Szövegünk a könyv végén áll, épen úgy, mint ezen nap az év végén áll, *(Ezen prédikációt December 31-ikén tartotta Spurgeon) és örömhírrel teljes, a miképpen óhajtjuk, hogy e mai zárprédikációnk legyen. Majdnem úgy látszik, mintha a Szentlélek nem akarná, hogy az író eszköz letéve legyen, mindaddig, míg dacára az Istentől adatott igék bizonyságainak még olyan sokan hitetlenségben vannak, azért mielőtt a szentírás könyveit bezárná, és azt minden hozzáadástól vagy meghiányosítástól nagyon ünnepélyes szavakban megtiltaná, még egyszer egy teljes, szabados, komoly és kegyelemteljes meghívást intéz a szomjúhozó lelkekhez, hogy jöjjenek Krisztushoz és igyanak. Azonképpen óhajtanék én is ez esztendőnek utolsó napján még egy evangyéliumi meghívást írni, hogy azok a kik prédikációinkat ez ideig még nem hitték, most még ez évnek végső napján füleiket lehajtanák és az Üdv üzenetét elfogadnák. Ó, vajha mielőtt az éjféli harangszó egy új év születését hirdeti, ti is ujjá születhetnétek Istentől, hogy ez megtörténjen, ahhoz szükséges, hogy azon igazságok, melyek által az emberek ujjá születtethetnek, néktek szeretetben szemeitek elé állíttassanak. Azért felkérlek mindnyájatokat, a kiknek Isten halló képességet adott, hogy ezen kérelemnek engedjetek, ezt mindnyájan alkalmazzátok önmagatokra, hogy ha már ez év elmúlt 52 vasárnapján a nyilak céljukat eltévesztették, egy most ez alkalommal Isten lelkétől vezetve találjanak. Imádkozzatok is, hogy ha sokan az ő szívök ajtaját az Úr Jézus előtt, mindezideig erősen bezárták, ő jöjjön ma a prédikáció által és kezét az ajtó zárjára tegye, hogy azoknak szívök ő iránta való szeretetre buzduljon. Ezen imának meghallgattatása határozottan áldásos fog lenni mindnyájunkra nézve. Várjuk ezt gyermeki bizodalommal és e szerint a várakozás szerint cselekedjünk, úgy látni fogjuk, hogy az emberek Jézushoz repülnek, mint a fellegek és mint a galambok az ő ablakokra. (Ézs.60,8.)
Avagy szövegünk szavai nem az Úr Jézus szavai-e? Tekinthetjük-e azokat úgy, mint a
János szavait? Azt hiszem, hogy nem, mivel ezek közvetlen az Úr Jézusnak az előbbeni versben kinyilvánított igéje után következnek. Azon hely így hangzik: „Én Jézus bocsátottam az én Angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tenne néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága, ama fényes és hajnali csillag. A lélek is és a menyasszony, ezt mondják: „Jövel.” Azt hiszem, hogy ezt a szakaszt nem különíthetjük el egymástól, és nékem úgy látszik, hogy az alapigénk szavait úgy kell tekintenünk, mint a feltámadott Jézus szavait, azon Hajnalcsillagét, kinek vigaszt adó sugarai a dicső napot hirdetik. Az emberi lelkeket szerető Üdvözítő még nincs egészen készen a bűnösökhöz intézett szavaival, volt még néki valami mondanivalója és azt itten nyilvánítja. Az isteni Megváltó kihajolva trónjából, a hol ül véghez vitt megváltási munkájának jutalmául és a bűnösökhöz lehajolva ugyanazon szeretettel mely őt arra indította, hogy azokért meghaljon mondja: „A ki hallja is ezt monda: „Jövel, és a ki szomjúhozik jöjjön el, és a ki akarja vegye az életnek vizét ingyen.”
Ha mi ezen szavakra tekintünk, azon arany fényben, mint a mi lelkünk szeretett Üdvözítője ajkairól származókra, úgy figyeljük meg először az imának mennyfelé irányított hívását: „A lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel.” Ezen szavak Krisztushoz lesznek bocsátva. Másodszor pedig figyeljük meg a meghívásnak föld felé irányított szavait: „A ki szomjúhozik jöjjön el, és a ki akarja, vegye az életnek vizét ingyen.” Ezen meghívás mindenfelé elhangzik a szűkölködő nyomorban lévő lelkekhez. Harmadszor pedig időzzünk egy kevéssé a mellett, hogy figyeljük meg ezen két meghívás közötti összeköttetést, mert az Úr Jézus jövetele összeköttetésben van a bűnös jövetelével, és végül megfigyeljük még, a mennyire azt tehetjük, ezen két meghívásra való feleletet, attól a ki a mennyben ül és a lelkektől, kik ide alant szomjúhoznak. Ó, Istennek lelke áldd meg ezen szent igéket!
Először is hát: szövegünk az imának menny felé irányított hívásával kezdődik. „A Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És a ki hallja is ezt mondja: Jövel.” Én úgy gondolom, hogy az egész világossá lesz előttetek, hogyha figyelemmel olvastuk, miszerint ezen szavak a Lélek és menyasszonytól származva nem a bűnösökhöz intézett szavak. Nem, ezen szavak értelme megkívánja, hogy ezen meghívást: „Jövel”, mint az Úr Jézushoz intézettet tekintsük, a ki egy előbbeni versben mondotta „Íme, hamar eljövök és az én jutalmam én velem vagyon.” Nem vizsgálhatjuk meg helyesen és alaposan ezen igéket, hogyha először mint felfelé, a mi Urunkhoz intézett szavaknak nem tekintjük, a kinek jövetele a mi nagy reménységünk.
Először is ezen meghívás tárgyát figyeljük meg: ez az Úr Jézusnak jövetele. „A Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel.” Ez, és mindig is ez volt a Jézus Krisztus egyházának, vagy gyülekezetének általános hívása. Nincs egyetlen általános tan sem, ezen jövetel pontos jelentőségéről, mindazáltal egy közös óhaj nyilvánul arra nézve folyton, egy vagy más formában. Némelyek közülünk várják az ő testben való eljövetelét, mivel az Agyal azt mondotta, mikor a mennybe menetel alkalmával a felhő az Úr Jézus béfogta: „Ez a Jézus, a ki tőletek elvitetett mennyekbe, a képen fog eljönni, a miképpen láttátok őt felmenni mennyországba.” (ApCsel.1,11)
Azért várjuk az ő eljövetelét e földre személyileg, hogy tényleg itt legyen közöttünk. Némelyek remélik, hogy ha eljön, azért jön, hogy itt a földön uralkodjék, mindeneket megújítson és népét egy dicső időszakhoz, az ezer éves, boldogsághoz segítse, a melyben állandó nyugalom fog lenni. Mások pedig gondolják, hogyha ő jön, jönni fog a világot megítélni, akkor fog vége lenni aztán minden jelenlegi dolgoknak és kezdődik az aranyidőszak, a boldog öröklét. Vannak, a kik az egész ezer éves országot csak álomnak tartják, és a Krisztus személyszerinti megjelenését csupán képzeletnek tekintik, hanem inkább azt hiszik, hogy ő lelkileg fog megjelenni, és egy olyan időszakot várnak, a melyben az evangyélium nagyon csodálatos módon és rendkívüli hatalommal terjedni fog a népek között való hirdetés által, ugyannyira, hogy a népek Istenhez sietnek és az Ő igazságához megtérnek. Mostan nagyon érdekes volna ezen különféle nézetek és állítások felett beszélgetni, azokat külön-külön megfontolgatni, de azt nem akarjuk tenni, mivel akármilyen úton és módon gondolják vagy képzelik is a Krisztusnak eljövetelét Istennek minden valódi gyermekei, abban az egyben teljesen megegyeznek, hogy azt nagyon óhajtják, és hogy ha jön az elég nékiek. Ők több, avagy kevesebb világossággal bírjanak is a felöl, hogy milyen úton-módon fog az ő jövetele megtörténni, de a Krisztus isméti eljövetele azon idő óta, a mikor innen felment a mennybe, az ő gyülekezetének nagy kívánságává és óhajává, igen, sőt sürgős imájává lett. Jövel azért Uram Jézus, ez az összes választottak óhaja és kérelme. Igaz, hogy sokan ezen eljövetelt nem mindig dicséretre méltó alapon óhajtották. és sokan akkor voltak legbuzgóbbak ezen óhajuk, vagy imájuk kifejezésében, amikor a megcsalattatás és fájdalom állapotába jutottak, de mindazáltal az, a mit óhajtanak jó és egy megígért áldás, mely a maga idejében megadatik. Azt hiszem, hogy a fájdalom a Krisztus jövetelét mindig elég kívánatosabbá teszi. Luther egy alkalommal, mikor nagyon levert és szomorú volt így kiáltott fel: „óh bár csak az Úr azonnal jönne! Hagyjuk az egész ügyet az ítéletnek nagy napjára, hogy akkor végződjön el, mivel semmi javulást nem remélhetni.” Hogy ha ilyen hangulatba kerülünk, úgy nagyon megtörténhetik, hogy az óhaj látszólag helyes, mindazáltal alapjában nem olyan tiszta, mint a milyennek azt gondoljuk. Kívánságok és imák, a melyek a hitetlenség, vagy türelmetlenségből származnak, nehezen lehetnek a legjobb természetűek. Talán, hogyha türelemmel várunk és nyugodtan reménylünk, akkor nem kivárjuk olyan lázasan és félelmesen az Úr hamari jövetelét és mindazáltal kedélyállapotunk lehet Isten előtt józanabb és igazibb, éberebb és elfogadhatóbb, mint a mikor látszólag több buzgóságot mutatunk. A várakozásnak a kívánattal kézből- kézbe kell menni. A türelemnek pedig a reménységgel kell egyesülni. Az Úrnak „hamar”-ja ne legyen az én „hamar”-om és hogyha ezzel rendben vagyunk, úgy cselekedjünk, ami néki tetszik. Mert hiszen végül is jobb lehet az reánk nézve, hogy ha Urunk elég egy kissé tovább várakozik a jövetellel, hogy egy hosszabb harc által a szenteknek még több türelmük és a Szentléleknek nagyobb hatalma nyilvánuljon. Lehetséges, hogy az Úr egy kissé még tovább halasztja a jövetelt és ha az úgy van, a gyülekezet vagy egyház habár az ő hamar bekövetkező jövőjét óhajtja is, mindazáltal Mesterével nem fog perbe állani, sem néki előírásokat tenni, sőt elég az időt és órát sem meghatározni, vagy tudni. „Jövel, Uram Jézus, jövel hamar!”– ez az ő szívének legbensőbb óhaja, de az ő jövetelének idejét oda bízza egészen az Úr kezébe.
Minekutána a meghívásnak tárgyát megvizsgáltuk, figyeljük meg most legközelebb a meghívó személyeket. Legelőször is a Lélek van említve ‒ „a Lélek és a menyasszony ezt mondják: „Jövel.” És miért kívánja a Szentlélek az Úr Jézus eljövetelét? Jelenleg úgy szólván a Lélek az al-uralkodó itt a földön. Az Úr Jézus mennybe ment, mert az jobb volt, hogy ő oda menjen, de a Vigasztaló, kit az Atya az ő nevében elküldött, az ő helyét elfoglalta, mint tanítónk, és állandóan itt e földön marad, mint az igazság tanúja és hogy az emberi szíveket az igazság ismeretére hozza. De az Istennek lelke naponkint szomorúsággal illettetik e türelem és harc időszakában. Hogy mennyire szomoríttatik ez egész világon, azt mi nem vagyunk képesek felfogni! A pusztában való negyven esztendő mintegy semmivé válik egybe hasonlítva a tizenkilenc évszázadon keresztül élő engedetlen és pártütő nemzetséggel. Az istentelenek bosszúsággal illetik őt, bizonyságtételeit elvetik és működésének ellene állanak. És ah, még a szentek is megszomorítják őt.
Ti és én, félek rajta, hogy ez elmúlt esztendőben mi is sokszor megszomorítottuk őt, azért óhajtja ő ezen rossz állapotnak a végét és így szól a mi Urunk Jézus Krisztushoz: „Jövel.” De még a Léleknek nagy célja és óhaja az, hogy Krisztust megdicsőítse, mint azt Urunk mondotta: „Az engemet dicsőíteni fog, mert az enyémből veszi a mit néktek megjelent.” (Jn.16,14.) És mivel a Krisztus eljövetele az ő dicsőségének teljes nyilvánulása fog lenni, azért a Lélek óhajtja, hogy ő jöjjön és nagy hatalmát vegye kezéhez és kormányozzon. A Szentlélek megpecsétel bennünket a „teljes váltságnak napjára.” (Ef.4,30.) Néki mindig ama nagy esemény van előtte. Az ő munkája az Isten fiainak dicsőségek megjelenése napján (Róm.8,19.) fog teljesen bevégződni. Ő a mi örökségünknek záloga, míg a teljes szabadságba béhelyeztettetünk. (Ef.1,14.) Ezért veszen a Szentlélek részt az ő szenteinek óhajokban a dicsőséges megjelenésre nézve, és itten különösen fel lesz ő mutatva, mint olyan, a ki együtt segéli a mi erőtlenségünket, és érettünk esedezik megmondhatatlan fohászkodásokkal. (Róm.8,26.) Ezen értelemben mondja a Lélek: „Jövel!” – valóban az egész világon, minden lelki óhajhoz és kérelemhez ő adja az ösztönt az embereknek.
Erre következőleg azt mondja szövegünk, hogy a menyasszony a gyülekezet, de talán az ő nevének sajátságos voltát meg sem figyeltük. Nem az van mondva: A Lélek és a gyülekezet ezt mondják: „Jövel,” hanem „a Lélek és a menyasszony,” mert ő mindig nagyobb buzgósággal és óhajjal kiáltja: „Jövel,” hogy ha az Úrhoz való közellétét és az ő vele való szeretetteljes viszonyát és mindazt, a mit ez csak magában foglal érezi. Egy menyasszony olyan, a kinek egybekelése közel van, vagy épen megtörtént, vagy pedig történni akar. Ő az itten használt kifejezés szerint több mint eljegyezett. Vagy egybekelt már, vagy pedig, épen akar egybekelni vőlegényével, habár a menyegzői vendégség még nem tartathat meg. Épen így a gyülekezet, azaz Krisztus egyháza, nagyon közel van azon órához, a hol és a mikor hangzani fog „Eljött a Báránynak mennyegzője és az ő felesége elkészítette magát” (Jel.19,7.), azért teljes örömben van azon kilátásban, miszerint nemsokára hallani fogja azon kiáltást: „Imhol jő a vőlegény.” (Mt.25,6) Ki csudálkozhatna azon, hogy ez így van? Egész természetellenes volna, ha az Egyház részéről semmi óhaj nem nyilvánulna a tekintetben, hogy kedves Urát és Fejét láthassa. Nem helyes-e az, hogyha a menyasszony kiáltja: „Jövel?” Óhajtom figyelmeteket azon tényre irányítani, hogy habár én itten két személy alakjában mutattam is fel a mi itten szövegünkben áll, hogy alkalmatos rendben azokról szólhassak, mindazáltal azok az előttünk lévő helyen nincsenek egymástól elkülönítve. Nem úgy van mondva hogy: a Lélek mondja: „Jövel,” hanem a lélek és a menyasszony ezt mondják: „Jövel.” Ez azt akarja nyilvánítani, hogy ha a Szentlélek a gyülekezet által szól, a midőn mondja: „Jövel.” És a gyülekezet azért kiált Krisztushoz az ő eljövetele végett, mivel arra a Szentlélektől van indíttatva. A valódi ima mindenkor egy közös munka, a Szentlélek ki bennünk lakozik, Isten kedve szerinti óhajokat ír szívünk táblájára, mi pedig azokat szavakban nyilvánítjuk. A Szentlélek soha sem esedezik a mi óhajunktól és hitünktől elkülönítve, magunknak kell kívánni és akarni, esedezni és küzdeni, mivel a Szentlélek arra indít hogy akarjuk és véghez vigyük. Mi esedezünk Isten előtt, mert Szentlelke által arra indíttatva és vezetve vagyunk. Esedezésünk, mely a meny felé emelkedik, az Úr Jézus eljövetelére vonatkozólag a Szentléleknek hívása a véren megváltattak szívökben. Maga az anyaszentegyház is a Szentlélek által imádkozik folyton, buzgóan kiáltva nappal és éjjel, hogy minden ígéretek között a legnagyobb teljesüljön mielőbb. „Jöjj, Uram, hisz’ Te igaz vagy Jelenj meg hát nékünk magad Néped vár s örömmel fogad”
A következő mondat azt mondja, hogy minden egyes hivőnek ugyanazon óhajt kell nyilvánítani: „És a ki hallja is ezt mondja: „Jövel”. Testvérek, ez lesz annak ismertető jele mindenkor, hogy ti az Úr Jézus jegyesei vagytok. Ez mutatja azt, hogy ti azon egy test és egy lélekhez tartoztok (Ef.4,4.), hogy ha a Lélekkel és menyasszonnyal kiáltjátok: „Jövel.” Mert a Krisztus eljövetelét egy istentelen ember sem kívánhatja igazán, hanem az ellenkezőt kívánja inkább, hogy ő tőle távol maradjon és még az ő lételéről is elfelejtkezzen. Az Úr Jézus Krisztus közellétének örvendezni egy bizonyítéka a mi elválasztatásunk és elhivattatásunknak. Azon óhaj, hogy őt teljesen megismerhessük és hozzá közelebb juthassunk, annak a jele, hogy az ő halála által Istennel megbékéltünk és új természetet nyertünk, azon óhaj, hogy őt nagy dicsőségében láthassuk, jele annak, hogy mi az ő keresztje melletti igazi harcosok vagyunk. Érezitek ezt? Óhajtotok az Úr Jézussal jobban megismerkedni? Az evangyéliomot hallottátok, mondjátok-e ti is a gyülekezettel: „Jövel?” Ah, sokakra nézve az Úrnak napja setétség fog lenni, nem világosság, és ők nem kívánhatják az ő jövetelét, mert ez a nap rettenetes és a veszedelem napja fog ő reájuk nézve lenni, de azokra nézve kik itten az ő Fiának drága nevében hittek, az egy örömnap fog lenni, és épen azért kiáltják ők nagy örömmel és szívök teljes óhajával: „Jövel azért Uram Jézus.”
Ezen szó „Jövel,” attól hangoztatva, aki ezt hallja, annak örvendetes jele, hogy ő a Krisztus eljövetelével teljes üdvét és boldogságát várja. Az jó barátom, hogy ha te midőn hallod, hogy a Krisztus elfog jönni, azt mondod: „Hadd jöjjön.” Ha uralkodni jön, hadd jöjjön, mert az ő neve legyen áldott, ki uralkodhatna más, mint egyedül ő? Ha jön, hogy e földet megítélje, hadd jöjjön, mert mi megigazulva fogunk az ő ítélőszéke elé áltani. Jövetelének célja, csak nagy és végtelen jótétemény fog reánk nézve lenni, és Istenünkre nézve pedig dicsőség, azért nem akarják jövetelét csak egy óráig sem akadályozni. „Jöjjön a béke idő meg,
Hogy gyermekid örvendjenek, Mert magadhoz vetted őket! Hogy hangozzék messze földre, Tengerekről tengerekre: Mindenki Krisztust dicsérje!”
A „Jövel” minden igaz hivőnél annak a jele, hogy az ő szíve összhangzatban van azon bibliai tannal, a mely hirdettetik. Azt jelentés által tudjuk, hogy Krisztus el fog jönni és lelkünk erre ezt mondja: „Igen, jövel Uram Jézus, mert az a mi üdvünkre szolgál, ha te azt megteszed.”
Ezzel felmutattuk azon személyeket, kiktől ezen meghívás, származik, tegyünk tehát elég egy megjegyzést azon időre nézve, melyben ezen meghívás használtatik. Ez a jelen. „A lélek és a menyasszony mondják: Jövel. És a ki hallja is ezt mondja: „Jövel.” A Lélek és a menyasszony azt kívánják, hogy az Úr Jézus azonnal jönne el, és az a ki Krisztust ismeri és szereti, szintén azt kivárja, hogy ő ne késlekedne. Lássátok testvéreim, avagy nem eljött-e az idő a mi gyenge értelmünk szerint is arra nézve, hogy a Krisztus jönne? Nézzétek mennyire árad és növekedik a gonoszság! Nézzétek meg csak utcáinkat, hogy mennyire megvannak azok bűnnel fertéztetve! Nézzétek, mennyire szaporodik a tévelygések, avagy nem ott zsibonganak-e azok még az Isten anyaszentegyházában is? Nem alá jöttek-e sok eretnekségek, tévedések, mint a ragadozó madarak az áldozatra (1Móz.15,11) hogy még a magasságos Isten oltárát is meggyalázzák? Nézzétek, hogyan dacolnak ez időszakkal a kételkedők az élő Istennel, hogyan bocsátják ki szájukból ama kérdést: „Hol vagyon az Úr eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elaludtak, a teremtésnek kezdetétől fogva, mindenek ugyanazon módon állanak.” (2Pt.3,4.) Nézzétek, mily kevélyen harcol ellenetek az antikrisztus mindenütt. A babonás hit, melyet atyáink el nem szenvedhettek, ismét felállíttatik a népek között és a képek, keresztek, feszületek és sákramentumok vagy szentségek a régi római bálványok ismét visszatértek Angolországban* (Megtalálhatók ezek fájdalom Magyarországban is*) és az állami egyházban tiszteltetnek. Angolhonban, hol keresztyén mártírok vért ontottak az igazság mellett és az igazságért, ismét a fenevadnak bélyege mutatkozik azoknak homlokán, kiket az állam fizet, hogy a népet tanítsák! Nem eljött-e hát azon idő, hogy az Úr jönne? Ó ti babonás hit régi veszedelmes rendszerei, ki más tudna titeket a trónról letaszítani? Ó ti bálványok, a kik oly hosszú időkön át uralkodtatok a babonás kedélyek felelt, ki más tudna titeket a földalatti sötétségben működő vakondok, és az est homályában szállongó szárnyas egerek közzé dobni? Ti ismeritek azt, a ki amaz éjjelen ott a Betlehemi jászolban születve életet és világosságot hozott, és retteghettek, mert ha ő eljön, vas vesszejével fog megjelenni, hogy titeket, mint a cserépedényt összetörjön. (Zsolt.2,9) „Igen, kiáltjuk mi, Jövel Uram Jézus, jövel hamar. Ámen.”
Mostan, halljuk másodszor a meghívásnak e föld felé, az emberekhez irányított szavait. Be kell vallanom, hogy azt egészen nem mondhatom, hogyan van az, hogy szövegem értelme átvezet Krisztus földre jövetelétől a bűnösnek Krisztushoz való jöveteléhez, de ez úgy van. Miként a különböző színek valamely festménynél egymáson keresztül mennek, vagy a zenénél a hangok, a melyek összeolvadnak, úgy megyen szövegünkben is az első értelem át a másodikba. A csaknem észrevehetetlen átmenet nékem úgy tetszik, hogy azon emlékeztetés által történik, miszerint a Krisztus jövetelét nem az egész emberiség óhajtja. Vannak hitetlenek, kik néki nem engedtek, és a midőn ezek a Lélek és a menyasszonynak azon szavát hallják: „Jövel,” azonnal reszketni kezdenek és ezt mondják magokban: „Mi lenne, hogyha jönne! Ah, mi őt megvetettük és az ő jövetele nékünk veszedelmünkre lenne.” (2Pt.3,7.) Úgy tetszik nékem, mintha az ilyenek közül néhányat hallanék sírni és jajgatni már csak azon gondolatnál is, hogy az Úr jönni fog, mert tudják, hogy ők is meg fogják látni őt, a kik általszegezték és jajgatással fognak sírni ő előtte. (Jel.1,7) Majdnem kegyetlenségnek látszik lenni a Lélektől és a menyasszonytól azon meghívást hangoztatni: „Jövel,” hogy ha a jövetel az Úr minden ellenségeinek megrontásokat hozza magával, és mintha Jézus is az ő népének imáját szelíden és nyájasan másfelé irányítaná, midőn a szomjúhozókhoz beszél. Ő engedi az imákat hozzá emelkedni, de azután a folyamot a szegény bűnösök felé is irányítja. Mintha ő maga azt mondaná:
Ti óhajtjátok, hogy jöjjek, de én mint az embereknek Megváltója, a ti testvéreitekre és rokonaitokra tekintek, a kik még távol vannak, azon más juhokra, melyek még nem ez akolból valók, a kiket szintén elő kell hoznom, (Jn.10,16.) és a ti hozzám intézett kérelmetekre, az elveszettek és tévelygőkhöz szólok mondván: A ki szomjúhozik jöjjön el és a ki akarja, vegye az életnek vizét ingyen. Ez épen olyan változás, mint a szöveg első értelmétől a másikhoz való átmenet.
De mostan kitől származik ezen meghívás? Legelőször is Jézustól. Ő az a ki mondja: „A ki szomjúhozik jöjjön el.” Ezen hely úgy áll itten, hogy mi semmiképpen sem hihetünk mást, minthogy ezen vers annak szavait tartalmazza, a ki Dávidnak ama gyökere és ága, ama fényes és hajnali csillag. Ő kiáltja a mennyből a bűnösök felé „A ki szomjúhozik jöjjön el.” Akarnak-e nemet mondani annak a ki itten szól? Avagy mikor Jézus maga hívja meg őket süket fülekre találjanak-e az Ő meghívó szavai?
Azután pedig ezek az Isten Lelkének szavai is. A Lélek mondja: „Jövel.” Ezen könyv, melyet Ő írott minden lapján azt mondja az embereknek: „Jöjjetek, jöjjetek Jézushoz.” Ez a Léleknek szava és meghívása az igéknek hirdetésében. Mit mondanak a prédikációk és beszédek más egyebet, mint: „Jöjj, bűnös, jöjj!” És ezen titokteljes hatalmas működések a lelkiismeretre az olyan időkben, mikor a szív a szórakozottságtól megnyugodva és a lélek komoly gondolatai által kényszerítve van, ezek az Isten Lelkének intelmei, melyek által Ő az embernek a közelgő veszedelmet felmutatja és a menhelyet elibe állítja és mondja: „Jövel” Az egész világon mindenütt a hol csak egy biblia van és egy prédikátor, ott a Lélek szól: „Jövel.” És ez a gyülekezetnek vagy Anyaszentegyháznak szava is, a Lélekkel egyesülve, mert a Lélek a menyasszonnyal szól, a menyasszony a lélek által. A gyülekezet folyton ezt hangoztatja: „Jövel!” Vasárnapi összejöveteleinek tulajdonképem ez a jelentősége, ez a prédikáló székből hangzó bizonysága, az iskolából való tanítása, imája és intelmei. Szegény és tévelygő szívűek, az Isten gyülekezete mindenütt azt mondja néktek: „Jövel!” és, hogy ha azt nem teszi, akkor nem cselekszik úgy, mint Krisztusnak valódi menyasszonya. Hiszen épen e célból van az Úr gyülekezete e világban, hogy ha ez nem volna, úgy Urunk azonnal kivehetné őket e világból mihelyt azok hivőkké lettek, de ők megtartatnak itten, mint olyan magok, melyek e világban az igazságot fenntartják és naponkint komolyabban kiáltják a bűnösöknek: „Jöjjetek, jöjjelek Jézushoz.” A Lélek és a menyasszony ezt mondják: „Jövel.”
A legközelebbi a ki ezen meghívást intézi, „A ki hallja.” Hogy ha halló fületek van és az evangéliumot elfogadjátok a ti saját üdvösségtekre, úgy a legközelebbi a mit tehettek az, hogy embertársaitoknak, a kik körültetek vannak azt mondani, hirdetni: „Jöjjetek.” Menjetek és mondjátok valakinek, a kivel találkoztok, sőt mindenkinek a kivel azt csak alkalmilag közölhetitek, mondjátok a mit a Lélek és az egész gyülekezet mond: „Jöjjetek.” Menjetek Uratok parancsa szerint, hívjátok a népeket Mesteretekhez, tegyetek bizonyságot az Ő nagy szeretetéről, mellyel viseltetik a bűnösök iránt, hívjátok a szegény bűnösöket Jézushoz. Gyermekeiteket, szolgáitokat és szolgáló leányaitokat hívjátok Jézushoz. Szomszédiatokat, barátaitokat, hívjátok, hívjátok az idegeneket és a legtávolabb levőket is. Hívjátok a lopókat és paráznákat is, hívjátok mindegyiket, a kik az utakon és ösvényeken találtatnak, a kik Istentől távol, az Ő utálatos foglalkozásaikat folytatják, mondjátok mindezeknek: „Jöjjetek.” Mivel ti az örömhírt meghallottátok és az Úrnak kegyelmét megkóstoltátok, menjetek és hívjatok be mindeneket a szeretet lakomájába. Ó, vajha sokan volnának ezen egyes hirdetők, mily nagy áldás volna ez London részére! Nem tudom, hogy hány hívő lélek van most itt ezen házban, de azt tudom, hogy mi ötezren* (annyi volt abban az időben a Spurgeon gyülekezetének tagszáma) a kik itten gyülelekezeti összeköttetésben vagyunk e Tabernákel imaházban, és hogy ezen ötezernek mindegyike most megkezdené miden tehetségével Krisztusról tanúskodni, úgy ebben az egyházban elég só volna arra nézve, hogy az egész Londont megsózná, ha munkálkodásainkon Istennek áldása nyugodna. Testvérek és testvérnők, ne restelkedjünk azokkal beszélni, a kikhez a bennünk lakozó Istennek lelke és Jézusnak felülről jövő szava és az egész gyülekezetinek meghívása intéztetik. Vegyen részt minden egyes tag a meghívásban mindaddig, mígnem a reszkető bűnös mindenfelül azon felbátorító meghívást hallja: „Jövel.”
Most figyeljük meg ezen „Jövel”-nek csodaszerű felbátorító jellemét, mely a Lélektől és menyasszonytól származik. Ennek egyrésze a szomjúhozókhoz van intézve „A ki szomjúhozik jöjjön el.” A szomjúság alatt a szükség érthető és a kielégítés utáni kívánság. Érezed-e, hogy bűnös vagy és óhajtod-e a bűnbocsánatot?
‒ úgy egy szomjúhozó vagy. Meg vagy terhelve és nyugtalan-é szíved és vigaszt óhajtozó é lelked? – úgy egy szomjúhozó vagy. Talán van valami, talán azt sem tudod, hogy micsoda a mely után sóhajtozol, sírsz és epedsz? – akkor egy szomjúhozó vagy és ezen meghívás egész határozottan és érthetően hozzád van intézve: „A ki szomjúhozik jöjjön el.”
De mennyire örvendek azon, hogy a meghívásnak másik fele még csak látszólagosan sincsen korlátozva, a mint azt ezen első mondatról gondolni lehetne! Az itten említett szomjúságot nem tekintem semmiképpen úgy mintha az valakitől kívánva volna, hogy bűneiért egy darab ideig sok félelem és aggodalmak közt legyen, vagy hogy a töredelmesség által egész legyőzettetve és az üdve felöli kétségbeeséshez űzettessék. Én azt hiszem, hogy minden kívánság és óhaj ezen megjelölés alá esik „szomjúság,” de mivel némelyek ebben megbotránkoznak és gyakran ezt hangoztatják: „Én úgy érzem, hogy nem vagyok elég szomjas”, azért lássátok mily szépen van mondva ezen második mondatban: „Valaki akarja, vegye az életnek vizét ingyen.” Szomjas vagy avagy nem vagy, van-e óhajod és akaratod arra, hogy igyál? Van-e akaratod arra, hogy idvezülj? Akaratod arra, hogy a bűntől megtisztulj, hogy a Krisztusban új teremtéssé légy? Akarod az örök életet elnyerni? Úgy a Lélek azt mondja néked: „Valaki akarja, vegye az életnek vizét ingyen.” Figyeljétek meg tehát ezen három nagy kinyitott ajtót, melyeken keresztül mehetnek a legnagyobb elefántbűnösök is, a kiket mint bűnnel megterhelteteket valaha a föld csak hordozott. Itt van ezen három ajtó: „Valaki” „akarja” „ingyen!” „Valaki” ez az első ajtó. Az van mondva „a ki” ‒ melyik ember akar hát még oly vakmerő lenni, hogy azt állítsa, miszerint ő nincsen híva, ő ki van zárva? Hogy ha azt mondod, hogy te nem vagy oda értve ezen szóban „aki”, úgy azt mondom néked, hogyan merészkedel egy olyan szót elszűkíteni, a mely magában véve oly széles oly végetlen? „Valaki” ‒ ez alatt minden embert érthetünk, a ki csak él és még élni fog, míg itt e földön van és jönni akar. Továbbá a másik szót „akarja.”
Itt nem áll semmi megjegyzés előbbi életedről, jellemedről, sem a mostaniról, sem az ismeretről vagy érzelemről, semmiről nincs itt szó, hanem egyedül csak az akaratról. „A ki akarja.” Az ének mondja: „Előttem tárva egy kapu.” Itt pedig úgy látszik, mintha a kapu nemcsak feltárva volna, hanem a sarkaiból egészen kivéve és helyéről eltéve. „A ki csak akarja.” Itt, már nincs semmi akadály utadban. És azután „ingyen” Istennek ajándékai minden megjutalmazás vagy megfizetés vagy követelés, vagy feltételek nélkül adatnak. Vegyed hát az életnek vizét ingyen. Nem kell hoznod jó érzelmeidet, jó kívánságaidat vagy jó cselekedeteidet, hanem csak jöjj és fogadd el azt ingyen, a mit Isten néked kegyelemből ad. Még csak töredelmességet és hitet sem kell hoznod, hogy kegyelmet nyerhess, hanem csak jönnöd kell, hogy a töredelmességet és hitet mint Istennek ajándékát és a Szentléleknek munkáját elfogadhasd. Mily széles kapui ezek az isteni irgalomnak! Mily széles a bemenet, melyet a szeretet az ide közelgő lelkek részére elkészített! „A ki!” „Akarja!” „Ingyen!”
Figyeljétek meg, hogyan számlálja elő a meghívás azon munkákat, melyeket a bűnösnek tennie kell. Legelőször az van mondva, hogy jöjjön. „A ki akar, jöjjön el” Krisztushoz jönni annyit jelent, mint a léleknek Ő hozzá közelgetni, azaz benne bízni. Nem vagy arra felhívva és kényszerítve, hogy bizonyos tárgyakkal megrakodva jöjj, vagy, hogy Krisztusért működj és azon az úton igyekezz üdvödet elérni, hanem csak hogy Ő hozzá jöjj. Semmi sincs mondva a jövetel módja felől, hogy futva jöjj, vagy pedig mászva, bátran vagy félelmesen közelegj, mert hogyha Jézushoz jössz bárhogy is, ‒ nem fog tégedet eltaszítani. Egy egyszerű magát az Úr Jézusra bízni az egyedüli szükséges dolog az örök élet elnyeréséhez.
Az ez után következő utasítás: a „vevés”. „A ki akarja, vegye.” Ez az egész. Végy, egy nagyszerű szó arra nézve, hogy az evangyéliumot szemeink elé állítsa. A világ evangyéliuma: „hozz”. Krisztus evangyéliuma „végy.” A természet evangyélioma: „tégy”, a kegyelem evangyélioma: „nyugodj” és „végy”. Itt a víz kedves barátaim, nem kell először kutakat ásni, hogy a vizet megtalálhassátok, csak el kell fogadnotok. Itt az égi kenyér, nem kell először lisztet őrölnötök és kenyeret sütnötök, hanem csak el kell fogadnotok. Itt van egy ruha, a mely varrásnélküli, a felitől fogva mindenestől szőtt (Jn.19,23.). Egy öltést sem kell tennetek rajta, csak el kell fogadnotok. Az üdv útja összefoglalható ezen négy betűbe: „végy”. Kívánod Krisztust? Fogadd el! Akarsz bűnbocsánatot? Vedd azt! Szükséged van egy új szívre? Vedd azt! Akarsz szívbeli békét? Vedd, azt! Akarod egykor a mennyet? Vedd azt ‒ ez az egész.
Óh, mily kegyelemteljes szavak ezek, a melyek itten, egymásután többször előfordulnak, a ki szomjúhozik jöjjön és a ki akarja vegyen. Nékem úgy tetszik, mintha az Úr Jézus látna egy szegény bűnöst szomjúhozva ott állani az ő szeretete kristály forrásához közel, és az ördög ott állva ezen szegény szomjúhozó léleknek azt sugdosná: „Látod e szent folyamot, de ez nem a te részedre folyik itten, hanem mások részére. Ez volna, szükséges néked, de néked ezt nem lehet elnyerni, ez nem számodra van.” Halld csak, egy hang üti meg a fület a fellegeken túlról, mely hangosan kiáltja: „Hadd vegye azt!” Lépj vissza ördög, engedd azt, aki jönni akar! Ekkor a szomjas lehajol inni ‒ most már érti ezt ‒, de íme az előbbi bűnei seregestől megrohanják őt és nagy hatalommal kiáltják felé: „Menj vissza, néked nem szabad ide közeledned, ezen forrás nem számodra van, ezen tiszta kristály forrást nem szabad az olyan bélpoklos ajkakkal, mint a tiéd megfertéztetni.” De ismét hangzik a tróntól, a szeretetnek emez áldásteljes parancsa: „Engedjétek közeledni és venni.” Épen úgy van, mint mikor a törvénytevő teremben van valaki a sokaság közt, és egyszer csak szólítva van, hogy lépjen a bíró eleibe, mint tanú. Ott áll addig a sokaság közt. De íme, hallja a nevét hangzani. Mi történik ekkor? Mihelyt a nevét meghallotta elkezd a sokaságon keresztül hatolni, hogy helyét elérhesse. „Mit akar?”– mondja néki az egyik. „Fel lettem szólítva,” mondja ő. „Lépjen vissza, mért tolakodik úgy előre?”– mondja egy másik. „A bíró hívott engemet”– mondja ő. Egy vastag rendőri szolga kérdezi: „Miért csinál ilyen zavart a teremben?” „Hiszen – mondja az ember – híva voltam. Nevem említve volt és, mennem kell.” Hogyha nem tud menni, ha azt lehetetlenné teszik részére, hogy a sokaság között átmehessen, úgy a hatóság közül ki szól egy: „Engedjetek helyet annak az embernek, hiszen ő ide lett híva, mint tanú, az ítélő szék eleibe. Rendőr, csinálj utat néki, hogy hadd jöhessen elő.” Az Úr Jézus hívja a szomjúhozókat. és mondja: „A ki akar, az hadd jöjjön!” Engedjetek helyet néki, bűnök engedjétek őt jönni, félelmek, engedjétek őt, ördögök engedjétek, hadd jöjjön, mert Jézus Krisztus a nagy király és a mindeneknek bírája mondotta: „Hadd jöjjön!” Ki akarja akadályozni a jövetelt, ha Jézus megengedi? A ki Istentől hivattatott, ez Jézushoz jön határozottan. Ő jönni fog, még ha útját akarnák is állani. Ma reggel úgy éreztem magamat, mintha most újból Jézushoz jöhetnek és ezt akarom is tenni. Hát ti kedves testvéreim, nem úgy éreztek-é? Tegyétek azt ti is kedves testvérek és testvérnők, és hogy ha megtettétek, úgy forduljatok embertársaitokhoz és hirdessétek az evangyéliom drága meghívását minden körültetek lévőknek, és mondjátok azoknak: „Jertek és vegyétek az életnek vizét ingyen.”
A harmadik pont ezen kétszeres meghívásnak összeköttetése. Van-é valami összeköttetés a Krisztusnak mennyből földre jövetele és a szegény bűnös teremtésnek Krisztushoz való jövetele között?
Igen, ezen összeköttetés megtalálható, és pedig itten a szentírás könyveinek végén. János szándékszik épen Ura parancsára megírni azt, hogy a könyvhöz, az Isten igéjéhez, a mely ő magában egy teljes egész könyvet képez, senki hozzá ne tegyen, se pedig abból elvenni ne merészkedjen. Az anyaszentegyház mondja: ,,Hogyha már nincs több próféta, a ki eljövendő volna Isten akartjának hirdetésére, nincsenek apostolok, a kik csalhatatlan hitelességgel írhatnának, és nincsenek tanítók a kik új jelentéseket közölhetnének, vagy pedig új ígéreteket hozhatnának, akkor csak az van még hátra, hogy az Úr jöjjön.” Akkor ő azt mondja: „Jövel azért Uram Jézus!” És itt állanak a bűnösök körültünk, akik hallják, hogy nincsen más evangyéliom, a melyet még várhatnának, azon jelentésekhez, melyek ezen könyvben állanak. Többet várni már nem lehet, nem lesz más engesztelő áldozat, sem más útja az üdvösségnek, azért bölcsen cselekszenek, hogy ha azonnal Jézushoz jönnek. Mivel a könyv már bezáródik, azért kiált a Lélek és a menyasszony a bűnösökhöz egyesülve, hogy azonnal jöjjenek. Miért késlekednének még tovább? Nem várhatnak új evangyéliomot, azért hát jöjjenek azonnal. A tulkok és madarak megölettettek, és mindenek készek, jertek el a lakodalomba! Minden készen van, nincs már semmi tenni való, vagy a mi még meg nem jelentetett volna, az utolsó idők bekövetkeztek. Az „Elvégeztetett minden!” földön és mennyen keresztül elhangzott azért „Jöjj csak, ó, bűnös, jöjj!”
Azt hiszem hogy egy másik öszeköttetést is lehet itten találni, t. i. azt, hogy azok, a kik a Jézus Krisztust valóban, igazságban keresik és folytonosan az ő jöveteléért kiáltanak hozzá, azok bizonyosan szeretik a bűnösöket is, és azoknak is mondják: „jöjjetek.” Jóllehet vannak olyanok is, a kik nagyon sokat beszélnek az Úr Jézus eljöveteléről, de a más emberek lelkéről nem igen gondoskodnak. Valóban az olyan csak beszéd, hogy ha valaki azt állítja, miszerint ő óhajtja és várja az Úr Jézusnak második eljövetelét, hogy ha nem igyekszik a népeket oda hozni, hogy a veszedelem útjáról az Úr Jézushoz jöjjenek. Hogy ha nem kiáltja nékik: „Jertek Krisztushoz.” Aki Krisztust úgy szereti, a hogy szeretnie kell, az szereti a bűnösöket is, és az a ki Krisztust olyan nagyon szereti, hogy magának egészen meghalt, azt mondja, a körülte halálban lévő milliomokat pedig egész elfelejti, és a csillagok felé nézve ott áll, folyton menny felé nézve várja, hogy hirtelen meg fogja látni a dicsőséget és oda el fog ragadtatni, az olyan még nem ért semmit abból a mit mond. Mert hogy ha Urát szeretné, akkor munkálkodna is érette és mutatná, hogy ő a királynak eljövetelét várja, a mennyiben igyekszik annak országát építeni.
Azon összefüggést is találhatjuk itten, hogy mielőtt Krisztus eljönne, az ő választottainak össze kell hozattatniok. Ő addig nem fog eljönni, míg az ő igéjének prédikálása által egy meghatározott számú sokaság az örök életet el nem nyeri. Ó, testvérek, ezekből láthatjuk, hogy nékünk munkálkodni kell, hogy az elveszettek haza jöhessenek, mert így siettethetjük mi magunk részéről azon időt, a mikor lelkünknek szerelmese, maga el fog jönni.
Még egy, van egy módja a Krisztus jövetelének, a mely itten habár nem is a legközelebbi gondolatban, mégis ide csatolható, mert az a bűnös Krisztushoz való jövetelének a legbensejét érinti. Testvérek, hogy ha mi azt kiáltjuk: „Jövel Uram, Jézus” és ő nékünk megfelel, a mennyiben Szentlelkét bennünk megbővíti, úgy, hogy lelkileg hozzánk jön, akkor a töredelmes lelkek határozottan az ő lábaihoz borulnak. Azt tudjuk, hogy ha az Úr valahol egy gyülekezetben van, ottan határozottan vannak megtört szívek, a kik aztán megtérésöket nyilvánítják. A hol Jézus Krisztus hatalmát nyilvánítja, ottan egy ébredésnek kell nyilvánulnia, mert a holt lelkeknek ő benne meg kell elevenedni. A legnagyobb dolgunk, melyre mindnyájunknak, kivétel nélkül nagy szükségünk van, azon dicső ígéretnek szilárdan való megragadása: „Íme, én ti veletek vagyok, minden napon e világ végezetéig,” és a miképpen ezen értelemben az Úr eljövetele osztályrészünkké lesz, úgy fogjuk látni a bűnösöket is közeledni, és az életnek vizét azok is élvezik.
Mostan végül, melyek a feleletek? Küldtünk egy meghívást a menny felé és mondottuk: „Jövel.” A felelet ez „Íme, hamar eljövök.” Óh, ez a legmagasabb értelemben kielégítő. Tálán egy kevés ideig várnotok kell de a hívás meglett hallgatva, és hogy ha az Úr földi életetek ideje alatt el nem jönne, a szívnek ezen készenléte, mely az ő jövetelére vár, még akkor is hasznos és áldásos lenne reátok nézve, hogy ha talán követét küldi értetek, hogy a halál által benneteket hazavigyen. Azon várakozás és vigyázás mindkét esetben javatokra lenne, azért nem kell félnetek és aggódnotok, bármelyik is következik reátok. Krisztus lejön e földre, épen olyan bizonyosan, mint a milyen bizonyos az, hogy ő a mennybe felment, és hogy ha ő eljön, akkor az ő benne hivő igazaknak győzedelmök fog lenni, és az ő szentjei vele fognak uralkodni.
És eme másik meghívást illetőleg: „Jövel.” Mi kérjük a bűnösöket, hogy jöjjenek. Négyszeres hangon kérjük őt erre fel: Jézus, a Lélek, a menyasszony, és a ki hallja, ezek mindnyájan mondották: „Jövel.” El fognak-é jönni? Testvérek és testvérnők, ez egy olyan kérdés, melyre feleletet nem adhatok. Ne engemet kérdezzetek, mert én ezt nem tudom. Jobban cselekesztek, ha a népeket kérdezitek meg, elég idejek van hozzá, őket kérdjétek. Gondoskodjatok arról, hogy kérdezzétek meg őket mielőtt ma reggel innen a Tabernákelből kimennének. Ők tudják azt, azért megmondhatják néktek, hogy akarnak-é jönni, vagy nem. Én pedig óhajtok hozzájok így szólni: kedves barátaim, reménylem, hogy az esztendőnek ezen utolsó napja részetekre a kegyelem napja fog lenni. A zsidóknak volt egy ünnepek az év végén, mely a betakarítás, vagy összegyűjtés ünnepe volt, én pedig azért imádkozok, hogy mi hallhatatlan lelkeket gyűjthessünk az Úr Jézus Krisztushoz, mielőtt ezen év egészen elmúlna. Az egy dicső záradéka lenne ezen kegyelem esztendejének és kedves felbátorítás a jövőre nézve.
De tegyük fel, hogy nem jöttök. Oh, gondoljatok arra, hogy híva voltatok. Hogy ha a szegények részére egy karácsonyi ünnepély készíttetik, és egy csomó koldus kívül áll fagy, hó és hidegben fázkódva, és nem akarnak bejönni, jóllehet komolyan és többszörösen fel vannak arra szólítva, úgy azt mondjuk nékik: „Hát híva voltatok és mit akartok még többet? Gondoljátok meg, hogy nagyon komolyan meg voltatok híva. A Lélek, a menyasszony, és a ki hallja és maga az Úr Jézus is mondották néktek: „Jöjjetek.” Én azok közül való vagyo, a kik hallják és mondottam én is: „Jöjjetek.” Nem tudom, hogy mondhatnám már komolyabban, mint a hogy mondottam. Mennyire örvendene lelkem, hogy ha e pillanatban minden itten jelenlévők Jézushoz jönnének! A mennyei örömön kívül ennél nagyobb örömet nem óhajtanék részemre, hogy ezen esztendő azzal megkoronázva lenne. Meg lettetek híva, nagyon komolyan meg vagytok híva, mit kívánhattok még többet? Ha nem jöttök, ezen gondolat fog benneteket örökké üldözni „Meg voltam híva, többször majd kényszerítve voltam, de nem fogadtam el a meghívást.”
Arra is figyelmeztetlek benneteket, hogy arra is felszólítva, miszerint most, azonnal jöjjetek. Nem lehet azt mondani néktek, hogy holnap jöjjetek és pedig több okoknál fogva. Talán holnap már nem éltek, vagy pedig nem lesz valamely komoly keresztyén a környezetetekben, hogy benneteket meghívjon. Lehetne-e jobb és alkalmatosabb nap, mint e mai nap? Mindig azt mondtátok: „Holnap” és mennyire, milyen messzire elhallogattátok ezzel már a jövetelt. Oh, egy cseppet sem tovább, ti a kik már talán évtizedek óta vártok. Emlékszel még azon prédikációra, a melynek hallásakor elkezdtél félni és reszketni és mondottad: „Isten segedelmével óhajtok e szomorú állapotból kiszabadulni és az Ő orcáját keresni”, de ezt halogattad mind ezideig és most sokkal hátrább vagy? Emlékezhetsz ama földmivesről való történetre, a ki nem akart a folyón egyenesen keresztül uszni, hanem leült és azt mondotta: „megvárom míg a víz mind elfolyik.” Sokáig eredménytelenül várt és mindig is eredménytelen lett volna a várakozása, mert a folyók folynak szakadatlanul minden időben. Te is arra várnál, míg majd minden nehézségek elhárulnak az utból és alkalmas idő ajánlkozik. Ó, menekülj ezen legnagyobb balgatagságtól! Nehézségek mindenkor lesznek a folyam állandóan folyni fog. Ó, ember, légy bölcs, vesd bele magadat a folyamba és ússz keresztül! Most van a kellemetes idő, most van az idvességnek napja. Óh, vajha óhajod és akaratod lehetne Jézus Krisztusban hinni! Az Ő Lelke vezessen tégedet oda, hogy ezt mielőbb megtehesd. „Jöjj Jézushoz, jöjj Jézushoz mindjárt!
Bízz Ő benne, Ő megsegít, Ő megsegít! És megment téged mindjárt!”
Bízzatok az Úr Jézus vérében és elégtételében és a nagy munka azonnal kész van. Isten segítsen benneteket, hogy ezt cselekedhessétek. Ámen.