Számunkra csodálatos, hogy az áldott állapotban lévő Mária magasztaló éneket énekel. Éneke a hitnek az éneke. Abban az értelemben, hogy aki énekli, egészen abból él, ami neki megígértetett. Feltűnő az is, hogy a Megváltó neve ebben az énekben nem fordul elő. Isten tetteiről beszél. Az Ő tetteit magasztalja a történelemben. Mégis az eljövendő Messiás van a hátterében az énekének. A bűneset után megígértetett az asszony magva, aki a kígyó fejére tapos. Minden asszony reménykedhetett, hogy ő lesz a Megváltó anyja. És egy nap mennyei hírnök érkezik a názáreti szolgálóleányhoz és tudtára adja, hogy ő lesz az anyja a régen várt Szabadítónak. Milyen felmagasztalás! Nem csoda, hogy Mária ujjongva Örvendezni kezdett: Magasztalja az én lelkem az Urat! Az ember nem teheti Istent nagyobbá. Nem adhatunk neki semmit, ami Őt gazdagabbá teheti. Mit adhatna a gyertya fénye a Nap ragyogásához? De egyet tehetünk: Beszélhetünk Róla másoknak, hogy nagyobb legyen számunkra. A születendő Jézust Mária Megváltójának mondja. Isten az ő számára is szabadító Isten. Neki is szüksége van Megváltóra. A Megváltó elfogadásának sorrendjében ő az első, de a kegyelemben mindenkivel egyforma. Ő volt az egyetlen a világon, aki ezt mondta Jézusnak: Fiam és Megváltóm! Az utóbbit mondhatja mindenki. A kettőt együtt csak Mária.