Istennek magasztossága

Nem csudálkozhatunk azon, hogy Jób az ő lelkének nagy keserűségében, olyan nyilatkozatokra kényszeríttetett, melyeket később még igazolni sem akart. Többek között Jób gondolta és majdnem ki is nyilvánította, hogy Isten őtet megutálta. A 10. r. 3. versében mondja Istennek: „Avagy jónak tetszik-é néked, hogy megnyomorítasz? Hogy a te kezed munkáját megutálod?” Elihu az ő buzgalmában, amidőn az Ő Teremtőjének igazságosságát bizonyítja, amint hiszem, Jóbnak eme nyilatkozatát szem előtt tartja, és azt határozottan megcáfolja, amidőn Istennek hatalmát és nagyszívűségét bizonyítgatja. Ő megígérte, hogy az ő értelmét amennyire csak képes, előhozza, így nem csak Isten irgalmasságát és jóságát bizonyítgatja abban, hogy ő senkit meg nem utál és nem valami közönséges módon törekszik azt bebizonyítani, hogy ő senkit meg nem utál, amiképpen a csekély
értelemmel bírók is tehetnének, hanem az ő magyarázatát arra alapítja, hogy Isten senkit, tehát e szerint Jóbot sem utálja meg, mivelhogy Isten hatalmas. „Íme noha az erős Isten hatalmas: mindazáltal nem utál meg, mert ő hatalmas, és a mi lelkünknek is ő ereje.” Ezen bizonyíték néktek, vagy nékem, nem jött volna hamar elménkbe; mi inkább hajlandóak lettünk volna azt következtetni, ami ezen állításnak az ellenkezője, és így szólani: Ő olyan hatalmas, hogy nem lehet várni, hogy ő az olyan csekély dolgokat, mint az ő teremtései megtekintse, hanem ő mindazokat megutálja; tehát e szerint nem nagyon csudálkozhatunk azon, hogy többek között Jóbot is megutálta. Elihu sokkal jobb Ítéletet tesz és nyilvánít, mint amilyennel közülünk a legtöbben bírnak, egész ellenkező következtetést nyilvánítja ő, és megmagyarázza, hogy mivel a jó Isten hatalmas, éppen azért nem utál meg senkit.
A tények a legmeggyőzőbb bizonyítékok, és hogy ha gondosan megfigyelitek, látni fogjátok, hogy rendesen azok, akik másokat megutálnak, gyengék és erőtlenek a lelki életben, de hogyha másban nem is, az értelemben határozottan gyengék az olyanok. Azon kicsiny hivatalnokok, kik rövid ideig tartó hatalommal felruháztattak, gyakran kemények és kegyetlenek, de a valóban nagyok nyájasak és leereszkedők, gyengéd érzelműek és előzékenyek. Az erőseknek nincs okuk féltékenykedni és bizalmatlankodni, azért mentve vannak az irigységtől; ők nem félnek a mások hatalmától, azért arról gondoskodnak, hogy az ő hatalmuk, a körülöttük lévő vagy rendelkezésük alá adatott gyengéknek nyomasztó ne legyen. Ők előzékenyek másokkal szemben, mivel ez egy alkalmas működési kör az ő erejök gyakorlására. Ama férfiú, ki csak a látszat szerint erős, de valóságban gyenge, megutál másokat, mert fél, és mivel tudja, hogy ő mennyire méltó arra, hogy megutáltassék másoktól, így ő is megvetően és megutálóan tekint le embertársaira. Ő a félig képzett ember, akik gúnyolódik, Ő igényt tart a rangra, nagynak képzeli magát. A hol minden csak látszat, ott arra törekszenek, hogy a mások bírálatától megmenekülhessenek, mikor másokat lenéznek, és megcsúfolnak. A Farizeusokról az nyilváníttatik, hogy magokban bíztak és azt állították, hogy ők igazak, másokat pedig megvetettek; mivel ők vallásos érzelmekkel funérozva, vagy külsőleg beborítva voltak, csak egy felületes politurt, vagy az igazság által való megaranyozást nyertek, vagy pedig valami olyannal bírtak ők, mely úgy nézett ki, mint az igazság, így olyan arcvonásokat tettek, mintha a kisebbekre és azokra, akik a látszatot annyira nem mutatták, mint ők, megutálással tekintenének. Isten oly nagy minden dolgokban, hogy ő senkit meg nem utál; néki nincs vetélytársa, azért nincs arra szüksége, hogy úgy viselkedjék, mintha mások jó hírnevét az ő megvetésével beszennyezni akarná. Ő oly valódi, oly igaz és tökéletes, hogy ő benne soha, soha az a gondolat meg nem fogamzhat, hogy valakit megutáljon azért, hogy azzal magát nagyobbra emelje. Az ő hatalma nem hamar ingerül fel a harcra, mivel nem fél semmi ellenállástól; az ő ereje gyengédséggel párosult, bosszú nincs ő benne, mivel ő oly hatalmas, hogyha akarja, ellenségeit azonnal tönkre teheti, miképpen a tűz a pozdorját megemészti. Isten nagyobb minthogy megutáljon, hatalmasabb, minthogy felfuvalkodjék.
Figyeljétek meg azt is, hogy a csupán állatias erő a gyengébbekkel megutálja, de azon erő, mely itt az Úrnak tulajdoníttatik valami magasabb és sokkal nemesebb természetű. Az ő hatalma nem csak az uralkodásban látható, és nem csak a pusztításban, amikor a szilárd földet földrengéssel megingatja, és az eget sűrű felhővel borítja, hogy szélvészt és zivatart hozzon létre, hanem azon nemes formában is, mely az ő bölcsességében és nyájasságában nyilvánul. Az ő karjának ereje hasonlít az ő szellemének nagyságához. Hatalma szívében rejlik, az ő bölcsességben és szeretetében; ő hatalmas a lelki dolgokban, a gondolatnak magasztosságában, és az indító okok nagyságában; szellemének nemességében és céljának nagyságában. Hogyha ti az isteni érzelem magasztosságát és az isteni lény magasságát megfigyelitek, akkor látni fogjátok annak okát, hogy miért nem utál meg az Úr senkit. Hogy véleményemet egy nyomatékos szóba foglalhassam, azt kell nyilvánítanom, hogy Istennek nagyszívűsége az, mely őt abban akadályozza, hogy valakit megutáljon. A nap olyan dicső, hogy nem vonakodik még a szemétdombra is vetni sugarait, az eső oly gazdag, hogy nem vonakodik egy kicsinyke virág szirmára is esni; a tenger oly nagy hogy nem vonakodik a legkisebb tárgyakat is hordozni; és Isten oly hatalmas, hogy Ő a kicsinyeknek és csecsszopóknak dicséretét sem utasítja el. Ha Isten kicsiny volna, akkor a kicsinyeket megutálhatná, hogy ha gyenge volna, akkor a gyengékre megvetéssel tekinthetne le; hogyha igazságtalan volna, akkor kegyetlen volna az ő környezetéhez; de mivel ezekből egy sincs ő benne, hanem Isten, mindenek felett örökké áldandó, akiknek egyedül vagyon bölcsessége; úgy egy olyan lénnyel van dolgunk, aki, jóllehet nagy és dicső, mindazáltal a kicsinyekre alá tekint, aki habár a menny összes seregeit kormányozza, mégis alá tekint, és az alázatosoknak kiáltásokat nem utálja meg. Istennek magasztossága azon alap, amiért ő senkit meg nem utál. A Szentlélek gyámolításával időzni akarunk ma először is a tannál, azután pedig annak gyakorlati használatát fogjuk megtekinteni.
Legelőször óhajtanám, hogy tiszteletteljesen a tant megfigyeljétek, hogy Isten hatalmas és ezért ő senkit meg nem utál.
Kezdjétek meg a kezdettel: Az úr hatalmas ‒ azaz Isten oly erős, hogy megmérhetetlen és megfoghatatlan hatalma vagyon. „Egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalmasság csak az Istené.” Mindaz, amit Isten már cselekedett, bebizonyítja az ő nagy hatalmát, de az ő legnagyobb műveit el sem képzelhetjük, amelyeket még képes cselekedni. „Kicsoda értheti meg az ő hatalmának dörgő szavát?” Mivel hatalmának nincs határa és bűnös dolog volna, az Izráelnek szentét korlátok közzé szorítani, azonképpen szabadságunkban áll azt hinni, hogy az Úr még sokkal álmélkodásra méltóbb módon is működhetne, mint eddig működött, hogy ha az néki akartja volna. Kutassátok ameddig csak akarjátok, és az ő segítsége folytán egy olyan bepillantást tehettek az ő isteni hatalmába, amilyet csak egy halandó tehet. De ne felejtsétek, hogy ő minden értelemnek felette vagyon, és hogyha őtet látnátok, hogy a földet hogyan oszlatja el és a népeket hogyan különíti el egymástól, az örökké szilárd hegyeket hogyan rontja szét, és hogyan oszolnak el a halmok az ő orcája előtt, akkor is azt kellene mondanotok Habakukkal: „Abban rejtetett el az ő erőssége.” (Hab.3,4)
Istennél semmi sem lehetetlen. Tanuljatok valamit az ő hatalmáról a következő dolgokból. Legelőször is, minden erő, ami a világ alkotmányban van, először Istentől származott, de még most is tőle származik, és az ő parancsára egy pillanat alatt minden megszűnnék. Minő erő rejlik csak az érzéketlen természetben is. ‒ Isten az, aki működik egyedül, ő helyezi mozgásba a természetnek kerekeit, és az ő parancsára azok megszűnnének a mozgástól. Bármilyen szellemi tehetség van egy Kérubim, Sérafim, Angyal vagy emberben az az ő teremtői hatalmának kiáradása, az ő örök napjának egy sugárocskája, mely azonnal megszűnne, mihelyt ő az ő karját visszavonná. Ha Isten akarná, akkor azon temérdek világok, melyek rendben és háborítlanul forognak központjuk körül, vad zavarban összeomolnának elkerülhetetlen romlásban. A nehézség törvénye, mely minden tárgyat az ő helyéhez köt, egy pillanat alatt felbomlana, hogy ha ő erejét megvonná, mely ezen törvényt hatalomra emeli, nem lenne semmi összeköttetés az égitestek között, nem, így aztán azok is megsemmisülnének és egy nagy sírt, egy általános ürességet hagynának magok után. Ebben olyan hatalom rejlik, hogy mi Nehémiásal mondhatjuk: „Te vagy csak egyedül az Úr. Te teremtetted az eget, az egeknek egeit, és azoknak minden sokaságos seregét, a földet és a melyek a földön vannak, a tengereket, minden benne valókkal egybe; te tartod mind azokat, és az egeknek seregei téged imádnak.”
A nagy Isten megcselekedhetik minden dolgot, segítség nélkül. Néki nincs szüksége gyámolításra; valóban olyan segítség nem létezik, melyet ő elfogadhatna, mivel minden dolgok ereje egyedül ő tőle származik. A teremtmények nem gyarapíthatják az ő erejét, azok csak nyilvánvalóvá teszik őt és mutatják azon hatalmat, melyet ő tőle kölcsönöztek. Hogy valamely szándékot teljesítsen, nem kér senkit arra, hogy szövetséges társa legyen, mert egyedül teszen ő, amit akar. Ami több, ő éppen olyan könnyen véghez viheti szándékát, ha minden teremtett szellemek és erők ellene állani törekednének is. Nem lenne különbség az ő legfelsőbbségében akkor sem, hogyha mindezen nagy és rettenetes hatalmak, amelyek csak teremtettek, ellene fellázadnának is; Ő, akik az egekben lakozik, csak nevetné őket. Még azok a hatalmak is, melyek ő ellene fellázadnak, az ő uralma alatt állanak: az ő ellenségei az ő lábainak zsámolyai azoknak dühök, az ő béke terve megvalósítására szolgál! Figyeld meg jól, hogy ha Isten mindent megtett is, ami néki tetszett, erejét még akkor sem merítette ki. Nem fárad és nem lankad meg, az ő bölcsességének nem mehet senki végére. Ő folyton vigyáz, nem szunnyad és nem alszik, de azért soha sem fáradt, hogy álomra volna szüksége. Ő folyton munkálkodik, de soha meg nem pihen, hogy fáradalmait kipihenje, és kimerültségéből megerősödjön; hogyha mindent megcselekedett, amit cselekedni akart, éppen olyan alkalmas akkor is újabb dolgokat kezdeni, mint annak előtte; hogyha gondolatunk szerint már az ő tehetségének végső határáig eljutott, ő akkor még csak a kezdetnél van. Ez az ő ruhájának prémje, de az ő dicsőségét nem lehet látni. Reszketek, amidőn erről beszélek, amiről csak nagyon keveset tudok, de határozottan, Isten hatalmas a legmesszebb menő értelemben, amelyet csak a legnagyobb szellemek is kinyilváníthatnak és sokkal magasztosabb annál, mint azt az emberi szív felfoghatná.
Szövegünk azt is mondja, hogy ő nagy és hatalmas, erőben és bölcsességben, úgy hogy Istent úgy tekintjük, mint a szellemi erőkben hatalmast. „Az ő bölcsességének nem mehet senki sem végére.” Ő nem csak természeti erővel bír, mely által teremt vagy megront, hanem az értelemnek magasabb erejét, mert ő csudálatos az ő tanácsában. „Nagy a mi Urunk, nagy az ő ereje, és megfoghatatlan az ő uralkodása.” Nagyon nehéz szavakat találni, hogy véleményemet kifejezhessem, mert Isten lélek, de amennyire azt tiszteletteljesen kinyilváníthatjuk értelmünk és fogalmunk alapján, éppen olyan mindenható ő a szellemi, mint az anyagi világban. Ez az ő teremtményeinek biztosítéka, hogy ő nagy bölcsességű, mindentudó Isten. Akinek nagy hatalom van kezében, félhet, hogy ha az ahhoz megkívántató bölcsesség hiányzik nála. Nagyon veszélyes dolog az, hogyha egy országnak uralkodója saját szíve fölött nem tud uralkodni. A világ iszonnyal telt el a Nérók, Domitiánusok és Kaligulák felett, kik oly jellemtelenek voltak, hogy az emberiség és erkölcsiség minden törvényét megrontották és mégis nemzetségek vezérei és ügyeik intézői voltak! Nézzétek meg ezen szörnyetegek eljárásait és feltűnhetik néktek, hogy ezek részben hasonlítanak azokhoz, kik valami jutalomért küzdenek, részben pedig az együgyűekhez; és borzadunk, hogy ha halljuk, hogy az ilyen lények egykor a római világ urai voltak. Szerencséje és boldogsága az egy népnek, hogyha az ő uralkodója lelki erővel felékesíttetett és nagyszívű, erős az önmaga feletti uralomban és ellenállhatatlan erejű az ő erényeiben. A legmagasabb fokon megtaláljuk ezt abban, kinek egyedül van bölcsessége és halhatatlansága. Istennek nagy gondolatai, nagy célja, nagy bölcsessége és nagy jósága van.
Ő hatalmas minden tekintetben, de kiváltképpen az ő haragjának visszatartásában. Hogyha azt látni óhajtjátok, úgy tekintsétek meg azon nagy tűrést és szenvedést, mellyel az engedetlenek iránt viseltetik. Mily hasonlíthatatlan az ő békességes tűrése! Mily kitartó az ő irgalmassága! A gonoszok bántalmazzák őt, és ő érezi a bántalmazásokat, mégsem veri meg azokat. Hétről hétre szidalmazzák őt, sőt az ő szeme fényét is megérintik, amennyiben az ő népét üldözik, de mégis leszállítja a felemelkedett mennydörgést, és időt ad a gonoszoknak a megtérésre. Az irgalmasság hírnökét küldi azokhoz, kéri őket, hogy tévelygő útjokról térjenek le; de azok megkeményítik szíveiket, szidalmazzák őt, szent nevét fel veszik ajkaikra hiába. Mindazáltal sok éveken keresztül tűri azoknak folytonos lázadásukat, és habár azoknak szívök keménysége őt szomorítja, az ő haragját mégis visszatartja. Ezen türelmét ő nem csak itt és ott egyes emberek, hanem az emberek milliói iránt nyilvánítja, és nem csak egy nemzetség iránt, hanem minden korbeli nemzetségekkel szemben működik az ő jó lelke, még mindig kiterjeszti teljes egész napon kezeit, az egész gonosz és elfordult nemzetségekhez is. Ő nem akarja, hogy valakik elvesszenek, azért vár hosszan és türelemmel, mert gyönyörködik az irgalmasságban.
Éppen oly csudálatra méltónak látszik nékem azon hatalom, mely Istennek saját szíve felett nyilvánul, azon sok gonoszoknak végtelen megkegyelmezésében, kik őt a legvakmerőbb módon bántalmazták. Valóban álmélkodásra méltó, hogy Ő az olyannak meg tud bocsátani, és pedig teljesen megbocsátani. Gyakran megtörténik, hogy ha mi nagyon megsértetünk, hogy kényszerítve érezzük magunkat, így nyilatkozni: „Meg tudok bocsátani, de félek, hogy ezen megbántatást nem tudom elfelejteni.” Isten sokkal messzebb megyen ennél, mert ő minden bűneinket háta megé veti és kinyilvánítja, hogy soha többé azokról meg nem emlékezik. Hogyan? Soha többé! Olyan mély megbántatásról; olyan utálatra méltó gonoszságról! Olyan vakmerő vétkekről! Soha azokról emlékezet nem lesz? Soha? Nem lesz-é legalább egy élesebb tekintet, vagy egy bizonyos hidegség amiatt? Nem. „Eltörlöm a te álnokságodat, mint a felleget, és soha a te bűneidről meg nem emlékezem.” Ez Istennek nagyszívűségére mutat, hogy ő így cselekedhetik, és pedig azokkal szemben is, kik a bűntételben vezérszerepet vittek. „Kicsoda olyan Isten, mint te vagy, ki elvészed a mi álnokságainkat, és hátad megé veted a mi bűneinket, a te örökségednek maradékának gonoszságát elhallgatod? Nem mind örökké tartja meg az ő haragját, mert gyönyörködik az irgalmasságban.”
Hadd tegyem hozzá még, hogy még akkor is, ha meg nem bocsát, mert a folytonos megtéretlen állapot végül az elvettetést követeli, de Isten még ott is nagyszívű, az istenteleneknek megbüntetésökben. Ő nem örül a bűnösnek halálán, az ítélet, mellyel a bűnöst el kell vetni, idegen dolog ő előtte. A büntetést sohasem alkalmazza úgy mint az ő uralkodásának bizonyítékát, hanem azért, mivel azt az igazság megköveteli. Az Úr, hogy ha az ő igazságát érvényesíteni akarja, nem csak a szegények és csekélyekkel szemben cselekszi azt, hanem a földnek nagyjaival hasonlóképpen. Ő a császárokat és királyokat leveti magas helyökről, akiknek kezök véres az embereknek kiontatott véröktől, és leveti azokat a pokolba. Másrészről pedig nem gyakorol ő kivételes esetben túl szigorúságot a nagy gonosz tévőkkel szemben, hanem a csekélyebbekkel is ugyanazon módon cselekszik, és nem kíméli meg azokat sem, akik az ő nevét az utcákon szidalmazzák. Nyugodtan és személyválogatás nélkül osztja és gyakorolja Isten az igazságszolgáltatást. „A mi Urunknál Istenünknél nincs hamisság, sem az embereknek személyekre nem néz, sem ajándékot nem vészen.” Az ő ítélettétele oly igazságos, hogy senki sem merészkedik annak ellene mondani. Így bizonyítja be jellemének nagyságát, mert hogy ha ő elítél és büntet, soha sem teszi azt szenvedélyből, sem elhamarkodva, soha anélkül, hogy pontosan meg ne fontolná a bizonyítékokat. „Avagy az egész földnek Bírája nem cselekednék-e ítéletet?” Kétség nélkül, Isten senkit sem büntet igazságtalanul, és a Mindenható nem fordítja el az igazságot. Tehát a mi Istenünk hatalmas az ő szívében.
De a tannak magva itten abban rejlik, hogy Isten az ő nagy hatalmánál fogva senkit meg nem utál. A bizonyíték nagyon világos. Isten oly nagy és hatalmas, hogy ő előtte minden dolgoknak kicsinyeknek kell lenni. A végtelen Isten előtt nem lehet nagy dolog. Vannak olyan terjedelmű világok, hogy emberi számítás azoknak nagyságát meg nem bírálhatja; vannak oly nagy számú világok, hogy nekünk azokat megszámlálatlanul kell hagynunk, de egyenkint, vagy mind összevéve azok ő előtte csak csekélységek, azok ő előtte csak annyik, mint a veder vizének egy cseppje. Mivelhogy pedig ő előtte mindenek kicsinyek, abból az következik, hogy semmi nem lehet túl kicsiny ő előtte, és semmi sem eshetik a mérlegben sokkal alább a másik tárgynál, azon tárgyaknál például, amelyekről mi, mint nagyokról szoktunk beszélni. Hogy ha az isteni megfigyelés és gondoskodás mindenekre kiterjed, akkor a legcsekélyebb tárgyak, vagy teremtmények sem képeznek kivételt. Hogy ha egy bizonyítékát akarjátok annak, hogy Isten a legcsekélyebb dolgokat is figyelembe veszi, úgy tekintsetek a teremtésre. A nagy és hatalmas Isten az ő nagyságát épen úgy nyilvánította a kicsiny dolgokban, melyeket teremtett, mint a remek és szép világban, melyet alkotott. Sok, sok teremtmények játszadoznak, csak egy csepp álló vízben is, és ezeknek mindegyikében nyilvánult az ő mindenhatósága.
Ezen parányi állatoknak testök, minden részben álmélkodásra méltó művészetet, és csudálkozásra méltó szándékot nyilvánítanak. Éppen azoknak parányisága kelti fel a mi álmélkodásunkat, és arra kényszerít bennünket, hogy az ő isteni teremtő hatalmát érezzük. Ezen ázalék férgecskék mindegyikéről, legyenek azok bármily parányiak, hogy csak finom nagyító üvegen láthatók, gondoskodik Isten és talál részökre megfelelő táplálékot, életerőt tud önteni minden szervezetükbe, úgy hogy azok létezhetnek, növekedhetnek, magokat kinőhetik, az életet élvezhetik, és utódaiknak átközvetíthetik. Ő gondoskodik mindegyikről, egy szúnyogról vagy egy légyről is; és amiben bizonyos, hogy ő a Kérubimok és Sérafimok felett őrködik, megőrizi a földnek férgét és a pataknak halait is. Isten parányi tárgyakat teremtett, nem szeszélyből, vagy megkísérlésből, sem pedig időtöltésből, hanem komoly szándékból, és ő láthatólag éppen annyi bölcsességet nyilvánított a kicsinyek alkotásában, mint a végteleneknek formálásában; és hogy ha ő azt tette, akkor ne kételkedjünk abban, hogy ő a szegények és szűkölködőkkel gyengéden bánik, és senkit meg nem utál, aki őt őszinte szívvel keresi. Ő, akik szúnyogokról és legyekről gondoskodik, meghallgatja az ajázatosok imáját és nem vonakodik a tudatlanokra és csekélyekre letekinteni. Jézus, az ő fia, szelíd és, alázatos szívű volt, és a kicsinyeket magához hívta, azért az emberek között, a legcsekélyebb sem fog megutáltatni.
Ugyanazon tekintet észre vehető a gondviselésben is a kicsiny dolgokra. Istennek gondviselése nem csak a hatalmas birodalmak egymás közötti harcaikkal foglalkozik, és nem csak a miniszteri és királyi tanácsosok intézkedéseikkel, hanem mindent befoglal az ő kormányzásába, ami csak történik. A réten való sok millió virágocska virágzása, az örök elvégezett tanács folytán történik, és egy békának a mocsárban való brekegése, mint szinte az erdőben levő tölgyfának egy leeső levele, az örök bölcsesség tervének egy részecskéje. Minden fecskének a vándorlása éppen úgy elrendeltetett, mint a Kolumbus utazása; és egy madár fogónak a hálója elszakadása, éppen úgy elrendeltetett, mint egy népnek a megszabadulása. Isten ott van minden dolgokban; a ti Atyátok akarata nélkül egy veréb sem eshetik le a földre, sőt még fejeteknek hajszálai is mind számon vágynak. Egy olyan hatalom, mely ezen kicsinyke dolgokat is magába foglalja, és annyira leereszkedik, hogy azokat öröktől fogva elvégezett tanácsa egy részévé tette, nagyon világosan igazolja, hogy az Urat legkevésbé sem lehet gyanúsítani, hogy ő valakit megutálhatna.
Egy nagyon világos bizonyíték, hogy Istennek magasztossága senkit az emberek közül meg nem utál, abban nyilvánul, hogy ő az emberi nemzetet kegyelmesen megtekintette. Dávid is úgy gondolkozott, mikor az eget vizsgálgatta, „az ő kezeinek munkáit, a holdat és csillagokat, amelyeket ő teremtett,” mert így kiáltott fel: „Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, vagy az embernek fia, hogy szemeidet reá vessed?” Az ember sem nem a legnagyobb, sem nem a legerősebb, sem nem a leggyorsabb az állatok között. Az oroszlán felülmúlja erősségben, a ló gyorsaságban, a sas azon művészetben, hogy gyorsan felemelkedjék, a hal pedig az alámerülésben. Az elefánt sokkal nagyobb nálánál, és a cethal az ő derekában való erősséggel erősebb nálánál. Az ember látszólag egy gyenge teremtmény, és inkább úgy néz ki mint a ragadozó állatok zsákmánya, mint azoknak pusztítója. Tekintsétek meg az ő mezítelen gyengeségében, és milyen védtelen oltalom nélküli teremtménynek látszik ő, dacára ennek ő a világ ura. Mint Dávid mondotta: Minden te kezeidnek mívein úrrá tetted őt, mindeneket vetettél az ő lábai alá, juhokat és minden barmokat, még a mezőnek vadat is. Az égi madarakat, és a tengernek halait, és a melyek átaljárják a tengernek ösvényit.” Hogy Isten az emberekre gondol az az ő nagyságának a példája, a mely nem terjedelmében vagy erejében látható, hanem gazdag az ő leereszkedésében.
De még világosabban látható az, hogyha meggondoljuk, hogy milyen embereket részesít Isten az ő kegyelmében, kik az ő választottai. Kik az ő választottai? Emlékezzetek arra, hogy Istennek legbizalmasabb szeretete ritkán jutott osztályrészekül ezen föld nagyjainak. „Nem sokan hatalmasok, nem sokan nemesek.” Avagy nem választotta-é inkább Isten e világnak szegényeit, hogy lennének gazdagokká a hitben?” „Hogyha Isten alá tekint
Ide erre a földre,
Akkor ő személyt nem tekint
Nem néz a Fejedelmekre.
Nem a nagyoknál időzik, Lehajol a szegényhez. Lelke, ki megalázkodik
Az olyannak adatik.”
Mit mond Pál apostol a Korinthusbeliekhez írott levelében?”Akik nemtelenek a világon, azokat választotta Isten, és akik semminek állíttatnak, hogy megszégyenítse azokat, akik valaminek lenni látszanak.” Abban bizonyosak vagyunk, hogy ő nem utál meg senkit, mert midőn ő atyákat rendelt a gyülekezetbe, és tizenkét apostolt választott, ezen hivatalra nem bölcsészeket, sem magas hivatalnokokat, sem királyokat nem választott, hanem alacsony sorsú halászokat, és azon idő óta egész e mai napig ez volt az ő eljárási módja, az ő népe között, a leghatalmasabb dolgokat azok által végeztetni, kik legkevésbé becsültettek az emberek között, mert Ő oly hatalmas, hogy senkit meg nem utál.
Testvérek, közületek többen ismernek egy igen kedves bizonyítékát annak, hogy ő senkit meg nem utál, mivel mondhatjátok ti is Dáviddal, mint azt a 22-ik zsoltárban olvashatjuk: „Mert nem utálta, és meg nem vetette a szegénynek nyomorúságát, és el nem rejtette az ő orcáját tőle, és midőn kiáltott őhozzá, meghallgatta.” Némelyek közületek mély vizekben voltak, testi fajdalmok, halálesetek, szegénység nagy üldöztetés közepette, és tapasztaltátok, hogy szeretteitektől el kellett maradnotok, de Isten nem hagyott el benneteket. Ő igen közel volt hozzátok a nyomorúság és próbáltatások idején és világosan bebizonyította, hogy ő senkit meg nem utál. Ezen emberre is alá tekintett akik szegény és töredelmes szívű, és akik az ő beszédét rettegi.
Nem szükséges tovább fenntartani titeket, hogy ezt bebizonyítsam, mivel az egész világtörténelem tanúskodik arról, hogy Isten nem tekint az emberek nagyjaira, és nem válogatja magának ki az emberek jeleseit hanem inkább ellenkezőleg a fejszét a fának gyökerére helyezi, a nagy, magas és zöldellő fa gyökerére, és a földre ledönti azt; de azokat, akik megaláztattak és megutálva, lenézve vannak, akik száraz fához hasonlóknak lenni látszanak, megszánja és megáldja, így fog aztán az ő szolgájának Ezékielnek szava beteljesedni: „És minden mezei fák megismerik, hogy én vagyok az Úr, ki a magas fát alacsonnyá teszem, és az alacsony fát magassá teszem, én száraztom meg a zöldelő fát, és az asszu fát akik zölddé teszem: „Én Úr szólottam, és megcselekszem.”
Látjátok testvérek, azon bizonyítékok, melyeket előttetek felhoztam, hogy az Úr a csekély és alacsony sorsúakra alátekint, mutatják és bizonyítják határozottan az ő lelkének nagyságát. Istenünk nem hasonlít az emberek nagyjaihoz. Királyok és Fejedelmek leginkább azokat szokták legtöbbre becsülni, kik nékik vagy az országnak legtöbb szolgálatot tehetnek. Istennek nincs arra szüksége, hogy valaki néki ily valami szolgálattal nyerhesse meg kedvét, azért sem a nagyokat többre nem becsüli, sem a kicsinyeket meg nem utálja. Ő minden befolyástól ment az emberek részéről, mivel ő maga minden mindenekben. Azok, kik az országnak semmi szolgálatot nem tehetnek, az uralkodóktól rendesen igen kevésre becsültetnek! Miért lenne nekik szavazati jogok is? Kik ők, hogy érdeklődésöket figyelembe lehetne venni? De Istennek nincs arra szüksége, hogy valakitől segítséget várjon, így ő nem is vezettethetik félre, hogy valakire kicsinylően vagy megvetően tekintsen. Hogyha valakik iránt valamely meg nem érdemelt nagy tisztességgel viseltettek, ez onnan származik, hogy nem tudtok kellő tekintettel lenni másokra, de mivelhogy Istennek erre nincsen szüksége, hogy valamely teremtményének kedvét keresni törekedjen, vagy hogy ő annak bölcsességét és erősségét kutassa, nem sokat ad a nagyokra és bölcsekre, és másrészről nem veti és nem utálja meg a szegényeket és alacsony sorsúakat. Istennek arra is van hatalma, hogy mindeneknek jogát megvédje. De az emberi uralkodók azt állítják, hogy ők ezt nem tehetik. A világ nagyjai gyakran azt állítják, hogy: a közjóért kell a nép egy részének szenvedni. Nagy rendszabályok itt és ott nyomort idéznek elő, és pedig elkerülhetetlenül. A törvény némelyeket keményen nyom és terhel, de azt mi meg nem változtathatjuk. Minden rendeletek teszik ezt kevésbé vagy jobban. De Isten oly hatalmas, miszerint néki nincs szüksége arra, olyan rendeleteket használni, mely az ő teremtései legcsekélyebbjére is igazságtalanságot hozna. Szigorú igazságosság szolgáltatik ki mindegyiknek, mintha csak ő volna az egyetlen teremtése Istennek. Az Úr az emberi társadalom mindegyik tagját oly gondosan figyelembe tudja venni, minthogy ha csak ez az egyetlen volna a világon; mert ő oly igen hatalmas, és oly mély bölcsesség rejlik gondolatában, hogy mindenek jogait és érdekét szem előtt tartja. „Az Úr jó és könyörül minden teremtésein.” Imádjuk és magasztaljuk őt, hogy ezen tan, olyan szilárd alapon nyugszik: ,,Az erős Isten hatalmas, mindazáltal nem utál meg.”
Mostan ezen nagy igazság gyakorlati használatához jövök. Ennek első haszna az, hogy azokat igen felbátorítsa, akik próbáltatások között vágynak. Kedves barátom, te nem jutottál olyan mélyre, mint Jób, midőn a hamu dombon ült, és cseréppel kaparta magát, de még hogyha annyira jutottál volna is, még akkor sem kell gondolnod, hogy az Úr tégedet megutált. Ő senkit azok közül meg nem utálhat, akikért a Krisztus meghalt. Az Úr nem kicsinylőleg gondolta és mondotta te felőled: „Bocsáss reá szenvedést! Hiszen ő semmi és egyre megy, bármi is lesz belőle. Éppen ellenkezőleg, bármilyen legyen is ma a te szenvedésed, az néked kiméretett az Ő végtelen bölcsessége és határtalan szeretete által. Te a legjobb helyzetben vagy, a tekintetben, amelyben lenned kell. Bármilyen rossznak látszik is a helyzeted, de a te sorsod helyesen rendeltetett el, Isten tudja azt. Hogyha inkább javadra lett volna a gazdagságban bövölködni, akkor azt adta volna neked Isten; hogy ha jobb lett volna részedre, soha fájdalmat és nyomort nem ismerni, akkor még soha meg nem kóstoltad volna azt; de Istennek nagy és bölcs terve reád és a több embertársaidra nézve követeli azt, hogy te megpróbáltassál, azért kell a próbáltatásokat szenvedned. Hogy ha minden körülményeket ismernél, és Istennek céljai mind előtted állnának világosan és olyan világosan láthatnád a dolgokat mint Isten, úgy éppen oda helyeznéd magadat, ahol most vagy, mert a te Atyádnak eljárása jó és helyes. Ő nem azért tett tégedet az olvasztó kemencébe, hogy utálna, hanem azért, mivel sokra becsül. Ő az Úr Jézus vérével váltott meg tégedet, azért bizonyos lehetsz abban, hogy ő tégedet nagyon sokra becsül.
Az Úr nem tekint titeket oly csekélyeknek és haszontalanoknak hogy fájdalmaitokban elfelejtkezhetne rólatok. Minden nyomoraitokban mély részvéttel viseltetik az Úr Jézus irántatok. Az éjjeli vigyázásban az ő szemei látják a ti kimerültségteket és álmatlanságotokat, hogy ha barátitok és ápolóitok kénytelenek benneteket otthagyni a fáradság következtében, ő még mindig veletek van: „ő megerősít beteg ágyatokban, és betegségeteket egészségre fordítja.” (Zsolt.41,4) Nem szabad mondanotok: „Istenem annyira el van foglalva a dicsőségben oda fent a mennyben, és e világ nagy eseményeinek kormányzásával, hogy rólam elfelejtkezik.” Korántsem. „Miképpen könyörül az atya az ő fiain, azonképpen könyörül az Úr az őt félőkön.” Támaszkodjatok erre, és legyetek biztosak afelől, hogy a nagy Isten hatalmasabb annál, minthogy egyet az ő gyermekei közül megutálhatna. Ő nem mondja: „Csak gyári leány, aki tüdő vészben fekszik, nem sok kár van benne.” Épp oly kevésbé mondja: „Csak egy szegény, öreg asszony, aki véletlenül és az öregség következtében betegségbe esett, nem sokat tesz, hogy mi lesz belőle.” Ő nem szól megvetően: „Egy gyenge értelmű ember, úgy nem sokat tehet, és nem méltó arra, hogy valaki vele törődjön; hadd szenvedjen és haljon meg, egy sírral több lesz a temetőben, és egy szájjal kevesebb lesz a mely eszik, ennyi az egész, és egyéb semmi.” Óh, nem, ő nem utál meg senkit. „Az Úrnak szemei előtt becsületes az ő szenteinek halálok.” Ő látja könnyeinket és hallja sóhajainkat, mert ő összeköttetésben van a legcsekélyebbel is megváltott gyermekeivel. Hogyha vannak itt mostan igen leverettek, mivel az ő fájdalmukat senki sem ismeri és nékik segítségökre nincsen, azok ragadják meg ezen szilárd tényt: ,,Ő senkit meg nem utál,” és ez igen megvigasztalja őket. Ti nem azért szenvedtek, mintha talán Isten közönyös volna irántatok, hanem azért, mert ő szeret titeket. „A kiket én szeretek” mondja ő „megdorgálom és megostorozom”. Vegyétek ezen megdorgálást és megostorozást az ő szeretete jeléül, és ha a vessző nehezebben esik, mint rendesen, úgy tekintsétek azt a szövetség vesszőjének, mely egy szerető Atya kezében van, és az csak az ő szeretett gyermekeire bocsáttatik.
Egy második használata ezen nagy igazságnak egy olyan, melyért Istent kérem, hogy azt hatásossá tegye. Ennek minden bűnöst fel kellene bátorítani, akik Istennek orcáját keresik, meggondolni azt, hogy Isten hatalmas és senkit meg nem utál. Kedves barátom, talán te úgy érezed most, mintha Isten tégedet elkerülne, és tönkre menni engedne. Te elkezdetted az Ő orcáját keresni, de őt nem is dorgálhatod, hogy ha orcáját előtted elrejti és téged elveszni, tönkremenni hagy, mert hiszen te fájdalmasan éreznéd méltatlanságodat és jelentéktelenségedet. Vigasztald magadat ezzel, hogy Isten nagyobb annál, mintsem hogy jóakaratát tőled megvonná. Mi haszna lenne néki a te véredben? Milyen előnyére lenne az néki, hogy ha te elevenen a mélységbe szállanál? Az ő igazsága eléggé megdicsőíttetett az ő Fiának az Úr Jézusnak halálában, azért akik ő benne hisznek azok élnek. Kedves barátom, lehet, hogy te így szólsz: „én oly tudatlan vagyok, hogy csak keveset tudok az Úrról” Megutál-é ő ezért tégedet? Hogy ha azt tenné, jajj volna akkor mindnyájunknak, mivel mindnyájan tudatlanok vagyunk, és tulajdonképpen még az Angyalokat is megutálhatná, mert azokban is talált gyarlóságot. Az ő mindenhatóságával való összehasonlításnál, minden ő teremtései balgatagok. Bármily keveset is tudsz, tanítni akarlak tégedet és bölccsé tenni, de nem megutálni. „Ah” – mondod ‒ „nékem oly csekély tehetségem van.” Tegyük fel, hogy te bírnál a legnagyobb értelemmel, amelyet Isten teremtett, de ő véle összehasonlítva az mégis csak kevés tehetség volna, így aztán mindeneket megutálhatna, akiket ő teremtett. De az nem úgy van. Követel-é Isten tőlünk más egyéb tehetséget, mint azt, hogy az ő irgalmasságát fogadjuk el, és kegyelmét ragadjuk meg? Éppen a te ürességed, és fogyatkozásaidnak érzete teszen tégedet alkalmassá arra, hogy az ő kegyadományait elfogadd. Ne légy hát csüggeteg, bármily keveset is nyomsz az értelem mérlegébe. Isten hatalmas az ő szívében és nem utál meg senkit.
Szíved megtörött. Meg vagyon írva: „Egy töredelmes és keserves szívet ó Isten nem fogsz megutálni. „Kegyelmi adományaid gyengék, nem láthatsz majd magadban semmi világos jelét az isteni léleknek. Meg vagyon írva: „Ő senkit és semmit meg nem utál.,, A kegyelemnek még a szikráit sem fogja eltapodni, és hogyha a bennetek lakozó kegyelem csak egy füstölgő bélhez hasonló is, amely inkább kellemetlen, mint dicséretes, még akkor sem oltja azt el. A kegyelem megrepedezett nádszálát, mely egész eltörni látszik, és a melyből semmi kellemes hangot kihozni nem lehet, nem utálja meg és nem rontja el. Mások megutálhatnak titeket, de Isten nem teszi azt.
Nagyon lehetséges, hogy mondod: „Ah, nékem nincsenek mély gondolataim. Megkísérlem a nagy tanokat megérteni, de azok túl magasak reánk nézve.” Isten oly hatalmas, hogy ő ezért téged meg nem utál, mert ő olyan evangyéliomot küldött számodra, mely semmi mély gondolatokat nem követel. Az evangyéliom: „higgy és élj,” elérhető és megérthető azoknak is, kiknek gyenge fogalmuk van, akik óhajtanak érteni és hinni. Jézus Krisztus az evangyéliom alaphangját oly alacsonyan választotta, hogy az a mi szegény alacsony hangunkhoz hasonló. Ő a szépség palotájához felvezető út lépcsőjét olyan könnyen járhatóvá tette, hogy még kis gyermekek is feljuthatnak azon. Én magasztalom őt emez igékért. „Engedjétek, hogy jöjjenek hozzám a kis gyermekek és ne tiltsátok meg őket” mert így bátorkodom ő hozzá jönni, habár erezem is, hogy az ő országa vagy titkai között én csak kicsiny gyermek vagyok, és bizonyos lehetek afelől, hogy ő senkit meg nem utál, tehát engem sem. „Ah”, mondod te, én félek, hogy Isten engemet el fog vetni mert én soha magamat még ki nem tüntethettem nagy kegyadományokkal, még hogy ha meg is mentett engemet. Félek, hogy hitem mindig gyenge marad, szeretetem hideg, jellemem fogyatkozás teljes.” Kedves barátom, éppen ezért, te még sokkal több okokat találsz arra, hogy az ő szeretetét dicsőítsd mint mások, annál inkább csudálhatod az ő türelmét és kegyelmét, de ő téged semmiképpen el nem vethet és meg nem utálhat. Gondolod-e, hogy a nagy Istennek szüksége van a mi nagy kegyadományainkra? Igaz, hogy néki tetszik a nagy hit, de ő csak olyan nagy Isten lenne, hogy ha nekünk éppen semmi hitünk volna. Igaz, hogy ő örvend; ha gyermekeinek hősies bátorságukat látja, de nem azért, mintha ő attól csak legkevésbé is függene, vagy néki arra szüksége volna. Ő nem vehet mi tőlünk semmit, a mi javaink nem hathatnak ki ő reá, azért ő sokkal hatalmasabb, mintsem hogy minket megutálhatna azért, hogy néki semmit nem adhatunk. De mondja egy másik: „Azt értem, hogy Isten megment egy olyan embert, akik később egy jelentékeny prédikátor, vagy tevékeny hittérítő lesz; de midőn engemet megmentett, velem nem sokat ért el. Mi tehetnék én, hogyha Istennek kegyelme velem megtenné, amit csak tehet? Csak egy csekély, jelentéktelen tagja maradnék az ő gyülekezetének, akik ő tőle sokat várnék, de néki igen keveset adhatnék vissza.” Igen testvérem, az Úr oly hatalmas, hogy hajlandó sok olyanokat kegyelmébe fogadni. Miért ne tenné azt? Hogyha fel nem venné az olyanokat, csak nem lenne gazdagabb ezen vonakodása által; hogy ha pedig őket felveszi, nem lesz szegényebb az által, amit az ilyeneknek kölcsönöz. Higgyétek erősen Istennek nagyszívűségét. Én tudtam, hogy mit teszen az Ő magasztossága mögé elrejtőzni, amikor kiáltottam: „Óh vajha szeretettel reám tekintene! Én egész méltatlan és jelentéktelen vagyok, ‒ vajon el fog maga elől űzni? Méltóvá tesz-é arra, hogy tőlem kegyelmét megtagadja? Határozottan én igen jelentéktelen vagyok ahhoz, hogy miattam ígéretét megváltoztassa és engemet elvessen szemei elől, azzal természete ellen cselekednék, ezt pedig mindegyiket meg kellene tennie, hogy ha egy szegény szűkölködő, bűnbánó lelket elvetne, aki merészkedik a Jézus Krisztusban ő benne bízni.” Óh, szegény, bátortalan, higgy Isten nagyszívűségében. Borulj le a kereszt lábához, óh, bűnös, és mondjad Istennek: „A Te nagyságodra tekintve, bízok benned! Határozottan te annál hatalmasabb vagy, hogy egy hozzám hasonló férget eltapodj; hatalmasabb annál, hogy magad elől elűz. Mivel a Te Fiad vérében és érdemében bízok.” Mutasd meg hatalmadnak nagyságát, amennyiben engemet, igen engemet is szegény méltatlant megmentesz, kérlek Tégedet!” Látjátok-é, hogy milyen vigasz teljesek szövegünk igéi? Adjon a Szent Lélek néktek hitet, hogy ezt megragadhassátok!”
Végül ezen tan Isten gyermekeinek példaképül szolgál. Hogy ha mennyei atyátok hatalmas és senkit meg nem utál, abból az következik, hogy ha mi Istent követjük, mint szerelmes fiúk, senkit sem szabad megutálnunk. Kérlek titeket, hogy a Krisztusban való testvéreitek közül soha senkit meg ne utáljatok. Talán szegényebbek nálatoknál? Meg ne utáljátok őket, hanem inkább segítsetek nekik. Hogy ha nagyon szegények, gondoljatok arra, hogy mit kell azoknak hordozniok, és ne okozzatok nekik a ti megvetéstekkel még más fájdalmat és nyomort. Szelíden és barátságosan bánjatok velők. Hogy ha tagok az Úr testében, úgy örüljetek ha szolgálhattok nékik, mert azzal mossátok meg az ő lábaikat. Áldásul kellene azt tekintenetek, hogy vannak olyan szegény szentek, akiknek segélyt nyújthattok, mert azt mintha Krisztusnak adnátok. „Szegények mindenkor lesznek veletek;” de szükségesek is azok: mert ha szegény szentek nem volnának, akkor kiáltanunk kellene: „Urunk Jézus, mit tehetünk mi éretted? Óhajtanánk hozzád való szeretetünket ezen a téren is nyilvánítani, de most, amikor nincsenek szegény szentek, nem tudjuk, hogyan ruházzunk tégedet, vagy hogyan látogassunk meg betegségedben, és így áldásidat elveszítjük.” Hogyha sok szegény szentekkel jól tesztek, úgy lehettek abban a helyzetben, hogy Uratoktól majd dicséretet nyerjetek, ha majd mondani fogja: „Éheztem, ennem adtatok, szomjúhoztam, innom adtatok.”
Talán szegény testvéreitek becsesebbek Isten előtt, mint ti, és talán jobban szeretik Istent, mint ti. Lehetséges, hogy ők sokkal inkább bebizonyítják az Isteni életnek erejét eletökben, mint ti, és megtörténhetik, hogy Krisztus, majd amikor elfog jönni az ő dicsőségében, azokat magasabb helyre ülteti, mint némelyeket, kik házakat és földbirtokokat bírtak itten. Testvérek, egyikőtök ne utálja meg a másikat. Hogyha egy testvért láttok az ő kevés adományával, hogy megteszi, amit csak tehet, ne csúfoljátok meg őt, talán Isten jobban meg fogja áldani annak egy marék magvát, mint a ti teli kosaratokét, ha több hitben vét, mint ti. Ne utáljátok meg az új kezdőket. Mit határoz az, hogyha annyit nem tudnak is mint ti; ti sem tudtok túl sokat, de még kevesebb hasznosat tudtok, hogy ha a nyáj bárányai iránt részvéttel nem viseltettek. Ne utáljatok meg egy testvért a tanokban való tévedéséért. Hogyha tudjátok, igazítsátok útba őt, de hogy ha az Istennek szeretete benne van, ne vessétek meg őt az ő tévedéséért. Ne mondjátok: Én nem társalgok ilyenekkel. A kegyelem országában vannak olyan gyenge fogalmú egyének, akiket ha az Istennek kiváltképpen való kegyelme el nem választott volna, nem tudom, hogy miért lehettek volna elválasztva. De hogy ha az Úr szereti őket, akkor néktek is arra kell törekednetek, hogy szeressétek őket. Soha meg ne utáljatok csak egyet is az Úr kicsinyei közül, különben rossz következése lesz annak.
Még egyszer kérlek, meg ne utáljatok senkit. Van egy ige, amely sokaknak igen tetszik: „A királyt tiszteljétek.” Igen, minden esetre: reménylem, hogy ebben mindnyájan egyet értünk, és azon országnak fejedelmét, mely országban lakunk, tiszteljük. De megfigyeltétek-é valaha azon előírást, mely azon igéket megelőzi, a melyeket én kiváltképpen ajánlok azoknak, kik a szegényekre megvetően tekintenek? Ez így hangzik: „Az atyafiságot szeressétek.” Ez éppen olyan kötelesség, mint az. hogy: „A királyt tiszteljétek,” „Az atyafiságot szeressétek.” Mi? Az alsóbb néposztályt szeretni? Igen: sőt az is ott áll: „Mindeneket tiszteljetek.” Tiszteld a munkást, ki a mezőkön dolgozik. Igen minden embert. Tiszteld a szerecsent, az utca seprőt, a gyári munkást, a napszámost. Tiszteljétek a munkálkodókat, a szenvedőket, becsüljétek a hivatalt és azokat, akik azt viselik! Mindenki, legyen az férfi, avagy nő, megérdemli, hogy tisztelve legyen, mert az ember az Isten képére teremtetett. Nem kell a megesett nőnek azt mondanotok: „El veled! Minél kevesebbet hallok felőled, annál jobb.” És nem kell mondanotok egy emberre vonatkozólag sem: „Ő megjobbíthatatlan, nem lehet vele társalogni.” Nem, az nem azon mód, mely szerint az Úr Jézus cselekedett az emberekkel szemben. ‒ ő senkit nem utál meg. A legrosszabbak iránt hétszerte nagyobb szeretetet és türelmet kellene nyilvánítanunk azon reményben, hogy azon alásüllyedteket a bűn örvényéből kimenthessük.
Hogyha a megvetés megkezdődik, ti és én elkezdjük embertársainkat megutálni, úgy Isten könnyen elbánhat velünk, és megutál mindnyájunkat. Ő bezárhatja a kegyelem ajtaját és mondhatja: Ti nagyon keveset adtok egymásra, ti szegények a gazdagokat kinevetitek, és ti gazdagok a szegényeket megcsúfoljátok. Saját ítéletetek szerint ítéltettek meg mindnyájan. Az Úr tudja azt, hogy ha egy asszonyt az asszonyoknak kellene megítélni, vagy egy férfiút, a férfiaknak, úgy egész sereg elveszne közülünk. De a helyett megnyitja a kegyelem ajtaját, és engedi a megvetetteket azon bejutni. Az Úr Jézusért részvéttel tekint ő le az emberekre, és kegyelmét adja azoknak. Ő felmutatja nekünk az irgalmasság nyílt ajtaját és kiáltja: „Érettetek szent Fiamat a halálra adtam, és akik közületek hinni akar, az tapasztalni fogja, hogy nem utál meg titeket, hanem atyai szívemre fogadlak, most „és örökké szeretni foglak, és az én fiam trónjának részesévé teszlek titeket.” Testvérek rázzátok le kevélységteket és szeressétek embertársaitokat, mert ha tesvérteket nem szeretitek, akit láttok, hogy szerethetnétek Jézust, akit nem láttok. Hogy ha ő hatalmas, és senkit meg nem utál, úgy legyetek biztosak abban, hogy ha ti valakit megutáltok, az onnan van, mivel nem vagytok olyan hatalmasok, mint amilyennek lenni látszatok; a mások megutálása arról tanúskodik, hogy ti kicsiny lelki életű teremtmények vagytok, gyengék és sajnálatra méltók. Gondoljátok meg, hogyha ti másokat megutáltok, úgy néktek is meg kell utáltatnotok, de ellenkezőleg, hogy ha résztvevő és szelíd szívvel viseltettek a szegények iránt, és még az elesett koldust is felsegéllitek, úgy hatalmasok vagytok, nagy lelkűek és Istenhez hasonlók. Segítsen a Szentlélek, hogy mind inkább olyanokká lehessetek. Ámen.