Vannak emberek, akik szenvedni akarnak. Magukat sajnálni és sajnáltatni. Ők a mártírok, akik mindig vádolnak másokat, irigylik azokat, akiknek valami miatt jobban megy, és úgy akarnak bosszút állni rajtuk, hogy ők nem hajlandók örülni. Őket nem szerették eléggé, ők valami hátrányt szenvedtek, és ezt éreztetik a környezetükkel. És Istenre kivetítve: úgy gondolják, Isten megvont tőlük valamit, ezért adhat, amit akar, sok minden mást, annak ők nem örülnek. Azt megvonta, ami nekik kellene, és ők így állnak bosszút, hogy észre sem veszik a többi ajándékát. Következésképpen nem találják meg benne az örömöt sem. Valami kemény dac és gőg van ebben a magatartásban. Rendkívül megszegényíti magát az ilyen ember, és nagyon nehézzé teszi a környezetének a helyzetét, mert ezeknek az embereknek nem lehet örömet szerezni. Nem tehet a kedvükre valaki, ha a szívét kiteszi, akkor sem. Tulajdonképpen Isten ellen vétkeznek ők súlyosan.
Lelkész