előrefelé, de ez még nem elég. Vagy elképzelhető, hogy egy könnyelmű, léha valaki komoly templomlátogatóvá lesz, és ez kétségtelenül már nagy eredmény, nagy javulás az életében, de többnek kell történnie. Ez a több: az Istennel való teljes megbékülés, az Isten előtt való feltétlen meghódolás, az Isten kegyelméig való eljutás - a hazaérkezés, az Isten gyermekévé válás. Nem elég csak hátat fordítani a disznók vályújának, hanem el kell jutni haza, az Atyához, ahol kitárt karokkal, a bűnbocsánat csókjával, új ruhával vár az Úr maga. Ahol az Úr kegyelme mindent megtesz, hogy a hátunk mögött hagyottakat, amilyen hamar lehet, elfelejtsük. Más dolog egy istenes ügy szolgálatába szegődni, vagy magának az élő Istennek a szolgálatába állni. Noénak is voltak munkatársai a bárka építésében, akik egy jó ügy szolgálatában tisztességgel dolgoztak, de mégis csak azok maradtak meg a nagy ítéletben, akik családi kötelékben, személyesen hozzá tartoztak. Krisztus követői nem eszmét szolgálnak, hanem magát az élő Istent. Nem egy kiváló apostol rajongói, hanem az Isten lekötelezettjei és szerelmesei. Nem az történt, hogy egy rossz társaságtól megtértek egy jó társasághoz: nem a templomhoz, nem az egyházhoz tértek meg, hanem az Istenhez! Hogy állunk ezzel? Nem maradtunk valahol félúton a disznók vályúja és az atyai ház kapuja között? Igazán otthon vagyunk, megbékülve, kiengesztelődve, a bűnbocsánat kegyelmében az Atyánál? Nézzétek, még mindig nyitva van a menny kapuja, még mindig be lehet menni rajta, újra be lehet menni rajta! Jézus keresztje alatt vezet hozzá az út, szabad mindenki számára megtérni magához az élő Istenhez a megváltó Jézusban való hit által.
Lelkész