Egy ok az, hogy azáltal Istennek korlátlan hatalma az isteni kegyelemben világosságra jöjjön. Egy drága követ sem óhajt Isten az ő koronájában megtartani, mint az ő korlátlan hatalmának kövét. „Könyörülök azon, akin könyörültem, és kegyelmességet cselekszem azzal, akihez kegyelmes voltam.” (Róm.9,15) Hogyha ő a paráznát és a kegyetlen üldözőt megmenti, elválasztottjává teszi és üdvözíti, minden embernek látnia kell, hogy ez Istennek cselekedete, és hogy ő jóságát és kegyelmét nyilvánítja az ő korlátlan és kikutathatatlan akaratának végzése szerint. Ő a bűnösök közül az elsőt elválasztja, hogy minden embernek megmutassa: „hogy akik nemtelenek e világon és semminek állíttatnak, azokat választotta Isten, és azokat amelyek nincsenek, hogy amelyek vágynak, azokat eltörölje. Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test is.” (lKor.1,28)
Egy másik ok: hogy nagy hatalmát bebizonyítsa. Ó, mennyire tombol a pokol, hogyha egy az ő hősei közül elesik! Hogyha az ő Góliátjai leteríttetnek, hogyan futnak ekkor a Filiszteusok vadul a harctérről! Hogyan visszhangozik a menny a győzedelmi énekléstől, hogyha egy nagy bűnös az isteni hatalom győzelmi jelévé lesz! És mily nagy buzgalommal és hévvel beszélnek az emberek, Istennek nagy és hatalmas cselekedetéről, amikor a részeges, a káromkodó, a lopó megmosatik és a szentek közé jut! Mily nagy feltűnést kelthetett az Elstowban, midőn nyíltan beszélgették a korcsmákban: „Hiszen ismeritek Bunyan Jánost?” ‒ „Óh igen ismerjük őt, a rossz kicsapongó életűt gondolod, aki a kugli asztalnál mindig az első volt, és aki az ivásban mindig legtovább kitartani bírt? Igen, hogyne ismernénk őt?”
,,Jó, hallottátok már, hogy ő tegnap Bedfordban prédikált?” ‒ „Micsoda?” kiált fel egy ‒ „Bedfordban prédikált? Hajlandóbb volnék azt elhinni, hogy az ördög prédikált, mint Bunyan János. Micsoda csudálatra méltó dolgokat vihet véghez az evangyéliom, hogyha egy olyan embert is egészen átváltoztathat?” És az tényleg megtörtént, Bunyan János, a korcsmák látogatója, sokkal többet tudott mondani a kárhozat örvényéből, és a mennyei városról, mely a sötét folyamon túlragyog, mint az ő kora legtöbbjei. Ez az Istennek hatalmát és korlátlanságát mutatja, hogyha az olyan emberek megmentetnek és üdvözülnek.
És azután: mennyire bizonyítja ez Istennek kegyelmét. Hogyha én olykor-olykor üdv után óhajtozókkal beszélek, kik engemet meglátogatnak, gyakran azok között többeket látok, olyanokat, kik kegyes és istenfélő környezetben születtek és növekedtek fel, és azokért hálát kell Istennek adnom; de olykor találtatik egy olyan is, akiknek nyilatkozatai hajmeresztők, és alig tudja az ő rettenetes helyzetét elbeszélni, mivel sóhajai, zokogásai és könnyei akadályozzák őt abban; de hogyha azután bevégezte elbeszélését, és mindent felfedezett, akkor ketten ültek ottan sírva együttesen ‒ és alig tudnám megmondani, hogy melyik sírt ottan hevesebben ‒ az egyik afelett sírt, hogy kegyelmet talált, a másik pedig a felett, mivel azon kegyelemben ismét megismerte azon kegyelmet, melyet egykor önmagán tapasztalt. Ó, amikor a nagy bűnösök az önmagukon tapasztalt kegyelemről beszélnek, akkor ők oly egyenesek és oly világos érthető az ő beszédjek! Semmit sem takarnak el, nem várakoztatnak soká magukra, hogy beszéljenek, hanem előadják, hogy mikor és hogyan tértek meg. Szokták mondani: „Ó, Uram! ez Istennek nagy műve, olyan nagy változás ment véghez én bennem, hogy azt semmi más ki nem eszközölhette volna, hogy egy oroszlán báránnyá és egy holló galambbá változzon!” A nagy bűnösökben nyilvánul valóban Istennek kegyelme.
Továbbá, a nagy bűnösök gyakran azért is lesznek Istentől elhíva, hogy azáltal mások is édesgetve legyenek. Ti tudjátok azt, hogyha valamely nagy bűnös kegyelmet talál, sokan egész egyenesen kimondják: „Ó, hiszen akkor számomra is van kegyelem! „Örvendek, igazán szívemből örvendek, hogy egy Manasse, egy Dávid, egy Tarzusbeli Saulus-ról hallhatok, de még sokkal inkább, hogy azok a bibliában találhatók. Az istentelenek ezen bűn történeteket szeretik kikeresni és nevetve felettünk így szólnak: „Lássátok ezek a ti szenteitek!” ‒ Ah! ezt mi könnyen elhordozhatjuk, mivel mondhatjuk: „De ugyan ott olvashatjuk, hogy ők természeti emberökre nézve voltak olyanok; de dacára annak üdvöt találtak Istennek elválasztó kegyelme által, mely az embert üdvözíti a hit, ‒ nem pedig a cselekedet által. (Hasonl. Ef.2,8-9) Igaz, hogy én azt hiszem, miszerint a Dávid esete ezer, sőt a millió között az egyetlen. A botrány, melyet életében szolgáltatott, valóban nagy volt, de a kiszámíthatatlan áldás, mely az ő bűnbánati zsoltárai által a hívők összes társaságainak, sőt minden időbeli népeknek osztályrészül jutott, a Dávid esete által való kárt, az Isten gyülekezete előtt minden időkre nagyon árnyékba helyezi. Nem, mintha talán ezáltal a bűnösnek valami enyhülés nyújtanék, bűneire nézve, hanem abból a Megváltónak még nagyobb tisztessége származik, hogyha ottan, ahol a bűn előbb igen nagy hatalommal nyilvánult, ott a kegyelem még hatalmasabbnak lenni bebizonyul.
Ezen foltot már csak a világosságra nézve is könnyen elhordozhatjuk, mely ezen napból felénk sugározik. Ti bűnösök, mindnyájan, számláljátok magatokat bárhova, a legnagyobb, vagy legkisebb bűnösök közé. Hogy ha talán életetek soha cégéres bűnnel bemocskolva nem volt (és örvendenék, hogyha az volna az eset), de engedjétek magatokat ide édesgetni azon tény által, hogy a nagy bűnös az Úr Jézushoz jön, megmosattatik és üdvözül. Hallottam elbeszélni az elefántokról, hogy azok, mielőtt egy hídra mennének, az ormányukkal, vagy pedig egyik lábukkal megtapogatják, megvizsgálják, hogy milyen erősek azok. Meg akar győződni róla azon oktalan állat, hogy elég erős-é az, mivel az ő nehéz nagy testét nem bízza olyan gyenge alkotmányra, mely csak lovaknak, vagy gyalogjáró embereknek készíttetett. Csak amikor a hidat megpróbálta, és elég erősnek találta, folytatja útját tovább, és az ő hatalmas, óriási teste keresztül megyen a mély folyamon. Mostan képzeljétek, mintha mi a másik oldalán volnánk a hídnak, és afeletti félelmünket, hogy a híd nem fog bennünket megbírni! A mi hitetlenségünk határozottan megfoghatatlan volna. És éppen így van, hogy ha ti egy nagy bűnös elefántot, mint Pál apostol, a kegyelem hídján áttapogatni szemléltek, és midőn ő azon átmegyen, egy deszka sem nyikorog alatta, sőt a híd meg sem mozdul ezen nagy teher alatt, akkor azt gondolom, hogy ti jöhettek seregestől és mondhatjátok: „Ez elbír minket, mivelhogy azt is elbírta, akik nálunknál nehezebb volt; mi is átmehetünk, mivel a bűnösök között az elsők és legnagyobbak a mennybe juthatnak!”
Bűnös, örvendjen a szíved, Hogy Jézus szenvedett érted; Látván vérének folyását,
Sírj hát öröm könnyek árját.
Ön magát odaadta érted Keresd halálában élted. Keresztjénél időzésed,
Légyen nagy gyönyörűséged!
Érzed e a bűn hatalmát, Mely rajtad tartja uralmát? S lelkiismereted tépi
Számtalan sok bajt hoz néki.
Akkor jöjj köteleiddel
Magad meg nem mentheted, hidd el;
Jézus vére mos meg téged
Ő tépi el köteléked!