Ha tartalmilag nézzük a szó jelentését, azt találjuk, hogy a “kegyelem” Istennek az a magatartása, indulata, cselekedete, amivel nem tartozik senkinek, amit nem kénytelenségből, hanem szabad jó tetszéséből tesz, amit pusztán szeretetből gyakorol olyan valakivel szemben, aki azt a szeretetet vagy jó tetszést egyáltalán nem érdemelte meg, sőt, annak az ellenkezőjét várhatná! Például: senkinek nem tartozott Isten a Paradicsom-kert szépségével, boldogságával, és hogy mégis adta: kegyelemből történt! Nem tartozott Noénak azzal, hogy tudtul adja neki az özönvíz bekövetkező pusztítását és a szabadulás lehetőségét, hogy mégis megtette: tiszta kegyelem volt! Nem tartozott Jóbnak azzal, hogy halálos betegségéből meggyógyítsa, és hogy a katasztrófa által elvett gyermekei helyett újabb gyermekeket adjon neki vigasztalásul. Azt, hogy ezután mégis ezt tette az Úr: kegyelemből történt. Nem tartozott az Úr Isten ennek az elveszett világnak Jézus Krisztussal. Az, hogy mégis elküldte Őt és halálba adta, hogy aki hisz Ő benne, el ne vesszen, hanem megmaradjon az örök életre, ez a legnagyobb kegyelem, a tulajdonképpeni kegyelem volt és lesz örökké! Így lehetne folytatni a végtelenségig: nem tartozik ma sem az Isten egyikőnknek sem azzal, hogy ha bajba jut, megbetegszik, életveszedelembe kerül: megsegítse. Ha mégis ez történik, kizárólag kegyelemből történik! Azzal sem tartozik az Úr, hogy valakinek az imádságát meghallgassa, hogy Ő erre mégis ígéretet tett az embernek, hatalmas kegyelmi cselekedet volt. Nem tartozik Isten senkinek azzal, hogy amikor lélegzetet vesz, tiszta levegőt szívhat be a tüdejébe, vagy amikor inni akar egy forrásból, tiszta, egészséges vízzel olthatja szomjúságát: hogy mindezek a lehetőségek mégis léteznek, ez mind-mind kegyelem! Végül senkinek sem tartozik Isten az üdvösséggel, senki sem várhatja el méltán az Úrtól, hogy őt üdvözítse, hogy neki az örök életet juttassa örökségül, és ha mégis ez történik valakivel, akkor ez csak kegyelem által történhet.
Lelkész