Egy kisfiúnak nagyon megtetszett az iskolájában egy festmény, ami már 70 éve lógott a könyvtárban, de senkinek sem tűnt fel igazán. Egy nap azonban ez a kisfiú elmesélte az édesapjának, hogy mi látott a könyvtárban. Az édesapja elkezdett gyanakodni, hogy ismerős neki valahonnan ez a festmény, és kíváncsiságából elment az iskolába, hogy jobban szemügyre vegye. Már látszott rajta a 70 év, nem nagyon foglalkoztak vele. Rájött arra, hogy ez egy híres művésznek, Walter Crane-nek az alkotása, ami átszámítva akkor több mint 300 millió forintot ért.
Nem gondolom, hogy a nappalink falán ilyen festmények lennének, de azt biztosan állítom, hogy mindannyian birtokában vagyunk egy felbecsülhetetlen értékű kincsnek, amely rosszabb esetben a könyvespolcunkon porosodik, jobb esetben az ágyunk mellett, de legjobb esetben elhoztuk magunkkal.
Az előző alkalommal is arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miért olvassuk a Szentírást. Rögtön a 16. versben már három dolgot megállapítottunk, most ezeket csak röviden elismétlem, pár mondatban.
Először, hogy „[a] teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra”. A Szentírás sok helyen használja a tanításra azt az analógiát, hogy a tanítás olyan, mint a táplálás. Valójában itt a tanítás azt is jelenti, hogy Isten szava naponta táplál bennünket, olyan, mint egy eledel. Ahogyan naponta magunkhoz vesszük az ételt és az által el tudjuk végezni a feladatokat, ugyanígy napi lelki táplálékra is szükségünk van ahhoz, hogy lelki dolgokban meg tudjunk állni.
Másodszor a Szentírás szembesít a bűneinkkel: „… hasznos a tanításra, a feddésre”. Amikor kinyitjuk, mintha egy vádló ügyvéd szólalna meg belőle, aki elmondja, hogy miben vétettünk. Olyannyira szembesít ezzel bennünket, hogy talán nem is tudnánk ezeket tagadni, mégis sokszor megtesszük. Ez egy nagyon szomorú dolog. Ennek sajnos az a következménye, hogy az ember folyamatos tagadásban, állandó bujkálásban él. Sokszor ezért sem veszi elő az ember a Szentírást, mert kényelmetlenül érzi magát, hogy megint szembesül a bűneivel. Egy idő után emiatt sokan
nek, akkor ott megint valamilyen úton-módon Isten rámutat az ő szívükre. Akár egy testvéren keresztül, akár a Szentíráson keresztül, ha a kezükbe veszik.
Harmadszor a Szentírás nemcsak szembesít a szívünkkel, a bűneinkkel, hanem megadja a megoldást is: „… hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra”. Tehát a Szentírás nem olyan, mint általában az emberek, hogy rámutatnak egy ember bűneire, majd otthagyják. Pár óra múlva jut csak eszükbe, hogy ingerültségből mondtak neki sok-sok dolgot, de pont a lényeget, az evangéliumot felejtették el elmondani.
Nem is olyan régen néztünk a fiatalabb ifivel két példázatot: az egyik a házépítésről szólt, a másik a hadba vonulásról. Mindkét esetben az ember elkezd számolgatni. Jézus így kezdi ezeket a példázatokat: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” A vége felé mond egy ilyet is: „Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom.” Tehát a Szentírás rámutat arra is, hogy mi a te problémád. És itt nagyon sok dolgot felsorol.
Probléma az, hogy nagyon szereted önmagadat. Azt mondja, hogy nem követhetsz engem addig, amíg meg nem gyűlölöd önmagadat. Aztán ilyet mond: nagyon szereted a vagyonodat. Aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom. És aztán mond egy ilyet: nagyon szereted az emberi kapcsolatokat is. Aki „nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom”. Sok mindenre rámutat itt a Szentírás: nagyon szereted önmagadat, nagyon szereted a dolgaidat, a tárgyaidat és nagyon szereted a kapcsolataidat. És azt mondja, hogyha ezek ott vannak a szívedben, akkor nem tudsz engem követni. Gyűlöld meg ezeket. Könnyen kimondjuk ezt a mondatot, de nagyon nehéz megtennünk.
Ha tovább olvassuk ezt a szakaszt, akkor a házépítés és a hadbavonulás példázatával ezt akarja szemléltetni. Ez után mondja el az elveszett juh, az elveszett drachma és a tékozló fiú példázatát. Hogyan tudja az ember beismerni azt, hogy neki ezekkel problémája van? Hogyan tudja az ember meggyűlölni önmagát, a kapcsolatait, a vagyontárgyait? Úgy, hogy először Istennek meg kell találnia azt az illetőt. Rá kell lelnie Istennek. A tékozló fiú példázatában ez nagyon szépen előjön. A tékozló fiú elkezdi tékozolni, szétszórni a vagyonát, és amikor az összes vagyona elfogyott, akkor ismerte be azt, hogy milyen helyzetbe került. Elhatározta magában, hogy mit fog mondani az édesapjának, beismeri, hogy ő milyen: „nem vagyok méltó
de ez csak úgy lehetséges, ha Isten először az elveszett állapotodban megtalál téged. Az embert szembesíti azzal, ami elválasztja Tőle, de megmondja a megújítás lehetőségét is. Ez nem egy egyszerű folyamat, nagyon is nehéz.
Tehát rámutat egyrészt az ember szívére, de elmondja a megoldást is a Szentírás. Nemhiába fogalmaz így: „… hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra”. Magyarán fordulj oda Istenhez, ismerd meg őt. Amikor az ember odafordul Istenhez, akkor valójában megismeri a szívét és megismeri a bűneit is. És azután milyen nagy kegyelem, hogy felmutatja az evangéliumot, hogy pontosan ezért halt meg a kereszten.
Negyedszer pedig a Szentírás nemcsak fedd, int, nemcsak megjobbít vagy táplál, hanem „hasznos […] az igazságban való nevelésre” is. Ez a kifejezés pedig arra mutat rá, hogy Isten szava segít bennünket ezen az úton meg is maradni. Tehát ha már Isten megfeddett, megjobbított és most már táplál, akkor maradj is ezen az úton, ne térj le róla. Eddig pont arról volt szó, hogy a Szentírás helyrehozza azt, ami elromlott. Az itt használt ’nevelés’ szó pedig a ’gyermeknevelést’ jelenti – a pedagógus szavunk is ebből a szóból származik –, ami egy hosszas folyamatra mutat rá. Egy pedagógus viszont csak akkor tud tanítani, nevelni, feddni, ha folyamatosan ott vagyok az óráján. Tehát ha nem vagyok ott, akkor nem fog tudni tanítani, nevelni.
Itt arra mutat rá a Szentírás, hogy elvégzi azt is az ember életében, hogy maradjon is ezen az úton.
Ugyanúgy, mint egy gyermek nevelése. Az is többéves folyamat, nem úgy történik, hogy megszületik egy gyermek és felneveljük egy hét alatt, hanem hosszú évek fáradtságos munkája. Próbáljuk a gyermekeket különféle szociális dolgokra nevelni. Például, ha Sári lányom a játszótéren lekever valakinek egy pofont, akkor elmondom neki, hogy ilyet nem csinálunk. Vagy ha látja azt, hogy valaki a homokozóban szomorú, azt meg kell vigasztalni. Tanítjuk a gyerekeket és ez egy sok éves folyamat.
A Szentírás is egy hosszadalmas folyamaton keresztül tanítja meg számunkra a lelki készségeket. Ezek sem egyik napról a másikra történnek meg, hanem egy folyamatos munka eredményei. Olvasok egy hosszabb igeszakaszt a testvéreknek az Ószövetségből. „Ezt az igét mondta az ÚR Jeremiásnak: Menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet. Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen dolgozott a korongon. De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta. Ekkor így szólt hozzám az ÚR igéje: Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? Így szól az ÚR: Hi4
kezében. Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kitépem, kiirtom és elpusztítom. De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam hozni rá. Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és beültetem. De ha azt műveli, amit rossznak tartok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni.” (Jer 18:1-10).
Az agyagnak két dolgot kell tennie. Egyrészt érzékenynek kell lennie a fazekas kezére, hogy formálható legyen. Nem mindegy, hogy milyen agyagból készítenek bögrét vagy tálat, azt meg kell válogatni, hogy milyen agyagot tesznek oda a korongra. Az agyagnak tehát érzékenynek kell lennie és csak ez után tudja a mester elkészíteni az általa kigondolt eszközt.
Másrészt az agyagnak viszont a fazekas kezében is kell maradnia. Még akkor is, ha elkészült. Hiszen amikor a mester elkészíti az adott eszközt, az nem képes azt csinálni, amit akar. Például az elkészített bögrét a fazekas emeli fel a kezével, ha inni akar belőle. A bögre nem képes önmagától megitatni valakit. Tehát a bögrének ott kell maradnia a fazekas kezében, ahogyan nekünk Isten kezében. Ott kell maradni ahhoz, hogy tudjon használni úgy, ahogy ő akar.
A Timóteushoz írt levélnek ebben a részében is erről van szó. Ahhoz, hogy a tanár tanítani, nevelni tudja a diákot, ahhoz ott kell lennie a diáknak. Az igazságban való nevelés is csak úgy fog megtörténni, hogyha folyamatosan Isten jelenlétében vagy. A kérdés mindig az, hogy hogyan lehetek érzékeny Isten formáló kezére, hogyan tudom biztosítani a magam életében azt, hogy ennek a teremtő Istennek a kezében maradjak.
Amikor feltettem magamban ezeket a kérdéseket, akkor meg kellett vallanom őszintén, hogy erre egy nagyon egyszerű válasz létezik. Olyan egyszerű, hogy én magam is alig hittem el. Úgy, hogy kinyitom a Bibliámat és elkezdem olvasni, tanulmányozni, alkalmazni és engedelmeskedni annak. Olyan egyszerűnek hangzik ez a válasz, hogy sokan el sem hiszik és éppen ezért nem is lépnek rá erre az útra. Pedig, ha ilyen egyszerű?! Az életben nagyon sok probléma és nehézség van, és ennyi lenne? Igen, enynyi lenne! Kinyitod és olvasod, mert a Szentírásból maga Jézus Krisztus szólal meg és ezáltal formálja a szívedet. Ilyen egyszerű.
És mégis azt látom, hogy a többség fut mindenféle emberi megoldás után és a nehézségeik nemhogy megoldódnának, hanem inkább felhalmozódnak. Vagy ha részben meg is oldódnak és talán boldogok is bizonyos értelemben a földi dolgokkal kapcsolatban, de később rá kell jönniük, hogy ez nem valódi boldogság. Ha valamit be is tud tölteni ideig-óráig, az el fog tűnni, el fog múlni.
A János evangéliuma egy nagyon fontos célt mond: „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” (Jn 20:3031). Azt mondja, hogy „hitben életetek legyen az ő nevében.” Tehát a Szentírásnak az a célja, hogy élj, hogy már most életben legyél. Át akar formálni téged valamiről valamire, akar valamit a szíveddel. Egyrészt táplál, fedd, int, aztán megjobbít, napról-napra ezen ez úton tart téged és itt valójában ugyanerről van szó: üdvözít, megment. Tehát a célja az, hogy üdvösséged és életed legyen, ne a sötétségben élj, ne a saját dolgaid után futkározz, hanem térj meg, borulj le Isten előtt.
Miért akar bennünket Isten naponta táplálni? Miért akarja feltárni bűneinket? Miért akar helyreállítani bennünket? Miért akarja, hogy ezen a helyrehozott úton éljünk? Ezt olvassuk a 16. versben: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; – és akkor a 17. versben így folytatja – „hogy”, és ez olyan kötőszó, ami nagyon fontos. Pontosan így lehetne visszaadni: ’avégett hogy’, ’abból a célból hogy’. Ez egy célhatározó a szövegben, tehát van egy célja ezzel Istennek: „… hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”
Itt vigyáznék ezzel a tökéletes szóval. Itt szó szerint az ’érettség’ szerepel. A tökéletesség mögött mi talán egy bűn nélküli állapotot feltételezünk, hogy tökéletes az, akiben nincs bűn. Itt nem ez a szó szerepel egyébként, hanem ez az ’érett’, ’nagykorú’, ’felnőttkorú’. Tehát ez a célja a Szentírásnak, hogy az ember felnőjön, ne legyen kiskorú.
Mit jelent ez az Isten embere kifejezés? „… hogy tökéletes legyen az Isten embere”. Sokféleképpen nevezünk embereket, különféle jelzőkkel illetjük őket. Például, ha valakire azt mondjuk, hogy „városi ember”, akkor az negatív jelző, mert ő talán egy elkényeztetett ember. Aztán a városi meg a falusira azt mondja, hogy „falusi ember”, az meg azt jelenti, hogy ő talán egy kicsit butácska. Sokszor oda-vissza megy az adok-kapok. A városi embernek lehet, hogy a városi dolgok vannak az élete középpontjában, a falusinak meg a falusiak, de ez az Isten embere jelző is mondani akar valamit számunka. Azt akarja megmutatni, hogy ennek az embernek élete középpontjában valójában maga Isten áll, nem más. Számára Isten személye az, aki és ami a legfontosabb. A Krisztuskövető ember életében Istennek valójában az a célja, hogy a Szentírás olvasásán, tanulmányozásán, alkalmazásán keresztül az önközpontú életünkből Istenre összpontosítsunk.
Valaki így határozta meg a bűn fogalmát: „A bűn lényege, hogy az emberek énközpontúak”. Mindig önmagukra koncentrálunk, büszkék va6
bízunk, hogyha valaki elmondja nekünk, hogy valamit nem jól csinálunk, akkor teljes mértékben összeomlunk.
Viszont milyen az az élet, amelynek középpontjában Isten helyezkedik el? Őbenne bízunk, teljes mértékben tőle függ az életünk olyannyira, hogy mindent tőle várunk. Alázatosak vagyunk előtte, megtagadjuk önmagunkat. Ez azt is jelenti, hogy először az ő igazságát és országát keressük, minden helyzetben azt nézzük, hogy ő mit akar.
Ezzel kapcsolatban pedig létezik egy mondás: „Az ember olyan, mint egy pohár. Csak akkor tudod meg, hogy mi van benne, amikor felkavarod.” Az, hogy mi van az életünk középpontjában, az mindig az élet egy bizonyos helyzetében derül ki. Én-központú vagyok, én állok a középpontban, vagy pedig Isten? Ezt mindig a nehéz szituációk fogják megmutatni.
Mózes 5. könyvének 8. fejezete így fogalmaz: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?” (8:2). Amikor valamilyen próbába kerülsz, mi derül ki a szívedről? Mit tudnál megfogalmazni? Egy adott szituációban feltett kérdésed miről árulkodik? Ha önmagad körül forogsz, akkor ezt a kérdést fogod feltenni magadban: „Miért engem Uram?” ha pedig Istenre összpontosítasz akkor ez a kérdés fog elhangozni: „Mit akarsz ezzel Uram?”
Ahhoz, hogy Isten legyen az életed középpontjában, bizony időt kell szánnod arra, hogy kinyisd Isten igéjét. Bízom benne, hogy mindannyian vágyunk arra, hogy az „Isten embere” jelzőt használják ránk. Ne a „munka embere”, a „viszály embere” vagy a „divat embere” legyünk. Fordítsunk időt arra, hogy kicsoda Isten, ismerjük meg őt úgy, ahogyan kijelentette magát a Szentírásból.
Mi a célja még a Szentírásnak? Így fogalmaz: „… minden jó cselekedetre felkészített.” Felkészít a jócselekedetre. Még középiskolában volt egy olyan tantárgyunk, amit érintésvédelemnek neveztek. De mit is jelent pontosan az érintésvédelem? „A villamos berendezések érintéseiből származó áramütéses balesetek.” Tehát ha a testvérek megérintenek egy hűtőszekrényt vagy egy mosogatógépet és az megrázza a testvéreket, akkor ezeket az eszközöket nem látták el olyan védelemmel, hogy ez ne történjen meg – ezért szükséges az érintésvédelem. Ha megérintem, ne történjen baleset. Rengeteg ilyen történet keringett az iskolánkban és ezekkel kapcsolatban mindig valamilyen furfangos kérdéseket tettek fel.
Az egyik történet így hangzott: „Az építkezésen dolgoztok, és arra lesztek figyelmesek, hogy az egyik munkatársatok folyamatosan rángatózik a betonkeverő mellett. Mit csináltok ebben a szituációban?” Persze min7
en kihúzzuk a 220-ból. Vagy jó esetben a betonkeverőn van egy jó nagy piros gomb, arra rányomok, mert az egy vészleállító gomb, az mindent leállít a betonkeverőn.” Más valaki: „Felhívom a 112-t”. Felhívhatod, de akkor már inkább hívd a mentőt, mert mire kiér, addigra csak azt állapítják meg, hogy mikor halt meg az az illető. Aztán volt egy másik, aki azt mondta, hogy megfogná a lapátot és valahogy azzal próbálná megszüntetni a kontaktust a munkás és a betonkeverő között. Ez is egy jó ötlet egyébként, csak kérdés, hogy működik-e. A helyes megoldás furfangos volt: „Győződj meg először arról, hogy tényleg áramütést szenvedett-e az illető!” Miért? Mert volt olyan valaki, aki nagyon komolyan vette az érintésvédelem órát az iskolában, és amikor azt látta, hogy valaki rángatózott a betonkeverő mellett, akkor fogta a lapátot és úgy rávágott a munkatársára, hogy eltört egy bordája. A probléma az volt, hogy nem azért rángatózott mert az áram megrázta volna, hanem csak homok került a csizmájába és azt próbálta kirázni, úgy, hogy a betonkeverőnek támaszkodott. Mi volt a helyes válasz erre a furfangos kérdésre? Először győződj meg arról, hogy tényleg rázza a munkatársadat az áram.
Ettől függetlenül jó az ilyenekre felkészülni és tudni azt, hogy ilyenkor mi a teendőnk. Valami ilyesmiről van itt is szó. Miért olvassuk a Szentírást? Azért, mert ha találkozol bizonyos szituációkkal, tudd, hogy mit kell tenned. „… minden jó cselekedetre felkészített.” Itt megint csak pontosítanék egy kicsit, mert ez szó szerint a következőképpen hangzik: ’minden jó cselekedetre felszereltetett’. Legyünk olyan lelki ajándékok birtokában, amiket bizonyos helyzetben használhatunk.
Például eljövünk a gyülekezetbe és látjuk, hogy az egyik gyülekezeti tagunk olyan szótlan. Hamar kiszúrjuk ezt, mert talán érzékenyek vagyunk az ilyesmire. A feladatunk nem az, hogy kiverjük a fejünkből, amit láttunk, hanem hogy beszélgessünk azzal az emberrel. Ugyanis ebben a helyzetben mire is van szükségünk? Olvasok néhány igét.
„Titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt”. (1Thessz 3:12). Mire van szükségem? Szeretetre. Tehát ha meglátom azt az illetőt, akkor menjek oda hozzá és szeressem. Hogyan tudom szeretni? Megkérdezem őt: Mi a baj? Hogy vagy? Hogyan tudok segíteni? Erre készít és szerel fel bennünket a Szentírás.
„Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak.” (1Pét 3:8). Vagy: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.” (1Jn 3:18). Ez a célja a Szentírásnak. Felkészít a jó cselekedetre. Amikor belekerülünk bizonyos szituációkba, akkor tegyünk is így.
héz szeretni, mert olyan a természete. Talán az illető tagja is a gyülekezetünknek és talán már megtért Krisztushoz, csak éppen a gyümölcs az életében áfonya nagyságú. Mit mond Isten igéje? „Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amelylyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel.” (Ef 4:1-2). Nem könnyűek ezek a dolgok, de valójában a Szentíráson keresztül maga Jézus Krisztus az, aki munkálkodik az életünkben, és ellát bennünket azokkal az erkölcsi tulajdonságokkal vagy biblikusan nevezve gyümölcsökkel, amikre szükségünk van akkor, ha egy nehéz természetű emberrel találkozunk. Ezt magunktól nem fogjuk tudni megteremni, magunktól nem leszünk türelmesek, nem fogjuk jobban szeretni azt, aki egyébként mindent megtesz annak érdekében, hogy ne szeressük.
„Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15:45). Vagy máshol így fogalmaz: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.” (Jn 6:56).
A Szentírásnak valójában az a célja, hogy kapcsolatban legyél Jézus Krisztussal, és ebben a kapcsolatban ő munkálkodik a szívedben. Amikkel ő megajándékoz, azokat tudd használni a különféle helyzetekben. A gyümölcsöket úgy tudod megélni, úgy tudod megmutatni, hogy szereted a másikat, türelmes vagy felé, együttérző vagy vele, bátorítod őt Krisztusban. Ez nem egyszerű feladat, ehhez naponta le kell ülni és elővenni a Szentírást, hogy folyamatos kapcsolatban lehess azzal a Krisztussal, aki meghalt éretted a kereszten. Ezt a kapcsolatot a Szentíráson keresztül tudjuk fenntartani vele.
Szerintem mindannyian voltunk betegek és nagyon jól ismerjük a működését. Ha elkapunk egy fertőzést, az valószínűleg az egész szervezetünkre hatással lesz, mert szétterjed, és másokat is megfertőz. Éppen ezért mostanában sokkal többször lemondunk találkozókat. Ha a családunkban mondjuk a gyermekünk elkap egy fertőzést, akkor valószínűleg mi is elkapjuk. Még nem vagyunk betegek, de már most számítunk arra, hogy azok leszünk.
Ugyanez igaz a gyülekezetben is. Egy test vagyunk. Ha valakinek fáj valamilye, az nekünk is fáj. Ha valamelyikünk boldog, akkor vele együtt mi is boldogok vagyunk. Ha valaki beteg, az az egész gyülekezetben szétterjedhet, fertőzővé válhat. A kérdés persze csak az, mit terjesztünk? Keresztyénként bizonyos tekintetben hordozóknak kell lennünk – „fertőzők9
a békesség, a szeretet, a másik felé való odafordulás. Reménykedem benne, hogy nem rossz értelemben vagyunk fertőzőek, és nem olyan dolgok terjesztésében játszunk szerepet, mint a békétlenség, a szeretetlenség, a viszálykodás, a harag, a pletykálkodás.
Testvérem, ha ezekben az utóbbiakban munkálkodsz, akkor arra bátorítalak, hogy először borulj le Jézus előtt és valld meg ezeket előtte. Arra kérlek, hogy ismerd meg Jézus Krisztust, akit csak a Szentírásból tudsz megismerni, amelynek az a célja, hogy életed teljes mértékben megváltozzon.
Tedd föl bátran ezeket a kérdéseket magadban: Érett vagyok, kész minden jó cselekedetre? Honnan veszem ehhez az erőt, honnan veszem azt, hogy ezek a gyümölcsök növekedjenek bennem? Előveszem-e a Szentírást, olvasom-e azt egyáltalán? Mert ha nem, akkor nem leszek felnőtt sem, jót sem fogok tudni tenni, mert Isten nem fog munkálkodni bennem. Bátorítalak téged. Borulj le és ha eddig ezt nem tetted meg, akkor valld meg, hogy: „Uram, én rossz dolgokat terjesztettem, azokban munkálkodtam, úgy éltem, hogy a Szentírás nem volt az életem része.”
Ebben figyelmeztet most bennünket Isten igéje, hogy immár legyen az életed része és kívánd te is őszintén, hogy az Úr munkálkodjon benned. Ha ezt akarod, ez a kívánságod, akkor vedd elő a Szentírást, mert csak így tud munkálkodni az az Úr, aki a kereszten meghalt a bűneidért, és most a te életedben is munkálkodni akar. Éppen ezért ne bujkálj, hanem gyere elő, valld meg a bűneidet, fordulj hozzá, mert Krisztus így vár, hogy az életed teljes mértékben megváltozzon.