Szombatnap volt! Hol és hogy akarta az Úr Jézus ezen napot ünnepelni? Abban bizonyosak vagyunk, hogy szentségtelenül nem akarta ezt eltölteni vagy eltékozolni. Ő tudta, hogy van Jeruzsálemben egy hely, a hol különösen sok a fájdalom, ‒ ez a hely az, a hol sok szegény betegek, vakok, sánták és megszáradott emberek egy tó körül fekszenek, és egy olyan ajándékra várnak, a mely nagyon ritkán jön. Oda akart menni, jót cselekedni, mivel ott a legnagyobb szükség volt arra. Adná Isten, hogy Krisztusnak minden szolgái éreznék, hogy a legsürgősebb szükség részökre a legnagyobb jog, és hogy a hol legnagyobb a nyomor, ott nékik a legnagyobb barátságot kell nyilvánítaniok, és hogy a szombatot jobban nem ünnepelhetnék, mint az üdv üzenetét azokhoz elvinni, kik a nélkül a legjobban szűkölködnek. De ünnep nap is volt az. A zsidóknak nagy ünnepek volt és Jézus is felment Jeruzsálembe az ünnepre. Hol fogja ő azt ünnepelni? Talán valaki meghívta őt házába? Ott közel Béthániában laktak. Mária, Mártha és Lázár. Talán azok hivták meg? Olykor-olykor megnyitották ő előtte Farizeusok és Publikánusok is ajtajaikat és vendégséget szereztek részére. Hova akart hát menni? Nem különös választást tett-é ő, mikor mondotta: „Az én ünneplésem a betegek, vakok, sánták és megszáradottak között lesz?” Nem, abban nem volt semmi különös, mert hiszen ő mondotta azt egy embernek, a ki őt házához meghívta: „Mikor vendégséget készítesz, hívjad a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: És boldog leszesz, mivelhogy nem fizethetik néked a jótéteményt, mert megfizettetik néked az igazak feltámadásoknak idején.” (Lk.14,13-14) A mit másoktól követel, azt maga is teszi határozottan. Mintha mondaná: „Én az ünnepet egy kórházban fogom eltölteni. Ezt a napot, melyet az öröm és nyugalomra kell szentelni, én arra fogom felhasználni, hogy oda megyek, a hol a betegek nagy számmal fekszenek, mert én akkor örülök, ha irgalmasságot cselekedhetek: Az embereket megáldani, nyugalom az én lelkemnek.” Krisztusnak nem volt örvendetesebb ünnepe, mintha másokkal jól tehetett. Minél nagyobb mértékben osztogathatta isteni adományait ‒ minél magasabbra emelkedtek hatalmas tettei, melyek szeretetéről tanúskodtak ‒ annál inkább betelt szíve nyugalommal és örömmel.
Lássátok tehát ma a Megváltót a Bethesda tavához közeledni, elhatározva magában, hogy azon a helyen, hol a fájdalom és betegség a legnagyobb mértékben uralkodnak, irgalmasságát nyilvánítsa és a nyomort meggyőzze. Kérlek titeket, jertek velem és a Megváltóval a Bethesda tavához, a melyet én a várakozók kórházának nevezek. És míg ott időzünk, megfigyeljük, hogyan irányozza az Úr Jézus az ő tekintetét ezen váró sokaság között a legsegélytelenebbre. És harmadszor, tekintsük meg nagy örömmel, hogy mily evangyéliomi módon bánik Urunk azon beteggel.
Azt mondottam, hogy legelőször menjünk le a Bethesda tavához, melynek öt tornáca vannak, a mely helyet én a várakozók kórházának neveztem, mert mindazon népeknek, a kik itt találtattak, egy foglalatosságuk volt: ők vártak-várták mindnyájan a víznek megmozdulását. Egyebet nem tehettek. Nagy betegen ott feküdtek, aggódó szemekkel tekintgettek azon előttük lévő kis tóra, remélve, hogyan csapódik fel annak a vize nemsokára, hogyan mozdul meg annak nyugodt felülete. Vártak arra, hogy abban a pillanatban belészállhassanak, mert a ki először beleszállhatott, meggyógyult akárminemű betegségben volt, de csak egy, nem több. Nem igazán neveztem-é hát a várakozók kórházának?
Nagyon könnyen találhatunk ma is várakozó nagy sokaságot. Bárcsak ne volna úgy, én szívemből kívánnám azt, de még mindig nagy sokaság várakozik. Azt hiszem, ismerek ilyeneket annyit, hogy mind az öt tornácot be lehet azokkal tölteni.
Némelyek alkalmatos időre várnak, talán azt gondolják, hogy azon alkalmatos idő majd betegágyokon fog bekövetkezni, vagy talán lehetséges, hogy majd a halálos ágyon. Ez igen nagy tévedés. Az evangyéliomot hallották és elhiszik, hogy igaz az, habár annak intelmeit nem is fogadták el. Rendesen eljárnak az istentiszteletre és így szólnak magukhoz: „Reméljük, hogy lesz egy nap, a mikor alkalmatosak leszünk Krisztust elfogadni és a bűn nyavalyájából meggyógyulhatunk, de nem most.” Hány éve már, hogy alkalmatos időre vártok, ‒ talán némelyek öt, hat, nyolc, tíz vagy húsz év óta is vártok? Ismerek némelyeket, a kik húsz vagy több esztendeig is vártak. Emlékszem rá, hogy mikor velük lelkök üdvéről beszélgettem, azt nyilvánították, hogy ők nem akarják üdvök dolgát elhanyagolni, ők várnak, de még az alkalmatos idő nem jött el. Várnak mígnem az ítélet napja elközelg és őket hitetlenségben és mentetlenül találja. Mindig egy jó „reggelre” számítnak, de a reggel olyan nap, melyet Isten könyvében nem találhattok, az csak a bolondok naptárában található. (Lk.12,20.) Istennek ideje a „ma”, és hogy ha valaha idvezülhetünk, úgy e mostani, vagyis jelenlegi pillanatokban történhetik az meg. Ah, de mily sokan tétlenül várnak, míg lábaik elerőtlenülnek, szemeik meghomályosodnak, füleik nehezen hallókká válnak és szíveikben mindig érzéketlenebbekké lesznek. Óh, együgyűek, így kell-é ennek lenni? Akartok-é addig várni, mígnem a pokolba vettettek?
Egy másik tornácban az olyanok nagy sokasága található, kik álmokra és látásokra várnak. Talán azt gondoljátok, hogy az ilyenek kevés számmal vannak, de nem oly kevesen vannak ezek, mint ti gondoljátok. Ezek azt képzelik, hogy egykor csak éjszaka oly élénk álmot fognak látni az utolsó ítéletről, hogy megrettenve kelnek fel ágyokból, vagy pedig oly fényes látásokat fognak nyerni a mennyről, hogy azoktól egész áthatottan ébrednek fel. Talán olvasták valakinek életleírásában, hogy az valamit a levegőben látott, vagy valamely szót hallott, vagy valamely szentírásbeli mondat nagyon szívéig hatott, tehát várnak ők is mindaddig, míg velük is valami azokhoz hasonló nem történik. Bizonyságot teszek az ilyeneknek, hogy tévedésük épen abban található, hogy ezeket kívánják és várják, és ott fekszenek a Bethesda tavánál, várva, várva és várva, mintha Istennek nem hihetnének, de egy álomnak igen. A szentírás tanaiban nem helyezhetnék bizodalmukat, de egy olyan hangnak igen, amely képzeletük szerint fülökbe hangzott, habár az tulajdon képen semmi. Képzeletüknek meghinnének, de Isten igéjének nem hihetnek, a mint az az ihletett könyvben található. Az Istennek bizonyságtétele nékik nem elég. Óhajtják a képzeletet, vagy az érzelem bizonyságtételét és ott várakoznak a tó melletti kórház tornácában, míg az elérkezik. Mi más egyéb lehetne az ilyen, mint egy igen sértő hitetlenség? Nem kell-é Urunknak hinni addig, míg valami jel vagy csoda által bizonyságtételét meg nem erősíti? Egy ilyen várakozás Istennek haragját költi fel.
Egy harmadik tornácban olyan várakozókat találunk, a kik a kényszer valamely nemére várnak. Hallották, hogy azok, kik Krisztushoz jönnek, kell, hogy az Isten lelkétől legyenek vonzva. Ők a kegyelemről való tanokat hiszik, a melyen örvendek, mert azok igazak, de félremagyarázzák azon tanokat és gondolják, hogy az Isten lelke azt eszközli, miszerint az emberek ezt vagy amazt akaratok ellen tegyék, a mennyiben hatalmat gyakorol az embereken. úgy látszik ők avval tartják, hogy az embereket az Úr erővel megragadja és a legnagyobb kényszerrel húzza a menny felé, és mivel sokszor szólunk a szeretetnek köteléről és embereknek köteléről (Hós.11,4), ezt a képet megragadják és tévesen magyarázzák. De higgyétek el, hogy az Istennek lelke sohasem bánik úgy az emberekkel, vagy az ő szívökkel, mint mi egy ládával bánunk, melynek kulcsát elvesztettük. Ő nem töri azt fel erőszakosan.
Természetünk törvényei szerint cselekszik velünk emberekkel, mint emberekkel. Ő kötelekkel vonz, de a szeretetnek köteleivel. Kötelekkel, a melyek embereknek kötelei. Befolyásolja az akaratot, a mennyiben az ítélő tehetséget megvilágosítja. Oda hozza az embert, hogy a dolgokat más színben szemlélhesse az adott oktatások által és a tiszta fény által érzelmünket és szívünket áthatja. Annyira, hogy láthatjuk, miszerint azon dolgok, melyeket szeretünk, gonoszok, és kezdjük azokat gyűlölni, úgyszinte látjuk azt is, hogy azon dolgok, a melyeket egykor gyűlöltünk, jók és mostan azokat választjuk és szeretjük. Ezek gondolják, hogy erőltetve lesznek arra, hogy megtérjenek, akarják azt vagy nem, kényszeríttetnek az Úr Jézusba hinni, akarják vagy nem de a Szentlélek úgy nem működik. Kérlek titeket, óvakodjatok azon nagy bűntől, hogy a Szentlelket úgy tekintsétek, mint Krisztusnak ellenkezőjét, vagy pedig az ő vetélytársát. Az evangyéliom így hangzik: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és idvezülsz”, és ha te azt mondod: „A Szentlélekre várok”, úgy bizonyos mértékben az Úr Jézust ellenében állítod a Szentléleknek. Pedig az Atya, a Fiú és a Szentléleknek akaratja határozottan egy és ugyanaz, igen, ők teljesen egyek mindenekben és az Úr Jézus bizonyságtétele a Szentlélek bizonyságtétele és hogy ha a Szentlélek valakiben működik, úgy azzal egyenlően teszi a működést, a mi a Krisztusé, nem valami új és különböző módon. Ő a Krisztuséból veszi, a mit nékünk megjelent. (Jn.16,14) Nem szól magától. (Jn.16,13. v.) Hogy ha valaki az evangyéliomot elveti, mely azt mondja: „Higgy és élsz”, úgy az a Szentlelket veti el és az más evangyéliumot nem fog néki hozni, hanem őt amellett tartja meg, vagy az Úr Jézusban hinni, vagy pedig bűneiben meghalni. Krisztust kell elfogadnotok, vagy el kell vesznetek és hogy ha vonakodtok evangyéliumának szavait engedelmességben követni, úgy sem az Atya, sem a Szentlélek közbe nem lép, hogy benneteket megváltson. A Jézus Krisztussal egy a Szentlélek, ki ő róla bizonyságot teszen és hogy ha az eljövend, megfeddi e világot a bűnről, mivelhogy nem hisznek ő benne (Krisztusban) és őket minden igazságra vezérli, (Jn.16,8-13.) nem arra, hogy az Úr Jézusa munkája mellé, vagy azzal ellentétben építsenek vagy tegyenek valamit, hanem hogy egyszerűen és egyedül a Krisztus által megszerzett váltságban helyezzék bizodalmukat. Jaj annak, a ki valami másra épít!
Egy negyedik tornác sokakra nézve nagyon vonzó, különösen a jelen időben. Ők valami ébredésre várnak. Hallottunk sok jó híreket azon ébredésekről, melyek Angolország és Skócia különböző részein nyilvánultak, a melyen valóban örvendhetünk, és vannak sokan, akik így nyilatkoznak: „Hogy ha itt is olyan ébredés lenne, úgy én is megtérnék”, vagy pedig így: „Hogy ha Istennek azon nagy kegyelmi ajándékokkal felruházott szolgái hozzánk is eljönnének és istentiszteleteket tartanának, úgy határozottan megtérnénk”. Ezek emberekre és valami nagy felindíttatásra várnak. Én hálát adok Istenemnek minden valódi ébredésért és ahol hallom, hogy történt, örvendek azon, de hogy ha valaki azt hiszi, hogy az evangyéliumi parancs egy ideig felfüggesztethetik, míg majd egy ébredés jön, úgy az hazugságot hiszen. Az evangyélium mondja: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan”. (ApCsel.2,38.) Így szólt Péter a pünkösdi alkalommal. Vagy más szavakkal: Higgy az Úr Jézus Krisztusban és idvezülsz. (ApCsel.16,31) Az evangyéliomi felhívás a következő: „Ma, ha az ő szavát hallandjátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket”. (Zsid.3,7; Zsid.4,7) Nem mondja: „Várjatok, várjatok, várjatok egy bizonyos ideig, várjatok egy ébredésig”. Én hajlandó vagyok azt hinni, hogy még ha egy ébredés jönne is, azok a népek, a kik halogatásukra nézve bizonyos mentségeket keresnek, akkor is olyan elmenyugalomban lennének, a mely nem lenne arra alkalmas, hogy a megtérés áldásaiban részesüljenek. Vagy pedig, hogy ha azt hinnék, hogy abban már talán részesültek, nagyon lehetséges, hogy az határozott tévedés lenne, mivel ők emberekbe vetnék bizodalmukat vagy pedig testi felindulás vagy nyugtalanságra és nem a Jézus Krisztusra tekintenek, aki
épen olyan alkalmas most őket üdvözíteni, mint majd egy ébredési időszakban és épen oly elégséges most az én szavaim által megmenteni vagy pedig minden emberi szó nélkül is, mint valami más ember által, bármily nagy is volt annak a működése. Félek rajta, hogy ebben a tornácban nagyon sokan időznek.
Sokan a tornácban egy kigondolt és elvárt benyomásra várnak. Akarnak olyan benyomást nyerni és óhajtják, hogy a prédikátor egy nagyon komoly és elrémítő prédikációt tartson, hogy őket szemügyre vegye, a nyilat szívükbe lője, hogy az szíveiket teljesen átjárja, erre várnak. Ők eljönnek minden vasárnap az istentiszteletre és erősen át vannak hatva és nagyon nyugtalanokká lesznek, annyira vannak, hogy alig képesek a prédikációt végighallgatni, de azért mégis megteszik, hogy várnak, várnak. Mikor nyerhetlek meg benneteket? Milyen módon kell prédikálnom? Határozottan hogy ha tudnám, hogy milyen úton és módon hozhatnálak benneteket Jézushoz, legnagyobb örömön az lenne, hogy azt tegyem, de más evangyéliumot nem hozhatok nektek, mint épen azon egyet, a melyet prédikálok és úgyhiszem, nem tehetem azt világosabbá, sem komolyabbá, mivel én a bűnösök üdvét teljes lelkemből óhajtom. Sokan talán jobban prédikálhatják az igét, de jobban szívből, mint azt én teszem. senki nem teheti és hogy ha többet kívántok tőlem, hogy tegyek, hiába néztek reám, mert jobbat részetekre nem hozhatok. Én titeket Megváltóm vérző sebeihez utasítottalak, követeltem mintegy tőletek, hogy ő reá tekintsetek és éljetek, és hogy ha üdvét el nem fogadjátok, úgy más reményt részetekre nem hozhatok. Hogy ha az emberek nem akarják az evangyéliumot, melyet én prédikálok, hallgatni, akkor nem tudnának megtérni vagy nem térnének meg még akkor sem, hogy ha valaki a halottak közül feltámadna.
Ezzel felmutattam elöltetek a várakozók öt tornácát. Most megmondom néktek, hogy miért tesznek helytelenül azzal, hogy várnak. Az ő elméletüket felmutatom előttetek. Azok ott a Bethesda tavánál azért vártak, mert az Istennek Angyala bizonyos időben leszállott a halastóba és megháborította annak a vizét, és a ki a megháborítás után először a vízbe szállhatott, meggyógyult. Ez volt az ő eszméjük. Nem tekintettek Jézusra, közülük egy sem. Nem hallották-é hogy az Úr Jézus a betegeket meggyógyítja? Soha sem hallottak arról az asszonyról a ki hátul oda járult a nagy sokaság között és az ő ruhájának prémjét megérintette, a kinek aztán azonnal megállt a vérfolyása? Nem hallottak-é a király udvarába tartozó fő-ember halálos beteg fiáról, a kit Jézus meggyógyított? Egyről sem hallottak ezek közül? Én nem tudom, de az bizonyos, hogy soha sem kísérlették meg azt, hogy Jézushoz jöjjenek, vagy ő hozzá kiáltsanak, őt meghívják. Ők egyedül a tóba, az Angyalba, és a víz megháborításába vetették bizodalmukat. Ah, nékem úgy tetszik, hogy ha ők bölcsek lettek volna, azt mondották volna: „Ez olyan bizonytalan és csak olykor- olykor történik, de az Úr Jézus mondja: „ki én hozzám jön semmiképpen nem vetem ki”, és ő mindenestől fogva meg is tarthatja azokat, kik ő általa járulnak Istenhez. (Zsid.7,25) Nem jobban tennénk-é hát, hogy a mennyire csak tehetjük drága lábaihoz másznánk, arcára tekintenénk és mondanánk: „Dávidnak fia könyörülj rajtunk.”
Ez az elmélet az evangyéliommal ellenkező. Szeretném ezt darabokra törni, hogy ha a Szentlélek segítségemre lesz azon várakozásnak, valami más után való tekintésnek, de nem egyedül a Krisztusra nézésnek elméletét. Ezen népek nagy fontosságot tulajdonítottak a helynek. Ők ott maradtak a Bethesda tavánál. Az volt a hely. Hogy ha valami jót éreznek, gondolták, ott érhetik el egyedül. Éppen így tapasztalom gyakran a várakozóknál, hogy azok az istentiszteletnek helyére nagyon nagy súlyt fektetnek. Gondolják hogy csak egyedül ott lehet az üdvöt megtalálni. Nem tudjátok-é, hogy Jézus a ti lelkeiteket holnap a munkálkodások helyén épen úgy megmentheti, mint jövő vasárnap a Tabernákelben?* (Azon imaház, hol Spurgeon prédikált: Metropolitán Tabernakelnek neveztetett.)
Nem tudjátok-é, hogy Jézus épen olyan Megváltó szombaton mint vasárnap? Nem tudjátok-é, hogy midőn a Cheapside vagy Borongh** (Londonnak két legnépesebb utcája) utcákon mentek és egy rövid imát hozzá felbocsáttok, ő épen olyan hatalmas azt meghallgatni, és titeket megszabadítani, mintha térdeiteken volnátok, odahaza, vagy ebben az imaházban az evangyéliomot hallgatnátok. Ő mindenütt jelen van, hol egy szív ő hozzá vágyódik. Ahol egy szem találtatik, mely óhajt hitben ő reá tekinteni, Jézus ott van. Ma nincs Bethesda tava, nincs semmi elkülönített hely, a hol az isteni kegyelem egyedül osztódna ki:
A hol keresik megtalálják.
Minden hely Szent, hol őt várják.”
Óh, jöjjetek ő hozzá tehát, itt ezen üléstekben, mivel ez egy olyan hely, a hol ő jelen van, és hogy ha beteg ágyatokban feküdnétek is, akkor is csak azt mondanám, hogy ő ott is jelen volna és hogy ha az asztalos műhelyben a gyalut taszítjátok, vagy a mezőn a szántóföldön az eke után mentek, nem mondhatnék más egyebet néktek, mint ezt: „Az ige te melletted, a te szádban és a te szívedben vagyon”. Tudniillik, hogy ha vallást tészesz a te száddal az Úr Jézusról; és hiszed a te szívedben, hogy az Isten őt feltámasztotta a halálból, megtartatol.” (Róm.10,9) Ezen elmélet, hogy mi a kegyelmi eszközök tavánál várakozzunk, az antikeresztyének (ellen, vagy tévedt keresztyének) evangyélioma. Krisztus evangyélioma pedig ez: ,,Higgy az Úr Jézus Krisztusban és idvezülsz.”
Azután azt mondták, hogy valami jelek és csudákra várnak. Azok, kik a Bethesda tavánál vártak, egy Angyalra vártak. Nem tudom, hogy láttak-é ők valaha Angyalt, vagy látták-é azt, hogy a víz valamely láthatatlan szárnycsapása által titokteljes módon megmozdíttatott, mindazáltal Angyalra vártak egy titokra. A népek kívánják és óhajtják a titkokat, de ezen óhajok bűnös, mert habár az evangyéliom tulajdonképem az üdvösségnek titka, mindazáltal másrészről a mennyire az a bűnösökre tartozik, a legvilágosabb dolog e világon az ennyi: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és idvezülsz.” Isten őt adta engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. A
Jézus Krisztus vére egy helyettesítő áldozat az Isten igazsága kielégítésére a mi halálunkért és a ki hiszi, hogy Krisztus ő érette jót áll és őt, mint helyettesét elfogadja, az egy megmentett ember. A papok megkísérlik e mi időnkben, hogy minden dologból titkot csináljanak. Ez azon szó, mely a Jézus jelenése szerint a nagy parázna Babilonnak a homlokára írva van: „Titok a föld paráználkodásának és utálatosságinak anyjok.” (Jel.17,5) Miséik és minden ceremóniáik titkok. A latin nyelvet használják, hogy az isteni szolgálatot titokká tegyék, a pap maga is egy titok, a keresztség is titok. Az Úr Jézus evangyéliomában pedig minden lényeges igazság olyan világos, mint valamely ismeretes szerszámnak a nyele. Egész világosan és az olvasásnál könnyen megérthetően állanak ottan eme szavak: „Higgy és idvezülsz.” Ezt egy együgyű ember is megértheti. Bízzál Krisztusban, fogadd el őt, mint Isten előtti helyettesedet, és azon helyben megmentve vagy ‒ megmentve egy pillanat alatt. Nem, ők valami titokra várnak, valami titok után óhajtoznak. Sőt még azt is gondolják, hogy majd a Szentlélek reájok alá száll, hogy az evangyéliom igazságait érthetetlenné tegye, holott épen ellenkezőleg, a Szentlélek mindazzal, a mit teszen, arra törekszik, hogy az evangyéliomot előttünk még világosabbá tegye, hogy ha az jön, eloszlatja a titkot, leveszi szemeinkről a hályogot és felmutatja, hogy milyen egyszerű Jézust, elfogadni és Isten gyermekévé lenni.
Továbbá úgy látszik, hogy azon várakozók, kik a helynek nagy fontosságot tulajdonítottak és bizonyos titkokra vártak, egy nagy befolyásra is vártak, a mely csak bizonyos időközökben következhetik be. Minthogy az Angyal egy bizonyos időben mozdította meg a vizet, így ők azt képzelni látszottak, hogy vannak bizonyos napok és idők, a mikor az Úr Jézus hajlandó a bűnöst elfogadni, és vannak alkalmas időközök, a mikor reménylhetik, hogy az üdvősségben részesülhetnek. Jóllehet az én Istenemnek irgalmassága nem hasonlít a Bethesda tavához, a mely csak olykor- olykor mozdult meg. Ez egy olyan forrás, a melynek vize folyton árad és folyik, és a ki Jézusban hiszen, legyen az tizenhat perccel nyolc óra előtt* (*Azon idő, melyben e szavak hangoztattak) vagy nyolc órakor, az tapasztalni fogja, hogy Krisztus kész a bűnöst elfogadni, mert az evangyéliumi üzenet így hangzik: „Jertek el, immár mindenek elkészíttettek.” (Lk.14,17) Készen van minden és pedig mert már készen van, nem olykor-olykor, hanem mindenkor, nemcsak valamikor, talán vasárnap vagy ünnepnapokon és ébredési alkalmakkal, hanem ma, ha az ő szavát hallandjátok.” „Most vagyon a kellemetes idő, most vagyon az idvességnek napja.” Mivel az ilyenek azt hiszik, hogy egy bizonyos félbenhagyó befolyás gyakoroltatik, azért úgy gondolják, hogy arra, a mit tenni akarnak és tenniek kell, egy nagyon különös alkalmat kell várni. Oh, hogyha én reggel várnám magamra a felakasztatást és tudnám, hogy egy megkegyelmezési kérvényt lehetne benyújtanom, vajon várnék-e valami alkalmatosabb időre annak benyújtásával? Tegyük fel, hogy nem volna semmi reményem a mennyországra és tudnám, hogy reggel felakasztanak, jóllehet egy gyenge reményem már volna, hogy talán megkegyelmeznek, úgy várnék, de hogyan várnék? Lefeküdnék-é éjjeli nyugalomra? Ünnepélyt rendeznék- e és innék a részegesekkel? Óh, nem, életem forog veszélyben, nem lehet hát, hogy mulatozzak! Mennyire óhajtozva várnak a tengeren veszélyben lévők a mentő csónakra! Vagy talán azt gondoljátok, hogy könnyelműen és gond nélkül? Nem, hanem mindnyájan megerőltetik látóképességüket, hogy messze láthassanak és így ott minél elébb felfedezhessék és megpróbálják a vészjel segítségével is a segélyt siettetni. Vajon lefekszünk-é a fedélzeten alvásra, így gondolkozva: „Ha meg kell mentetnünk, úgy is meg leszünk mentve. Tehát feküdjenek le és aludjanak?” Nem, ők várnak és ha jönne egy röppentyű kötéllel, készek volnának azt minden percben megragadni, nem várni tovább. Tíz közül kilenc alkalommal hazudnak az emberek, amikor azt mondják, hogy ők Krisztusra várnak, hogyha nem aggódnak lelkök nem nyugtalan, mivel a nagy aggódás és fájdalmas nyugtalanság az igazi várakozással mindig összeköttetésben áll.
Ez csak egy hamis várakozás, csupán csak mentség, de akármilyen is a várakozás, az evangyéliommal ellentétben az, mivel az csak egy szót sem említ a várakozásról, hanem azt követeli minden embertől, hogy higgyen és éljen.
A mi több, ezen népek egy befolyásra várnak, melyet ők nagyon korlátoltnak képzelnek. A Bethesda tavában csak egy gyógyulhatott meg, és pedig az, aki először a vízbe szállhatott, úgy gondolkoznak ezek a várakozók is, hogy ha valakiről hallják, hogy üdvöt talált, úgy gondolják, hogy arra nézve kedvezőbbek voltak az alkalmak mint ő reá, hogy, annak jobb helyzete volt az üdv elérése tekintetében. Ők a csoportban az utósereghez tartozóknak látszanak, a kiknek nincs alkalmuk ezen csodálatos tóhoz eljutni. De ez mind tévedés. Jézus Krisztus az egyik keresőhöz épen olyan közel van, mint a másikhoz. Ha egy ember jó erkölcsi állapotban van az evangyéliom azt mondja néki: „higgy”, hogy ha egy ember erkölcstelen az evangyéliom annak is azt kiáltja „higgy!” Egy királynak azt parancsolja az evangyéliom „higgy”, hogy ha egy koldus van, annak is ugyanazt mondja, hogy higgyen. Ha valaki önigazságos, az evangyéliom Krisztushoz utasítja és parancsolja néki, hogy önigazságát dobja el, más ha egy ember vétekkel teljes és a bűnben teljesen tönkrement, Krisztushoz utasítja azt is és parancsolja néki, hogy bűneivel hagyjon fel és tekintsen Jézusra: a talaj, melyen az evangyéliom a bűnösöket megszóltja, mindenütt egy és ugyanaz. A parázna gyermekének sem többet, sem kevesebbet nem mond az evangyéliom, mint a megérett és hű keresztyén gyermekének. Egy és ugyanazon megbocsátást ajánlja és ígéri a nagy és kicsiny bűnösöknek (hogy ha volna itten olyan) és ugyanazon gazdag áldásokkal közeledik a legnagyobb bűnöshöz, mint az istenfélő szülék gyermekeihez. Ne engedjetek semmi hamis eszméket a fejetekben megfogamzani. Egy és ugyanazon Úr, gazdag mindenekhez a kik őt segítségre hívják. Az egyenlő hit egyenlő áldásokat nyer. Van ugyan egy bizonyos határ, mert „az Úr ismeri az övéit”. de az evangyéliom prédikálásában nem vagyunk az Isten elvégzett tanácsa által megkötve, a mely előttünk rejtve van, hanem azon megbízásunk alapján: „Menjetek el e széles világra és prédikáljátok az evangyéliomot minden teremtésnek; a ki hisz és megkeresztelkedik, idvezül, a ki pedig nem hisz elkárhozik.” Mindeneknek tudtokra kell adnunk Istennek akaratát. Az, a ki nékem azt parancsolja, hogy minden teremtésnek prédikáljak, nem parancsolja azt, hogy csak egy lelket is kizárjak az üdv üzenetből.
Ezzel megkísérlettem felmutatni, hogy miért várnak olyan sokan, és még egyet akarok ezen ponthoz hozzá adni. Sokan ezen várakozók közül nagyon sok bizodalmat helyeznek más emberekbe, épen mint a hogy az a szegény beteg ember mondotta: „nincsen senki a ki engemet a halastóba vinne”. Én minden héten több levelet kapok olyanoktól, akik nagy lelki szükségben vannak és kérnek hogy érettök imádkozzak, a mit örömmel teszek, de rendes szokásom szerint mondom nékik: „Kedves barátaim kérlek titeket, ne igyekezzetek magatokat azzal megnyugtatni, hogy engemet kértek érettetek imádkozni. Ebbe nem vethetitek reménységteket hanem „Higgyetek az Úr Jézus Krisztusban és idvezültök” imádkozott más értetek avagy nem.” Igyekszek őket minden más ember imájában való bizodalomtól megmenteni, hogy egyedül Jézusba bízzanak, hittel ő reá tekintsenek. Ó, ne mondjátok: „Kérem az én barátomat, hogy imádkozzon érettem és nyugodtan leszek.” Mondhatjátok ugyan azt, hogy ha akarjátok, de ezzel, magatokat meg ne nyugtassátok. Gondoljátok meg, hogy Jézusra kell tekintenetek, nem az emberek imájára, még a leghűebbekére sem. Hogy ha Jézusra tekintetek azon pillanatban megnyeritek üdvötöket, de hogy ha Istennek összes gyermeke e pillanatban mind térdre borulna és ötven esztendeig úgy maradna, hogy éretted imádkozzék, mégis elkárhoznál, hogy ha Jézusban nem hiszel. Hogy ha csak magad imádkozol magadért és Jézusra tekintesz, úgy határozottan üdvözülsz. Nem elég-e ez, a várakozókkal telve lévő szomorú kórházbeliek részére?
Most, egy pár percre a második részhez jövünk. Jézus Krisztus belépett a kórházba, körültekint és a világon a legsegélytelenebb embert választja ki. Örültem, mikor egy falragaszon a színházban tartandó istentiszteletre vonatkozólag ezt olvashattam: a „legszegényebb népek a legszívesebben fogadtatnak.” Ez egy evangyéliomi szó. Épen úgy van az Krisztusnál is. Ő szereti irgalmasságát azok iránt nyilvánítani, a kiknek arra a legnagyobb szükségök van. Ott feküdt ez a nagy beteg, reá sem gondolva Krisztusra, de Krisztus megáll mellette, reá tekint. Ő nem ismerte Jézus Krisztust, de Jézus Krisztus ismerte őt és tudta, hogy már rég idő óta ilyen állapotban van. Ő tudta, hogy már 38 év óta beteg. Ő tudta mindazt, azt is tudta, mielőtt az ember elbeszélte volna, hogy reményei már sokszor meghiúsultak és valóban ilyen volt azon betegnek állapota. Ő már gyakorta megkísérlette, a mennyire csak elesett tagjai megengedték, hogy a vízbe szállhasson, de valaki, még ha egy vak volt is, ki a víz széléhez közelebb volt és tagjait használhatta, elébb beszállott a vízbe és látva jött onnan ki, míg ez a szegény idegességben szenvedő lény soha a vízhez nem juthatott. Már a meggyógyultaknak nagy sokaságát látta onnan eltávozni, a mely fájdalmait még sokkal inkább növelhette, de őt azoknak meggyógyulása nem bátoríthatta, hanem még talán inkább szomorúvá tehette. Ő a leghatározatlanabb és leggyengébb fajta emberek egyike volt. Olvassátok csak azon embernek történetét, kinek szemeit Krisztus meggyógyította, a ki eme nyilatkozatot tette: „Azt az egyet tudom, hogy vak voltam és most látok.” Az egy derék és erős jellemű ember volt. De ezen embernél minden határozatlanság, segélynélküliség és gyenge természetre mutat. Ismerhettek ti is olyan embereket, talán családi körötökben is vannak olyanok. Nem tudtok rajtok segíteni. Ha üzletet rendeztek be nékik, azt határozottan tönkreteszik, megbuktatják. Bármit is tesznek, nem sikerül nékik. Ezek szegény, gyenge gyermekies népek, a kiknek szükségök volna arra, hogy egy kosárba tegyék, és egy másik vinné a hátán a világon keresztül. Vannak ilyenfajta emberek vallási tekintetben is, és ez az ember az ilyenek előképe volt. Ő nagyon óhajtott volna meggyógyulni, de azért nem mondja azt ki oly egyenesen, mert a mikor azt kérdezte: „Akarsz-e meggyógyulni?”, nem mondta: „Oh, Uram, én teljes szívemből akarok”, hanem egy messze terjedő történetet kezd elbeszélni: „Uram, nincsen senki, a ki engemet a halastóba vinne, mikor a víz megháborodik stb.” Mikor pedig Urunk meggyógyította, nem kérdezte meg, hogy kicsoda ő, figyeljétek meg ezt. És midőn későbbet azt megtudta, hogy kicsoda, a ki őt meggyógyította, elment mint egy balgatag ember a farizeusokhoz és hirdette nékik, hogy ki az, a ki ő vele jól tett, így az Urat alkalmatlanságba kerítette. Még mindig találhatni ilyenfajta embereket. Ezek nem ismerik saját kedélyöket. Azt tudják, hogy óhajtanának üdvözülni, de alig merik azt mondani. Helyes benyomásokat nyertek, de épen olyan könnyen elfogadják az ellenkező benyomásokat is, határozatlanok és állhatatlanok. De íme, Megváltónk ezen embert kereste épen ki, az ő gyógyító ereje tárgyául. A kegyelem csodái Istentől származnak! Nem mondotta-e maga Megváltónk is: „Hálákat adok néked én Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsektől és az értelmesektől és azokat megjelentetted a kis gyermekeknek. Jól vagyon Atyám. mert ez volt a te jókedved”. (Mt.11,25-26.) Mert: „A kik bolondoknak állíttatnak e világon, azokat választotta Isten, hogy a bölcseket megszégyenítse és a kik e világon erőtleneknek állíttatnak, azokat választotta Isten, hogy az erőseket megszégyenítse, és a kik nemtelenek e világon és semminek állíttatnak, azokat választotta Isten és azokat, a melyek nincsenek, hogy a melyek vannak, azokat eltörölje. Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test is.” (1Kor.27‒29.)
Ezen szegény, szerencsétlen, segélytelen, elesett ember iránt, kinek elméje körülbelül épen olyan elesett volt, mint az ő teste, irgalmas Megváltónk részvéttel viseltetett. Nos, ki itt ezen a helyen a legsegélytelenebb ember? Ki a legsegélytelenebb nő ezen házban? Tudom, hogy vannak köztetek néhányan, a kik gondoljátok: „félek rajta, hogy én vagyok.” Nagyon jó hírt közlök veletek. Épen ti vagytok azok, kikkel Uram kezdeni akar. Ne sértsen benneteket, hogy le lettetek írva, hanem vegyétek szívetekre a hallottakat. Ha eltöltött életetekre visszapillantatok, nagyon lehetséges, hogy azt mondjátok: „Igen, valóban olyan voltam én. Nem volt szilárd elhatározásom. Egy-egy kísértet gyakran mintha hajamba ragadva vitt volna, vagy a rossz cimborák vezettek hamis útra. Értelmem van az üzleti teendőimre nézve és ott elég óvatos is tudok lenni, de hogy ha a vallás forog kérdésben, épen olyan balgatag vagyok én is, mint a kiről épen hallottam.” Ha ilyen vagy kedves barátom, borulj Jézus lábaihoz a te nagy segélytelenségedben, ostobaságodban és nyomorodban és kérjed az Urat, hogy reád is tekintsen. Egy testvér mondta nékem egy alkalommal: „Kedves uram, én óhajtanám, hogy mindenkor csak az értelmes bűnösöknek prédikálna.” Én pedig azt feleltem: „Én örülök azon, hogy ha értelmes bűnösöknek prédikálhatok, hogy ha olyanok jönnek az én szónoklatomat hallgatni, de mivel olyan sok ostoba bűnösök jönnek önökkel, tehát kötelezve vagyok, hogy azoknak is prédikáljak.” És azt teszem is.
Hirdetem az evangyéliomot azoknak, kik magokat minden dologban ostobának és értetlennek érezik és magokat a balgatagok közé számlálják. Jézus eljött, hogy a szegény, elveszett, tönkrement, holt bűnösöket üdvözítse és én kérem őt, hogy most ti reátok tekintsen.
A harmadik pont az, hogyan bánt az Úr Jézus azon beteggel. Hogy ha az Úr Jézus Krisztust a prédikátoroknak egy bizonyos osztályához tartozott volna, akkor így szólt volna azon beteghez: „Nagyon jól van, kedves embertársam, ott fekszel a kegyelmi eszköz tavánál és a legjobban teszed, hogy ha ott maradsz”. De ő nem ilyen gondolatban volt, azért, nem is mondhatott ilyes valamit, sem úgy nem szólott, mint a hogy némely testvérek szólanának: „Kedves barátom, csak imádkozz!” Ez ugyan egy nagyon alkalmas tanács sok tekintetben, amint azt tudjátok is, de azért ezt az Úr Jézus nem adta, ő sokkal jobban értette a dolgot. Nem mondotta: „Kezdjél imádkozni és az Úrban bízni”. Ez nagyon jó sokakra nézve, hogy ha nékik azt mondják, de nem az evangyéliom. Jézus Krisztus nem azt mondta tanítványainak: „Menjetek el a széles világra és mondjátok a népeknek, hogy imádkozzanak”. Nem. „Prédikáljátok az evangyéliumot minden teremtménynek, a ki hisz és megkeresztelkedik, idvezül”.
De hát mit tett Jézus a beteggel? Egy parancsot adott ki néki: „Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat és járj”. Ezen szavak úgy hangzanak, mint három menydörgés. De hiszen ő azt nem teheti, nem teheti. „Ő tehetetlen, jó Uram! Ő tehetetlen”. Igen, de az evangyéliom egy parancs, mert olvashatjuk némelyekről, hogy az evangyéliomnak nem engedtek. Pedig valaki nem lehet az iránt engedetlen, a mi nem parancs és addig nem engedelmeskedhetik, míg egy parancsot nem kapott. Jézus úgy adta néki az evangyéliom áldását, a gyógyulást, mint egy parancsot. „Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat és járj.” Ez egy olyan parancs volt, mely a hitben befoglalva volt, mivel a beteg saját erejénél fogva nem volt képes felkelni, sem nyoszolyáját felvenni és járni nem tudott, de hogy ha Jézus Krisztusba hitt, úgy felkelhetett, felvehette nyoszolyáját és járhatott, így tehát ez valóban egy parancs volt, az Úr Jézus Krisztusba hinni és ezt cselekedettel bizonyítani. „De az ember nem tehette ezt”. Néki nincs ahhoz semmi köze. Az erő nem a bűnösen, hanem a parancsolatban rejlik.
Ő nem kelhetett fel, de az Úr Jézus kieszközölhette, hogy ő azt tegye, és hogy ha én, vagy bármely másik szolgája is az Úr Jézusnak a Szentlélek erejében néked kegyelemre méltatott bűnösnek mondjuk: „Higgy az Úr Jézus Krisztusba”, úgy mi azt nem azért tesszük, mintha azt hinnénk, hogy te benned talán több erő volna, mint abban a nagy beteg emberben volt, hanem azért, mivel a Názáreti Jézus nevében szólunk, ki minket azért küldött, hogy néked szóljunk: „Kelj fel és járj”! Én hiszek Uramban, hogy ő az evangyéliommal erejét is küldi. Azt nagyon jól tudom, hogy saját erőmmel semmit nem tehetek, de Ő, a ki engemet elküldött, saját üzenetét megáldja, úgy, a mint az néki tetszik. Hogy ha üdvöt nyertek, úgy azt ezáltal nyeritek, hogy Jézusban hisztek és hogyha ezen helyben régi állapototokból felemelkedhettek, az ő ereje által tehetitek azt, egyedül az ő benne való egyszerű hit gyakorlása által gyógyulhattok meg. Azon ember hitt az Úr Jézusba, az volt az egész, a mit tett. Ő egy szegény, gyenge, határozatlan stb. volt, de íme, megfigyelte az Úr parancsát és Istentől elég kegyelmet nyert arra, hogy egyszerűen az Úr Jézusba higgyen. Elhatározta magát, hogy lábait megpróbálja és nagy meglepetésére ‒ óh, mennyire elcsodálkozhatott ő ‒ azon gyenge lábak elég erősek lettek őt hordozni! Felállott egyenesen és úgy találta, hogy van ereje lehajolni és szalmazsákját felvenni, összetekerte azt, felvette a vállára és, elment vele. Mily öröm hathatta őt által? Midőn betegek voltatok, de az Úr ismét visszaadta egészségteket és felkelhettetek és éreztétek, hogy már ismét van erőtök a járásra, nem nagy örömötökre szolgált-e az? Ismerem jól az olyan érzetet. Minő lehetett az,
38 évig betegnek lenni! És azután még alkalmassá lenni, hogy felálljon, lehajolhasson, ágyát összetekerje és vállára vegye és azzal tovább menjen! Ennek egy egész elragadtatásnak kellett lenni, izmaiban új erők lettek, idegei, inai és erei új élettől lettek áthatva. Hogy ha egy bűnös mondja: „Én már azt gyakran próbáltam, de Isten kegyelme által lelkemet Jézus kezeibe ajánlva ismét megpróbálom.” „Hiszem és hittel ezt vallom, Hogy Jézus értem halt, Keresztfán értem vért ontott És kegyelmet adott.”
Bűnös, azonnal felkelhetsz és járhatsz. Magad is meglepetve leszesz azon hatalmas változást érezve, melyet Isten az ő szent lelkével, az egyszerű hit által benned eszközöl és ezen Tabernákel lépcsőin, midőn alá felé mész, alig tudod magadat tájékozni, hogy hol vagy, örömtől zengve, víg énekekben magasztalod Uradat, a ki tégedet a várakozók kórházából kimentett és a hivők közé behelyezett. Nem mondotta-é: „Akkor ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és a némának nyelve énekel; mert a pusztában vizek fakadnak és patakok a kietlenben.” (Ézs.35,6.)
Jézus Krisztus ezen beteggel az evangyéliom módja szerint bánt, mert azon mód, mely szerint a hit ezen emberbe megfogamzott, nagyon megfigyelésre méltó. Az ember nem ismerte az Úr Jézus Krisztust, hogyan jöhetett hát az, hogy ő benne hitt? Hogyan? Hát úgy jött hogy, az nem tudta bár, hogy ki volt Ő, de azt tudta, hogy ő valami csudálatos és nagyon feltűnő megjelenésű. Az ő szemeiben olyan tekintet, olyan felséges fény, és az ő hangjában egy csudálatos hatalom volt, felemelt kezében pedig sok olyat látott a milyet még soha életében nem szemlélt. Az ember nem tudta, hogy Ő ki volt, és nem mondhatta a nevét, de egy bizonyos módban megfogamzott a hit és bizalom az Ő lelkében. Mennyivel inkább megszülethetik a hit ti nálatok, a kik tudjátok, hogy a Jézus Krisztus Istennek Fia. Ti tudjátok, hogy ő meghalt, és a bűnért teljesen eleget tett, és hogy a halálból feltámadt, és az Atya Istennek jobbján ül, ‒ és hogy néki teljes hatalom adatott mennyen és földön, és hogy ő megtarthatja mindenkor azokat, kik ő általa járulnak Istenhez, mert mindenkor él és esedezik azokért.” Ne mondjátok: „Majd megkísérlem benne hinni.” Az nem az út. Hogy ha valamely tudósítást hinni akarok, mit kell tennem? Hát meghallgatom és a hit a hallás által jön. Hogy ha valamennyire kételkedek abban, ismét meghallgatom és körülményesebben ismételtetem, és hogy ha ismét hallom meggyőződés. Így mondja Isten az igében: Hajtsátok le a ti füleiteket és jöjjetek én hozzám, hallgassatok engemet, hogy éljen a ti lelketek, és szerzek ti veletek örökkévaló szövetséget, a Dávidnak ígért állandó irgalmasságomat.” Hallgassatok engemet, és higgyetek nékem, ez az evangyéliom röviden való összefoglalása, a mit az Úr Jézus az embereknek prédikált. Ezzel Isten bizonyságot tett az Úr Jézusról, hogy az az Ő Fia, mert mennyből szóllott ő hozzá alá és ezt mondotta: „Ez amaz én szerelmes Fiam kiben én megengeszteltettem”, nem akartok néki hinni. A Lélek víz és vér állandóan bizonyítják és ezen három egy a bizonyságtételben. Higgy a Jézus Krisztusban. A bizonyság erős, vegyétek szívetekbe és lelketekre azt, és úgy örömest békességet és örök életet nyertek.
Az embernek Jézusban való hite, melyet ő elállás által tényleg be is bizonyított, vitte a dolgot véghez. Egész más helyzetbe lett aztán, mint míg feküdt és várt. Hogyan? Én azt gondolnám, hogy ez az ember, ha elég értelme lett volna, visszament volna azokhoz, a kik még ott feküdtek és várakoztak, hogy megmondja nékik: „Miért feküsztök és vártok tovább még itten? Íme, én 38 esztendőig feküdtem és vártam és a fekvés és várás által a legkisebb eredményt sem érhettem el. Épen úgy lesztek azzal ti is.” Oly együgyűen, a milyen ő volt, megtudhatta volna nékik azt, a mi jobb a fekvésnél és várakozásnál. Van egy ember közöttünk, Jézus Krisztus az Istennek Fia, aki ha benne bízunk meggyógyít bennünket, mert ő mindennemű betegségből kigyógyíthat. Hogy ha nem tudtok hozzá menni küldjetek egy követet, mert ő a király udvarából való főember fiát is úgy gyógyította meg, a ki tőle több mértföldnyi távolságra volt. Csak higgyetek benne és erő származik ő belőle ki, mert az lehetetlen, hogy a ki ő benne bízik, gyógyulás nélkül maradjon.” Gondolom, hogy ha én lettem volna annak az embernek helyzetében, akármilyen gyenge elméjű lettem volna is, elmentem volna és azon lelkeknek tudtokra adtam volna, hogy milyen különbség van az ott fekvés és várakozás és az azonnali hit között. Olyan egyszerűen mondtam volna azt el, a hogy csak tudtam volna, mert én magam is vártam már gyermekkoromban is. Sok prédikációt hallottam, a melyek arra indítottak, hogy várjak, és azt hiszem, hogy a várakozásnál maradtam volna, hogy ha azon szegény egyszerű metodista testvér felém nem kiáltotta volna: „Nézz (”,Én reám nézzetek, hogy megtartassatok”. Ézs.45,23.) fiatal ember, nézz most”. Ekkor oda tekintettem, fel az én Uramra és még azon helyben megtaláltam üdvömet, és soha többé el nem veszítettem.
Több mondanivalóm nincs már hozzátok, csak annyi: „Egy a Megfeszítettre való pillantásban élet van” és minden valaki csak reá tekint, megnyerheti azt, itt, most, azonnal. Óh, bárcsak sokan reá tekintenének! Nem értitek ti azt? Krisztus hordta és szenvedte el Isten haragját azok helyett, kik benne bíznak és azok helyébe meg lett büntetve, igen, minden hivő helyett úgy, hogy most Isten egy hivőt nem büntet meg, mert a helyett már Krisztust megbüntette. Krisztus meghalt azokért, kik ő benne hisznek, úgy, hogy igazságtalanság volna Istentől, hogy ha azokat az embereket megbüntetné, mert hogy büntethetné meg kétszer ugyanazon bűnöket? A hit annak pecsétje és bizonysága, hogy te 1900 évvel ezelőtt a Golgotán véres keresztfa által megváltattál, megigazíttattál, tehát ki kárhoztathat tégedet? „Isten az, a ki megigazit, kicsoda fiát a ki kárhoztatna? Krisztus az, a ki meghalt igen, sőt a ki fel is támadott.” Mondtam-é valamit az érzelemről? Majd csak akkor érezel, hogy ha hitet nyertél. „Óh, de én velem még nincsen rendben minden”. Azzal én nem törődök úgy van-é vagy nem. Jézus mondja: „Bizony-bizony mondom néktek, a ki én bennem hiszen örök élete vagyon annak.” „Ó, de”... El azzal a ti „de”-tekkel”! Itt az evangyéliom: „A ki akarja vegye az életnek vizét ingyen.” A lélek és a mennyasszony kiáltják „Jövel”. (Jel.22,17.) És a mit azok együtt mondanak a Lélek és a Krisztus menyasszonya, azt mondhatom én is egész bátran és mondom is. Isten pedig áldja meg ezen mondást, hogy ti várakozók ezt elfogadhassátok. Isten segítsen benneteket, hogy tekinthessetek fel, higgyetek és éljetek az Úr Jézusért. Ámen