Jézus tudott élni a világban. Olyan hatalommal és győzedelmesen élt, hogy semmi sem fenyegette az Istenről szóló bizonyságtételét. És követőinek ugyanezt a hatalmat adta. Olyan lelkesedéssel töltötte meg őket, amelyet az új borhoz hasonlított. Ünneplő vendégekkel akart végigvonulni a világon. Hitük, lelkesedésük tüzét nem tudta a világ hatása kioltani. A világhoz való viszonyt illetően fel kell tennünk a kérdést: Mi az a határ, ameddig Isten embere a világban elmehet? Elhallgasson a bizonyságtétellel? A Keresztelő János vonalát kövesse -e: tartsa magát távol a világtól? Vagy keresse az olyan emberek társaságát, melyben megőrizheti magát az elvilágiasodástól? Lehet úgy a világban lenni, hogy hűségesek maradunk Istenhez. Így nem a világ befolyása alatt állunk, hanem mi gyakorlunk hatást a világra. Jézus bárhol volt, bármit tett, össze volt kötve a nagy feladat elvégzésével, amiért a világra jött. Küldetése ismertté tette a világban Isten szeretetét és fel akarta ébreszteni az emberét. Azért élt, hogy növelje az ember szeretetét Isten iránt és az ember szeretetét az ember iránt. Ami nem ezt a célt szolgálta, nem volt fontos a számára. Ő nem vonult ki a világból, hanem legyőzte a világot.