Ez Istennek panasza Efraimra vonatkozólag. Nem csekély jele az Ő jóságának, hogy annyira leereszkedik tévelygő teremtéseinek útba igazítására; nagy bizonyítéka az Ő kegyelmes érzületének, hogy kegyelmes orcáját aláfordítja a földi dolgok megfigyelésére. Isten tehetné, hogy ha akarná, hogy magát sötétséggel, mint egy öltözettel körülvenné; Ő a csillagokat karjaira helyezhetné, mint valami karperecet, és a napot nyakába helyezhetné, mint egy gyémánt ékszert. Ő lakhatna egész egyedül, messze, messze e világ felett, fent a hetedik égben, és nyugodt, egész néma közönyösséggel tekinthetne földi teremtményeinek minden munkájokra. Cselekedhetne úgy, mint ahogy a pogányok az ő Jupiterjük felől vélekednek, folytonosan csendességben ülve, olykor-olykor rettentő fejével intve, hogy a magasabb lények az ő akarata szerint mozogjanak, de ezen földnek kicsiny dolgairól egész elfelejtkezhetne, mint olyanokról, melyeket Ő figyelemre sem méltat. Teljesen saját lényétől elfoglaltatva, egyedül és visszavonulva élve. Én pedig mint egy, az ő teremtései közül, felállhatnék éjjel egy hegy ormára, merengve szemlélve a csendes csillagokat, mondhatnám: „Ti Istennek szemei vagytok, de én reám alá nem tekintetek; a ti világosságtok az ő mindenhatóságának ajándéka, de ragyogástok nem az ő hozzám való szeretetének mosolya. Isten a hatalmas teremtő, elfelejtkezett én rólam. Én a teremtés óceániában egy megvettetett csepp vagyok, a lények erdejében egy megszáradt falevél, egy parány a lét hegyében. Ő engemet nem ismer; egyedül vagyok, egyedül, teljesen?egyedül!” De az nem úgy van, szerelmeseim. A mi Istenünk egész másforma természetű. Ő megfigyel mindegyikőnket. Nincs egy veréb, vagy egy féreg sem, mely előtte ismeretes nem volna. Nincs olyan ember, kire szemei ne néznének. Legtitkosabb cselekedeteink is előtte ismeretesek. Bármit cselekedjünk, hordjunk, vagy szenvedjünk, Isten szeme folyton vigyáz reánk, és szemei vagy tetszőleg nyugosznak rajtunk, mint gyermekein, ‒ vagy pedig szánalommal tekintenek reánk ‒ mivel Ő tőle elfordultunk.
Óh, mily végtelen irgalmú Isten, hogy amidőn az emberiségre alátekint, azt maga elől el nem törli. Szövegünkből látjuk, hogy Ő alátekint az emberekre, mert ezt mondja Eíraimról: „Eleibe írtam az én drága törvényemet, de ők idegen dolognak állították azt.” Lássátok csak, hogy ha ő az embereknek bűnét észreveszi, azokat nem elveti és, magától nem lábaival taszítja el. Nem veti azokat azonnal a pokol torkába; sokkal inkább, alájön a mennyből, hogy teremtéseivel tárgyalásokba bocsátkozzék; törvénykezik azokkal; bizonyos értelemben egy színvonalra állítja azokat magával, megmondja nékik megbántatásait, és jogait érvényesíti. Ó Efraim, én néktek az én törvényemnek nagy dolgait elibetek írtam, de azok te előtted idegen dolgoknak lenni látszottak! Én ma Isten helyébe jövök hozzátok, kedves barátaim, hogy veletek, mint Isten követe tárgyaljak, sokakat közületek egy bűnnel vádolni, azt a lélek ereje által szívetekre helyezni, hogy meg legyetek győzve „a bűnről, az igazságról és az ítéletről.” Azon bűn, mellyel én itt titeket vádolni akarlak, az, mely szövegünkben található, Isten az ő törvényének nagy dolgait elébetek íratta, de azok ti előttetek idegenek voltak. Ezen drága könyv, a biblia az, melyről én e mai napon beszélni óhajtok. Itt van a szövegem ‒ az Isten igéje. Itt van a prédikációimnak főtétele (téma), egy olyan főtétel, mely több ékesszólást követel, mint amennyivel én bírok; egy olyan tárgy ez, melyről egyszerre ezer szónok is beszélhetne; egy hatalmas messze terjedő, megmérhetetlen téma, mely az örökkévalóságon át minden ékesszólást igénybe vehetne, és mégis kimeríthetetlen lenne.
A bibliára vonatkozólag ma háromfélét akarok mondani, és azok mindegyike szövegemben található: Legelőször annak szerzője, „eleibe írtam;” másodszor annak tárgyai, az Isten törvényének nagy dolgai; és harmadszor, az azzal való elbánás, a legtöbb embereknél idegen dolognak állíttatok az.
Legelőször is hát e könyvre vonatkozók, ki annak a szerzője. Szövegünk világosan kimondja, hogy Isten. „Eleibe írtam az én drága törvényemet. Itt van a bibliám, ki írta azt? Felnyitom és úgy találom, hogy az több Írásokból áll. Az első öt könyvét egy ember írta, kit Mózesnek hívtak. Tovább lapozgatom és találok más írókat. Ezek azt mutatják fel, hogy a biblia különféle emberek által íratott meg. Ott találom Dávidot, azután Salamont. Itt Mikeást olvasom, majd Ámóst, másutt Hóseást. Hogyha tovább megyek az újtestámentom könnyebb könyveihez, ott látom Mátét, Márkot, Lukácsot és Jánost, Pált, Pétert, Jakabot és másokat; de hogyha beteszem ezen könyvet, megkérdezem mintegy magamat, hogy ki ennek szerzője? Magoknak tulajdoníthatják-e ezen férfiak a szerzői jogot? Ők-é összeállítói ezen terjedelmes könyvnek? Megoszthatják-e magok között azon tiszteletet, hogy ezen munkát közösen ők végezték? A mi szent vallomásunk így felel: Nem! Ezen könyv az élő Isten írása: minden betű egy hatalmas kéz által íratott; annak minden szava szent ajakról hangzott el, annak minden mondata a Szentlélektől diktáltatott. Habár Mózes az ő történeteit az ő tüzes tollával írta, de Isten vezette ezen tollat. Lehetséges, hogy Dávid maga illette az ő hárfáját, és az ő ujjai alól kedves, hangzatos zsoltárok áradtak, de Isten vezette az ő kezeit, az ő arany-hárfájának élő húrjain. Lehetséges, hogy Salamon zengedezte az énekek énekét, vagy hogy a bölcsesség szavait ő mondotta ki, de Isten kormányozta az ő ajakait, és Ő tette a prédikátort bölccsé a szólásban. Hogy ha a dörgő Náhumot olvasom, hogyan szárasztja meg a tengert és folyóvizeket az Úr hatalmával, vagy Habakukot, ki a
Káldeusok jövetelét rettenetesen rajzolja; ha Malakiást olvasom, ki szerint a föld, mint egy kemence égni fog; hogy ha a János szelíd leveleihez jövök, melyek a szeretetről beszélnek, vagy pedig Péter merev, tüzes részeihez, melyek a megemésztő tűzről szólnak, mely megemészti Istennek ellenségeit; hogyha Júdás leveléhez fordulok, mely átkot kiált Isten ellenségeire; mindenütt Istent hallom beszélni. Ez Istennek hangja, nem embereké. Ez igék Istennek igéi, az örökkévalónak igéi, a láthatatlannak, a mindenhatónak, a menny és föld árának. A biblia Isten könyve, és ha én azt látom, mintha egy hangot hallanék, mely abból szól és mondja: „Én Istennek könyve vagyok: Ember olvass engemet. Én Istennek írása vagyok: nyisd fel leveleimet, mert én Isten által írattattam; olvass engemet, mert ő az én szerzőm, és őt érezhetően és világosan láthatod mindenütt.” „Eleibe írtam az én drága törvényemet.” Honnan tudod azt, hogy Isten írta ezen könyvet? Éppen az, amit most előttetek bebizonyítani akarok. Ha akarnám, ezt a legmeggyőzőbb alapon is tehetném, mert vannak elég bizonyítékok, hogy ha e mai napon a ti időtöket igénybe akarnám venni, hogy azokat elibetek adjam; de én olyasmit most nem akarok elővenni. Mondhatnám néktek, hogy ennek iránya, nagyszerűsége, minden halandó írásán felül emelkedik, hogy minden költő, ki csak valaha élt, összes munkájokkal, ha azokat egyitenék, olyan magasztos költészetet és olyan hatalmas beszédet nem szolgáltathatnának, mint amilyet a szent írásban találunk. Hivatkozhatnék arra, hogy azon tárgyak, melyekkel ez foglalkozik, az emberi fogalmon kívül esnek, hogy az ember a szentháromság nagy tanát az istenségben soha meg nem találhatta volna; az ember magától semmit sem mondhatott volna a világegyetem teremtéséről, és soha nem lehetett volna feltalálója az isteni gondviselés magasztos eszméjének, hogy minden dolgok egy legfőbb lény akarata szerint rendeztettek, és együttesen jót eszközölnek. Beszélhetnék a biblia nyíltságáról, mivel íróinak hibáit nyíltan elbeszéli, az ő egységéről, mivel soha magának ellent nem mond, kitűnő egyszerűségéről, hogy mindenek olvashatják. Még száznál több dolgot említhetnék, melyek határozottan azt bizonyítják, hogy ezen könyv Istentől származott. De én nem azért jöttem ide, hogy azt bebizonyítsam. Én egy keresztyén prédikátor vagyok, ti pedig keresztyének vagytok, vagy legalább is azt állítjátok, hogy azok vagytok. Így tehát nem szükséges hogy a keresztyén prédikátor a hitetlenek ellenvetéseit elősorolja, hogy azokat megcáfolhassa. Ez a világnak legnagyobb balgatagsága. A szegény hitetlenek! Magok sem ismerik ellenvetéseiket, míg mi meg nem mondjuk nékik, azután pedig megreparálják megromlott fegyverüket, hogy azzal az igazság pajzsa felé lőjenek. Balgatagság a pokolnak eme tűzfészkét előhozni, még akkor is, hogyha jól elkészülve vagyunk annak eloltására. Engedjétek, hogy a világi emberek tévelygéseit más világi emberek tanulmányozzák, mi pedig ne legyünk az ő igazságtalanságaik terjesztői. Igaz, hogy vannak olyan prédikátorok, kiknek kevés az anyaguk és ilyesmire szükségük van, hogy ezáltal anyagukat megszaporíthassák, de Isten választott embereinek ilyesmire nincs szükségök; ők Istentől taníttattak és Isten ellátja őket anyaggal, beszéddel és azzal, hogy befolyást gyakorolhassanak.
Talán van itt mostan valaki, ki hit nélkül jött, az ész embere, egy szabad gondolkozású. Ő vele nincsen semmi dolgom. Kinyilvánítom, hogy én itten nem úgy állok, mint valakivel ellenkező, vitatkozó, hanem, mint azon dolgok prédikátora, melyeket ismerek és tapasztalok. De én is voltam ő hozzá hasonló. Volt az én életemben is egy olyan gonosz óra, amikor hitem horgonyát eldobtam, bizodalmam kötelét szétvágtam, igen messze voltam már a jelenés révpartjától. Hajómat engedtem a szelektől hajtani, és az értelemnek mondottam: „Légy az én kormányzóm,” és agyamnak: „Légy az én evezőm,” így az én merész és balgatag utamra indultam. Istennek legyen hála, ez már mind elmúlt; de azért elbeszélem annak rövid történetét. Az egy gyors evezés volt a szabad gondolkozás viharos óceánján. Eveztem tovább, és a tovább haladásban az ég elkezdett meghomályosodni; de ezen hiányt kipótolni, fénylett a víz” ragyogó dísszel. Láttam szikrákat felszállani, melyek nékem tetszettek és gondoltam: Hogy ha ez a szabad gondolkozás, akkor ez valami boldogító. Gondolataim drága köveknek lenni látszottak, és mindkét kezemmel csillagokat hintettem szét; de csakhamar ezután ezen dicső szikrák helyett gonosz ördögöket láttam, vadakat és retteneteseket a vízből felemelkedni, és midőn tovább siettem, csattogtatták felém az ő fogaikat, és morogtak reám; megragadták hajóm elülső részét, és magokkal hurcoltak tovább, mialatt én örültem a gyors haladásnak. De ugyanakkor megborzadtam a rettentő gyorsaságtól, mellyel az én régi hiteim határköve mellett elragadtattam. Midőn iszonyú sebességgel tovább siettem, elkezdtem saját létem felett kételkedni; kételkedtem még abban is, hogy vajon létezik-e egy világ, és hogy vajon én magam is létezek-e. Egész legszélső határáig mentem a hitetlenség kietlen országának. Alásüllyedtem a hitnélküliség tengerének fenekére. Mindenben kételkedtem, de éppen itt volt, hol az ördög maga rontotta meg összes munkáit, mert éppen a kételynek túlságos volta bizonyította be annak hiábavalóságát. Éppen, mikor magamat ezen tengernek fenekén találtam, jött hozzám egy hang, mely ezt mondotta: „És vajon igaz lehet ezen kétely?” Ezen gondolatnál fölébredtem. A halál álmából felébredtem és felkeltem, mely Isten az én bizonyságom, az én lelkemet kárhozatba döntötte volna, és testemet is tönkre tette volna, hogyha fel nem ébredtem volna Mikor felébredtem kezébe vette a hit a fegyvert, és azon pillanattól soha nem kételkedtem többé. A hit visszaevezett velem, kiáltotta: „El vele, el vele!” Horgonyomat a Golgotára vetettem ki, és felemeltem szemeimet Istenhez; most itt vagyok élve és kívül a poklon. Azért beszéltem, azt a mit tudok. Én ezen veszélyes utazást megtettem, és biztos földre jutottam. Ismét hitetlenné kellene-é lennem? Soha többé! Megpróbáltam azt, melyet először édesnek, azután pedig nagyon keserűnek tapasztaltam lenni. Most erősebben állok, mint valaha, Isten evangyéliumához ragaszkodva, úgy állok mint erős és mozdíthatatlan sziklán, és a pokol összes ellenvetéseit mintegy kihívom, hogy engem attól eltántorítsanak: „Mert tudom kiben hiszek és bizonyos vagyok benne, hogy az én ő nála letett kincsemet megtarthatja ama napra” De ma nincs szükség bármit bizonyítgatnom. Ti keresztyéneknek valljátok magatokat, különben nem is volnátok itt. Vallomástok lehet hazugság is, amit állítotok, lehet éppen az ellentéte is, amik tulajdonképpen vagytok, de mindazáltal azt föltételezem felőletek, miszerint mindnyájan elhiszitek, hogy ez Istennek igéje. Egy vagy két gondolatot óhajtok afelől nyilvánítani. „Eleibe írtam az én drága törvényemet.” Legelőször is kedves barátaim, álljatok meg csendben és csudáljátok ezen könyvnek tekintélyét. Ez nem valami közönséges könyv. Ebben nem a Görögország bölcseinek nyilatkozatai, nem az elmúlt idők bölcseinek tudományai vannak felmutatva. Hogyha ezen igék emberektől írattak volna, úgy elvethetnénk azokat, de ezen mély komolyságot, teljes gondolatot tartsuk erősen, hogy ezen könyv Isten könyve, és hogy ez Isten szavait tartalmazza. Tekintsük meg ennek keltét, ez a mennynek hegyein kelt. Ha a részeket olvasom, drága tartalmuknak találom és telve vannak azok ismeretlen titkokkal. Hogyha a jövendölésekhez fordulok, úgy a tudománynak csudája tárul elém, melyre soha az emberek közül senki nem gondolt! Óh, könyvek könyve! És hogyha te az én Istenemtől írattál, úgy meghajtom magamat előtted. Te magas tekintéllyel teljes könyv, te, a menny királyának felhívása vagy; távol legyen tőlem, hogy értelmemet arra használnám, hogy valami módon ellened szólhassak. Értelem! A te dolgod kitalálni, amit ezen könyv gondol; nem azt bizonyítgatni, amit ezen könyvnek mondani kellene. Jöjj értelmem, ülj le, és hallgass, mert ezen szavak Isten szavai. Nem tudom, hogyan magyarázgassam tovább ezen gondolatot. Vajha mindenkor arra gondolnátok, hogy ezen biblia tényleg és valóban Istentől íratott! Vajha a mennynek titkos kamarájába bebocsáttatnátok, vajha ottan láthatnátok, hogyan vezette Isten maga a tollat, ezen könyvnek megírásánál, úgy határozottan sokra becsülnétek ezt. Az éppen oly határozottan Isten kézírása, mintha csak láttátok volna annak írását. Ezen biblia a teljes hatalmi tökéletességnek a könyve, ez egy eredeti könyv, mert Isten írta. Reszkessetek, reszkessetek, hogy ezt valaha közületek valaki megutálja, figyeljétek meg ennek tekintélyét, mert ez Istennek igéje.
Továbbá figyeljétek meg a biblia igazságosságát. Hogyha én írtam volna azt, akkor csak rövid ideig tarthatott volna, hogy a bírálgatók egész serege meggyőzte volna az ő veszedelmes írásaikkal; hogyha én írtam volna, úgy nem hiányoztak volna az olyan emberek, kik azt azonnal és talán nem is jogtalanul, darabokra tépték volna. De ez Isten igéje, jöjjetek, vizsgáljátok át ezt, ti bírálgatók, és lássátok, hogy fedezhettek-é fel valami hiányt; vizsgáljátok meg ezt Mózes elsőső könyvétől János jelenések könyvéig, hogy találhattok-é csak egy tévedést is. Ez egy tiszta arany, melyben semmiféle földi vegyülék nincs. És egy tiszta folt nélküli csillag, egy folt nélküli nap, sötétség nélküli világosság, halványság nélküli hold. Ó biblia! Semmi más könyvről nem lehet mondani hogy tökéletes; de te rólad állíthatjuk, hogy minden bölcsesség benned összpontosul, minden balgatagság és tévedés nélkül. Te vagy azon bíró, ki a versengésnek véget vet, kivel szemben az éles elme és okosság semmit nem használ, te vagy azon könyv, melyet semmi tévedés nem szennyez, tiszta, vegyülék nélküli, tökéletes igazság. Miért? Mert Isten írta azt. Ah? Ne vádoljátok Istent tévedéssel, ne mondjátok, hogy az ő könyve nem olyan, amilyennek lenni kellene. Hallottam haszontalan emberek nyilatkozatait, kik a bibliát óhajtanák megváltoztatni, sőt még (pirulva kell ezt kimondanom) prédikátorokat is hallottam az igét megváltoztatni, mivel félelmesek voltak azzal szemben. Talán hallottatok már olyan embert, aki hirdette: „A ki hisz és megkeresztelkedik idvezül; akik pedig nem hiszen” ‒ mit mond a biblia? „elkárhozik.” De az ő szerintük nem elég illedelmes; azért mondják „az megítéltetik.” Uraim! mondjátok ki Isten igéjét szabadon és bátran, nekünk nincs szükségünk a ti változtatástokra. Hallottam már bizonyos egyéneket imában ezt hangoztatni: „Igyekezzetek a ti hivatalotokat és üdvösségteket megerősíteni”‒ a helyett: „Igyekezzetek a ti hivatalotokat és választástokat megerősíteni.” Kár, hogy ezek régen, nagyon régen nem éltek, hogy Istent taníthatták volna, hogyan kell ezt írni. Ó határtalan arcátlanság! Mérték nélküli látszat! Megkísérleni a Mindentudónak diktálni, az Egyedül bölcset tanítani, és az öröktől fogva élőt tanácsolni. Csudálatos, hogy vannak emberek, kik a Joákim zsebkését használják, hogy azzal Isten igéjének egyes részeit kivágják, mivel azok nékik nem ízlenek. Óh ti, kiknek a szentírás egyes részei elhordozhatatlanok, higgyétek el, hogy ízléstek megromlott, és hogy Isten nem sokat ád a ti véleményeitekre. A ti gáncsoskodástok éppen alap ahhoz, hogy Isten ezt írta, mivel hogy Ő nem volt arra kötelezhető, hogy ezt előttetek kellemessé tegye, azért nincs igazságtok ezt a ti óhajotok szerint valónak követelni. Isten az írta, a mit ti nem szenvedhettek; Ő az igazságot írta. Hajoljunk meg az előtt tiszteletteljesen, mert ezt Isten adta. Ez tiszta igazság. Ezen forrásból „az életnek vize származik,” a melyben semmi más alkatrész nincsen, ezen napból származnak a fény tiszta sugarai, a sötétség vegyülete nélkül. Áldott biblia; te egész igazság vagy.
Mindazáltal, mielőtt ezen pontot elhagynánk álljunk meg még egyszer, és fontoljuk meg Istennek irgalmasságát, mely abban nyilvánul, hogy Ő nekünk egy bibliát írott. Ah! Ő minket hagyhatott volna e nélkül, hogy sötét utainkon tapogassunk, mint a vakok tapogatva keresik a kőfalat; Ő engedhette volna hogy értelmünk által vezettetve tévelyegjünk, mint egyedüli vezetővel. Emlékszem egy bölcs történetére, aki határozottan azt állította, hogy az értelem világossága minden tekintetben kielégítő. Egy este egy barátjának házánál volt, aki egy keresztyén prédikátor volt, ahol ő ezen állítását szintén kinyilvánította. Mikor a házból távozott, barátja akart a lépcsőn lámpással világítani, de ő így szólt: „Nem, a természet világossága elegendő, a holdnak fénye kielégítő.” De mi történt? A hold éppen egy sötét felleg alá jutott, és ennek következtében ő a lépcsőn leesett. „Ah, H. úr!” ‒ mondá a prédikátor egy kis világosság felülről jó lett volna.” Tegyük fel, hogy a természet világosságát elegendőnek tartanánk mi is, mindazáltal sokkal jobban cselekednénk, hogy ha egy kis felülről jött világosságot is óhajtanánk, mert akkor bizonyosak lehetnénk abban, hogy jó állapotban vagyunk. Sokkal jobb két világosság, mint egy. A teremtés világossága egy fényes világosság. Istent a csillagokban láthatjuk, az ő neve aranybetűkkel van felírva az éjszaka homlokára; az Ő dicsőségét az Óceán habjaiban felfedezhetitek, igen, az erdőnek fáiban is, de sokkal jobb két könyvben olvasni, mint egyben. Itten még világosabban látjátok ezt kinyilatkozva lenni, mert ezen könyvet ő maga írta, és ennek értelméhez a kulcsot is megadta, ha a Szentlélek bennetek lakik. Ah, szerelmeseim, adjunk hálát Istennek ezen bibliáért, szeressük azt, és tartsuk drágábbnak az aranynál, még pedig a sok tiszta aranynál.
De még egyet akarok mondani, mielőtt a második részhez átmennék. Hogy ha ez Istennek igéje, mi fog közületek némelyekből lenni, kik ezen könyvet hónapok óta nem olvasták. „Hónapok óta!? Én azt évek óta nem olvastam.” ‒ Igen, sőt sokan közületek azt még soha nem olvasták. ‒ Sokan nagyon udvariasan bánnak a bibliával. Van nekik egy kis zsebbibliájok, szépen bekötött, erre egy szép fehér zsebkendőt tesznek, úgy viszik az istentisztelet helyére; hogy ha haza mennek, szépen belehelyezik azt a ládába jövő vasárnap reggelig, akkor egy kis időre ismét kikerül onnan és megy az imaházba, ez az egész idő, amikor a szegény biblia friss levegőre jön. Ilyen bánásmódban részeltetitek ezen mennyei követet. Elég por van némelyikőtök bibliáján, hogy arra ujjaitokkal ezen szót reá írhassátok: „kárhozat. Vannak sokan köztetek, kik bibliájukat rég, rég, nagyon rég idő óta ki sem nyitották. S mit gondoltok? Éles, de igaz szavakat mondok néktek. Mit fog Isten végül mondani? Ha előtte meg fogsz állani, mondani fogja: „Olvastad-é az én bibliámat?” „Nem.” Írtam neked egy levelet: az irgalmasság levelét, olvastad azt?” „Nem.” „Lázadó! Küldöttem néked egy levelet, mely által magamhoz akartalak hívni, olvastad-é valaha?” „Uram. én a pecsétet soha fel nem törtem, azt megtartottam zárva.” „Nyomorult!” -mondja Isten, akkor megérdemled a poklot, hogy én neked egy szeretetteljes levelet írtam, és te még csak a pecsétet sem akartad feltörni; most mit tegyek veled?” Óh, bárcsak közületek ez senkivel meg nem történne! Legyetek biblia olvasók; legyetek biblia vizsgálók és kutatók!
Második részünk ama tárgyakkal foglalkozik, melyekről a biblia szól. A szöveg szavai így hangzanak: „Eleibe írtam az én drága törvényemet.” A biblia nagy dolgokról szól, és csakis nagy dolgokról. Semmi sincs ezen bibliában, amely kevéssé volna fontos. Minden versnek mély értelme van, és hogy ha azt még fel nem foghattuk, de reményeljük, hogy azt megtehetjük. Láttatok már múmiát? Mely vászon szalagokkal körültekerve volt. Hasonló ehhez Istennek könyve a biblia, ez egy rettentő nagy tekercs, fehér vászonból, mely az igazság szövőjén szövetett meg; le kell ezt fejtegetnetek tekercsről tekercsre, mígnem annak valódi értelmét és jelentőségét megérteni tanuljátok; és hogy ha hiszitek, hogy ezen jelentőségnek egy részét megtaláltátok, úgy csak folytatnotok kell a munkát a fejtegetésben, és az egész örökkévalóságban találtok ezen csudálatos könyvtekercsben mit fejtegetni. Mindazáltal csak nagy dolgok vannak a bibliában. Hadd nevezzem meg és osszam be ezt röviden. Legelőször is, ezen bibliában minden dolgok nagyok; de másodszor, némely dolgok a legnagyobbak mindenek között.
A bibliában minden dolgok nagyok. Némelyek gondolják, hogy az nem tesz semmit, hogy milyen tanokat hisz valaki; az lényegtelen, hogy melyik gyülekezethez tartozik, minden vallás felekezetek egyenlőek. Nos, én nagyon ellene vagyok a vakbuzgalomnak, és soha nem hízelgek néki, sem nem dicsérem azt; de van még más egyéb is, amit nagyon gyűlölök, és az a tág szívűség, mely azt állítaná, hogy mindnyájan egyenlőek vagyunk. Én hiszem, hogy egyes emberek bármely egyházakban megmentethetnek. De mikor ezt mondom, gondoljátok, hogy azzal mindnyájan egyenlő fokon állanak? Mindnyájan egyenlő igazságosak? Egyik felekezet mondja, hogy a gyermek keresztség helyes, egy másik pedig, hogy az helytelen és téves, mégis azt mondanátok-é, hogy mindeniknek igaza van? Én azt nem értem. Egyik mondja, hogy Isten szereti az ő népét, és nem is fog megszűnni azt szeretni, egy másik mondja, hogy Ő az övéit nem szerette, míg azok Őt nem szerették, és hogy ő azokat gyakran szereti, azután pedig megszűnik szeretni és eltaszítja. Egyik azt tanítja, hogy mi a szabados kegyelem által tartatunk meg, a másik azt mondja, hogy nem úgy, hanem a szabad akarat által, és mégis hiszitek, hogy mindkettőnek igaza van? Lehet-é mindegyiknek igaza, ha egyik igent, a másik meg nemet mond? Egy olyan szemüveget kell szereznem, mely által képes legyek egy és ugyanazon pillanatban előre és hátra tekinteni, hogy ezt beláthassam. Kedveseim, az nem lehet, hogy mindegyiknek igaza legyen. De némelyek mondják, hogy lényegtelen az ő különféle véleményök. Ezen szöveg mondja: „Eleibe írtam az én drága törvényemet.” Semmi nincs Isten igéjében, ami nem drága és fontos. Tette-é már valaki közületek, hogy leüljön és megvizsgálja, megfontolja, melyik a legtisztább vallás? Talán mondjátok: „mi nem vettük magunknak azt a fáradságot. Mi csak oda mentünk, a hova éppen apánk, ősanyánk is ment.” Azt gondoltam, hogy értelmes emberek vagytok, és nem mentek oda, ahova más emberek vonzanak benneteket, hanem oda, ahova önmagatok vágyat és vonzalmat éreztek. Én szeretem szüléimet minden emberek felett, és azon gondolat, hogy ők valamit igaznak tartanak, alkalmat ád nékem arra, hogy elfogadjam, hogy az helyes dolog, de én őket nem követtem, én egy másik felekezethez tartozom, és hálákat adok Istennek, hogy ezt tehetem. Isten adott nékem értelmet és én használni akarom azt, és hogy ha néktek is van értelmetek, úgy használjátok azt. Ne mondjátok, hogy attól semmi sem függ. Nagyon is sok függ attól; amit Isten a bibliába helyezett, az mind nagy fontosságú: Ő semmit nem írott, ami fontos nem volna. Bármi legyen is az, bizonyos értékkel bír. Fontoljatok meg hát minden kérdést, vizsgáljátok meg azt Isten igéje mellett. Nem félek azt, amit e könyv alapján prédikálok, vizsgálat alá bocsátani. Adjatok nékem egy szabad földet, semmi más kedvezményt, csak ezen könyvet; hogy ha valamit ez ellen szólok, azt jövő vasárnap visszaveszem. Itt állok vagy esek. Vizsgáljátok és lássátok, de ne mondjátok: „Attól nem függ semmi.” Ha Isten valamit mond, annak mindig fontosnak kell lenni.
De míg Isten igéjében minden dolog fontos, mindazáltal nem mind egyenlő fontosságú. Vannak bizonyos alapigazságok, melyeket hinni kell, különben senki nem fog megtartatni. Ha akarjátok tudni, mit kell hinnetek, hogy megtartassatok, úgy Isten törvényének nagy dolgait ezen könyvben találjátok, azokat mind itt találhatjátok. Egy alkalommal mondotta egy öreg barátom: „Ah! Ön prédikálja a három nagy fő dolgokat, és Isten meg fogja Önt áldani mindenkor.” Kérdeztem, „Melyek azok?”
Ő erre azt felelte: „Romlottság, megváltás és újjászületés.” Ezek tartalmazzák a valódi theologia magvát és lényét. Romlottság. A romlottság és kárhozat az eset által mindnyájunkra kiáradott, midőn Ádám vetkezett, mindnyájan elveszve lettünk, és saját vétkeink által is a kárhozatra méltókká lettünk; mindnyájan a romlásban vagyunk, a mi bűnös gonosz szívünk és akaratunk következtében; és mindnyájan a kárhozatba jutunk, ha a kegyelem meg nem ment bennünket. Megváltatás a második. Megváltattunk Krisztus vére által, mint az ártatlan bárány vére által; megmentetve az ő hatalma által; szabaddá téve az Ő érdeme által; megváltatva az Ő ereje által. Harmadik az újjászületés. Hogy ha bűnbocsánatot óhajtunk, újjá kell siettetnünk; mert senki a megváltatásban nem részesülhet, hogy ha újonnan nem született. Lehet olyan jó, amilyen akar; véleménye szerint szolgálhat Istennek amennyire csak néki tetszik; hogy ha újjá nincs születtetve és új szíve, új élete nincs, még mindig a kárhozatban van. ‒ Ezen három magában foglalja az egész megváltási tervet. Hiszem, hogy a kálvinizmus öt pontjában egy jobb összeállítás található! ‒ Elválasztás Isten előre tudása alapján, természeti romlottsága és bűnös volta az embernek, kiváltképpen való megváltatás a Krisztus vére által, valódi elhívatás a léleknek ereje által, és a kegyelmi állapotban végig megmaradás Istennek ereje által. Ezeket mindet hinni kell, hogy valaki üdvözüljön; de nem óhajtanék egy olyan hitvallomást írni, mint az athanáziusi, mely így kezdődik: „A ki idvezülni akar, mindenek felett, a katolikus hittel kell bírni.” Hogy ha ennyire jutnék, akkor meg kellene állnom, mert nem tudnám, hogy tovább mit írjak. Én az általános és üdvözítő hitnek a bibliát tartom, az egész bibliát, és semmit csak a bibliát. Nem az én dolgom, hogy hitvallomásokat készítsek; de kérlek segítsetek, hogy a szent írást tudakozzátok, mert ez az életnek igéje. Isten mondja: „Eleibe írtam az én drága törvényemet.” Kételkedsz abban, hogy ez drága? Gondolod-é, hogy ez nem méltó a te figyelmedre? Gondolkozz egy pillanatig afelett: Hol állsz te most? Egy keskeny földnyelven állsz két mérhetetlen tenger között egy coll széles idő, egyetlen pillanat a mennybe vihet tégedet, vagy a pokolba taszíthat. ‒ Emlékszem, hogy egy alkalommal a tenger partján állottam egy földnyelven, ‒ és arra nem is gondoltam, hogy jön a dagály, vagy áradat. De az folyton közeledett mindkét oldalról, én pedig gondolatokba mélyedve ott állottam; mígnem végre a legnagyobb küzdelmekkel juthattam a partra, mert a habok közém és a part közzé nyomultak. Ti és én, minden nap egy keskeny földnyelven állunk, és közeleg felénk egy hullám; nézzétek mily közel van lábaitokhoz és nézzétek, egy másik követi azt minden tikkenésén az órának: „Szívünk, mint kifeszített dob veri a sírhoz való gyászindulót.” Utazunk ez élet minden pillanatában lefelé, a sír ürege felé. Ezen könyv mondja nékem, hogy ha megtérve vagyok egy öröm és szeretettel teljes menny várakozik rám, hogy halálom pillanatában engem befogadjon; ez azt mondja, hogy angyali szárnyak lesznek kiterjesztve, és én erős Kérubim szárnyukon hordoztatva felszállok túl a csillagokon, Isten trónjához, hogy mindenkor az Urnái lehessek.
Óh, az én szemeimből könnyek fakadnak, szívem eltágul az én testemben, és agyam szédülni kezd eme gondolatnál:
Jeruzsálem, te szép a mennybe fent, Óh bár laknálak én!
Szívem eped, utánad ide lent,
Mikor leszel enyém?
Fel, fel szállók te hozzád Hitemnek szárnyain Hegyen, völgyön, bokron át A test korlátain.
Óh, azon kedves betekintés a fellegeken túl; élő zöldbe öltözött kedves virágok és a gyönyörnek árja. Nem-é nagy és drága dolgok ezek? De másik oldalon szegény, újra nem született lélek, a biblia mondja, hogy ha te elveszel, úgy örökre el vagy veszve; a biblia mondja neked, hogy ha Krisztus és Isten nélkül halsz meg, nincs semmi remény reád nézve, mint azon rettenetes tudat, hogy te egy olyan helyre jutsz, hol a reménynek semmi sugara nem lesz, hol lángoló betűkkel felírva olvashatod: „Ismertétek kötelességteket, de nem tettétek;” mondja néktek, hogy ti az Ő orcája elöl el fogtok űzetni? eme szavakkal: „Távozzatok el tőlem, álnokságnak cselekedői.” Nem fontos dolgok-é ezek? Igen, kedves hallgatóim! Amilyen bizonyosan a menny kívánatos, a pokol pedig rettenetes, az idő rövid, az örökkévalóság végtelen, a lélek becses és méltó arra, hogy a fájdalmakat kerüljük és a mennyországot keressük, Isten örökkévaló, és igéje igaz, épp oly igazak és bizonyosak azon dolgok, amelyekre okvetlen figyelnetek kell.
Végül még azon bánásmóddal óhajtunk foglalkozni, melyben a biblia ezen a világon részesül. Valami idegennek állíttatik. Mit jelent az? A bibliát mint valami idegent, úgy tekintik? Először is ez azt jelenti, hogy az sokak előtt egész ismeretlen, mert azt
éppen nem olvassák. Emlékszem, hogy egy alkalommal a Dávid és Góliát történetét olvastam fel, és valaki a jelenlévők közül, ki már az öregek sorába tartozott, nékem azt mondotta: „Milyen érdekes történet! És ezen könyvben van az?” És emlékszem egy emberre, ki egy alkalommal hozzám jött azon óhajjal, hogy négy szem közt szeretne velem beszélni. Midőn vele az ő lelke üdvéről szóltam, elbeszélte, hogy ő milyen nyugtalan, néki óhaja volna Istennek szolgálni, de egy más törvényt talál az Ő tagjaiban. A Rómabeliekhez írott levél egy részét nyitottam fel néki és felolvastam: „Mert nem cselekszem a jót, melyet akarok, hanem a gonoszt, melyet nem akarok.” Erre ő így felelt: „A bibliában van az? Azt én nem tudtam.” Nem dorgáltam, mivel addig nem érdeklődött ő a biblia felől, de azon csudálkozom, hogy vannak olyan emberek, akik az olyan ismeretes igékről semmit sem tudnak. Óh, ti sokkal többet tudtok üzleti könyveitekből, mint abból, amit Isten írott, sokan egy regényt kezdetétől végéig elolvasnak, és mit nyertetek, mikor kész lettetek vele? Egy habbal teli szájat. De a bibliát nem olvashatjátok, ezen magvas, maradandó, szilárd és tápláló eledel használat nélkül marad a feledékenység ládájába zárva; még azok, amit emberek írnak, még akármilyen múló és csekély értékűek is, mohón elfogyasztatnak. „Eleibe írtam az én drága törvényemet, de ők idegen dolognak állították azt.” Soha nem olvastátok. Én előhozom ellenetek azon általános vádat. Talán mondjátok, hogy ezzel csak nem kellene nékem titeket vádolni. Én azt mindig jobbnak tartom, ha túl rossz véleményben vagyok felőletek, mintha túl jóban. Én vádollak titeket azzal, hogy ti bibliátokat nem olvassátok. Többen közületek azt még soha át nem olvasták. Én tudom, hogy azt mondom, amit a ti szívetek, mint teljes igazságot elismerni kénytelen. Ti nem vagytok biblia olvasók. Mondjátok, hogy van bibliátok odahaza: talán olyan pogánynak tartanálak benneteket, kiknek bibliátok nem volna? De mikor olvastatok abban legutóbb? Tudjátok-é hogy a szemüveg, melyet elvesztettetek három évvel ezelőtt, nem abban van-é? Sokan bibliájok levelét rég idő óta meg sem fordították, és így mondhatja Isten rólok: „Eleikbé írtam az én drága törvényemet, de ők idegen dolognak állították azt.”
De vannak olyanok is, akik a bibliát olvassák, mindazáltal azt mondják: olyan borzasztó száraz ez. Amaz ifjú ott túlról mondja, az nagyon „unalmas”, ezen kiejtést használja ő. Ő mondja:”Anyám mondotta nékem, hogy ha nagyvárosba mégy, olvass minden nap egy részt a bibliádból. Az ő óhajára én megígértem, akartam is megtenni. De bár meg ne ígértem volna néki. Tegnap és tegnap előtt nem olvastam belőle. Olyan sok dolgunk volt. Nem változtathattam rajta.” Te nem szereted a bibliát, nem úgy van-é? „Nem, hiszen nincsen benne semmi érdekes.” Ah, én ezt mindjárt gondoltam. Volt egy idő, amikor abban én sem láttam semmit. Tudod miért? A vakok nem láthatnak, nem igaz-é? De mikor a Szentlélek a hályogot megérinti, az lehull, és amikor a szemgyógyító irt rá keni, akkor becsessé és kedvessé válik a biblia. Eszembe jut egy prédikátor, ki egy öreg úri nőt meglátogatott, és akart néki néhány drága ígéretet adni Isten igéjéből. Midőn a bibliát felnyitotta a nyomtatás széliben látott egy D betűt, és kérdezte hogy mit jelent az. Az azt jelenti, hogy „Drága”. Tovább vizsgálva ismét egy M-et és egy B-t talált kérdezte: Hát ezek a betűk mint jelentenek? Felelet ez volt: Azok azt jelentik: „Megpróbálva és Bebizonyulva; mert én azokat megpróbáltam és bebizonyulni tapasztaltam.” Hogyha Isten igéjét megpróbáljátok és tapasztaljátok, hogyha az lelketeknek drágává lesz, akkor keresztyénekké lesztek; De azoknak, kik a bibliát megvetik, nincsen sem részök sem örökségök e dologban.” Ha az néktek száraz, úgy végül szárazon a pokolba juttok. Hogyha jobbnak nem tartjátok azt, mint rendes és szükséges táplálékot, akkor nincs remény hozzátok, mert hiányzik nálatok a keresztyénség legnagyobb bizonyítéka.
Ah! Ah! A legrosszabb még most jön. Vannak emberek, kik a bibliát gyűlölik, és megvetik. Van-é itten egy olyan, ki azokhoz tartozik? Némelyek közületek mondják, mikor ide jönnek: „Menjünk és hallgassuk meg, hogy mit mondhat nekünk a prédikátor.” Ez az, mit ő néktek mondani akar: „A hitetlenek a pokolba jutnak, és mindazok, kik Isten igéjéről elfelejtkeznek.” És ezt ő ismételve akarja tudtotokra adni: „Tudjátok meg, hogy az utolsó időben lesznek csúfolók, akik az ő saját gonosz kívánságok szerint járnak.” De még több, ő ma néktek azt is mondja, hogyha megmentve lenni akartok, megmentetéstöket ezen könyvben találhatjátok. Azért ne gyűlöljétek és ne vessétek meg a bibliát, hanem tudakozzátok azt, olvassátok és jöjjetek hozzá. Biztos lehetsz benne te csúfoló, hogy a te nevetésed az igazságon nem változtathat, hogy a te fajtalan vicceléseid, a te elkerülhetetlen sorsodat meg nem változtathatja. Habár a te megkeményedett helyzetedben a halállal frigyet kötöttél, és a pokollal egy szerződést aláírtál ‒ a gyors igazságszolgáltatás hamar utolérhet és a bosszúállás leteríthet téged. Hiába gúnyolódsz és csúfolódsz, mivel az örök igazságok hatalmasabbak, mint a te bölcselkedéseid, vagy harapós nyilatkozataid. Azok ezen szent könyv kijelentett igazságai közül, csak egyetlen szót sem képesek megváltoztatni. Óh, miért perlekedsz a te legjobb barátoddal, és miért viselkedsz oly rosszul a te egyetlen menhelyeddel szemben? De még a csúfolok részére is van remény. Remény van a Megváltó vérében. Remény az Atya irgalmasságában. Remény a Szentlélek mindenható erejében.
Még néhány szó és kész vagyok. Bölcsész barátom gondolja, hogy helyén van az, ha én a népeket biblia olvasására buzdítom, de az ő gondolata szerint nagyon sok bölcsesség létezik, amely épp úgy érdekesebb, mint szinte tartalom teljesebb és épületesebb, mint a theologia. Nagyon érdeklődöm az ön véleménye iránt uram. Ugyan mely bölcsességre gondol ön itten kiváltképpen? Arra a bölcseletre, mely a rovarokat egymástól megkülönbözteti, és a lepkéket osztályozza? „Nem”, mondja ő, „határozottan nem.” Arra a bölcseletre, mely a köveket régiségökre nézve rendezheti, és nekünk a föld rétegeit feltárja? „Nem, korán sem.” Hát melyik bölcsesség az? ,,Óh, hát minden tudomány jobb a biblia tudományánál!” Úgy uram, az az ön véleménye, és ön azért beszél úgy, mert távol van Istentől. De a Jézus Krisztusra vonatkozó tudomány, minden tudományok között a legjobb. Azért senki a bibliától el ne forduljon, mert az nem a tudomány és bölcsesség könyve. Az az. Akartok csillagvizsgálást tanulni. Itt van; ez a könyv beszél néktek az igazság napjáról és Bethlenem csillagáról. Akartok a növényvilágról valamit tudni? Itt van, beszél ez néktek a leghíresebb növényekről” ‒ a völgynek liliomáról és Sáronnak rózsájáról. Akartok föld és ásványismeretet tanulni? Itt tanulhatjátok, mert olvashattok az üdv kősziklájáról, és azon fehér kövecskéről, mit nem tud senki, csak aki azt elveszi (Jel.2,17). Akartok történelmet tanulmányozni? Ő található az emberi nemzet legrégibb történeteiben. Legyen bármilyen tudományotok, jöjjetek és hajoljatok meg azon könyv előtt, melyben bölcsességteket megtalálhatjátok. Jöjjetek, és igyatok az ismeretnek és bölcsességnek ezen forrásából, és úgy fogjátok találni, hogy az ő bölcsessége üdvösségtekre fog szolgálni. Bölcsek és balgatagok, gyermekek és férfiak, fehér hajú öregek, ifjak és lányok ‒ mindnyájatokhoz szólok, törvénykezem veletek és kérlek titeket, becsüljétek bibliátokat, tudakozzátok azt, mert néktek úgy tetszik, hogy örök élet van abban és azok, a melyek Krisztusról tanúskodnak.
A biblia egy ihletett könyv, amelyhez hasonló könyv nem létezik, vajha minden keresztyén meggyőződne afelől. Egy tudós ember G. M. alkalmilag egy asztali társaságban többek között eme megjegyzést hallotta a bibliára vonatkozólag: „Mai napság aligha találtatnék tudós ember, ki a biblia ihletettségét hinné.” Abban a pillanatban felemelkedett ő helyéről és így szólt bátran az előkelő társasághoz: „Én részemről hiszem azt!” Tovább egy hang sem szólt a biblia ellen. Ne vonakodjunk a hitetlenekkel szemben alkalmilag mi sem kinyilvánítani, hogy: „Én részemről hiszem, hogy a biblia Istentől ihlettetett könyv!”
Mi hisszük, hogy a bibliának minden szava Istentől ihlettetett. Péter apostol határozottan kinyilvánítja, hogy: „Nem emberek akaratából származott, régen a prófétáknak prófétálások, hanem a Szentlélektől indíttatván szóltak az Istennek szent emberei.” „Óh” mondja valaki, „a szavakra nem kell nagy súlyt fektetni, hanem az értelemre.” Igen, de hiszen éppen úgy áll a dolog, mint a midőn egy balgatag a tojásra vonatkozólag így szólt; „A héja annak jelentéktelen és semmit sem használ, hanem a bent lévő tartalom, az a csirkének az életmagva.” Ekkor fogta és mind összetörte a tojást, ezzel aztán megsemmisítette a benne rejlő életet is. Mi küzdünk a bibliának minden egyes szaváért, és hisszük annak szó szerinti, sőt betű szerinti ihletettségében, és hisszük, hogy éppen ebben rejlik annak ihletettsége. Hogy ha valaki annak szavait elvehetné tőlünk, akkor az értelme önmagától tönkre menne.
Még a szavak hangzására is nagy figyelmet kell fordítanunk. Jóllehet, hogy az igék értelmét kell nekünk kikutatnunk; de attól eltekintve, törekednünk kell arra, hogy a szavak hangzását is figyelembe vegyük, melyekben az ígéretek vagy parancsolatok kijelentve lettek. Figyeld meg pontosan a szavakat, mert habár vannak is bírálók, akik azt balgatagságnak tartják, ha valaki a szavak hangzására is súlyt akar fektetni, én mindazáltal teljesen hiszem, hogy mi vagy egy szó szerinti ihletettséget, vagy pedig semmit sem hiszünk. Ha valaki mondja neked: „Annak az értelme, amit néked atyád mond, egészen helyes, de a szavak pontos megfigyelésével nem kell törődnöd”; úgy határozottan ezt válaszolod: „Igen, de én szeretem és óhajtom azt szóról-szóra megfigyelni, amit atyám mond, hogy azt pontosan tudhassam.” Törvényes okiratoknál, vagy végrendeleteknél is pontosan és komolyan megfigyelendő minden szó. Ottan nem arra van a figyelem terelve, hogy az okiratnak általában mi az értelme, hanem minden szónak egyezni kell. Istennek igéje, amint az Ő tőle származott, oly tökéletes volt, hogy minden betű, melybe az értelem öltöztetett, tökéletes volt.
Istennek igéje a mi otthonunk. Midőn egy alkalommal egy hatalmas bükkfa alatt ültem, élvezettel tekintettem fel annak hatalmas nagy alakjára, és vizsgáló tekintettel kezdettem annak sajátságait fontolgatni, melyek ezen fát más fák felett kitüntetik. Csudáivá szemléltem ezen óriási bükkfát, de mégis azt kellett magamban mondanom, hogy én ezen gyönyörű nagy fát félannyira sem becsülhetem, mint ama kis mókus teheti, melyet annak egyik ágáról a másikra szökdösni láttam. Éreztem, hogy azt a hatalmas fát igen sokra becsüli, mivel annak valamely hasadékában van az ő otthona. Az ágak oltalmul szolgáltak neki, a fa makkjai eledelt adtak számára, ő a fáról táplálkozik. Ezen fa az ő egész világa, játszó és tornázó helye, élés kamarája, otthona, igen, ez néki minden. Nagyon hasznos volna részünkre, hogy ha a kis mókushoz hasonlóan mi az Isten igéjében otthonosak volnánk, és mi teljesen abban és abból élnénk. Kiszámíthatatlan hasznot nyernénk abból, hogy ha azt eledelünkké, orvosságunkká, kincsünkké, gyakorló terünkké, nyugvó helyünkké, és örömünkké tehetnénk. A Szentlélek segítsen meg bennünket hogy ezt tehessük és Istennek igéjét tegye nékünk becsessé és drágává!
Végezek. Menjünk haza, és gyakoroljuk magunkat abban, amit hallottunk. Hallottam egy asszonyról, aki midőn kérdezték, hogy mit tartott meg a prédikációból, így felelt: „Én már nem tudok abból semmit, csak arra emlékszem, hogy a hamis mértékről szólt, és mikor hazamentem, a vékámat megégettem.” Ha ti is el nem felejtitek, menjetek haza és égessétek el a ti vékátokat. Hogyha haza üzentek, azért hogy a bibliátokat olvassátok, akkor eleget mondottam. És adja Isten az ő végtelen irgalmából, hogy amikor bibliátokat olvassátok, a ti szívetekben az igazság napjának fénye szíveteket bevilágítsa az örökké állandó Lélek ereje által; akkor a bibliát a ti hasznotokra és lelketek üdvére olvashatjátok. Ámen.
Adjátok a szent bibliát kezembe, Ez ád vigaszt a gond és baj között,
Nincs vész mely égi szent fényét elfödje
Mióta Jézus értünk földre jött.
A bibliának hadd ragyogjon fénye
A szűk kapun át miket Ő vezet,
Az Úr iránt ragad szent tiszteletre, ígéret, törvény és a szeretet.
Adjátok a szent bibliát kezembe A fáradt vándort az enyhíti meg; Valódi ír ez, bármilyen sebekre,
Ez szüntet kint, ez gyógyít beteget.
Adjátok a szent bibliát kezembe, Abban találom Jézus életét
Ki érettem adá magát keresztre, S aki legyőzte lelkem ellenét.
Adjátok a szent bibliát kezembe
Mely megmutatja a legjobb
Atyát Ki engem bűnöst méltat kegyelemre, És értem adja egyszülött Fiát.
Adjátok a szent bibliát kezembe.
Hadd szívjam annak balzsam dús szavát. Ah, hadd fakasszon ez öröm könnyekre, S hálára az én Istenem iránt.
A bibliának hadd ragyogjon fénye
A szűk kapun át minket ő vezet.
Az Úr iránt ragad szent tiszteletre ígéret, törvény és a szeretet.