Alapige
Kora reggel, még szürkületkor kiment egy puszta helyre és ott imádkozott
Alapige
Mk 1,35

Jézus imádkozott, mert ember volt. Ember, a dolgoktól való függőségben. Ő a Földön nem volt önellátó"? a földi dolgoktól való függetlenségben. A mindendápi kenyérért neki is imádkoznia kellett. Ő az Atyától függött napról napra. És ezt a függőséget kifejezte imádságaiban. Ez a tény Jézust egészen közel hozza huzzánk. Ő valóban a testvérünk lett. Arra is ügyelnünk kell, hogy Jézus bűntelen ember volt. Életének minden szakaszán. Embersége tökéletes emberség. Neki nem volt bűnös múltja, mely gyengítette volna jelenét. Mégis szüksége volt állandóan az imádságra. Sok könyörgése nem a tanítványok szeme előtt történt, és így ezekről nincsenek az evangéliumban feljegyzések. De vannak imádságairól tudósítások, melyek számunkra rendkívül tanulságosak. Amikor imádkozott, kiment a városból a természet magányosságába., Elment egy magányos helyre és ott imádkozott." Máshol ezt olvassuk? Elment a pusztába és imádkozott." Különös szeretettel a hegyeket választotta az imádkozás helyéül. És mivel akkor a helységek kicsinyek voltak, a pusztát és a hegyeket könnyen elérte. De belátta azt is, hogy mindenütt tudott egyedül lenni Istennel.