Szomorú napokat élt és gonosz károkat szenvedett az a nép, amely között lakott Jeremiás, mert elkeseredett ellenségek törtek be országukba, jószágaikat elhajtották, javaikat elrabolták, gyermekeiket megölték és városaikat felperzselték. Jeremiás, aki telve volt igazi szeretettel népe iránt, eléjük tárta teljes őszinteséggel, hogy minden szerencsétlenségüknek az okozója az volt, mert elfordultak Istenüktől, mert elhagyták Jehovát. Eltávolodtak az élő Istentől és isteneket állítottak fel maguknak a pogányok bálványai közül, ami által azután Jehovát. féltékenységét felkeltették. Ezért fenyítette meg őket erősen és sújtotta csapásokkal újra és újra, amint azt a szövetség megkötésénél kilátásba is helyezte. Jeremiás megpróbálta megmutatni az egyetlen módot és utat, amely által szenvedéseiktől megszabadulhatnak és minden gonosz bűneiktől meggyógyíttatnak. Ez az egyetlenegy lehetőség csak az volt, ha bálványozásuktól és mindazon szégyenletes és gonosz dolgokról lemondanak, amely eme undok bűnből fakad és visszafordulnak az élő Istenhez, engedelmeskednek parancsainak sakkor minden bizonnyal jobb napok következnek reájuk. Lelkiismeretük, belső érzetük azt mondta, hogy ez igaz, úgy van, de sajnos, Jeremiás mégis hiába prédikált. A nép meghallgatta szavait, de nem cselekedett aszerint. Időközben aztán jöttek egyes hamis próféták, akik a nép bizalmát akarták megnyerni. Jöttek és állandóan ott volt az ajkukon „így szól az Úr!”, ‒ nehézkesen adták elő mondanivalójukat, melyeket úgy akartak feltüntetni, mintha a Jehova nevében mondották volna, holott Jehovától távol állott a szándék, hogy kiküldje őket és bennük sem volt meg az akarat, hogy Neki dicséretet hozzanak. Ezek aztán sokkal könnyebb feltételeket tártak a nép elé, mint megtérést; azt mondták, hogy kössenek szövetséget az egyiptomiakkal és így verjék vissza az asszírok támadását; vagy pedig küldjenek ajándékokat, aranyat és drágaköveket a nagy királynak és így vásárolják meg tőle a hadseregét. Hiábavaló és hiú reménységekkel támogatták a nép bizalmát és így visszatartották attól, hogy megtérjenek és az Úrhoz forduljanak. Semmi jó sem származott eme tanításokból, ‒ átborították a nép sebeit egy darabka bőrrel, a halálos mérget pedig benn hagyták a szervezetben. Azok a reménységek, melyek egy kis ideig életet adtak beléjük, mihamar elmúltak teljes kétségbeesés közepeit. Könnyen elsiklottak a nép bűnei felett, semmit sem törődtek azzal. Rosszul gyógyítgatták a Júda népének bajait, szólván, hogy „Békesség, békesség!” ‒ ahol nem volt semmi békesség.
Manapság az Isten azon szolgáinak, akik igazi örökösei a prófétáknak, egy olyan feladatnak kell megfelelniük, amely szinte még felelősségteljesebb, mint a régi prófétáké. Nem a mi feladatunk, hogy rámutassunk füstölgő romokra és eltemetetlen hullákra, amelyek éles és látható jelei a gonosz károknak: a mi feladatunk, hogy a lelki betegekkel foglalkozzunk és egy oly nép elé lépjünk, amely semmiféle károkat nem akar elismerni. A mi hallgatóinknak nagy része nem üdvözli örömmel az értesítést a mennyei gyógyeszközről, csak azért, mert részben nem tudják és részben nem akarják elismerni, hogy ők betegek. Náluk nemcsak a tüdő és a gyomor, hanem a fej és a szív is egészséges. Fejük tetejétől egészen lábuk sarkáig a legkisebb fogyatkozás sincs rajtuk, vagy ha esetleg mégis itt vagy ott valami kis foltjuk volna, mégis nagyon kiemelkednek a közönséges emberek közül és semmi szükségük sincs lelki csodatételekre. Egy olyan orvos, akinek működését avval kell megkezdenie, hogy elsősorban arról akarja meggyőzni az embereket, miszerint ők különböző betegségekben szenvednek, az vajmi kevés reménységgel tekinthet működésének sikere elé. Hasonló ehhez a mi feladatunk; legelőször az Isten nevében az igazságot kell hirdetnünk, hogy az ember elesett, hogy „szíve minden gonosz dolgokkal megtelt”, ennélfogva halálra méltó bűnös lett belőle, egy olyan bűnös, aki éppen úgy nem tudja megváltoztatni állapotát, mint ahogy egy szerecsen nem képes eltüntetni bőrének fekete színét, vagy amint egy párduc nem tud megszabadulni foltos sávjaitól. Azok az igazságok, melyek?az emberi büszkeségre megalázóan hatnak, a legkevésbé sem fogadtatnak örömmel; az emberek vonakodnak meghallgatni minden olyas dolgot, mely beképzeltségüket és önhittségüket érinti. Ezek a kifogások már rosszul hatnak a fülemre, mert hasonlítanak egy szemétdomb illatozásához. Ha az elesett embert megtekintjük, akkor megdöbbenéssel kell tapasztalnunk, hogy esésében sokkal mélyebbre süllyedt, mint az állat, mert az állat nem vetkezett az egyik bűn után ismét a Teremtője ellen. Nyilván látható tehát, hogy Ádám büszke utódai miként szegülnek ellene az igazságnak és erről meggyőzni őket oly kemény és nehéz feladat, hogy szinte teljesen reménytelennek tűnik fel, ha csak az Isten Lelke maga nem jön ebben segítségünkre. Istenien bölcs tehát az a rendelkezés, mely őt leküldte e földre. „De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra.”
Ha ez a nehéz és fáradságos munka elvégeztetett, hátramarad a mi számunkra egy másik és pedig az, hogy az emberekben kívánságot ébresszünk fel a szentség után. Sokan vannak, akik betegségüket megismerik, de a bűnt nem, sőt ellenkezőleg a bűn nagy hajlamot fejlesztett bennük az álom után, úgy hogy most ijesztő nyugalommal hevernek elveszett állapotukban és semmi igyekezetük nincs, hogy lelki egészségre szert tegyenek, amelyről különben sem tudnak semmit. Bűnösök, sőt megvan bennük a hajlam, hogy továbbra is azok maradnak; hajlamuk van a gonoszra és ennek engedelmeskednek is. Százak és százak vannak, akik élnek és halnak ebben az állapotban. Tudják, hogy eljő majd a „következendő harag” bűneik miatt, de eltolják ezt a napot maguktól és továbbra is múló gyönyörűségeket és hiábavalóságokat hajszolnak. Nem tagadják, sőt ellenkezőleg, nagyon jól tudják, hogy teljesen át kell változniuk, mielőtt a mennyek országába bejuthatnak, de azt tartják, hogy van még idő elég és még a tizenegyedik óra is megfelelő arra, hogy a kegyelmet megragadják. Nem akarják még most elfogadni az áldott orvost, nem akarnak odafordulni, mert azt gondolják, hogy akkor túl korán gyógyulnak meg. Csakhogy nekünk ki kell hozni az embereket ebből a balga felfogásból. Ezek a lelkek mind tönkremennek, ha nem ébresztjük fel őket közönyösségük eme mély álmából; addig ringatják magukat álomra, míg egyenesen a pokolba ringatják lelküket, ha csak nem adunk valami ellenmérget a bűnnek eme gyilkos ópium hatása ellen. Miként a gazdag ember, akiről az írásban olvassuk, hogy csak a pokolban nyitotta fel a szemeit, mikor kínok között volt, ugyan úgy fognak járni azok is, akik mindaddig alszanak, míg felébredésük már késő lesz. Segítené őket Isten, hogy bárcsak felemelnék szemeiket, míg reménység van számukra, hogy Krisztust a kereszten meglátják és Benne megtalálják az örök életet. Ha azután ez megtörtént, akkor a várnak külső erődeit megvívtuk, ellenben hátramaradnak még különböző nehézségek. Ha meggyőztük őket arról, hogy a szentségre szükségük van és hogy bizonyos út után ezt meg is találják, akkor még mindig fennáll a veszély ezeknél a felébredt lelkeknél, hogy megelégszenek valamilyen látszólagos szentséggel és a valódi kegyelmi ajándékokat elszalasztják. Meglehetős nagy veszélyben vagyunk, ha felületes szentséget élvezünk és az igazi üdvösséget, amely egyedül Istentől jő és amelyet csak Ő adhat, elveszítjük. Szeretném, ha mély őszinteséggel, egész a lelkéig áthatva beszélnék itt mindenkivel erről az állapotról, mert ennek az óriási nagy hatalmát saját magam tapasztaltam. Hogy erről a dologról felvilágosítsalak benneteket, kétségbeesett erőfeszítéseket tettem és betegágyamat engedély nélkül is elhagytam,* (Spurgeon többször prédikált olyan állapotban, mikor csak nagy nehézséggel tudta magát a szószékre felvonszolni és magát ott megtartani, de
‒ amint ő maga mondta ‒ soha még olyan rossz állapotban nem volt, mint e prédikáció elmondásakor.) űzve azon nyugtalanító vágytól, hogy korunk hamis és megtévesztő irányairól lehetőleg megóvjalak.
Beszédem alapjául két különálló alapigét vettem fel, hogy bebizonyítsam, milyen könnyű egy felületes üdvösséget elnyerni és aztán kérjelek arra, hogy az igazi üdvösséget keressétek, másodszor pedig, hogy világosan megmutassam, hol található meg a valódi üdvösség az alapul vett második szöveg szerint, mely így szól: „Gyógyíts meg engem Uram, hogy meggyógyuljak, szabadíts meg engem, hogy megszabaduljak!”
Nagy fájdalommal állapítjuk meg legelőször is azt a tényt, hogy igen könnyű hamis üdvösséget szerezni. Valószínűleg örömmel veszitek tudomásul, hogy nincsen szándékom most valamely ismeretlen nevű sziget lakóihoz idegen nyelven prédikálni, hanem hozzátok, kik itt ültök előttem a padsorokban, mindegyikőtökhöz külön-külön, sőt még magam is leülök oda a középre, hogy az erős szavak éppen úgy átjárják az én belsőmet, mint átjárják a tiéteket. Hangsúlyozom újra, hogy mindnyájan abban a veszélyben lehetünk, hogy beképzeljük magunknak az üdvösséget, holott ez talán távol áll mi tőlünk. Vonatkozik az a prédikátorokra úgy, mint a gyülekezeti elöljárókra, a vénekre, a gyülekezeti tagokra, az idős keresztyénekre és a fiatal kezdőkre, tehát kivétel nélkül mindenkire egyaránt.
Megállapíthatjuk ezt különösen abból a tényből, hogy az emberiség egy nagy része kétségkívül megcsalja önmagát. Ha pedig ez egy nagy részre vonatkozik, miért ne illene reánk is? Az a hajlam, mely másokban megvan, alkalmasint bennünk is megtalálható. Miért nem? Nincsenek-e sokan kik azt tartják, hogy ők rendben vannak, mert az ájtatossági feltételeket ifjúságuktól fogva megtartották és szülőik is mindent megtettek érettük, míg el nem érték azt a kort, hogy ők maguk is tagjai lettek az egyháznak? Vagy nem lettek-e a szokásos módon megkeresztelve és konfirmálva? Nem vettek-e reszt az Úr asztalánál? Nem voltak-e tekintettel mindama szertartásokra, melyeket felekezetük megkíván? Mi szükséges tennivalójuk van még ezenkívül? Nem akarják kifejezni szavakkal, hogy ezek a ceremóniák Isten előtt megfelelő értékkel bírnak, hanem titokban jóleső érzéssel kenegetik magukat e puha kenőccsel és nyugodtan fordulnak fekhelyükön a másik oldalra, hogy tovább aludjanak. Ha ellenben dolgaik rosszra fordulnak, hol találtok olyanokat, akikre ugyanez az eset vonatkozik? Vannak azután e helyen olyanok is, akik örvendenek azon, hogy sem nem keresztelkedtek, sem nem konfirmáltattak meg és valami nagy dolognak tartják, hogy e szertartásoknak eleget nem tettek; ne engedjétek, hogy ugyanazon és ugyanolyan módon tévedjenek, mint azok, akik fölött ítélkeznek. Megfelelnek vallásuk minden feltételeinek, a saját szempontjukból tekintve; nem hiányzanak sohasem a templomból, rendes látogatói az imaóráknak, örvendenek mindama dolgoknak, amely magán hordja a Krisztus bélyegét és ezért nem is törekszenek tovább, mert úgy vélik, hogy megtettek mindent saját biztosságuk végett. Nem akarnak mélyre ásni, félnek ettől és ezért megelégszenek az Istenfélelem látszatával. Habár semmit sem éreztek a szív megváltozásából vagy a lélek újjászületéséből, mégis azt hiszik vagy legalább is reménylik, hogy dolgaik rendben vannak és ezért kellemesen érzik magukat Sión népe közt. Az ilyen állapot nagyon szomorú és felületes lelki állapotra vall, amelynek végeredménye feltétlenül halál lesz. Óvakodjatok ettől, kérlek titeket, nehogy ilyenképpen távol tartsátok magatoktól a kegyelmet, amelyet szabad ajándékból megnyerhettek.
Igen sokan vannak, akik teljesen ráhagyták magukat a külső vallási megnyilvánulásokra. Ha ezeket megfigyeljük, akkor cselekedeteikből azt a véleményt kell következtetnünk, hogy szerintük minden rendben van. Ha egy éneket elénekeltek, akkor azt tartják, hogy jó dolgot cselekedtek, habár szívük távolról sem magasztalja Istent; másokkal együtt imádkozni, azt meg nagyon helyes dolognak tartják, bár az ő szívük sohasem kiált felt kegyelemért az Isten trónjához. Mennyire sajátságos, hogy az emberek azt hiszik, miszerint ezeknek a nagyzoló képmutatásoknak, amelyekkel Istent sértegetik, valami bűvészi hatásuk van. Érthetetlen, hogy az emberek oly eszelősek legyenek, miszerint elhiggyék azt, hogy nevetséges külső formákkal Istennek dicsőséget hoznak, holott ez csúnya gúnyolódás, mely Őt a legnagyobb haragra gerjeszti. Ennek dacára mégis gúnyolják Istent haszontalan, hiábavaló imákkal és folytonos vétkeikkel; énekelnek Istent dicsérő énekeket, miközben sem szívük, sem lelkük nincs jelen és evvel a nevetséges cselekedetükkel nyugtatják meg magukat. Éppen azokat a cselekedeteket, melyeket az ördög azért vetett ki, hogy a lelkeket átok alá vonja, azokat használja fel homályba borult lelkük, hogy általuk megigazulást nyerjenek és kedvet találjanak Isten előtt. A külső vallásosság rossz és hamis út az üdvösség felé; tényleg nincs benne semmi üdvösség, hanem csak üres szavak: „Békesség, békesség!” és nincs békesség.
Tartok attól, hogy sokan, akik látszólag nem sokat adnak a vallásos formaságokra, bizalmukat mégis egyes hitcikkelyekre vagy dogmai megállapításokra helyezik. Igazhitűeknek tartják magukat, evangélikusok v?gy reformátusok. Szívből megvetnek minden olyan tanítást, mely ellenkezik az írással. Örvendek, hogy ilyen állapotban vannak, de nem szabad nagyon megnyugodnunk bennük. Ha valamilyen sebet királyi palásttal betakarunk, ez nem jelenti azt, hogy ezáltal meggyógyítottunk, amiből következik, hogy ha valamilyen bűnös hajlamot helyes hitvallomás alá rejtünk, nem jelent megmentetést. Higgy, amit akarsz, még ha az összes isteni igazságokat is ismered, ha hited soha meg nem változtatja szívedet és nem befolyásolja életedet, akkor egy fokkal sem állsz magasabban mint az ördög, aki szintén hisz; sőt lehet, hogy még olyan sem vagy mint az ördög, aki hisz és remeg, már pedig hinni rettegés nélkül még alacsonyabb fokozat, mint hinni rettegéssel. Kedves hallgatóim, kérlek ügyeljetek arra, nehogy ily felületes üdvösséggel megelégedjetek; hő kívánságom, hogy azt hallanám rólatok, miszerint a bűn útjáról az igazság örvényére tértetek és elhagyva önző énteket Jézushoz fordulnátok. A megtérések tulajdonképpen eltérések lesznek, ha nem tértek meg Krisztushoz. Az igazságot úgy kell megismerni, hogy szívünkbe fogadjuk, mert máskülönben soha sem fogjuk megismerni. A száraz tanítások megszüntetik az életet és nevelik a halál birodalmát; csak az élő igazság az, amely által az Isten Lelke élővé tehet bennünket.
Sokféle összekotyvasztott gyógyszer van a lelki életben és nagy számban vannak tehetségtelen orvosok, akik titokzatos gyógymódokat ajánlanak, melyek az embereknek megtévesztő és rossz reményt nyújtanak; ha olyan sokan megcsalattattak, szükséges-e, hogy ti is azok közt legyetek?
Figyeljetek arra, hogyha megvan valahol a valószínűsége annak, hogy megcsalattatunk, akkor mindjárt megvan bennünk a hajlandóság arra, hogy ebben a csalásban segítsünk. Arra rögtön, készen vagyunk, hogy magunkról csak jót és ismét csak jót gondoljunk. Feltételezem, hogyha egy előrelátó hízelgő arról biztosítana engem, hogy igen okos és bölcs ember vagyok, akkor rövid idő múlva arra a megállapításra jutnék, hogy viszont ő egy igen értelmes és messzelátó egyéniség. Ha esetleg valaki egy olyan erényt tulajdonítana néktek, amely igazán nem található fel bennetek, akkor a legközelebbi ismétlésnél már örömmel fogjátok lelkiismereteteknek tudomásul adni, hogy bensőtökben rejtett erények vannak, melyeket az az ember prófétai szemmel fedezett fel. Az ördög, aki az emberi nemzedék legjobb csalétkét ismeri, könnyen meg tudja nyugtatni az aggódó lelket, amennyiben szívét túlbeszéli és meggyőzi, hogy minden jól van, holott valóban semmi sincs jól. A természetes megtisztul? folyamatnak egy kis érzete hat át az ember kedélyén és a hamis ellenség már felkiált: „Itt a megtérés.” A szegény megcsalatott lélek pedig azt mondja: „Igen, kész vagyok a megtérésre.” Mesterségesen előidézett szinte belénk kényszerített vigaszt lát az ellenség és már felkiált: „Üdv neked, fenséges hit!” ‒ holott milyen távol van ez a hittől. Mennyire átjár bennünket az öröm és a gyönyörűség, ha karjainkkal megragadhatjuk azt a határozatot, amely szerint a halálból az életre kerülünk és valóságban az élő Isten szolgái vagyunk. Nem tekintünk vissza, hogy volt-e ott újjászületés, volt-e szívátváltozás, volt-e visszatartózkodás a bűntől vagy megragadása az igazságnak és tökéletes egyesülés a Krisztussal? Ezek a kérdések fölösleges terheknek látszanak és ezért az önvizsgálódásnak kellemetlen kötelessége hitetlenségnek bélyegeztetik meg, aminek következménye az a határozat, hogy a szemeket be kell hunyni és elfogadni, hogy minden úgy van jól, amint most van. „Higgyétek, hogy dolgaitok rendben vannak és akkor rendben is lesznek,” ‒ ezt olvassák ki sokan az evangyéliomból, holott valójában ez nem a Krisztus evangyélioma. Mégis oly könnyű ilyen beképzelt biztonságot erőszakolni be az emberbe, hogy igen sokan vannak, akik ezt meg is teszik. Szinte mindnyájan arra az oldalra helyezkedünk, amely a legkönnyebbnek és legkellemesebbnek látszik: eme szabályok közül van kivétel és pedig egyes beteges lelkekből, akik állandóan keserű dolgokkal vádolják meg önmagukat és van egy pár áldott lélek, akiket a Szentlélek meggyőzött bűneikről, akik vigasztalni szeretnék magukat, de nem merik. Éhen halnak a szükségtől és lelkük mégis utálja az eledelt. Nem igen gondolom, hogy ma reggel valakivel jól tennék, kivévén azokat, akik a legutoljára felsoroltak közt vannak és akiknek számuk igen kevés. De tudom, hogy azok a szavak, amelyeket mondok, elérte azok füleit és kérem Istent, hogy füleikből szívükbe essenek és vigasztalják meg őket. Tekintsétek mintegy bevégzett ténynek hogy sokféle különb módozatú és sokkal rosszabb gyógyeszközök is vannak és hogy jóformán mindnyájan abba a veszélybe esünk, hogy egyik vagy másik bajba eshetünk.
Azután ne gondoljátok, hogy a hízelgők fajtája talán kipusztul volna. A hamis prófétákból egész tömeget lehetett találni Jeremiás idejében és ez a kitűnő faj még ma sem pusztult ki. Megmondhatnám néktek, hogy hol találhatnátok fel őket, de egyelőre azt tanácslom, hogy ne kövessétek őket. London különböző templomaiban egyformán megtalálhatjátok, de hasonlíthatatlanul sokkal jobban fogtok cselekedni ha távol maradtok tőlük. Sőt hogy tovább menjek, ott van a hízelgő saját magatokban és pedig úgy jelentkezik, mint a büszke Én. Van azután egy másik hízelgő, aki nagyon sokszor keresztezi utatokat mindig azzal a szándékkal, hogy a lelket tönkretegye, ez a Sátán. Ha létezik valami olyan mód, amelyen elvezettessél és amely az üdvösségnek legkisebb látszatát adja meg lelked számára, holott a tényleges üdvözülés igen messze van, akkor a pokol összes lelkei minden tudományukkal és képességükkel rajta lesznek, hogy segítsenek téged elkábítani. Ha lehetséges, még a kiválasztott lelkeket is meg akarja csalni az ördög, hogy hit helyett elbizakodottságot kapjanak, újjászületés helyett meg-javulást, szentség helyett erkölcsösséget, tisztaság helyett gáncsoskodást, buzgóság helyett fanatizmust, kegyelem helyett beképzelődést és Krisztus műve helyett embereket és azok cselekedeteit nyerjék. Nagyon sokan vannak és lesznek, akik közreműködnek megcsalattatástokban és segítenek felébreszteni azt az érzést, hogy azok vagytok, akik nem vagytok? Hamis üdvözülés sokaknál fog előfordulni, mert az kevés gondolkodást kíván. Az emberek mindent megtesznek először és csak legutoljára gondolkodnak az Isten szavai szerint. Nyíltan ellenszegülnek annak, amit Isten kinyilatkoztatott akarata és Igéje követel és a legkevésbé sem figyelik meg, hogy valamit az ő tetszése szerint cselekedjenek. Manapság azt az embert becsülik meg és tisztelik legjobban, aki a legképtelenebb tant tudja felállítani és ahhoz szilárdan ragaszkodik. Minél ízetlenebb ez a tan annál jobb, mert a fő dolog, hogy a bibliának és a hitnek ellent mondjon. Nem is nagyon sokat töprengem rajta, hogy kimondjam, miszerint a legközönségesebb ember, aki eszét a mennyei trón ellen használja és képzelő erejét szintén erre használja fel, egy napon éppen oly jó teóriát állíthat fel, mint azok, amelyeket az utolsó ötven esztendőben a mi lángeszű filozófusaink felfedeztek. Adjatok csak neki elegendő szeszes italt, hogy félig leigya magát és nagyon sok bámulatra méltó dolgot fog megállapítani, amelyekben ugyanúgy, mint a többiben, csodálatosan több lesz az oktalanság, mint az okosság. Minél nagyobb mértékben tántorog valamely filozófiai megállapítás, annál jobban felelnek meg a mai kor felfogásának; mert az, ami igazán okos és helyes dolog, az bizonyára úgyis elvettetik. Azok a gondolatok, melyek a lélekkel és annak állapotával foglalkoznak, éppenséggel nem tartoznak az emberek hőn óhajtott vendégei közé. Mily kevesen vannak azok, akik megfelelnek arra a kérdésre: „Mennyivel tartozol az Uradnak?” Szívesebben hallgatják a menny dörgését, mintsem hogy imádkozzanak, vagy hogy életük folyását áttekintsék. Inkább eltűrnék talán, hogy megostorozzák őket, semhogy megfeleljenek az ilyesfajta gondolatokra: „Miképpen viselkedtél Teremtőddel szemben? Milyen viszonyban állsz Megszabadítóddal? Mennyi szeretetet, tiszteletet, félelmet, szent bizalmat és mily nagy odaadást tanúsítottál Uraddal, Jézus Krisztussal szemben? Mi lesz veled akkor, ha elkövetkezik halálos órád? Miként fogsz majd Istened, e világ Bírája elé állani az utolsó napon?” Az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket az emberek felületesen visszatartják, mert ezek csak asszonyok és papok számára vonatkozik, ha azonban valódi férfiak lennének, akkor volna bennük akkora bátorság, hogy szembe nézzenek ezekkel a kérdésekkel. Nagyon szomorú, hogy vannak férfiak, akik azért pusztulnak el, mert nem akarnak gondolkozni. Nagyon szívesen fognám meg vállatokat, hogy megrázva kérjelek, figyelmeztesselek és felébresszelek. Mivel a felületes vallásúak csak bizonyos alkalmakkor járnak a templomba, csak meghatározott számú prédikációt hallgatnak meg, igen kis összeget fordítanak az adakozásra és végül ugyanazon üres frázisokat és ismétléseket használják, ezért nevezhetők el nemgondolkozóknak; mert Istent szemlélni, imádkozni, hitvallomást tenni nem tudnak, soha sem tudtak.
Felületes, könnyelmű vallások mindig divatban lesznek, mindig követőkre találnak, mert nem követelnek tagjaitól semmiféle önmegtagadást. Egy férfi külsőleg, szem előtt nagyon vallásos lehet, holott titokban igen nagy iszákos; ilyen rejtett bűnökről le kell mondaniok, ha követni akarják szívből Jézust. Ezek a dolgok igen kényesek, már pedig az ilyen dolgokat nem nagyon kedvelik az emberek, melyek könnyen a dolgok rejtett gyökerére hatnak. Lehet, hogy valaki annyira gyűlöli atyjafiát, hogy kést is meg tudna fogni miatta, de azért nyugodtan elmegy a hajnali áldozásra gyűlölettel a szívében; csakhogy a mennybe nem mehet ilyen indulattal, sem újjászületett ember nem lehet. Lehet, hogy egész életében titkolt élvezeteket hajszál és ennek dacára mégis nagy ember lehet a gyülekezetekben, tekintélye lehet mindaddig, míg viselt dolgairól a lepel le nem hull. Egy felületes vallás nagyon illik a tisztátalan szívhez; de az igazi Istenfélelem nem engedi meg semmiféle gonosz elvnek, hogy életben maradjon. Csodálkoztok-e azon, hogy mi módon lehet ott élő Istenfélelem, ahol késhegyig menő harc folyik a gonosz élvvágyak ellen? Krisztussal éppen úgy vannak az emberek, mint a gyógyítással; tegyük fel, hogy két hírneves orvos megállapítja, hogy a betegséget, melyet polypnak neveznek, meg lehet gyógyítani. Az egyik orvos azt hirdeti, hogy ő látható eredményt tud felmutatni, csakhogy ehhez feltétlenül követeli, miszerint engedjék meg neki az operáló kés használatát. Meglehet, hogy bizonyos gyógyulás létrejön akkor is, ha a beteg testrészt nem távolítják el teljesen, hanem csak részben gyógyítják. Csakhogy ő nem akar félmunkát elvégezni, az egész beteg testrészt meg kell gyógyítani, máskülönben a gyógyulás nem teljes és a veszély mindig újra és újra felléphet. Ezzel ellentétben van a másik orvos, aki nagy hangon ajánlja az ő külsőleg ható kenőcsét, melyet csak rá kell kenni a beteg testrészre és fájdalom nélkül éri el a kívánt eredményt. Azt mondja még, hogy az az orvos, aki mindjárt az operáló kést veszi a kezébe, nagyon mélyen hatol be a dolgokba. Az embereket mind magához csalogatja azt mondja, hogy az a betegség, amelybe beleestek, csak kicsiség. Ő meg tudja szüntetni a bajt minden vágás és fájdalom nélkül. Elgondolhatjátok, hogy mily nagy népszerűségnek örvendhet ez az utóbbi orvos, ha a nyilvános bizalmat meg tudja szerezni. De mi lesz majd a dolgok eredménye? Ez nyilvánvalóan meglátható. Ha az első orvos éles és fájdalmas metszése a teljes gyógyulás eredményezi, akkor nem az ő módszere-e a helyesebb? És ha a második orvos gyógyszere ‒ minden mézédes szó és hangos ígéret dacára – semmi eredményt nem hoz létre, sőt az állapotot még jobban elmérgesíti, akkor nem világos, hogy mi az eredmény? És ennek dacára a legtöbb ember mégis oly balga, hogy a le?ki gyógyulás két eshetősége közül az utóbbit, a rosszat választja a maga számára.
Az emberek rossz helyen keresik az üdvösséget azért is, mert a legkevésbé sem nézik a lelki dolgokat. Nagyon sok ember van, akik ha külső dolgok vagy cselekedetek által elnyerhetik az üdvösséget, akkor bármilyen nehezek is azok, de feltétlenül eleget tesznek a legnehezebb feltételeknek is. Ha azt mondjátok nekik, hogy húsz-, harminc- vagy ötvenezer koronát kell megtakarítaniok és azon megvásárolni helyüket a mennyországban, akkor ha mindjárt az éhenhalás veszélye fenyegeti is őket, de mégis összegyűjtik a pénzt. Minden fáradalmat, minden terhet örömmel teljesítenek, amit testileg megtehetnek, csakhogy az igazi Istenszolgálat lelki teljesítmény, melyhez a testnek semmi köze nincs, sőt magasan áll a hús és a vér fölött. Jönnek az emberek és kérdik: „Miképpen lehet üdvözülnünk?” A felelet ez: „Higgyetek az Úr Jézus Krisztusban.” Akkor ezt kérdik: „De mit jelent hinni?” és megpróbálják a hit jelentőségét nehéz mechanikai munkák által megérthetővé tenni, amikor is bizonyos tények és tünetek a keresztyénséget jelzik, éppen úgy, mint a római és a görög egyházak történetei tanítják. Nem bírják felfogni azt a dolgot, hogy a szív teljes bizalmát Krisztusba kell helyezni. Ha megtérésről vagy hitről beszélünk, akkor elbújnak, elrejtik magukat, mert nem tudják megérteni gondolatainkat, sem felfogásunkat nem tudják követni. Ebből következik azután hogy rossz üdvözülés felé haladnak, amely a ceremóniákból keletkezik és amely külső cselekedeteken alapszik.
De kedves hallgatóim, engedjétek meg, hogy minden erőmmel és képességemmel figyelmeztesselek arra, nehogy valamiképpen bemerüljetek a felületes vallásokba, melyeket ma oly nagyon magasztalnak, mert ezeknek a vége minden körülmények között csalódást fog létrehozni, olyan biztosan, mint ahogyan élő emberek vagyunk. Kívánom, hogy lehetőleg minél hamarabb csalatkozzatok meg ezekben, hogy legyen még időtök újra megkezdeni és jó utat választani. Higgyetek el, hogy a betegség igen sokszor csak cél arra, hogy az ember visszatekintsen elmúlt napjaira és azokat lapozva, készüljön a jövőre. Rettenetes dolog lesz, ha fájdalmakkal telten, elcsüggedt kedéllyel, minden kegyelmi ténytől megfosztva, reménytelenül állótok az igazság sújtó keze előtt. Jönnek a lélek elé sokszor olyan kérdések, melyek feleletet várnak, sőt nemcsak várnak, hanem követelnek. Megszólal a lelkiismeret hangja: „Újjá kell születnetek.” Vajon újjászülettél-e már? „Véráldozat nélkül nincsen bűnbocsánat.” Elfogadtad-e vajon, hogy érted is kiömlött valakinek a vére? Az ilyen gondolatok megtámadják a lelket az éji csendben és nem hagynak nyugtot egész éjszakán keresztül, mikor az ember nyugtalanul veti meg magát egyik oldalról a másikra. Nem is találtok nyugalmat, ha csak fel nem vetitek szemeteket a keresztre és így nem szóltok: „Hiszek Jézusban és hinni fogok mindig benne. Elhagytam a gonoszságra vezető utat és harcolok a bűn ellen; haladok az igazság útján és csak Istenben van a bizalmam.” Ha így nem szóltok, akkor rossz napok és nagy fájdalmak fognak reátok következni, amelyek sokkal nagyobb bánatot okoznak, mint gondolhatjátok. Kérlek arra, ne halasztgassátok egyik napról a másikra a döntést örök életetek felől.
Gondoljatok arra, hogyha ezen a világon csalatkozni fogtok, úgy milyen rettenetes csalódásba fogtok esni az elkövetkezendő világon. Nem kísérlem meg, hogy ecseteljem annak az embernek az állapotát, aki úgy halt meg, mint aki üdvözülni készül és a másvilágon arra a borzasztó tudatra ébred, hogy örökre elkárhozott. Milyen rémes lesz, ha hallja, amint az Úr Jézus így szól hozzá: „Soha nem ismertelek téged.” Prédikátorod, gyülekezeti elöljáród, a gyülekezeti tagok mind ismerhetnek, de az Úr Jézus soha nem ismert, mert nem volt semmi lelki közösséged vele és szíved soha sem hitt Benne. Testvéreim, ha valamilyen mérvben, vagy valamiben csalatkoztok, akkor igyekezzetek tévedéstekei most helyrehozni. Ne folytassátok tovább a magatok megcsalattatását, Természetesen nem kívánhatjátok, hogy hiú beképzelődések és reményét tartsanak fenn majd titeket. Kérjétek az Urat, hogy ő világosítson fel benneteket és hogy hozza állapototokat az igazságnak és az ő akaratának megfelelő helyzetbe.
Keressük a gyógyulás igazi útját. Hogy azonban ezt meg találjuk, ‒ amint ezt előbb is kijelentettem ‒ szükséges, hogy a gyógyulás alapos legyen. Az a szentség, amelyre szükségünk van, egész a szív gyökeréig kell hatnia és teljes változást kell előidéznie. Egy ilyen változást az írás teremtésnek, újjászületésnek nevez. „Mert ő megelevenített bennünket, kik holtak voltunk a bűnben.” Meg tudjátok e érteni, kedves testvéreim? Teremtés és feltámadás, ‒ véghez tudjuk mi vinni valamelyiket saját erőnkből? Nem, egyiket sem tudjuk megoldani, egyiknek sem tudunk megfelelni és ezért jutunk az alapul vett második szöveghez, mely így hangzik: „Gyógyíts meg Uram és meggyógyulok, szabadíts meg engem és megszabadulok.” Értsétek meg testvéreim és barátaim, hogy feltétlenül szükséges, hogy az isteni hatalom oly mértékben befolyásoljon titeket, hogy elsősorban teljesen megsemmisítsen és azután újra életre hozzon. Nincs más gyógyulás, nincs más menekülés a lélek számára ezenkívül. Kétségbe ejt ez a helyzet?
Ha igen, akkor örülök neki, mert a kétségbeesésnek ez a fajtája ajtó az örök reménység részére. Ha egy ember kétségbeesik, ha nincs bizalma önmagában, akkor majd elkezd bízni az Istenben. Bárcsak mindnyájan oda esnénk a Krisztus lábai elé mint élettelen hullák mindaddig, míg Ő meg nem illet és azt mondja: „Kelj fel és élj!” Nem kívánok más életet mint azt, amely Tőle ered, s ezért egyedüli vágyam, hogy Lelke által elevenedjek meg és Benne éltemet, üdvömet, mindenemet megtaláljam.
Menjünk tovább. Olyan gyógyulásra van szükségünk, mely a bűntől, a bűn következményeitől szabadít meg bennünket. Nincs szükség arra, hogy tovább is bánkódjál bűneid miatt; megszabadulhatsz minden hibáidtól. Minden egyes bűnt, melyet valaha elkövettél, mellyel bemocskoltad magad, le kell mosni és a legkisebb folttól is úgy meg kell szabadulnod, mintha sohasem vetkeztél volna. „Miként lehetséges ez?”‒ vetődik fel a kérdés. Világos, hogy nem történhetik olyan dolog által, melynek saját erődből eleget tehetnél és mivel ez így van, ismét csak odakerülsz ahhoz a szöveghez, melyet alapul vettem: „Gyógyíts meg engem, Uram és meggyógyulok, szabadíts meg engem és megszabadulok”. Miként lehetséges ez? Csakis Jézus Krisztusnak, a mi Megváltónknak feláldozása által. Jézus magára vette népének minden bűnét, álnok cselekedetét, átokká lett mi értünk és ennek következményeként szabadultunk mi meg a büntetés alól és igazultunk meg. Micsoda kijelentés ez: „Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! ‒ így szól a Seregeknek Ura”. (Zak.13,7) És a fegyver alatt áldozta fel életét a váltságdíjért a mi Pásztorunk. Nézzetek Jézus Krisztusra, aki iszonyú áldozat által szabadított meg bennünket, nézzetek az ő szemeibe és abban a pillantásban megtaláljátok bűneitek bocsánatát. „Az ő sebeivel gyógyultunk meg”. Halleluja! Eljő a nap, mikor majd keresni fogjuk Izrael bűneit, de nem találjuk meg,
‒ így szól az Úr. Ugyan kicsoda tudna ilyen áldott gyógyulást létrehozni, mint csak a drága orvos? Ez olyan bocsánatadás, mely méltó az Istenhez.
Csakhogy néktek nemcsak a bűnöktől kell megszabadulnotok, hanem menekülnötök kell a bűnösségtől is; el kell vágni minden köteléket, mely a gonoszhoz köt bennünket. A mennyek országába nem mehetünk bűnös hajlamokkal; romlottság és tisztátalanság nem állhat meg a háromszor szent Jehovának örök trónja előtt. A bűnnek legkisebb gyökerét, legelrejtettebb hajlamát, ki kell pusztítani arról a helyről, mely az örök Isten lakhelyévé szenteltetett. Nem vezet ez a kétségbeesésbe? Nem késztet-e ez arra, hogy felkiáltsatok: „Gyógyíts meg engem, Uram és meggyógyulok?” Kell, hogy ezek a dolgok bekövetkezzenek, amelyek később biztonságtokra fognak válni. Hívjátok segítségül az örök Szentlelket, aki újjá fog alakítani titeket a Krisztus Jézus által; meg fogja törni a bűn átkos hatalmát és lábaitok elé veti azt. Habár ez a legyőzött ellenség tehetetlen dühében hánykolódni fog, mint egy kígyó, amelynek derekát szétvágták, azért mégis megkapta halálos sebét és nem tudja régebbi nagy hatalmát újra visszaszerezni. Állandóan nyugtalanít majd, míg élni fogtok, de végre mégis elpusztul, míg ti elnyeritek az örök életet.
Ne legyen bennünk a legkisebb hajlam sem a bűn iránt, semmi kötelék a gonoszhoz, semmi közösség a sötétséggel, hanem legyen meg bennünk az örök élet csírája és legyünk Krisztus testének tagjai. Olyan tisztának kell lennünk, amilyen Ádám volt, mikor az Úr teremtette, mielőtt a bűnbe esett volna. Mikor a világra jöttünk, már tisztátalanok voltunk az eredendő bűn miatt, de minden egyes folttól megtisztíthat minket az Isten kegyelme és a Jézus Krisztus drága vérével való lemosás. Ez olyan cselekedet, melyet egyedül Isten képes bennünk véghezvinni. Úgy kell megszabadíttatnunk, hogy isteni vizsgálatra készek lehessünk, amikor minden egyes rejtett folt előtűnik, ha van; ezért kell megszabadulnunk minden folttól, bűntől és tisztátalanságtól.
Nagyon kívánatos, hogy lelkünk úgy meggyógyíttassék, miszerint az élet minden próbájának, kísértésének ellent álljon. Ismertem embereket kiket a kórházból mint meggyógyultakat bocsátottak el és keserűen tapasztalták ennek az ellenkezőjét, mikor a mindennapi életbe visszatértek; a legkisebb fáradság vagy megerőltetés éppen oly betegekké tette őket, mint voltak azelőtt. Volt egy ismerősöm, kinek egy csontja fájt a kézcsuklóban; a kórházban kivették a csuklóból azt a fájó kis testrészt és úgy látszott, mintha ezáltal a kéz teljesen rendbe jött volna; de amikor elkezdett dolgozni, a régi fájdalmak újra felléptek és nyilvánvaló volt, hogy annak a beteg csontdarabnak egy kis része visszamaradt a kézben. Teljesen ehhez hasonló sokaknak az a felfogása, kik azt hiszik hogy megmenttettek, holott megmentésük csak látszólagos, mert mihelyt a világ és a kísértések reájuk támadnak, azonnal kitűnik, hogy nem sokat változtak. Nem kaptak igazi szabadságot, holott hamis szabadság után hiábavalóság törekedni. A látszólagos gyógyulás bizonyos tekintetben rosszabb, mint a gyógyíthatatlanság. Ha egy eltört csont rosszul forrt össze, akkor ismét el kell törni, s nekem úgy tűnik fel, hogy némely megtért egyénre nagyon szükséges, hogy szíve ismét össze töressék, hogy azután igazán meggyógyuljon. Ha van itt egy olyan ember, aki megszenteltetett már, karjai azonban nem akarnak dolgozni az Úrért, akkor ott szükség van egy új törésre és én lelkifurdalást nem ereznél ha beszédem miatt szíve ismét összetörne, mindaddig míg Krisztushoz nem jönne, aki aztán jól és véglegesen meggyógyítaná. Ha az élet kísértéseinek nem tudtok ellent állani, akkor ennek oka abban rejlik, hogy megtéréstek csak üres képzelődés volt.
Feltétlenül szükséges? hogy olyan gyógyulásban legyen részünk melyek a betegségnek és a halál minden kínjának ellent állhassanak, úgy, hogy a férfi képes legyen lefeküdni ágyába és így szólni: „Nem félek a haláltól, mert Jézus Krisztus engem meggyógyított és nemsokára az üdvözült lelkek közt fogok trónja előtt állni és ott magasztalni Őt örökkön-örökké”. Van itt valaki, aki meg tudna így halni? Van olyan reménységtek, mely képes felderíteni utolsó órátok sötétségét? Ha nincs, akkor ne engedjétek lenyugodni a napot, míg ezt meg nem szereztétek. Jöjjetek Jézushoz, aki eredményesen, biztosan és azonnal meg fogja gyógyítani összetört szíveteket.
Felhívlak benneteket beszédem harmadik részében arra, hogy menjünk oda, ahol az igazi gyógyulás megtalálható. Teljesen biztos, hogy Isten képes arra, miszerint megszabadítson bűneinktől, mert ő, aki megengedte, hogy azok kárt okozzanak bennünk, meg is szabadíthat azoktól Bármilyen legyen is betegségünk, nem létezik olyan e földön, melyet a mindenható szeretet túl nem haladhat. Legyen áldott az Úrnak neve, mert az ő akarata és öröme az, ha irgalmat tud gyakorolni. Az ő neve Jehova Isten, aki téged meggyógyít és fenséges szavakat adott nekünk: „Meg akarom gyógyítani betegségüket; hőn szeretem őket.” Tudjátok, hogy miként énekelt Dávid: „Elküldte az ő szavát és meggyógyította őket, megszabadította őket, hogy meg ne haljanak.” Az Úr olyannyira kedvét találta abban, hogy a bűntől beteg lelkeket meggyógyítsa, hogy leküldte egyetlen fiát orvos gyanánt, hogy az emberek halálos sebeit meggyógyítaná; és eljött és nem kereste ki a jókat és az igazakat, hanem a bűnösöket, amint mondotta is: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam a megtérésre.” Ez az áldott orvos, akit mi oly hőn szeretünk, képes és kész arra, hogy meggyógyítson. Bárcsak meg volna bennetek az akarat, hogy egyszerűen, de teljesen átadnátok magatokat Neki. Tegyétek meg ezt rögtön, ebben a pillanatban. Jézus teljesen rendbe hozhatja állapototokat, még ha nélküle teljesen sivár és reménytelen is helyzetetek.
Mikor az imaházba jöttem, gondolkoztam a szöveg felett és örültem ?nnak a bátorításnak, melyet ez minden egyes bűnösnek nyújt, mert ezek is elmondhatják maguknak: „Nem mutatják-e a jelek, hogy Istennek legfőbb akarata mindenkit megmenteni? Ha tehát így áll a dolog, akkor a nagy bűnös éppúgy kegyelmet nyerhet, mint a kicsiny,” Ha az üdvözülés a cselekedetekből vagy a szolgálatokból eredne, akkor valószínűleg sokan megfosztatnának a reménytől, mivel azonban ez csakis kegyelemből ered, nincs senki sem kirekesztve; és ha a hatalom ehhez Istenben van meg és nem bennünk, akkor ?z a hatalom, mely az erkölcsileg tisztább ifjút megmentheti, meg tudja menteni a legelzüllöttebb és legmélyebbre esett férfiút is, és ugyanaz az az erő, mely az istenfélő anyát megmenti, meg tudja menteni a legtisztátalanabb utcai nőt is. Az Isten hatalma minden csodát képes létrehozni. Ez az irgalom mindenhova elér. Hirdessétek, kiáltsátok ki, hogy Jézus Krisztus együtt érez a szenvedőkkel és megmenti a kitaszított embereket. Szégyenletes, piszkos, fekete és vérvörös bűnök mind megbocsáttatnak, ha elkövetője elmondja az imát: „Gyógyíts meg engem, Uram és meggyógyulok, szabadíts meg engem és megszabadulok.” Ha ez kegyelemből történik, akkor a reménység biztosan tápot nyer ott, ahol máskülönben a kétségbeesés uralkodna. Ha csupán irgalomból történik, akkor egy lélek sem lesz a legélesebb bűnök miatt a mennyből kirekesztve Jertek és keressétek kedves barátaim az Isten meg nem szűnő kegyelmét a Krisztus Jézusban, amely mindenki számára elérhető, aki hisz. Tudom, hogy míg prédikálok, vannak egyesek, kik ezt mondták „Engem nem ért bele a beszédébe, mert igen nagy a vétkem.” Vannak viszont olyanok, akik beképzelik maguknak, hogy nem eléggé bűnösök és ezért a beszéd nem vonatkozik reájuk. Vajha ezeket az istentelen ámításokat elvetnétek magatoktól és elfogadnátok, hogy az igazság mindenkire egyformán vonatkozik. Hagyjatok fel minden álmodozó bizakodással, ragadjátok ki magatokat a büszke önmegelégedésből és jöjjetek Jézushoz, aki egyedül képes arra, hogy a bűnből és a haláltól megmentsen.
Szeretem a felolvasott szöveget, mert biztonságot nyújt a jövőre nézve. „Gyógyíts meg engem, Uram és meggyógyulok.” Egyes teológusok kételkednek az isteni kegyelem tartósságában és beképzelik maguknak hogy követői végül mégis csak meghalnak. Azért mégis csak megengedik hogy így imádkozzunk: „Gyógyíts meg engem, Uram és meggyógyulok. Ez a legjobb és legbiztosabb formája az imának, ha a kegyelembe kiestünk. Csakhogy mi őszintén, teljes hittel imádkozunk és kérjük a Urat: „Szabadíts meg engem és megszabadulok.” Ha egy pap vagy püspök szentel fel téged, azért egész biztosan tönkremehetsz, de ha Isten szabadít meg, akkor nem veszhetsz el. Amit Isten tesz, az szól az örök életre. Az Úr, ha ráteszi kezét valamely teremtményre, akkor nem hagyja művét félig, hanem befejezi azt. Aki újjászületett, az nem mondhatja, hogy még meg sem született. Minden, amit a termeszt vagy emberek hoztak létre, elpusztítható, de Isten műve ellent áll, pokolbeli hatalmaknak. Itt van az ígéret, mely az örök életre szól: „Én az én juhaimnak örök életet adok; és ők soha el nem pusztulhatna és senki sem képes őket kezeimből kiragadni.”
Kedves barátaim, ha megszabadultok, kérjétek az Urat, hogy igazságban szabadíttassatok meg és ha így megszabadultok, menjetek Hozzá és kérjétek arra, hogy jó működést kezdjen meg lelketekben. Sokszor aggódom eme hallhatók miatt. Nem akarom e helyen a reménység tömegét fölemelni, melyek rossz alapon nyugszanak. Úgy érzem, hogy ide kellett jönnöm, hogy ezt a hírt néktek tudomástokra adjam, bárha teljesen alkalmatlan vagyok a köztetek időzésre. Nem tudtam ezt úgy kinyilvánítani, mint ahogy reméltem, mindenesetre azonban most itt vagyok és engedelmeskedtem az Úr parancsának. Azt mondták nekem, hogyha ma reggel beszélni fogok, akkor egy hónapig szenvedni fogok miatta, de szembeszálltam ezzel a veszéllyel, mert nem tudtam addig nyugodt maradni, míg meg nem szabadítottam lelkemet ettől a kényszernyomástól. Bárcsak a gondtalanok nyugtalanok lennének; a megtérésre készülők pedig bátorságot vennének. Ne vonja ki senki sem magát az önvizsgálódás alól. Ne engedjétek, hogy a prédikátor vagy a gyülekezeti elöljáró, vagy akik foglalatoskodnak a gyülekezetben, hogy ezek csalódjanak. Álljunk fel a sziklára, de úgy hogy tudjuk is, miszerint sziklán állunk. Legyünk igazak, igazságosak a legkisebb dolgokig; őszinték egész a velőig. Kérjük Istent, hogy a kegyelem működjék bennünk és nem az emberi akaratnak, képzelő erőnek és simulékonyságnak jelei. Ha vannak itt olyanok, kik a hamis üdvösséget nyerték el; akkor örülök neki, hogy az igazi üdvösségnek nem részesei. Vajha sebeik soha be nem lennének kötözve, míg Jézus nem köti be azokat és fájdalmaik nem szűnnének meg addig, míg Jézus meg nem szünteti azokat. Senki sem gondolkozzék közülünk az egészségével, kivéve azzal, mely az igazság napjától árad le reánk. Bárcsak állanánk össze és könny telt szemekkel tekintenénk fel a keresztre, a megfeszített Krisztusra. Legyen ő a mi üdvünk, a mi vágyódásunk és a mi dicsekvésünk. Ha tönkremegyünk, akkor menjünk tönkre Jézus lábai előtt. Ha pedig élünk, akkor szolgáljunk Neki egész életünkben. Ámen.