Alapige
A sokaság pedig ezt látván, elálmélkodék
Alapige
Mt 9,28

Milyen hatást tett jelenléte és hogyan hatottak tettei az emberekre? Erről a hatásról tudósítanak az evangéliumok. Amikor Simeon a gyermek Jézust karjaiban tartotta, megjövendölte, hogy a Vele való érintkezésben az emberek gondolatai nyilvánvalókká lesznek. Azt is mondhatjuk, hogy senki sem maradhatott közömbös, aki közelében volt. Vagy gyűlölni kezdte, vagy szeretni; vagy csodálni, vagy kigúnyolni. De a színvallásra mindenki kényszerítve volt. A legáltalánosabb benyomás, melyet feljegyeztek róla, az volt, hogy felkeltette az emberek csodálatát? Csodálkoztak rajta." Elámultak tanításán, csodálkozva azon, hogy hogyan tud olyan sokat az, aki nem tanult. Még nagyobb ámulatot keltettek csodái. Az emberek tódulnak azokhoz a személyekhez, akik, csodát" tesznek. Jézus nem szerette a csodálkozást, annyiszor kitért előle. Hiszen nem csodatevőnek jött! Olykor a csodálkozás félelemmé változott. Amikor alvásából felébredt a viharos tengeren és megdorgálta a szeleket és a hullámokat, a tanítványokról azt olvassuk, hogy nagyon féltek. Amikor életre keltette a naini özvegy fiát,, félelem szállta meg mindnyájukat". Ez a félelem természetes eredménye volt a csodának, amelyek megmutatták a Mindenható közvetlen jelenlétét.