A világhoz való viszonyt illetően lényeges ellentét volt Jézus és útkészítője, Keresztelő János között. János megvetette a körülötte lévő világot, a pusztában élt, távol az emberektől. Ruházata sem volt a városi életre alkalmas. Krisztus éppen ellenkezőleg élt. Honfitársai közé ment. Ahelyett, hogy várta volna, míg az emberek hozzá mennek, Ő ment az emberek után. Városokban és falvakban, az utcán és a piacon, a zsinagógákban, a templomban az emberek között járt. Elment a házakba örülni az örülőkkel és sírni a sírókkal. Meglepő volt, hogy részt vett az ünnepélyes alkalmakon. Működését a kánai menyegzőn kezdi. Máté a megtérése örömére vendégséget rendez, melyre Jézus is elmegy és leül a vendégek — vámszedők és bűnösök — közé. Érdekes számunkra, hogy Jézus a vendégül való meghívást elfogadta a másik oldalról is. Ezen a vendégségen együtt ült a farizeusokkal és az írástudókkal. Lukács három alkalmat említ, amikor a farizeusok meghívták. Oly kötetlen volt az emberekkel való társalkodásban, hogy részegesnek és nagyétkűnek csúfolták. Senki sem próbálta Keresztelő Jánossal összehasonlítani. János tanítványai böjtöltek, míg Jézus tanítványai ünnepeltek.