Azt hiszem emlékeztek reá, hogy az első paradicsom közepén az életnek fája állott. Mikor Ádám vétkezett és a paradicsom kertből kiűzetett, eme szavak hangzottak el: „Mostan annak okáért reá kell gondolnunk, hogy az ő kezeit kinyújtván ne vegyen az élet fájának gyümölcsében, és abból ne egyék, hogy mindörökké éljen” Kiküldé (helyesebben: kiűzé) azért őt az Úr Isten az Édennek kertéből. (1Móz.3,22-23.) Sokan azt gondolják, hogy ez a paradicsom közepén lévő életnek fája lett volna az eszköz ahhoz, hogy az embereket halhatatlanokká tegye, annak gyümölcsének élvezése őket a folytonosan tartó ifjú erőben megtartotta volna, megőrizte volna attól, hogy erejük fogyatkozásra jusson és egy lelki újjászületés által a folyton megmaradásnak pecsétjét az ő lényökre nyomta volna. Én ezekről semmit sem tudok. De hogy ha az úgy volt, akkor nagyon könnyű megérteni, hogy miért akarta Isten azt, hogy az első ember Ádám, halhatatlan ne legyen azon elesett állapotában, a melybe a bűnbe esés által jutott, hanem azt úgy rendelte, hogy az ó természet meghaljon és a halhatatlanságnak egy új természet adassék, a mely egy másik szellemtől származzon és más vezetőség működése folytán képződjék.
Szövegünk mondja, hogy az új paradicsomnak közepén, az Isten tökéletes paradicsomában, a honnan a szentek soha ki nem űzettetnek, mivel az a mi örökké megmaradó helyünk fog lenni, szintén ott van egy életnek fája. De itt átfordítjuk ezen képletet. Ezt nem betű szerint érthetjük. Mi hisszük, hogy ez az életnek fája nem más, mint az Úr Jézus Krisztus, kinek levelei a pogányok égésségekre valók. Aligha tudnánk ennek az igének más magyarázatot adni, mivel ez oly jelentőségteljesnek látszik és kibeszélhetetlen megelégedést biztosit.
De minden kételkedés nélkül mondhatjuk szerelmeseim, hogy ha ezen magasztos látásnak nem is ez az egyedüli célja, mindazáltal az egy nagy és komoly igazság, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus a halottak élete, úgy szinte élete az Ő saját élő népének is. Ő az övéinek mindenben mindenök és csak Ő általa tartatik meg azoknak lelki életök. Tehát egészen igazunk van, ha azt mondjuk, hogy „Krisztus az életnek fája és mi azon jó reményben beszélünk Ő róla, hogy majd sokan eljönnek, az Ő gyümölcséből szakasztanak és esznek és úgy örökké élnek. Óhajunk az, hogy a szent példázatot úgy használhassuk, hogy valamely szegény lélek felbátoríttassék az örök életet megragadni, a mennyiben Jézus Krisztust hittel megragadja.
Legelőször is vizsgáljuk meg az életnek fáját télben, mikor nincsen rajta gyümölcs, másodszor próbáljuk meg az életnek fáját felmutatni, hogyan bimbózik és virágzik, és harmadszor óhatjuk azon utat felmutatni, a melyen gyümölcsét élvezhetitek.
Legelőször is akarok előttetek beszélni Jézus Krisztusról az életnek fájáról télben.
Azt hiszem, azonnal gyanítjátok, miszerint én ezen képlet alatt Jézust az Ő szenvedéseiben gondolom. Az Ő zord és sötét téli napjaiban, midőn a kereszten függött és elvérezett és meghalt, mikor semmi tisztességre sem méltatták az emberek, semmibe sem vették őt, még maga az Atya is elhagyta egy ideig, elrejtette orcáját Ő előtte és Ő „átkozott lett érettünk,” hogy mi lennénk Isten igazsága Ő benne, hogy megnyernénk azon igazságot, mely Isten előtt kedves.
Kedves barátaim, sohasem láthatjátok jól az életnek fáját, hogy ha előbb a keresztfára nem tekintetek valóban. Ott volt azon hely, hol Jézus Krisztus az Ő dicső érdemével és csodálatra méltó munkája által, melyet a kereszten bevégezett azon hatalmat nyerte, hogy lelkünknek Megváltója és üdvünknek Fejedelme légyen.
Jertek hát velem, hitetek ereje által a Golgota kis hegyének lábához, tekintsünk fel ottan és lássuk, hogy mi történt üdvünkért, Menjünk oda, miképpen Mózes cselekedett, mikor a csipkebokor égett és azon csodálatos látványt megtekintette. (2Móz.3,2-3.) Ez a legnagyobb csoda, melyet valaha a föld, a menny vagy pokol látott, azért időzhetünk néhány percig ennek megtekintése mellett.
A mi Urunk Jézus, a mindig élő a halhatatlan, az örök Isten fia, emberré lett „és emberi ábrázatban találtatott, mint ember”, megalázta magát, engedelmes lett mind a halálig, még pedig a keresztfának haláláig.” (Fil.2,8.) Ezt a halált nem magáért szenvedte. Az Ő emberiségének nem volt szükség meghalni. Ő élhetett volna, ha úgy akarta volna. Ő bűnnélküli volt, törvényellenes cselekedetei nem voltak, azért nem következhetett reá a büntetés.
Mi voltunk a vétkesek Átokra érdemesek, Mégis Ő elszenvedett, A mit Ő elszenvedett, A mit Ő magára vett,
Mi érdemeltük volna meg.
A keresztfán elszenvedett minden kín helyettesítő volt, érettetek történt emberek fiai. Érettetek vérzett el a dicsőség Ura, az igaz a hamisakért, hogy titeket Istenhez vinne. A dorgálás nem Ő érette magáért volt, mert Atyja kimondhatatlan szeretettel szerette őt és Ő Atyja kezeinek verését nem érdemelte legkisebb részben sem, fájdalmai az Ő ellenségeinek bűnökért volt, a ti bűneitekért és az én bűneimért, hogy sebei által meggyógyulhassunk és szenvedései által Istennel megbéküljünk.
Gondoljatok hát a Megváltó kereszten való halálára. Figyeljétek meg jól, hogy az egy átkozott halál volt. Sok módja volt annak, a hogy az emberek meghalhattak, de csak egy halál volt, melyre Isten az átkot kimondotta. Ő nem mondotta: Átkozott a ki megkövezés által hal meg, vagy pedig fegyver által, vagy egy malomkő által, a mely az Ő nyakába köttetik, hanem az volt megírva: „Átkozott valaki fán függ.” (Gal.3,13; 5Móz.21,23.) Semmi más halállal nem halhatott meg a Jézus Krisztus, mint épen azzal, melyet Isten, mint az átkozottak halálát kiválasztotta. Csodáld ezt hívő lélek, hogy a Jézus Krisztus érettünk átokká tétetett. Csodálkozz ezen és szeresd őt. Igyekezz arra, hogy benne való hited és iránta való háládatosságod egybeolvadjon.
Ez a leggyalázatosabb nemű halál volt. A római törvény csak a legaljasabb gonosztevőket ítélte ezen halálra és azt hiszem, hogy még azokat sem, hogyha csak azok egyszersmind rabszolgák is nem voltak. Egy szabad rómait nem szabad volt így kivégeztetni, ép oly kevéssé így azon királyságokhoz tartozó alattvalót, melyeket Róma meghódított, csak a rabszolgát, a kit a vásárban vettek, lehetett ilyen halálra elítélni. Ők azt tartották, miszerint megérdemelte, hogy rabszolgaként eladassék. Azonkívül még a természetes meggyalázáshoz hozzá adják saját gúnyjaikat is. Némelyek elmenve mellette fejüket hajtogatták Ő rajta. Mások megállottak előtte és nyelvöket nyújtogatták ki feléje. Mások leültek és őrizték őt, gonoszságukat és csúfolódó indulataikat kielégítvén Ő körülte. Ő minden gúny és gyalázat központjává tétetett. A részegesek csúfoló énekévé lett és még azok a kik vele együtt megfeszíttettek is csúfolták őt. És mind ezeket érettünk szenvedte. Bűneink gyalázattal teljesek voltak és Ő érettünk gyalázattal lett elhalmozva. Mi magunkat megbecstelenítettük és Istent tiszteletlenséggel illettük, azért lett Krisztus a halálban az istentelenek közé számlálva és ép úgy megutálva, mint azok.
Ezeken kívül még kimondhatatlan sok gyötrelemmel volt az Ő halála összekötve. Nem kell elfelejtenünk, Megváltónk testi szenvedéseit, mert én hiszem, hogy ha mi a testi szenvedéseket elkezdjük csekélyre becsülni, úgy csakhamar megkezdjük a lelki fájdalmakat is megkicsinyíteni. Ó, mily rettenetes halálnak kell annak lenni, a ki úgy hal meg, hogy a gyenge kezek és lábak szegeztetnek át, a csontok helyükből kimozdíttatnak, a keresztnek felemelése által, a láz megkezdődik, a száj oly forróvá válik, mint a tüzes kemence, a nyelv a szájból kidagad és az egyedüli ital is a melyet nyújtanak ecet, méreggel elegyítve. Ah! Szerelmeseim azon fájdalmakat melyeket Jézus szenvedett, nincs ember a ki megmérhesse, vagy kibeszélhesse. Hisszük, hogy, azon írónak igaza volt a ki így fejezte ki, magát, hogy Ő mindeneket elhordozott „A mit Isten csak hordozni tud.”
Nem lehetne kimondani a szenvedéseknek és sóhajtásoknak, az elepedésnek, a szívmegtörésnek és lélek megszaggatásnak árát, a melyet Jézusnak le kellet fizetni, hogy bennünket hamisságainkból és vétkeinkből megválthasson.
Az egy lassú halál volt. Bármilyen fájdalomteljes legyen is valamely halál, az még mindig megnyugtatásul szolgál, ha a haldokló reá gondolhat, hogy hamar véget fog érni. Ha valakit felakasztanak, vagy lefejeznek, a fájdalom pillanatokig nagy lehet, de csakhamar megszűnik. De a megfeszítésnél mindaddig függ az ember, míg lassan aztán a halál be nem következik. Mikor Pilátus meghallotta, hogy a Megváltó már meghalt, csodálkozott azon, hogy a halál olyan hamar bekövetkezett. Emlékszek arra, hogy egy hittérítőtől hallottam, miszerint Ő látott egy embert a ki megfeszíttetése után két nappal még a keresztfán életben volt és vannak a megfeszíttetekről olyan elbeszélések, hogy találtattak olyanok, a kik minekutána 48 óráig a keresztfán voltak, onnan levetettek és sebeikből annyira kigyógyultak, hogy még évekig éltek azután. Egy lassú halál volt az, mellyel a Megváltónak kimúlnia kellett. Óh, testvérem, hogy ha mindezeket együvé veszitek, úgy az egy iszonyú egészet képez, mely szívünket mélyen megalázhatja, hogy ha hívők vagyunk, hálás szeretetre, vagy ha hitetlenek vagyunk, szégyenre ösztönözhet, hogy mi olyan kevéssé szeretjük azt, ki minket annyira szeretett.
És az Úr Jézus Krisztus halála érettünk történt, mint egy büntetési fájdalom, ezt még hozzá kell adni az előbb megemlítettekhez. Ő az elítélt gonosz cselekvő halálával halt meg. Talán sokakra nézve ez lenne a legfélelmesebb mindenek között, mert hogy ha valaki bármilyen fájdalmas halált is hal, mindazáltal a legerősebb fullánk hiányzik abból, hogy ha az egy természetes halál, de épen úgy hozzá jön azon fullánk, hogy ha a halál a törvény követelése folytán következett be, és különösen, hogy ha a bűn annak az oka és a bírói ítélet törvényes formában kihirdettetett. Az Úr Jézus Krisztus pedig el volt ítélve az országnak úgy a polgári mint a lelki törvényétől is, halálra. De meg a mi a legtöbb volt: „az Úr akarta Őt megrontani s betegség alá vetni” (Ézs.53,10) Jézus Krisztus saját bűne nélkül halt meg, de elszenvedte a halál büntetését, mert a mi bűnünk néki tulajdoníttatott. A mi vétkeinket magára vette, mintha azok az övéi volnának és azután mikor azon a helyen volt, a hova a bűnösöknek kellett volna jutni, elszenvedte a büntetést, mintha csak egy bűnös lett volna, elszenvedte a haragot, melyet a bűnös érdemelt volna.
Szerelmeseim! Óhajtanám, hogy tehetségem lenne arra, hogy Jézus Krisztust a megfeszítettet elébetek állíthatnám, Krisztust láthatóvá tehetném köztetek a keresztfán. Óh, bárcsak tudnám őt úgy rajzolni, hogy lelki szemeitekkel láthatnátok! Szeretném, ha érezhetővé tehetném nektek az Ő fájdalmas kínjait és a keserű pohár tartalmát veletek megkóstoltatnám, a melyet néki a seprejéig ki kellett ürítenie. De hogy ha ezt nem tehetem, úgy meg kell elégednem azzal, hogy ha azt mondom, hogy ezen halál a bűnösnek egyetlen reménye. Ezek az Ő sebei a reménynek kapui. Az emberek vétkeinek egyetlen engesztelő áldozatja az Immánuel fájdalmai és szenvedései. Óh, ti kik üdvözülni óhajtotok nézzetek ide, „Én reám nézzetek, hogy megtartassatok földnek minden határai!” (Ézs.45,22) Élet van egy a reá való tekintésben is, de másutt sehol élet nem található. Ha őt megutáljátok, elvesztek. Ha pedig elfogadjátok soha el nem vesztek a pokolnak minden hatalma nem lesz képes benneteket elnyelni. Jöjjetek, bűnnel terhelt lelkek! Jézusnak nincs szüksége sem könnyeitekre, sem véretekre. Az Ő könnyei benneteket megtisztíthatnak, vére a bűntől megmoshatja lelketeket. Ha szívetek nem olyan töredelmes, mint a milyennek kívánnátok, hogy lenne, az az Ő megtört szíve, nem a tietek, mely részetekre a mennyet kiérdemlette. Ha nem lehettek azokká a kikké lenni óhajtanátok, Ő ti helyettetek az volt, a mit Isten akart, hogy legyen. Isten meg van Ő vele elégedve. Legyetek ti is elégedettek!
Jöjjetek és bízzatok Ő benne! Óh vajha halogatástok már véget érne és minden nehézség megoldatnék.
Jöjjetek mennyei Atyátokhoz épen úgy, a hogy vagytok, a nélkül, hogy valamire támaszkodnátok, mint egyedül csak arra, hogy a Megváltó elvérzett és úgy „el lesztek fogadva ama szerelmesben.” (Ef.1,6)
Így a Jézus Krisztus a kereszten függve, az életnek fája télben.
És most hadd mutassam meg nektek, a mennyire azt tehetem, hogy az életnek ezen fája hogyan hoz virágot és gyümölcsöt.
Ott áll Ő ‒ Jézus ‒ még mindig Jézus. Ugyanaz és mégis mennyire megváltozott! Ugyanaz a Jézus, de gyalázat helyett, tisztességgel vétetett körül a ki „mindenestől meg is tarthatja azokat, a kik Ő általa járulnak Istenhez” .(Zsid.7,25) Szövegem azt mondja ezen fáról, hogy tizenkét fajta gyümölcsöt terem. Azt hiszem, hogy ezt meg kell magyarázni és ez azt jelenti, hogy teljes mennyiségű készlet van Ő nála mindenből, a mire az emberi természetnek szüksége van, azt Krisztusban mind megtalálhatjuk, ‒ mindenféle kegyelmi javak, mindennemű bűnösök részére, minden alakban lévő áldások, a szükséghez alkalmazva. A pálmafáról olvashatjuk, hogy annak minden kis részecskéje, a gyökértől a gyümölcséig hasznos. Épen úgy van az Úr Jézus Krisztussal is. Semmi sincsen Ő benne, a mit mi nélkülözhetnénk. Nincs benne semmi olyan, a mi jelentéktelen, vagy felesleges volna. Szükségetek van Ő reá mindenben a mivel csak bír, minden hivatalára nézve és minden a bűnösök iránti viszonyaiban.
Az életnek fája nekünk táplálékot ad. Némely fák sok gyümölcsöt szoktak teremni. Ádám a paradicsomi kertjében csak a földnek gyümölcséből táplálkozott. Jézus Krisztus tápláléka az övéinek és milyen drága táplálék! Milyen megelégítő táplálék, milyen gazdag, milyen kellemes, milyen alkalmas táplálék a lélek minden szüksége kielégítésére az Úr Jézus Krisztus! A manna az Angyalok tápláléka volt, de mit mondjak Jézusról? Ő több mint az! Az Angyalok azt soha nem ízlelték, hogy milyen édesség rejlik a Megváltó kegyelmében és az Úr Jézusnak halálra is kész szeretetében.
Óh, hogyan lesztek táplálva! Az Isten egyetlen Fiának teste a lelki tápláléka mindazoknak, kik a mennyek örökösei. Éhező lelkek, ha eledelt óhajtotok találni, jöjjetek Jézushoz!
Jézus az övéinek italt is ad. A forró éghajlaton vannak olyan fák, a melyeket ha keresztül fúrnak folyadékot szolgáltatnak ki, olyan folyadékot, a mely édes és zsíros, mint a tej. Sokan megisszák azt és általa felfrissülnek. A Jézus Krisztus szívéből kiömlő vér, a felüdítő bor gyermekei részére. A megbékéltetés, melyet szenvedése által megszerzett, az arany serleg, a melyből gyermekei isznak és ismét isznak, mígnem szomorkodó lelkök felvidul és fáradt lelkök megerősödik és felfrissül. Jézus adja nékünk az életnek vizét, „a seprejétől megtisztíttatott bort,” bort és tejet ingyen, minden pénz és jutalom nélkül. Milyen életfa Ő, ki nekünk táplálékot és italt is szolgáltat.
Jézus az életnek fája, a ki öltözettel is ellát bennünket. Ádám a fügefához ment, hogy attól ruhát vigyen magának és a fügefa levelek szolgáltattak néki annyi takarót, a mennyit csak szolgáltathattak. Mi pedig Krisztushoz jövünk és Ő nála találunk ‒ nem fügefa leveleket ‒, hanem az igazságnak ruháját, a melynek szépsége hasonlíthatatlan, szabásában kellemes és gyönyörű. Egy darab, soha el nem nyüvik, pontosan pászol arra nézve, hogy mezítelenségünket fejünktől talpig eltakarja és az minket, ha magunkra felvesszük, kedves kinézésűekké teszen, olyanokká, mint Krisztus maga a milyen. Óh, ti kik öltözetet óhajtotok, olyan öltözetet, melyben a mennyei udvarhoz tartozók között is megállhassatok, jöjjetek Jézushoz és fogadjátok el azon palástot, melyet az életnek fája szolgáltatott részetekre.
Ezen fa orvosságot is szolgáltat. „A fának levelei a pogányoknak egészségekre valók.” Tégy egy tapaszt bármilyen sebre is, és hogy ha ez a Jézus királyi tapaszából való meggyógyítja azon sebet. Csak egy ígéret az Ő ajkairól, csak egy levél a fáról, csak egy szó az Ő Lelkétől, csak egy csepp az Ő véréből, ezek mind bebizonyulnak, hogy a mennyei királynak gyógytapaszai.
Igaz az, hogy nem volt balzsam Gileádban, (Jel.8,22.) nem volt ottan orvos, azért nem gyógyíttatott meg az Izrael népe leányának sebe. De van balzsam az Úr Jézusban, van egy orvos a Golgotán és az Isten népe leányának meg kell gyógyulnia, hogy ha Jézushoz fut, hogy gyógyulást találhasson.
És vajon mit mondjak még egyebet? Van-e valami a mire lelketeknek nagyobb szüksége volna, mint Ő reá? Óh, Istennek gyermekei, Krisztus minden. Óh, ti istentelenek, kik az egész erdőt bejártátok, hogy az életnek fáját megtalálhassátok, ki fogyatkozásaitokat kipótolhatja, ‒ álljatok meg itten. Ezen „almafa az erdőnek fái között” (Én.2,3) azon fa, amelyet lelketek kíván. Maradjatok itt és a mire csak szükségétek van, mindent megnyertek. Mert gondoljatok arra, hogy ezen fa oltalmul szolgál a vihar ellen. Más fák veszélyt okozók lehetnek a viharban, de az, a ki az Úr Jézus fája alatt oltalmat keres, megtalálja azt, ha Istennek minden mennykövei repülnek is el mellette, de néki kárt nem okozhatnak azok. A ki Jézushoz ragaszkodik, ahhoz a veszély nem közelíthet. Előbb elveszhetne az ég és föld, mintsem egy olyan lélek, ki magát ezen fának lombja alatt elrejti. És ti, kik magatokat ottan elrejtettétek, hogy Istennek haragjától megmentve lehessetek, engedjétek, hadd figyelmeztesselek titeket arra, hogy Ő minden más veszélyben is oltalmatok marad és hogy ha veszélyben nem vagytok, még akkor is jól érezhetitek magatokat az Ő árnyékában, különesen a gondok forró napjaiban. „Az Ő árnyékában felette igen kívánok ülni, mert az Ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.” (Én.2,3.) Fogadjátok el a Krisztust és lesz vigaszotok, örömötök, békétek és szabadságotok, és ha a fájdalmak jönnek, oltalmat és segélyt találtok az Ő közelében. Ő az életnek fája, ki tizenkét féle gyümölcsöt terem, azon gyümölcsök pedig mindig érettek és készek, mivel minden hónapban megérnek és a kik csak óhajtják, ehetnek belőle, mert a levelek nemcsak hogy némelyeknek egészségökre vagy gyógyulásokra valók, hanem a pogány nemzeteknek gyógyulásokra. Mily sokat magába foglaló szó ez! Tehát elegendő a levelek sokasága arra nézve, hogy minden nemzetségek, a kik csak jönni fognak, meggyógyuljanak. Óh, adná Isten, hogy a lelki betegségben közületek senki meg ne halna, hogy ha ezen levelek által meggyógyulhattok. Vajha közületek senki arra ne kívánkozna, hogy e világnak savanyu szőlőjével, vagy a bűnnek megmérgezett gyümölcsével teljen be, mialatt a Krisztus szeretetének édes gyümölcsei ajánltatnak, melyek benneteket felfrissíthetnek és megelégíthetnek.
És most még azt kell nékem előttetek felmutatni, hogyan nyerhetitek meg ezen életnek fájáról való gyümölcsöket. Ez a fő dolog. Nem sokat ér, hogyha mondjuk, hogy van gyümölcs, ha azt meg nem mondjuk, hogyan lehet ahhoz jutni. Óhajtanám, hogy közületek, kik itt vagytok, némelyek nagyobb óhajjal keresnék azon utat, mert félek rajta, hogy sokan keveset törődnek azzal. Payson dr. teára volt meghívva egy alkalommal az ő gyülekezetének egy tagjához, a ki iránta nagy nyájasságot és barátságot nyilvánított. Az elmenetele alkalmával így szólt a doktor: Asszonyom, ön engemet rendkívüli nyájassággal és jól fogadott, de hogy fogadja az én Mesteremet? Ezen kérdést óhajtanám én is intézni ma itten némelyekhez. Hogy fogadjátok ti Mesteremet? Talán úgy viselkedtek vele szemben, mintha ő nem a Krisztus volna, mintha ő reá semmi szükségetek nem volna. De igen, néktek ő reá nagy szükségetek van. Igyekezzetek arra, hogy őt mielőbb megtalálhassátok, mert ha a halál elközelget, szükségetek lenne ő reá, de talán akkor már nem fogjátok megtalálni.
Az egyedüli eszköz ezen fa gyümölcsét megnyerni a hit. Ez azon kéz, mely az arany almát leszakasztja. Tudsz-é hinni? Ez a kérdés. El tudod hinni, hogy Jézus az Istennek Fia? Hogy ő a keresztfán meghalt? Igen, talán mondod: „én hiszem azokat.” Hiheted-é azt, hogy szenvedése erejével képes ő tégedet üdvözíteni. „Igen” –mondod nyugodtan. Hiheted, hogy ő tégedet üdvözíteni akar? Akarod magadat néki teljesen általadni, hogy ő tégedet üdvözítsen? Hogy ha igen, úgy mentve vagy. Hogy ha lelked Jézushoz jön és mondja: „Uram, én hiszek benned, hogy te Megtarthatsz és üdvözíthetsz mindenkor és magamat egészen Te reád bízom” ‒ ez hit. Midőn Fuller-nek egy bizonyos helyen prédikálni kellett, elment oda lóháton, ahol az istentiszteletet meg akarta tartani. De nagy eső lett és a folyamok erősen megáradtak. Egy folyamhoz érkezett útjában, melyen néki muszáj volt átkelni. Rátekintett és valamennyire félelmes volt az erős áradattól, mivel a folyamnak mélységét nem ismerte. Egy földmíves, aki éppen ott állott közel hozzá, mondá: „Minden rendben van, Fuller úr, ön keresztül mehet a folyamon nagyon könnyen, a ló mindenütt érinti a folyó fenekét.” Fuller belement lovával, a víz felért egész a ló oldaláig, majd a nyeregig is, és kényelmetlen nedvességet érezett. Gondolta, hogy jó lesz visszatérni és már meg is akarta próbálni, midőn a földmíves hozzá kiáltott: „Lovagoljon tovább Fuller úr, lovagoljon tovább, én tudom, hogy minden rendben van”, és Fuller mondá: „Akkor tovább lovagolok hitben.” Bűnös épen így van a dolog te veled is. Te gondolod, hogy bűneid nagyon mélyek, hogy Krisztus nem fog képes lenni arra, hogy tégedet azokon átvigyen, de én azt mondom néked „Minden rendben van.” Bűnös, bízzál Jézusban és ő keresztül viszen tégedet még a pokolon is, hogy ha az szükséges. Hogy ha az összes emberek bűnei mind a tieid volnának, még akkor is keresztül vihetne tégedet a Jézus Krisztus ezen az iszonyú mély folyamon, hogy ha benne bízhatnál. Minden rendben van, embertársam! Csak higgy az Úr Jézus Krisztusban! A folyam lehet mély, de a Krisztus szeretete mélyebb annál. Minden rendben van, embertársam! Ne engedd, hogy az ördög Uram és Mesterem iránt bizalmatlanná tegyen. Ő hazug és hazugságnak atyja, de Mesterem hű és igaz. Csak bízzál ő benne és minden rendben van. A habok hánykódhatnak a folyam mélynek látszhat, mélyebbnek, mint te gondoltad és légy biztos abban, hogy az mélyebb is sokkal, mint te gondolhatod. De az Úr Jézusnak hatalmas karja – azon erős kéz, mely az eget és földet megmozdíthatja és annak oszlopait helyökből kivetheti, miképpen Sámson Gáza város kapuját helyéből kivette ‒ azon erős kar megtarthat tégedet és biztosan keresztül vihet, hogy ha reá támaszkodol és rajta megnyugszol. Ó, lélek, nyugodj Jézusban és meg vagy mentve!
Még egy. Hogy ha előbb úgy is látszik, mintha nem nyernétek gyümölcsöt ezen fáról, rázzátok azt az ima által. De mondjátok talán: „Én már imádkoztam.” Igen, de a gyümölcs sem esik le, a fáról mindig, már az első rázásnál. Csak rázzad ismét, embertársam, rázzad ismét! Sokszor, ha a fa gazdagon megrakott és nagyon szilárdan áll a földben, nagyon nehezen tudjátok idestova mozgatni, végül már minden erővel megvetitek lábaitokat a földön és megragadjátok a fát még nagyobb erővel, minden erőtöket összeszeditek annyira, hogy testetekben minden íz és in kifeszítve van, csakhogy a gyümölcsöt a fáról lehozhassátok. Ez azon ajánlatos mód, mely szerint imádkoznotok kell. Rázzátok az életnek fáját mindaddig, míg a kegyadományok öletekbe hullanak. Túlságosak nem lehettek az imában. Ami embertársaitoknak kellemetlen, hogy ha tőlök valamit kértek, az Krisztusnak kellemes. Menjetek imakamarátokba, ti kik Krisztust még meg nem találtátok! Boruljatok ágyatok mellé, kis szobácskátokban és „keressétek az Urat, míg megtaláltathatik, hívjátok segítségül őt, míg közel vagyon.” (Ézs.55,6.) Istennek szent lelke indítson benneteket az imára. Ő segítsen benneteket arra, hogy az imában kitartók legyetek. Jézus meghallgat benneteket. A mennynek kapuja megnyílik egy bátor zörgetőnek, aki magát elutasítani nem hagyja. Az Úr segítsen benneteket úgy imádkozni, hogy végül mondhassátok: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja az én szómat és az én imádságomat; mert az ő fülét én hozzám hajtotta, mikor az én életemnek napjaiban őt segítségül hívtam… Szüntelen járok az Úrnak orcája előtt az élőknek földökben.” (Zsolt.116,1-2;9)
Mindezekhez adja Isten az ő áldását a Jézus érdeméért. Ámen.
Szeretve, mégis, meglátogatva. „Uram! íme, a kit szeretsz beteg” (Jn.11,3)
Az a tanítvány, kit Jézus szeretett, nem hallgatta el azon bizonyságot, hogy az Úr Jézus Lázárt is szerette. Azok közt a kik ama szerelmesben kiválasztattak nincsen semmi féltékenység. Jézus szerette Máriát, Márthát és Lázárt. Az nagy boldogság, hogy ha egy egész család az Úr Jézus szeretetében él. Egy kedves családi egység volt az, egy kedves trio, (hármas) de miképpen a kígyó a paradicsomba is becsúszott, azonképpen ide ezen béthániai nyugodt családi körbe is belépett a szívfájdalom. Lázár beteg vala. Ők érezték azt mindnyájan, hogy ha Jézus ott volna a betegségből kimenthetné. Mit tehettek volna hát jobbat, mint az Úr Jézust tudatni az Ő betegsége felöl. Lázár közel volt a halálhoz és az Ő nővérei ezen szomorú tényt közölték azonnal az Úrral mondván: „Uram a kit szeretsz beteg.” Azon idő óta ilyen hír gyakran küldetik a mi Urunkhoz, mivel Ő sokszor kiválasztja népét a nyomorúság kemencéjébe. A Mesterről mondva van, hogy: „A mi betegségeinket Ő viselte és a mi fájdalmainkat hordozta (Ézs.53,4), azért nem idegen dolog, hogy ha a tagok tekintetben fejökhöz hasonlókká tétetnek.
Figyeljük meg először azon tényt, mely szövegünkben említve van: „Uram, íme, a kit szeretsz beteg.” A nővérek úgy látszik egész csodálkoztak ezen, hogy ezen eset előjöhetett, mivel ezen szó „íme”, csodálkozásról tanúskodik. „Mi szeretjük őt és szeretnénk azonnal meggyógyítani: Te szereted őt és mégis beteg marad. Te egy szavaddal meggyógyíthatod, tehát miért beteg egy a te szerelmeseid közül?” Kedves beteg testvéreim, talán te is csodálkozhattál már a felett nem egyszer, hogy a te fájdalmas és sokáig tartó betegséged hogyan egyeztethető össze a te elválasztásod és elhivatásoddal és az Úr Jézussal való egyesüléseddel? Gondolod, hogy az már néktek sok gondot és aggodalmat okozhatott, pedig valóban az nem is valami ritkaság, hanem oly valami, a mit mindnyájan várhatunk.
A felett nem kell csodálkoznunk, hogy azon ember, a kit Jézus szeret beteg, mert ő csak egy ember. Az Úr Jézus szeretete az emberi élet szükségeitől és gyengeségeitől nem teszen minket szabadokká. Az Isten emberei is csak emberek. A kegyelmi szövetség nem szabadságlevél a sorvadás, köszvény, csúz vagy tüdővész ellen. A testi fájdalmak, melyek testünkre nézve reánkjönnek, egész a sírig elkísérnek bennünket, mert Pál apostol mondja: „Mert mi, kik e testnek hajlékában vagyunk, fogyunk, megterheltetvén.”
Azok, kiket az Úr szeret, annyival inkább is betegekké lehetnek, mivel ők egy különös fegyelem alatt állanak. Meg van irva: „A kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindenkit, valakit fiává fogad”. (Zsid.12,6) Bármilyen nemű fájdalom, az Isten valódi gyermekeinek a jele és gyakran előfordul, hogy a próba betegség formájában bocsáttatik Isten gyermekeire.
Csodálkozhatunk-e hát azon, hogy ha kényszeríttetünk beteg szobánkba visszavonulni? Hogy ha Jób, Dávid és Ezékiásnak szenvedniök kellett kik, vagyunk mi, hogy a felett csodálkozhatnánk, ha betegek vagyunk?
Az nem is valami különös dolog, hogy ha betegek vagyunk, hogy ha azon nagy jótéteményeket megfontoljuk, a melyeket gyakran azokból nyerünk. Nem tudom, hogy Lázárnál, milyen különös javulást idézett az elő, de azt tudom, hogy némely tanítványa az Úr Jézusnak nagyon kevésre lehetett volna használható, ha betegséggel meg nem lett volna látogatva. Az erős természet hajlandó a durvaságra, uralkodni vágyásra és részvétlenségre, azért szüksége van arra, hogy az olvasztó tégelybe kerüljön. Ismertem olyan keresztyén nőket, kik soha olyan nyájasak gyengédek, bölcsek, tapasztaltak és szentek nem lettek volna, hogy ha Isten testi fájdalmak által meg nem lágyította volna őket. Van úgy az Isten, mint szinte az emberek kertjében is olyan gyümölcs, a mely soha meg nem érik addig, míg meg nem puhíttatik. Fiatal asszonyok, a kik hajlandók arra, hogy csapodárok, képzelgők vagy csácsogók legyenek, gyakran ha az egyik betegség után a másik reájok jön, egész másképen lesznek nevelve, mert megtaníttatnak arra, hogy Jézus lábaihoz üljenek. Sokan eljutottak már arra az állapotra, hogy a Zsoltáríróval teljes meggyőződéssel elmondhatták: „Jó nékem, hogy engemet megaláztál, hogy megtanulnám a te parancsolataidat.”(Zsolt.119,71.)
Gyakran az Úr szerelmesinek betegségek, másoknak is javokra szolgál. Az Úr megengedte, hogy Lázár beteg legyen és meghaljon, hogy az ő halála és feltámadása által az apostolok jótéteményben részesüljenek. Az ő betegsége „Isten dicsőségére” volt. És az elmúlt tizenkilenc századon át, mely Lázár betegsége óta elmúlt, az által minden hivők sok előnyben részesültek és még ma is sok hasznot nyerhetünk az ő betegségéből és halálából. A gyülekezet és a világ az igazak szenvedéseikből leírhatatlan sok előjogokat nyerhetnek. A gondnélküliek a betegségben való tanúbizonyságaink által felébresztethetnek, a kételkedők meggyőződéshez hozattatnak, a hitetlenek megtérhetnek és a szomorúak megvigasztaltathatnak és ha ezek megtörténhetnek, avagy kívánnánk-e a fájdalmakat és gyengeségeket elkerülni? Nem egész elégedettek vagyunk-e, azzal, hogy ha barátaink, vagy hozzánk tartozói rólunk is mondhatják: „Uram, íme, a kit szeretsz beteg?”
Mindazáltal szövegünk nemcsak egy tényt közöl, hanem egy tudósítást is ezen tényről: a nővérek Jézushoz küldöttek és tudtára adták ezt néki. Legyünk mi is minden ügyeinkben, bajainkban folytonos közlekedésben a mi Urunkkal. Jézus tud mindeneket, de az nagy könnyebbség, hogy ha szívünket előtte kiönthetjük. Midőn a Keresztelő János szomorú tanítványai vezérüket lefejezve látták, eljöttek és megmondták azt Jézusnak. (Mt.14,12.) Jobbat nem tehettek. Minden bajaid és nyomoraidban küldj követet Jézushoz és fájdalmaidat ne tartsd meg magadnak, csak Ő vele szemben nem kell visszatartónak lenned, mivel attól nem félhetsz, hogy tégedet hideg gőggel és szívtelen könnyelműséggel, vagy pedig kegyetlen árulással még jobban tönkre tegyen. Ő egy hű barát, ki magát elölünk soha el nem rejti.
Ha fájdalmainkat Jézussal közöljük, Ő azok között minket határozottan erősíteni fog. Hogy ha Jézushoz megyünk és kérdezzük: „Legkegyelmesebb Urunk, miért vagyunk mi betegek?” Hiszen, Uram én úgy gondoltam, hogy egészséges koromban hasznos eszközzé lehetnék a te kezedben és most a betegség miatt nem tehetek semmit, miért nem? Talán tetszik néki azt tudtul adni, vagy ha nem, úgy hajlandóvá teszen tégedet, hogy a mit szent akarata szerint reád bocsátott, azt türelemmel elhordozzad, a nélkül, hogy tudnád, miért kell annak úgy lenni. Ő igazságát szívedhez közelebb hozhatja, megvigasztalhat tégedet, vagy pedig jelenlétével szívedet megerősítheti, vagy pedig részedre váratlan vigaszt küldhet és tégedet megajándékozhat azzal, hogy dicsekedj a háborúságok és nyomorúságokban is. „Bízzatok Ő benne mindenkor ti népek, a ti szíveteket töltsétek ki Ő előtte; az Isten oltalmunk nekünk.” (Zsolt.62,9) Mária és Mártha nem hiába mondták azt meg
Jézusnak, úgy te is nem hiába kerested az Ő orcáját.
Gondoljatok arra is, hogy Jézus a gyógyulást megadhatja. Az nem bölcs, hanem balgatag eljárás lenne egy olyan hitben élni, a melyet az orvost és a gyógyszert eldobnánk, épen úgy, mint a hogy nem tanácsos a mészárost és szabót eldobni és várni, hogy majd hit által tápláltatunk és ruháztatunk, úgy a test, mint a lélek gyógyulását az Úrtól kell várnunk. Szükségünk van a gyógyszerekre, de azok az Úr nélkül nem segíthetnek. Szabad nekünk Jézusnak tudtára adni a mi bajainkat és fájdalmainkat, növekedő gyengélkedéseinket és fájdalmasan kínzó köhögésünket. Sokan félnek imádkozni az egészségért. A bűnbocsánatért imádkoznak, de azt nem merik az Úrtól kérni, hogy a főfájást róluk elvegye, pedig hogy ha Isten minden hajszálat megszámlált fejünkön, az sem lesz nagyobb leereszkedés ő reá nézve, ha a fejszaggatás vagy nyomástól bennünket megszabadít. A mi nagy ügyeink igen csekélyeknek tűnhetnek fel a nagy Isten előtt és a mi kicsiny dolgaink lent sokkal lehetnek csekélyeknek az Ő szemei előtt. Ez az Isten lénye nagyságának egy bizonyítéka, hogy Ő míg a mennyen és földön uralkodik, ezen dolgoktól nincsen annyira elfoglalva, hogy az Ő szegény gyermekeinek legkisebb fájdalmuk, vagy fogyatkozásukról is elfelejtkezne. Mehetünk hozzá, ha a lélegzet nehézzé válik, mert Ő az, a ki nekünk tüdőt és életet adott. Megmondhatjuk néki, hogy ha szemeink homályosodni kezdenek és ha füleink nehezen hallóvá lesznek, mert Ő teremtette azokat. A megdagadt térdet, a megmeredt nyakat, a megrándult lábat és az eltört vagy ütegsebesült újat Ő elibe hozhatjuk, mert mindezen tagjainkat Ő teremtette, mindezeket megváltotta és felfogja támasztani a sírból. Azért eredj azonnal és mondjad: „Uram, íme, a kit szeretsz beteg.”
Tekintsük meg ezen esetben Lázárt harmadszor mint egy eredményt, melyet nem vártunk volna. Minekutána Mária és Mártha az Úr Jézushoz hírt küldöttek, reménylették teljesen, hogy Lázárt még látni fogják egészségesnek lenni és pedig mihelyt a hírnök az Úr Jézushoz érkezik. De ez nékik nem adatott meg. Még két napig maradt az Úr azon a helyen és nem is szólt arról előbb, hogy Júdeába akar menni, csak mikor már tudta, hogy Lázár meghalt. Ez arra tanít bennünket, hogy Jézus tudja a mi nyomorúságainkat és mégis tehet úgy, mintha ő azzal nem törődne. Nem várhatjuk minden esetben, hogy a gyógyulásért való ima meghallgattatik, mert hogy ha az úgy volna, úgy senki sem halna meg, a kinek még vannak szülei, vagy gyermekei, barátai vagy rokonai, akik érette imádkozhatnak. Az életért való imádságainkban szerelmeseim, nem kell azt elfelejtenünk, hogy van egy ima, mely a mi imáinkat keresztül húzhatja, mert Jézus imádkozik: „Atyám! a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek, hogy lássák amaz én dicsőségemet.” (Jn.17,24.) Mi azt kérjük, hogy azok velünk maradjanak, de hogy ha annak világos tudatára jutunk, hogy az Úr Jézus akarja őket mennybe vinni, mit tehetünk mást, mint az ő jogosabb követelésének engedni és azt mondani: „Nem úgy legyen, amint én, hanem a miképpen Te akarod.” Önmagunkra nézve is kérhetjük az Urat, hogy bennünket segítsen fel és gyógyítson meg ismét és habár ő minket szeret is, mindazáltal megengedheti, hogy mindig gyengébbek legyünk és végül meghaljunk. Ezékiás királynak tizenöt esztendővel lett meghosszabbítva az élet ideje, de az megtörténhetik, hogy nékünk csak egyetlen egy nappal való meghosszabbítás sem adatik. Ne kívánd soha saját életed, vagy pedig szeretteid életök meghosszabbítását, hogy ha azzal az Úr ellen teszel. Hogy ha szeretteid közül valakinek életét erős kezekkel tartod, azáltal egy vesszőt kötsz saját hátadra és hogy ha saját ideiglenes életedet túlságosan szereted, úgy azzal egy tövissel telt vánkost készítel a te halálos ágyadra. A gyermekek gyakran bálványok és az olyan esetben azok, a kik őket túlságos hévvel szeretik, bálványimádók. Mi épen úgy készthetnénk agyagból egy bálványt és azt imádhatnánk. Az indiánokról olvasható, hogy ők úgy cselekednek, mint hogy ha mi a hozzánk hasonló teremtményeket imádjuk, mert hiszen mi mások ők, mint föld?
Avagy olyan drága legyen-é előttünk a por, hogy a miatt Istenünkkel perelünk? Ha Urunk szenvedéseket bocsát reánk, ne legyünk elégedetlenek. Néki tennie kell, a mi nékünk javunkra szolgál, mert ő jobban szeret bennünket, mint mi magunk.
De talán mondja valaki: „Igen, Jézus engedte, hogy Lázár meghaljon, de azután feltámasztotta.” Erre azt felelem, hogy ő nékünk is feltámadás és élet. Azért az elköltözöttekre vonatkozólag legyetek egész nyugodtak ama tudatban, hogy „feltámad a ti halottatok” és minden hozzánk tartozók, kiknek reménységök az Úr Jézusban van, Urunk feltámadásában részesülni fognak, Nemcsak lelkünk fog élni, hanem testünk is feltámad rothadatlanul. A sir tisztító tégely fog lenni és ezen mulandó test előfog jönni, hogy többé nem mulandó, hanem maradandó legyen. Sok keresztyén örülne, hogy ha az Úr eljövetelét életben érhetné és így a halált elkerülné. Én megvallom, hogy azt semmi nagy nyereségnek nem tartom, mert eltekintve attól, hogy ők azok felett a kik elaludtak semmi előjoggal nem bírnak, azok a kik életben maradnak az Ő eljöveteléig, tehát nem haltak meg, nélkülöznek valamit az Urokkal való közösülésnek egy pontját, amennyiben Urukhoz hasonlóan nem halnak meg és támadhatnak fel. Szerelmeseim! Mindenek a tieitek, úgy az élet mint a halál, (1Kor.3,21‒23.) azért ne féljetek tőle, hanem inkább óhajtozz és vágyódjál élted estvéjére, hogy magadból kivetkőzhess, hogy Istenben nyugodhass.
Egy kérdéssel akarok zárni: „Jézus szerette Márthát, annak nénjét és Lázárt,” szeret-e Jézus tégedet is különös módon és értelemben? Ah, sok betegeknek nincsen bizonyítékok az Úr Jézusnak különös szeretetéről, mivel orcáját soha sem keresték, bizalmokat soha benne nem vetették. Jézus mondhatná ezeknek is: „Soha nem ismertelek titeket,” mert ezek az Ő véres keresztjének hátat fordítottak. Kedves olvasó! felelj meg ezen kérdésre „Szereted-e Jézust?” Hogy ha igen, úgy azért szereted őt, mert Ő szeretett először tégedet. Bízol-e benne? Ha igen, úgy a te hited egy bizonyítéka annak, hogy Ő téged a világ fundamentumának felvettetése előtt szeretett, mert a hit azon jel, mely által Ő szerelmeseit hűségéről bizonyossá teszi.
Hogy ha Jézust szereted és beteg vagy, bizonyítsd be az egész világ előtt, hogy te őt betegségedben dicsőíted. Mutasd barátidnak és ápolódnak, hogyan nyernek az Úrnak szerelmesei még a betegségben is örömet és vigasztalást. Szent odaadásoddal hozd csodálkozásba őket, hogy csodálhassák a te szerelmesedet, ki hozzád oly kegyelmes, hogy a fájdalmak között boldoggá és a halállal szemben örömteljessé teszen. Hogy ha keresztyénségednek van valami haszna, úgy most támogasson az tégedet és a hitetlenek kénytelenek lesznek belátni, hogy annak a kit az Úr szeret, jobban van állapota a betegségben, mint az istentelennek egészséges napjaiban.
Ha nem tudod, hogy tégedet szeret, úgy hiányzik néked a legfényesebb csillag, mely a betegség éjét megvilágosíthatná. Reménylem, hogy ezen állapotodban nem fogsz meghalni, hogy nem fogsz a következendő világba átmenni a nélkül, hogy Jézus szeretetét tapasztalnád, mert az valóban egy rettenetes nyomor lenne. Keresd hát azonnal az ő orcáját és nagyon megtörténhetik, hogy ,,ezen mostani betegséged azon szeretet utjának egy része, melyen Jézus tégedet magához akar vinni. Óh, Uram gyógyíts meg minden betegeket lélekben és testben! Ámen.
Várjad óh, én lelkem, várjad Urad! Segít készségesen! Reá bízd magad! Ne csüggedj el, közeleg a reggel
És a tél helyébe új tavasz jön el!
Minden veszélyben óv tégedet, Segít a szűkségben, Hű Istened.
Várjad óh, én lelkem, Várjad Urad! Segít készségesen! Reá bízd magad! Vándor utunk hamar megfutjuk. Véget ér panaszunk, Jézushoz jutunk.
A nyomor után jutsz örömre, Dicsőítsd